28. Vallomás

Sziasztok!

Itt is lennék a résszel. Annyit róla, hogy én magam sem tudom, mit írtam bele. Teljesen kikapcsoltam az írása alatt. Azért, remélem valamennyire érthető, és nem olyan zavaros, mint amilyennek érzem.

Jó olvasást!

Lily

Egy idő után már nem is figyeltem a mellettünk elsuhanó tájra. Úgy éreztem magam, mintha minden gondolatomat, aggodalmamat, félelmemet kiszivattyúzták volna belőlem. Egy újfajta üresség töltött ki, melynek se elejét se végét nem láttam. Nem tudtam, mióta uralkodott így el felettem, és az igazat megvallva nem is nagyon foglalkoztatott. Talán, még hálás is voltam a mérhetetlen nyugalomért.

Már nem féltem semmitől. Se Zayntől, sem a jövőmtől, a múltamtól pedig a legkevésbé.

Egykedvűen figyeltem a levegőben szállingózó porszemeket és hallgattam Zayn folyamatosan változó légzését. Hol zaklatottan, hol idegesen, dühösen, hol pedig alig hallhatóan vette a levegőt. Meglepődtem azon, hogy a leghalványabb jelét nem érzem az aggodalomra iránta. Habár, az új énem a legkevésbé sem volt szimpatikus, képtelen lettem volna bármit is tenni, hogy változtassak rajta. Jól éreztem magam, elszigetelten minden problémától.

Továbbra is üveges szemekkel konstatáltam, hogy egy kifutópályán álltunk meg. Egy hosszúkás, modern magángép várakozott nem is olyan messze tőlünk.

Zayn némán kiszállt, kivett a hátsó ülésről pár csomagot, a vállára dobta őket, majd megkerülve az autót, engem is kisegített, és a kezemet fogva vezetett a gép felé.

A némaság, ami az út alatt kialakult kettőnk között, mintha az egész világra vonatkozott volna. A repülőtér önmagát meghazudtoló módon, szokatlanul csendes volt, még a közvetlen környezetünk is követte példáját. Enyhén félrebiccentett fejjel konstatáltam magamban a dolgot, majd követtem a lépcsőn az állítólagos férjem.

A gép belsejét egyértelműen a luxus jellemezte. Egymással szemben elhelyezett bézs bőrfotelek, közvetlen az ablakok mellett, az apró, sötét fából faragott asztalok, melyek az ülőalkalmatosságok közé voltak építve, valamint az egész teret uraló lágy, puha elefántcsont színű padlószőnyeg, melyre még csak rálépni is egy álom lehetett.

Zayn halkan morgott valamit a pilótafülke mellett elhaladva, majd az egyik székhez vezetett, és ült le velem szemben. Pár percig néztem, ahogy tettetett nyugalommal kibámul az ablakon, majd lassan követtem tekintettemmel figyelmének középpontját. A néma csend, mely továbbra is uralt minket, egyre zavaróbbá vált. Legalábbis, engem szinte teljesen összezavart. Lopva Zaynre pillantottam, hogy lássam, ő hogy viseli, és meglepődve tapasztaltam, hogy ő is pont engem néz. Tekintete sötét volt, szinte már nem e világi. Szép ajkának vonala most elhalványodott, egy vonallá szűkült össze, amint állkapcsát erősebben szorította. Alig bírtam megállni, hogy legyűrjem a feltörni készülő mosolyomat. Fogalmam sem volt, hogy miért akartam annyira vigyorogni, talán csak Zayn nevetséges viselkedése és makacs hallgatása késztetett rá.

Minden egyes pillanattal, melyet egymás szemében való kutakodással töltöttünk, úgy mélyült körülöttünk a légkör, zárult be a világ és szűkült le kettőnkre. Figyeltem, ahogy a velem szemben ülő férfi szeme szinte már lehetetlenül feketére vált, és az arca egyre jobban megnyílik számomra. Csodával határosnak tartottam, hogy ennyire nyíltnak láthatom őt. Sosem viselkedett a közelemben ennyire emberien, sebezhetően.

- Dragana...- suttogta, mire hangja egy hatalmas, ólomnehézségű csomót eredményezett a torkomban. A gyomrom görcsösen megrándult, én pedig tehetetlenül tűrtem. Úgy éreztem, hogy egyedül csakis ő lenne képes arra, hogy a puszta beszédétől kiváltott reakciókat csillapítsa, vagy épp fokozza. - Kérlek...
- Mire?- leheltem alig érthetően.
- Ne csináld...- hunyta le szemeit, majd emelte meg karját, és masszírozta meg finoman az orrnyergét.- Nem bírom elviselni, ha valaki ilyen hideg, és távoli a jelenlétemben.

Nem tudtam mást tenni, csak gunyorosan elvigyorodni a helyzet iróniáján.

- Most azonnal fejezd ezt be!- csattant fel idegesen, mire szinte automatikusan megfeszültem.
- Mit is?- kérdeztem vissza némi megjátszott ártatlansággal a hangomban.
- Tudod te pontosan! Hagyd abba ezt a nem törődöm stílust! Baromira nem áll jól! Mit gondolsz, azért cserébe, hogy magammal viszlek a turnéra, ezt a stílust várom?!
- Miért, mit gondoltál, majd örömömben ugrálni fogok? Netán könnyes szemekkel rebegjek hálát, amiért tönkretetted az életem?! Ugyanmár Zayn, nőj fel! Ha te nem vagy, nem rettegnék minden egyes lépésemtől, nem kattognék azon, hogy mit szabad és mit nem. Nem visszhangozna a fejemben megannyi gyűlölettől fűtött mondat, melyek csak rám irányulnak, és a halálomat taglalják, nem aggódnék a családomért, önmagamért, nem kellene megállás nélkül a te hangulatodat elemeznem, töprengenem azon, hogy mit miért teszel és folyamatosan kibúvókat, mentségeket keresnem a tetteidért, szavaidért! Ha nem lennél, most nem őrlődnék, és nem szeretnék senkit Carán kívül! Ha te nem vagy,- emeltem fel könnyektől elhomályosodó tekintetem és fúrtam a döbbent barna szempárba- ha te nem vagy, most nem lennék halálosan szerelmes beléd...

Ugye, nem volt túlságosan zavaros?