36. Befejezés

Sziasztok!:)

Itt is lenne az utolsó rész. Tudom, hogy ilyenkor egy minimum féloldalas búcsúszöveget szoktak írni, de nem megy.:) Hihetetlenül imádtam ezt a történetet, imádtam a szereplőket, imádtam csavarni a szálakat, olvasni a kommenteket. Bizonyos szinten örülök, hogy vége, és büszke vagyok rá, de rettenetesen hiányzik már most.

Remélem, hogy hoztam a színvonalat, és kielégítő véget ér a történetem.:)

Utoljára, jó olvasást kíván:

Lily

4 évvel később:

Halkan dúdolva tanulmányoztam a kezemben tartott áru csomagolását. Alsó ajkamat beszippantva rágcsáltam, míg a másik csomagoláson lévő leírást is elolvastam. Tanácstalanul álltam a két kekszfajtával a kezemben. Nem igazán mertem egyiket sem megvenni. Tisztában voltam azzal, hogy Zane imádja az egészségtelenebb, csokisabb változatot, viszont nem akartam azt, hogy a túlzott „nasizás anyával” a kárára váljon. Szerettem volna, ha egy kicsit egészségesebb életet élünk, de féltem attól, hogy valami baja esik a hirtelen váltástól, vagy allergiás reakciója lesz a másik kekszben található alapanyagoktól.

Míg én a pró és kontra érveket futtattam le az agyamban, valaki mellém lépett, akit eddig észre se vettem.

Mindkét dobozt a kezembe fogva léptem hátrébb a polctól, majd pillantottam fel a mellettem állóra.

A meglepettségtől levegőhöz sem jutottam.

Elmélyülten tanulmányozott két különböző babaételt, összehúzott szemekkel koncentrált, majd egy frusztrált sóhaj és egy vállvonás kíséretében felkapott kettőt, és... és felém fordult. Kis híján elejtette a kezében tartott üvegeket. Alakja egy pillanatra megdermedt, pupillái kitágultak, szája elnyílt. Pár fagyos másodpercig csak bámultunk a másikra, majd alig láthatóan elmosolyodott, és felém lépett.

- Dragana...- immár közvetlen előttem állt. Szemei ragyogtak, ajkán az a tipikus, féloldalas, rosszfiús mosolya ült, amit annyira imádtam.

- Szia Zayn...- suttogtam szinte erőtlenül. Egy újabb teljes percig csak némán meredtünk a másikra, mire tekintetem lejjebb siklott és a kezében tartott üvegeket vettem szemügyre. A választása láttán képtelen voltam visszafogni a nevetésem.- Ugye tudod, hogy annak a kettőnek borzalmas íze van, és egy az egyben a pólódon fog landolni?!- vigyorogtam rá, mire mintha magához tért volna, felvont szemöldökkel az üvegekre meredt.

- Sosem voltam jó ezekben...- vakarta meg a tarkóját, majd visszalépve a polchoz, tűnődve meredt a kínálatra.

- Várj, hadd segítsek!- léptem mellé, és kikapva kezéből a babaételt kicseréltem másik kettőre.- Parancsolj, ezeket biztos, hogy szeretni fogja...

- Mi van veled, Drag? Mármint, hogy vagy?- egy kicsivel lejjebb hajolt, hogy tekintete gond nélkül foglyul ejthesse az enyémet. Éreztem, ahogy a szívem megremeg, egy-kétszer fájdalmasan dobban, majd újult erővel folytatja az eddig megszokott ütemét.

- Igazán semmi különleges nem történt velem, Zayn...- suttogtam. Szimplán megszültem a közös fiúnk, egyedül nevelem, sikeresebb és híresebb vagyok, mint valaha, szabadabb, mint amelyről valaha is álmodhattam volna, és magányosabb, mint azt reméltem, üresebb, mint aminek lennem kéne, és napról napra egyre jobban hiányzol és minden egyes pillanatban csak rád gondolok és minderről persze, neked fogalmad sem lehet és soha nem is lesz.- Na és mi a helyzet veled?

- Semmi... csak... jöttem egy-két dolgot venni Nad-nak...

- Ó, értem... Nad?

- Nadine Mia Malik...

- Gyönyörű név...- mosolyodtam el kényszeredetten.- Nekem most viszont mennem kellene. Örülök, hogy láttalak Zayn.- egy halvány mosolyt villantottam rá, miközben lassan hátrébb léptem. Magamban fohászkodtam az éghez, hogy Zane-nek ne most jusson eszébe visszajönni hozzám.

- Várj még!- kapott utánam Zayn.- Ne siess ennyire, kérlek! Épp hogy csak visszakaptalak!

- Nem tehetem, én...

Hirtelen egy kisfiú totyogott be a sorok közé, nekem pedig minden reményem szertefoszlott. A kisfiam vidáman lépett a lábam mellé, ölelte át a térdemet, majd bújt hozzám. Fejét felfelé biccentette, állát a lábamnak támasztva pislogott fel rám gyönyörű, különleges barnás-kék szemeivel. Ajkát az apjától örökölt féloldalas mosolyra húzta, miközben finoman megszorította a combom.

- Mami, kaphatok cokit?- ellenállhatatlan volt. Észre se vettem, hogy elmosolyodtam. Leguggoltam az én kis harcosom mellé, és egy lágy csókot nyomtam az arcára.

- Csak egyetlen egyet, kicsim!- vigyorogtam rá, mire felkuncogott.- És hozz egyet nekem is!

- Oké, Mami!- engedett el, majd a mellettünk lévő sorba sietett. Sosem engedtem, hogy kikerüljön a látóteremből, vagy a közelemből.

Kábultan mosolyogva figyeltem a helyet, ahol eltűnt. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan száll az idő. Mintha csak tegnap lett volna, hogy először a kezemben foghattam, és bár tanácstalan voltam, hogy mégis mit kellene kezdenem vele, olyan szintű szeretet kötött hozzá, amilyen senki máshoz.

- Te Jó Úristen!- hallottam magam mellől egy teljesen sokkos állapotban lévő hangot. Szinte már el is feledkeztem a mellettem álló Zayn-ről.- Istenem, Dragana, ez a gyerek...Ő...

- Igen, ő a te fiad- vetettem rá egy fagyos pillantást.- Nem kellett volna, hogy megtudd. Nem akartam, hogy tudomást szerezz róla. Éld szépen tovább az életed Perrievel és Nadinenal, ahogyan eddig is tetted, ahogyan megbeszéltük. Én nem fogok az utadba állni, ahogy Zane sem fog. Eddig sem kellett a segítséged a nevelésében, és ezután sem kell. Ez a találkozás a véletlen műve volt, és nem akarom, hogy még egyszer előforduljon. És most ne haragudj meg, de megyek, és megkeresem a fiam, hogy folytassuk a szokásos programunkat, akárcsak bármelyik másik nap. Kívánok neked...

- Ugyanolyan gyönyörű a szeme, mint a tiéd...- motyogta csendesen, teljesen figyelmen kívül hagyva a monológom.- Bár kétségkívül a legtöbb külső tulajdonságát tőlem örökölte... Remélem, hogy csupán a külseje fog rám hasonlítani...

- Én sem reménykedem másban...

- El sem hiszed, hogy mennyire hiányoztál...- suttogta, majd közelebb lépett, tenyerét az arcomra simítva. Habár nem akartam, mégis közel álltam a sírás határához.- Dragana, én...

- Hagyj... Kérlek! Ne nehezítsd meg, jó?- leheltem, és próbáltam minél messzebb kerülni bánatos tekintete elől.

- Mami, mami, mehetünk?- lefagyva bámultam tovább Zaynre.- Mami, ő kicsoda?- képtelen voltam válaszolni a kérdésre. Ki is Zayn számomra? A férfi, aki megvett, magába bolondított, majd csúnyán faképnél hagyott? Pár pillanatig némán meredtünk a másik szemébe, majd Zayn egy mély lélegzet kíséretében a fiam elé guggolt.

- Szervusz, Zane, az én nevem Zayn. A mamád barátja vagyok...-mosolygott rá.- Ugye tudod, hogy anyukád messze a világon a legszebb?!- mikor az én kicsi fiam egy nagyot bólintott, folytatta- Ugye megteszed nekem, hogy vigyázol rá? Nála fontosabb személy sose legyen az életedben, jó, Zane? Megígéred nekem, hogy vigyázol rá?

- Igen!

- Okos fiú vagy. Most viszont nekem el kell búcsúznom. Megölelnéd a mami, és most már a te barátodat is, Zane?

- Nem! Nem fog megölelni!- próbáltam tiltakozni, de a hangom gyengén csengett, így a fiam után nyúltam volna, de már késő volt. Addigra ő már szorosan Zayn karjai közt volt. 

A volt férjem úgy szorította magához, mintha az élete múlott volna rajta. Mintha halálosan szüksége lett volna az én imádott kisfiam ölelésére. Bármennyi sebet is szakítottam fel, már vagy milliószor elképzeltem Zayn karjaiban a fiát. Annyira hasonlítottak, és annyira gyönyörűek voltak mindketten! Az én kis harcosom, életem szerelme karjaiban...

Mikor végre-valahára elengedték egymást, Zayn halkan valamit Zane fülébe suttogott, mire a kicsi felnevetett, és vidáman eltotyogott a szemben lévő sor irányába. Zayn egy pillanatig vigyorogva nézett utána, majd felegyenesedett, és közvetlenül elém lépett. Szinte a polcsornak szorított. Ha akartam volna se tudtam volna elmenekülni.

- Hihetetlen egy nőszemély vagy...- suttogta Zayn, és még közelebb lépett. Alig volt pár milliméternyi távolság közöttünk.- Szültél nekem egy gyermeket, Dragana, és eltitkoltad! Elmentél anélkül, hogy szóltál volna. Más helyen és más időben már rég a térdemre fektettelek volna, hogy megkapd a magadét...- nyeltem egy nagyot. Hihetetlen, hogy ennyi idő elteltével is képes lázba hozni egyetlen egy apró kis fenyegetésével. Hihetetlen, hogy ennyi idő eltelt, és ő még mindig ugyanaz az arrogáns, domináns seggfej, akit annyira imádtam és hiányoltam.- Van fogalmad arról, hogy mennyire aggódtam miattad? Hogy hányszor próbáltalak megkeresni?!

- Én... Én...

- Csend!- mutatóujját finoman ajkaimra helyezte, mire a vérem felforrósodott, a szívem pedig hangosan dörömbölt.- El nem tudod képzelni, hogy mióta vártam arra, hogy végre találkozzam veled. Még egyszer nem cseszem el. Többé már nem.

- Zayn, én... nekem...- folytattam volna, ha puha, lágy ajkai nem tapadtak volna szorosan az enyéimre. Folytattam volna, ha az agysejtjeim nem bénulnak meg, és ha a szívem nem őrül meg már csupán ajkai érintésétől. Folytattam volna, ha véget akartam volna vetni a csókunknak. De nem akartam.

- أنا أحبك! (Szeretlek!) Mindig is így volt, és ez örökre így is marad...- suttogta, majd újra megcsókolt. Elvesztem a csókja erejében.

Hosszú idő után végre magamhoz tértem. Döbbenten, kábán húzódtam el Zayntől, majd kerestem meg a fiamat, és sétáltam vele az egyik legközelebbi kasszához. Képtelen voltam kiverni a fejemből ezt az egész találkozást. Tudtam, hogy túl kell lendülnöm rajta, és vissza kell térnem az eddigi megszokott kerékvágásba. Túl akartam lenni ezen a mai napon.

Zayn szemszöge:

Alig akartam hinni a szememnek. Dragana még mindig ugyanolyan gyönyörű volt, ha nem szebb, mint mikor utoljára láttam. Szemében a vidámság és a boldogság fénye ragyogott, ajkai megállás nélkül mosolyogtak. Szívmelengető volt őt látni.

Mióta csak elváltunk, ő volt minden gondolatom, tettem és pillanatom. Belőle álltak a napjaim, az álmaim és minden egyes ébren töltött óra hozzá kötött. Hiába szerettem Perriet, ami köztem és Dragana között volt sosem fog elmúlni. Számomra ő nem csupán a múlt perzselő szerelme, hanem a jelené és a jövőé is, amiről bár tudom, hogy sosem kaphatom meg, kétségbeesetten vágyok rá. Rengetegszer elhatároztam, és próbáltam megkeresni, hogy jóvátegyem azokat a hibákat, amiket az együttlétünk alatt vétettem. Hogy bebizonyítsam neki, hogy összetartozunk, és nélküle nem teljes az életem. De akárhányszor rászántam volna magam a keresésére, újra és újra felötlött bennem a kétely. Hogy mi van akkor, ha ő boldog nélkülem? Ha tovább lépett, és látni se akar, ahogy azt az utolsó találkozásunkkor is az értésemre adta? Ha soha nem is érzett úgy irántam, mint ahogy én iránta? Legutolsó sorban pedig, hogy mi lett volna Perrievel és Nadinenal? Nem akartam őket sem magukra hagyni.

És íme, eltelt négy év. Négy teljes év anélkül, hogy tudtam volna, nem csak Perrie szült nekem gyereket. Anélkül, hogy a fiamat valaha is láttam volna, magamhoz ölelhettem volna.

Megmagyarázhatatlan érzelmek sokasága cikázott végig rajtam. Fájt, hogy Dragana ennyire el akarta titkolni előlem ezt az egészet, hogy ennyire meg akart szabadulni tőlem, az emlékemtől. Égetett a tudat, hogy egyedül én vágyok ilyen kétségbeesettül rá, én akarom azt, hogy velem egészüljön ki a családja, hogy egyedül én akarok minden egyes reggel mellette ébredni, hogy én bánom csupán ennyire, hogy elhagytam, és mással kezdtem új életet. Egy valami viszont enyhülést adott csüggedt lelkemnek. Van valaki, aki sosem fogja engedni, hogy elfelejtsen, valaki, aki miatt örökre -ha a szívében nem is, de- a fejében maradok, valaki, aki összeköt minket, valaki, aki okot adott arra, hogy újra megpróbáljam a Draganaval való életet folytatni, valaki, akit feltétlen meg akartam ismerni, és ki akartam venni a részem az életéből. Valaki, aki nem más, mint a fiam. Zane Protovich- (és ha rajtam múlik, rövid időn belül) Malik. Ezúttal nem fogom fogom elcseszni. Többé már nem.

The End

Megnyílt az új blogom, melyet az alábbi linket tudtok elérni: 

http://eleglennek.blogspot.hu/