30. Kettős vihar

Sziasztok!

Elnézést a hosszú kimaradásért, április 12-ig még lesz is ilyen, nagyon sajnálom, de rettenetesen kevés időm van.

Jó olvasást!

Szinte tudatában sem voltam mozdulataimnak, csupán arra eszméltem fel, hogy az ölében ülök, ajkam lázasan tapad az övére, ujjaim vadul szántják és szorítják selymes fekete hajának tincseit, míg a testünk szorosan a másikéhoz préselődik. Egy teljes másodpercig lefagyva ült alattam, aztán...

Megfeszült érintésem alatt, és zavartan eltolt magától. Egy pillanatig döbbenten meredt rám, majd tapintatosan arrébb rakott az öléből.

- Dragana...- köszörülte meg a torkát, és legalább annyi jóindulat volt benne, hogy zavartnak tűnjön.- Ha szerelemre, meg rózsaszín ködre vágynék, visszamennék Perriehez. Nem véletlenül hagytam el, és nem véletlenül vettelek meg. Nincs szükségem és nem is vágyom a szerelemre. Te sosem leszel számomra több, mint egy ember, aki ott van, ha kell. Sosem fogok érzelmileg kötődni hozzád, és ezt el kell fogadnod. Sajnálom, ha félreértelmeztél valamit- rázta meg a fejét, majd rám pillantott- de ez nem egy tündérmese. Nem vagyok, és soha nem is leszek beléd szerelmes. Sajnálom.

Elakadt lélegzettel ültem a helyemen, és vártam, hogy megnyíljon alattam a föld. Nem is tudtam hirtelenjében eldönteni, hogy a megalázottság, vagy az elhatalmasodó fájdalom-e a nagyobb. A kínos csend egyre jobban nőtt köztünk, míg Zayn megszánt, felállt és magamra hagyott. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, amíg csak a felhők alattam elnyúló végtelenségébe bámultam.

Nem értettem ezt a férfit. Egyszer teljesen az ellentettje a hideg és hűvös Zaynnek, és olyan, mintha sokkal több lenne a kapcsolatunkban, mint ami valójában van, míg másszor így és ehhez hasonlóan viselkedik. Teljesen kétértelmű jeleket küld. Képtelen vagyok kiigazodni rajta.

Zavartan megráztam a fejem, és felhúztam a térdeim, hogy minimális biztonságérzetet adjak darabjaira cincált szívemnek. Nem sírtam, mert nem láttam értelmét. Nem sírtam, mert nem akartam kimutatni, hogy mennyire fáj. Nem sírtam, mert tudtam, hogy ennél már csak jobb lehet, és hogy a sorsom túlnyomó részt a saját kezemben van, és én befolyásolom a folytatását.

Ajkaimon halvány mosollyal bámultam tovább a fellegeket, majd élveztem, ahogy a magasság és a kimerültség könnyű álmot hoznak.

Egy hangos csattanásra ébredtem. Ijedtemben összerezzentem, és szorosabban fogtam a térdeimet.

-Perrie, az Isten szerelmére, megmondtam, hogy ne hívj többet! Köztünk már vége van! Én Draganat szeretem, és semmit sem akarok megbeszélni veled. Érted?! -mérgesen dörmögött a telefonba, a tekintetével ölni tudott volna.- Nem érdekel, mennyire fontos, amit mondani akarsz! Üzend meg a menedzserünknek, aztán majd tudomásul veszem. Szia!

Döbbenten figyeltem a dühtől vibráló Zaynt. A gyomrom az egész napos nyomástól, az érzelmi viharoktól, valamint a mostani Zayntől kellemetlenül összefacsarodott. Még épp idejében ugrottam fel, és futottam ki a mosdóból, hogy azt a kevés reggelit, amit sikerült letuszkolnom a torkomon, a kagyló felé hajolva kiadjam magamból...

29. Fájdalmas pillanatok

Sziasztok!

Meghoztam az új részt! 

Jó olvasást!

Lily

Az örökkévalóságig ültünk egymással szemben, és vártunk a másik reakciójára. Zayn döbbenten, elakadt lélegzettel meredt rám, míg én megfeszülve ültem, és figyeltem a legapróbb mozdulatára is. Egy idő után elfordította a fejét, tekintete szigorúan, üresen meredt a repülőtér egyre gyorsuló alakjára. Nem tudtam, hogy szóljak-e, kérdezzek-e bármit is, könyörögjek a válaszáért, vagy csak várjak csendben, hogy önmagától megnyíljon. Ám nem történt semmi.

Zayn egy darabig a távolodó földet, a fentről nyújtott lélegzetelállító látványt figyelte, majd a minket kísérő fiatal lányt magához intve rendelt egy üveg pezsgőt. A lány halványan elmosolyodott, és rövid időn belül visszatért kezében egy kitűnő évjáratú darabbal. Látványos mozdulatok kíséretében kinyitotta, majd az elénk helyezett poharakba töltött egy keveset, az üveget pedig a kisasztalra rakta. Zayn habozás nélkül nyúlt az ital után, majd hajtotta le az utolsó cseppig. Mire kettőt pisloghattam volna, már a harmadik poharánál tartott.

Elkeseredtem. Azt hittem, hogy a közösen töltött idő, a csókjai, a szenvedélyes, olykor romantikus mondatai, tettei, szavai talán egy kicsit is megváltoztatták. Hittem abban, hogy számomra is van egy herceg, és habár szokatlan módján talált rám, ő lehet az a különleges személy, akivel életem végéig megoszthatom a titkaim, a szívem másik felét. Úgy látszik, az érzéseim ismét tévútra csaltak, és a bolondját járatták velem. Zayn közel sem volt az a herceg típus, mint amilyen az álmaimban szerepelt. Sőt, egyenesen az ellentettje volt, de én képes voltam a legrosszabb formájában is észrevenni a lelkében lakozó jóságot. Nehéz volt megtennem és elfogadnom a velem tett sérelmeit, de mivel ez a szerelem egyik vele járó csodája, gond nélkül képes voltam a megbocsátásra. Tisztában voltam a szavaim felé intézett súlyával, de képtelen voltam tovább magamban tartani. Muszáj volt megtennem, elmondanom, hogy mennyire nagyon szeretem őt.

A reakciója, illetve annak hiánya viszont megfertőzte a bennem lévő erőt, az akaratot és a hitet a közös jövőnkkel kapcsolatban. A szívem kis híján millió darabjára szakadt, és én nem tudtam tenni ellene. Az egyedüli személy, aki meggyógyíthatott volna szinte észre sem vett, ami tovább mélyítette a csalódottságom és fájdalmam. Csupán az ölelésére lett volna szükségem, és a világom újra teljes fényében ragyogott volna fel.

 - Ma kis híján elkaptam a csinos kis barátnőd, akit Lou elhalászott előlem...- jegyezte meg továbbra is az alattunk lévő tájra koncentrálva. Szavai újabb és újabb késdöfések voltak darabjaira szakadt szívemnek. - Meg kell, hogy valljam, a jegyesség csak még szebbé teszi, és még mindig rettenetesen dühös vagyok Louisra, amiért elvitte előlem...

Úgy érzetem, hogy ott menten összeesek és ezer halált halok. Erőnek erejével fojtottam vissza kitörni készülő könnyeim. Nem akartam, hogy sírni lásson. Az ökölbe szorított kezeimre irányítottam a figyelmet, és próbáltam elterelni a gondolataim menetét egy kellemesebb irányba.

- Azonban, a mai nap után megbizonyosodott, hogy eléggé idegesítő számomra, úgyhogy be kell, hogy valljam, örülök annak, hogy téged kaptalak a feleségemnek, Dragana...- rá emeltem a pillantásom, mire tekintetem találkozott az ő csokoládébarna szemeivel. Az eddig elfojtott könnyeim, az egyre hatalmasodó gombóc a torkomban, mind apró kis semmiségeknek tűntek a forrósággal szemben, amik abban a pillanatban elárasztottak, ahogy a tekintetünk összekapcsolódott.

Szinte tudatában sem voltam mozdulataimnak, csupán arra eszméltem fel, hogy az ölében ülök, ajkam lázasan tapad az övére, ujjaim vadul szántják és szorítják selymes fekete hajának tincseit, míg a testünk szorosan a másikéhoz préselődik. Egy teljes másodpercig lefagyva ült alattam, aztán...

28. Vallomás

Sziasztok!

Itt is lennék a résszel. Annyit róla, hogy én magam sem tudom, mit írtam bele. Teljesen kikapcsoltam az írása alatt. Azért, remélem valamennyire érthető, és nem olyan zavaros, mint amilyennek érzem.

Jó olvasást!

Lily

Egy idő után már nem is figyeltem a mellettünk elsuhanó tájra. Úgy éreztem magam, mintha minden gondolatomat, aggodalmamat, félelmemet kiszivattyúzták volna belőlem. Egy újfajta üresség töltött ki, melynek se elejét se végét nem láttam. Nem tudtam, mióta uralkodott így el felettem, és az igazat megvallva nem is nagyon foglalkoztatott. Talán, még hálás is voltam a mérhetetlen nyugalomért.

Már nem féltem semmitől. Se Zayntől, sem a jövőmtől, a múltamtól pedig a legkevésbé.

Egykedvűen figyeltem a levegőben szállingózó porszemeket és hallgattam Zayn folyamatosan változó légzését. Hol zaklatottan, hol idegesen, dühösen, hol pedig alig hallhatóan vette a levegőt. Meglepődtem azon, hogy a leghalványabb jelét nem érzem az aggodalomra iránta. Habár, az új énem a legkevésbé sem volt szimpatikus, képtelen lettem volna bármit is tenni, hogy változtassak rajta. Jól éreztem magam, elszigetelten minden problémától.

Továbbra is üveges szemekkel konstatáltam, hogy egy kifutópályán álltunk meg. Egy hosszúkás, modern magángép várakozott nem is olyan messze tőlünk.

Zayn némán kiszállt, kivett a hátsó ülésről pár csomagot, a vállára dobta őket, majd megkerülve az autót, engem is kisegített, és a kezemet fogva vezetett a gép felé.

A némaság, ami az út alatt kialakult kettőnk között, mintha az egész világra vonatkozott volna. A repülőtér önmagát meghazudtoló módon, szokatlanul csendes volt, még a közvetlen környezetünk is követte példáját. Enyhén félrebiccentett fejjel konstatáltam magamban a dolgot, majd követtem a lépcsőn az állítólagos férjem.

A gép belsejét egyértelműen a luxus jellemezte. Egymással szemben elhelyezett bézs bőrfotelek, közvetlen az ablakok mellett, az apró, sötét fából faragott asztalok, melyek az ülőalkalmatosságok közé voltak építve, valamint az egész teret uraló lágy, puha elefántcsont színű padlószőnyeg, melyre még csak rálépni is egy álom lehetett.

Zayn halkan morgott valamit a pilótafülke mellett elhaladva, majd az egyik székhez vezetett, és ült le velem szemben. Pár percig néztem, ahogy tettetett nyugalommal kibámul az ablakon, majd lassan követtem tekintettemmel figyelmének középpontját. A néma csend, mely továbbra is uralt minket, egyre zavaróbbá vált. Legalábbis, engem szinte teljesen összezavart. Lopva Zaynre pillantottam, hogy lássam, ő hogy viseli, és meglepődve tapasztaltam, hogy ő is pont engem néz. Tekintete sötét volt, szinte már nem e világi. Szép ajkának vonala most elhalványodott, egy vonallá szűkült össze, amint állkapcsát erősebben szorította. Alig bírtam megállni, hogy legyűrjem a feltörni készülő mosolyomat. Fogalmam sem volt, hogy miért akartam annyira vigyorogni, talán csak Zayn nevetséges viselkedése és makacs hallgatása késztetett rá.

Minden egyes pillanattal, melyet egymás szemében való kutakodással töltöttünk, úgy mélyült körülöttünk a légkör, zárult be a világ és szűkült le kettőnkre. Figyeltem, ahogy a velem szemben ülő férfi szeme szinte már lehetetlenül feketére vált, és az arca egyre jobban megnyílik számomra. Csodával határosnak tartottam, hogy ennyire nyíltnak láthatom őt. Sosem viselkedett a közelemben ennyire emberien, sebezhetően.

- Dragana...- suttogta, mire hangja egy hatalmas, ólomnehézségű csomót eredményezett a torkomban. A gyomrom görcsösen megrándult, én pedig tehetetlenül tűrtem. Úgy éreztem, hogy egyedül csakis ő lenne képes arra, hogy a puszta beszédétől kiváltott reakciókat csillapítsa, vagy épp fokozza. - Kérlek...
- Mire?- leheltem alig érthetően.
- Ne csináld...- hunyta le szemeit, majd emelte meg karját, és masszírozta meg finoman az orrnyergét.- Nem bírom elviselni, ha valaki ilyen hideg, és távoli a jelenlétemben.

Nem tudtam mást tenni, csak gunyorosan elvigyorodni a helyzet iróniáján.

- Most azonnal fejezd ezt be!- csattant fel idegesen, mire szinte automatikusan megfeszültem.
- Mit is?- kérdeztem vissza némi megjátszott ártatlansággal a hangomban.
- Tudod te pontosan! Hagyd abba ezt a nem törődöm stílust! Baromira nem áll jól! Mit gondolsz, azért cserébe, hogy magammal viszlek a turnéra, ezt a stílust várom?!
- Miért, mit gondoltál, majd örömömben ugrálni fogok? Netán könnyes szemekkel rebegjek hálát, amiért tönkretetted az életem?! Ugyanmár Zayn, nőj fel! Ha te nem vagy, nem rettegnék minden egyes lépésemtől, nem kattognék azon, hogy mit szabad és mit nem. Nem visszhangozna a fejemben megannyi gyűlölettől fűtött mondat, melyek csak rám irányulnak, és a halálomat taglalják, nem aggódnék a családomért, önmagamért, nem kellene megállás nélkül a te hangulatodat elemeznem, töprengenem azon, hogy mit miért teszel és folyamatosan kibúvókat, mentségeket keresnem a tetteidért, szavaidért! Ha nem lennél, most nem őrlődnék, és nem szeretnék senkit Carán kívül! Ha te nem vagy,- emeltem fel könnyektől elhomályosodó tekintetem és fúrtam a döbbent barna szempárba- ha te nem vagy, most nem lennék halálosan szerelmes beléd...

Ugye, nem volt túlságosan zavaros?