18. Váratlan vendég

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt is lennék, az extrahosszú résszel.:)

BUÉK mindenkinek!

Jó olvasást!

Lily

Másnap reggel az ágyamban ébredtem, gondosan betakarva, pizsamában, az ágyam másik oldalán egy összehajtott papírlap társaságában.

Az ébredés utáni félkómás állapot közepette nyúltam a levél után, és forgattam az ujjaim között. Egyszerre voltam kíváncsi és rettentően dühös is. Végül az információra éhes felem győzött a fejemben kialakult kisebb parázsvitában, és mohón hajtottam szét a lapot, melyen fekete, apró betűk sorakoztak egymás után, szavakat, mondatokat alkotva. Összeráncolt szemöldökkel futottam végig a sorokon, amiben mindössze annyit állt, hogy Zayn turnéra indult, és nem fog egyhamar hazajönni. Azt is említette, hogy eszembe se jusson meglógni, mert a rám állított embere rögtön megtalálna, és gondolkodás nélkül utána vinne.

A lelkemet jól eső érzés öntötte el. Tudatosult bennem, hogy egyedül vagyok a házban, és nincs mitől rettegnem, hónapokon keresztül. A súly, ami a vállamat nyomta most teljesen eltűnt, és hirtelen pihekönnyűnek éreztem magam. Örömömben nevetve rohantam ki a szobából, le a lépcsőn, ahol egyenesen Harrybe futottam.

- Dragana, jól vagy?! Ugye nincs semmi bajod?- tartott aggodalmasan a karjai között, majd kissé elhúzódva tőlem alaposan szemügyre vette az arcom. Egy pillanat alatt összezavarodtam.

- Neked nem turnén kellene lenned?- emeltem rá a tekintetem, mire elmosolyodott. Lehet, hogy Zayn hazudott volna?

- Azt mondtam a többieknek, hogy kicsit később megyek utánuk, mert meglátogatom a családomat... Még van pár órám, mielőtt az őket követő gépre kellene szállnom. Addig, gondoltam, meglátogatlak téged, és meggyőződöm arról, hogy az a barom nem tett kárt benned megint...- a szemeiből minden vidámság eltűnt, csupán a komolyság és a visszafojtott düh tükröződött belőle.Nem tudtam mást tenni, csak elmosolyodni figyelmességén.

- Nem bántott- mosolyogtam továbbra is.- Köszönöm, hogy eljöttél. Sokat jelent...
- Nincs mit köszönnöd!- viszonozta végül a mosolyom, majd simított végig az arcomon.
- Reggeliztél már?- tereltem a témát kellemesebb vizekre. Habár kérdésnek szántam a mondandóm, mégsem vártam meg a válaszát, helyette megragadtam a kezét, és húztam a konyha felé.
- Nem, még nem igazán...- kuncogott fel és engedte, hogy lenyomjam a konyhában álló bárszékek egyikére.
- Helyes, akkor ehetsz velem!- virultam fel a kelleténél még jobban, majd álltam be a hűtő elé, és kezdtem tűnődni azon, hogy mit is ehetnénk. Szinte fel sem tűnt a merengésem hossza, csak akkor eszméltem fel, mikor két kar fonódott a derekam köré. Harry meleg, izmos teste hátulról teljesen nekem simult, parfümje és a tipikus Harry Styles -féle illat teljesen elkábítottak.

- Én megelégszem a müzlivel is, reggelire...- suttogta mély, rekedtes hangján fülembe, mire kirázott a hideg. - Ahhoz pedig az egyedüli hozzávaló, ami innen kell, az a tej...

Lassan elengedte a derekam, majd nyúlt előre az említett anyagért, végül húzott el és csukta be a hűtőt. Bénultan álltam egy helyben. Mégis mit tesz velem ez a férfi? Mióta van rám ő ilyen intenzív hatással? Azt hittem, hogy a tegnapi incidensünk az ital miatt volt olyan tüzes, szenvedélyes. Úgy gondoltam, hogy mindaz, amit Zayn velem tesz, csak még jobban megutáltatja velem a férfiakat. Erre itt van Ő, és mindent romba dönt. Még az állítólagos másságomat is. De hát Carát tényleg szerettem, és szeretem még most is. Akkor viszont mi ez az egész? Miért akarom szétszaggatni a felsőjét, és végigcsókolni a mellkasát? Miért vágyok olyan kétségbeesettül arra, hogy úgy csókoljon, ahogy tegnap tette?

- Baj van, kedves?- mosolygott rám az asztalnál ülve, előtte egy tál müzlivel.
- Nem, nincs semmi baj...- motyogtam, majd helyet foglaltam közvetlenül mellette.

A közös reggelink hátralévő percei néma csendben teltek. Számomra megnyugtató volt ez az állapot, valami új, eddig szokatlan érzéssel töltött el. Vágytam arra, hogy minden egyes napomat hasonló csendben és nyugalomban töltsem. Nyugodt szívvel egyek, pihenjek, nevessek vagy akár takarítsak.

Az edények elmosogatását követően enyhe szorongás fogott el. Mégis mit csinálhatnánk ketten ebben a hatalmas házban? Nem igazán volt időm felfedezni az új otthonomat, és nem hinném, hogy Harry otthonosan mozogna ebben az erődben.

- Mi a baj Dragana, annyira elcsendesedtél- kapta el a kezemet, ezzel újfent kirángatva a mélázásból. Az ajkamat harapdálva lestem fel rá, és mérlegeltem, hogy mégis hogy mondhatnám el neki a kétségeimet.- Na, ne csináld, légy egy kicsit boldogabb! A miénk a nap fele!

Talán, hogy átragassza rám jókedvét, vagy hogy lelkesítsen, de egy gyors mozdulattal megpörgetett, végül pedig a karjaiban kötöttem ki, szorosan egymásnak simulva.

Szinte forrt köztünk a levegő. Gyönyörű, zöld szemei vágytól telve ragyogtak rám. Az arca csupán pár centiméterre volt az enyémtől. Teljesen megbabonázott az illata, tekintete, Ő maga. A hatalmába kerített, és sejtésem sem volt, hogy mégis hogy keveredhetnék ki ebből a mélységes süllyesztőből. A késztetés, hogy ajkait az enyéimen érezzem, újból fellobbant, és az eddiginél erősebben, türelmetlenebbül perzselt belülről, és mikor végre beteljesült az óhajom, automatikusan túrtam puha, selymes fürtjei közé. Enyhén meghúztam a haját, mire halk, fojtott nyögés hagyta el száját, és még hevesebben, szenvedélyesebben tapadt ajkaimra. Tudtam, hogy nincs vissza út, törvénytelen házasságom legnagyobb hibáját tervezem elkövetni, amely határozottan életem végéig üldözni fog Zayn Malik képében...

Zayn szemszöge

Türelmetlenül doboltam a karfámon. A többiek megnyugtató, kellemes hangvételű beszélgetése sem tudott lehiggasztani. A bongyor nincs köztünk. Tisztában vagyok vele, hogy hazudott a családját illetően. Nem ment Holmes Chapelbe. Ugyan már, az egész szabadságát jóformán ott töltötte. Tudtam, hogy Draganánál van. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy tudni akarom-e, hogy mit művelnek, vagy bízzak a lányban.

Hirtelen a tegnap este képei villantak be, ahogy Harry és Dragana szorosan egymásba fonódva állnak a falnál és vadul tépik a másik száját...

Kibe is akartam megbízni? Draganaban? Aki gyűlöl engem és a legkevésbé sem vonzódik hozzám? Egy horkantás kíséretében nyomtam be a telefonomon a házra ráállított biztonsági rendszert kezelő alkalmazásra, majd dugtam be a fülhallgatómat, hogy aztán szembesülhessek a fülembe visszhangzó lágy nyögésekkel, apróbb sikításokkal és hördülésekkel...


Na, szerintetek mi lesz a folytatás?:D

17. Az érem két oldala

Sziasztok!

Mindenféle különösebb kommentár nélkül itt az új rész. Egyedül annyit, hogy ha az ünnepekig nem raknék részt, előre is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok mindenkinek!:)

Jó olvasást!

Lily

Az út hazáig néma csendben telt. Senki sem szólt semmit, még a rádió is ki volt kapcsolva. A feszültség tapintható volt a levegőben, és az egészről én tehettem. Ki tudja, ha nem lettem volna ennyire durva hozzá a kapcsolatunk legelejétől kezdve, lehet, hogy ebben a pillanatban nevetve bújna hozzám és mondaná, hogy szeret. Ahogy Louisnak tette a másik lány. Hiányoltam, hogy valaki szeressen. Változtatni akartam ezen az egészen.

Nehéznek tartottam uralkodni magamon. Minél tovább figyeltem Dragana foltoktól sötétlő arcát, annál inkább undorodtam magamtól, és kerültem a végső tűréshatárom szélére. Tudtam, hogy már így is a képzelt határ legeslegszélén egyensúlyozok, és egy óvatlan mozdulattal, szóval, tettel akár a lelkem legmélyebb sötétségeibe zuhanhatok, de képtelen voltam nem Rá figyelni. Egyszerűen mesebelien gyönyörű volt, még a sebekkel az arcán is.

Villanásszerűen kapta rám a tekintetét, a gyér fényben kobaltkék pillantása szinte feketének hatott. Talán épp ezért akadt a levegő a torkomon, és bénultam meg ültömben. A hideg, gyűlölettel teli pillantás többet mondott bárminél.

Nehezen, de elfordítottam a fejem tőle, és kibámultam az ablakon. A házam előtt álltunk, s mire észbe kaphattam volna, már egyedül ücsörögtem az autóban, és figyeltem, ahogy Harry Dragana után rohan, elkapja a karját és lázasan hadar neki valamit. Fájt látni, hogy a lány, aki tökéletes lenne számomra más mellett érzi jól magát, fájt, hogy erről az egészről én tehettem. Én és a problémáim.

- Ne...- suttogtam halkan, de már késő volt. Az a láthatatlan szakadék, mely engem jellemzett, most megnyílt, és a határvonalat távolabb tolva magába szippantott, és egyre lejjebb, és lejjebb húzott, egészen abba a mélységbe, ahol már semminek sem volt értelme, oda, ahol már csak egy ösztönlény voltam...

Még az utolsó erőmmel elértem, hogy bemenjek az ajtón, s bezárjam azt. Talán Draganat is magammal hoztam, talán veszekedtem is vele. Lehet, hogy most rettentően dühös, és gyűlöl engem, de legalább nem bántottam. Nem ütöttem meg, nem is értem hozzá, és ez enyhe megnyugvással töltött el. Egy elégedett félmosollyal az arcomon hunytam le a szemem, majd vesztettem el az önkontrollom a testem felett.

Dragana szemszöge:

Vadul hullámzó mellkassal, kiszáradt torokkal bámultam az előttem szintén hevesen szuszogó Zaynt. Arcára- talán a vitánk miatt, talán csak azért, mert sikeresen felidegesített, és ismételten a sírás határára lökött-, egy félmosoly ült ki. A szemei hidegebbek, sötétebbek lettek, minek hatására halvány félelem futott végig a gerincemen. Jobbnak láttam elmormogni egy 'Jó éjszakát!', majd felmenni a szobámba, és ott viszonylagos biztonságban tudva magam, lemostam magamról az est minden emlékét és mocskát. A kellemes, szinte forró víz olyannyira megnyugtató volt, hogy egy inkább lecsukódott a szemem, és képtelen voltam kinyitni.

Másnap reggel az ágyamban ébredtem, gondosan betakarva, pizsamában, az ágyam másik oldalán egy összehajtott papírlap társaságában.  

Na, kinek hogy tetszett?:)

16. Változás

Sziasztok!

Itt lennék megint, ezúttal egy rövid, de különleges résszel. Mivel a legtöbb ember utálja Zaynt, és nem érti, mit miért tesz, most inkább az Ő szemszögéből írtam a részt. Remélem, kicsit világosabb lett minden, és máris nem annyira ellenséges szereplő, mint eddig.

Jó olvasást!:)

Zayn szemszöge:

Zavartan néztem az elsuhanó alakok után. Tudtam, hogy nem maradhatok rest. Meg kellett állítanom Harryt. Nem kaphatja meg Ő Draganat. Ő az enyém, és nem adom senkinek se. Talán épp ezért vettem meg őt. Hogy ha akar se tudjon elhagyni. Hogy véletlenül se tudjon fájdalmat okozni nekem. Talán ez a magyarázat arra is, hogy ennyire durván bánok vele. Tudom, hogy minden este álomba sírja magát. Mindig hallom a zokogását az ajtó mögött, és még sem teszek ellene semmit. Bántani akarom, újra és újra, látni akarom a könnyeit, de magam sem tudom, hogy miért. A lelkem egy részét örömmel tölti el, hogyha szenved, míg a másik vele együtt gyötrődik.

Futnom kellett. Utol kellett érnem ahhoz, hogy megtarthassam, ám hiába emeltem a lábaim, azok nem mozogtak olyan gyorsan, mint ahogy reméltem, hogy fognak. Az alkohol tehetett mindenről, és persze Dragana. Ha nem mondta volna ki azt a bizonyos mondatot, nem ittam volna le magam. Sosem akartam tőle hallani, hogy mennyire retteg tőlem. Bőven elég volt a tudata, hogy fél, nem akartam szembesülni a ténnyel, hogy mennyire kegyetlen is vagyok.

Az újonnan fellobbant láng elég tüzet adott ahhoz, hogy megerőltessem magam, és Harryt lehagyva utolérjem a lányt. A csuklójánál fogva kaptam el, és rántottam magamhoz. Szorosan az ölelésembe fontam, és habár ütött, kiabált és karmolt a szabadságáért, nem engedtem ki a kezeim közül. Most az egyszer nem. Lehet, hogy részeg voltam a nagy mennyiségű likőrtől, amit rövid idő alatt elpusztítottam, de tisztában voltam vele, hogy nem szabad elengednem Őt.

Egy idő után feladta a harcot, és keserves sírásba kezdett. Habár éreztem a belőle áradó bánatot és kínt, mégsem tudtam mit csinálni, csak szorosabban tartani. Miattam sírt, én voltam az, aki ennyire tönkretette és ez belül engem is megölt egy kicsit.

- Kérlek, vigyél minket haza...- suttogtam Harrynek, aki döbbenten, egyenesen undorodva nézett rám.- Nem szeretném átvezetni így a tömegen, nem akarom, hogy mások sírni lássák...

- Mert csak magadnak tartogatod, mi?!- sikította idegesen, és vágott rá egyet a mellkasomra. Újra megpróbált kitörni, mire ismételten magamhoz öleltem.

- Nem, ez nem igaz. Csak tudom, hogy sokat számít neked az emberek véleménye, és a büszkeséged miatt sem szeretném, hogy így kelljen bárki előtt is végigmenned.

- Csendben maradt. Harry eltűnt mellőlünk, kettesben maradtunk. Hullámokban áradt felém a hidegsége, és gyűlölete, amit teljesen megértettem.

- Most már elengedhetsz, nincs itt senki, akinek bizonyítanod kellene...- morogta hűvösen, mire mintha egy tüske fúródott volna a szívembe.

- Tudom...- vontam meg a vállam.- Csak szimplán nem akarlak elengedni...

- Micsoda romantikus vonások... Mindjárt a karjaidba ájulok!

- Eltoltam magamtól egy kicsit, mondani akartam neki valamit, talán bocsánatot akartam kérni az egész eddigi viselkedésemért, mikor hirtelen megláttam az arcát. 

A gondosan elkészített sminkje nem takarta tovább az arcát. A festék elfojt, néhány helyen teljesen eltűnt, az általam szerzett sérülései pedig előbukkantak. Ledöbbentem a látványtól. Az amúgy szép arcát most horzsolások és lila foltok csúfították el. A szemei be voltak dagadva az előbbi sírástól, és halványvörösen figyeltek engem. Képtelen voltam egy árva szót is kinyögni. Csak bámultam őt, és éreztem, hogy egyre távolabb kerülök.

Egy olyan helyre, ahova nem akartam vissza menni. Egy olyan helyre, ahol az érzéseim semmivé foszlanak szét, és nincs más, csak a kegyetlenség és a sötétség, mely teljesen magába szív és eggyé válik velem.

Nem akartam itt hagyni őt, nem akartam visszamenni a régi életbe. Elegem volt már a sok durvaságból és rosszból, mindenből, amit vele tettem. Sőt, nem csak vele, Perrievel is.

Az életemnek azt a szakaszát nem nagyon szerettem elővenni és merengeni rajta. Egyfajta démon volt számomra, amit jobbnak láttam elkerülni. Túlságosan is tisztán élt a tudatomban az a boldogság és nyugalom ami kezdetben a kapcsolatunkat jellemezte. Aztán minden rosszra fordult az egyik napról a másikra...

- Jöhettek...- rángatott ki Harry a mélázásból, mikor beszólt a folyosó másik végéről. Mire észbe kaphattam volna, Dragana már rég elindult felé.

Az út hazáig néma csendben telt. Senki sem szólt semmit, még a rádió is ki volt kapcsolva. A feszültség tapintható volt a levegőben, és az egészről én tehettem. Ki tudja, ha nem lettem volna ennyire durva hozzá a kapcsolatunk legelejétől kezdve, lehet, hogy ebben a pillanatban nevetve bújna hozzám és mondaná, hogy szeret. Ahogy Louisnak tette a másik lány. Hiányoltam, hogy valaki szeressen. Változtatni akartam ezen az egészen.

Na, érthetőbb egy kicsivel?:)

15. Osztozkodás +18

Sziasztok!

Igazából, nem ilyenre terveztem ezt a részt, de a harag sok mindent megváltoztat, és a spontán ötletből egy részt alakított ki nektek.:)

Jó olvasást!

Lily

Harry szinte azonnal elengedett, de már így is túl későnek minősült. Meglátott minket, és rohamosan közeledett felénk, elzárva előlünk minden menekülési útvonalat. Éreztem, ahogy a pulzusom felgyorsul, és a hideg végigfut a hátamon, majd gyökeret ver a lábamba. Mozdulni sem tudtam a rám törő félelemtől. Minden egyes lépéssel, amivel közelebb került, úgy vert hevesebben a szívem és vert le a víz. Rettegtem még a gondolattól is, hogy mit akar velem csinálni, miképp fog büntetni. Halványan érzékeltem, hogy Harry mellőlem egy kicsivel előrébb araszolt, próbálva védni engem a szinte fekete szemű, dühtől elvakult Zayntől. Értékeltem a gesztusát, ám tudtam, hogy hasztalan lépés volt ez a részéről, ugyanis ketten is kevesek vagyunk ahhoz, hogy egy ilyen őrjöngést megállítsunk.

Már vészesen közel járt hozzánk. Csupán ekkor vettem észre a kezében lévő jóformán teljesen üres üveget. Ivott. Ivott és rettentően mérges. Szinte automatikusan hátráltam egy lépést, még a lélegzet is belém fagyott.

- Állj meg te ribanc! Ne menekülj! Nincs hova!- ordította nekem, majd dobta el az üveget, ami millió darabjára tört, és a benne lévő csekély mennyiségű aranybarnás színű alkohol lassan szétfolyt.
- Zayn, haver, nyugodj le! Ennek semmi értelme...- kezdett volna bele Harry, ám Zayn csak felemelte az ujját, és lehajtotta a fejét. Remegett, egész testében vibrált.
- Te nekem ne mondd meg, hogy mit tegyek és mit ne...- köpte oda gyilkos tekintettel, majd hirtelen elém pattant, és egy hatalmas pofont kevert le. Az ütés erejétől a földre estem, és döbbenten simítottam az égő érzés helyére a tenyerem. Időm sem volt megszólalni, ujjait már a hajamban éreztem, ahogy egyre jobban húzza, tépi, mire felnéztem rá.- Te nekem ne parancsolgass, Styles! Te, aki az én, pénzen vett kurvámat akarod megdugni a hátam mögött... Talán most nem akadt egy negyvenes se, aki széttárta volna neked a lábát? Vagy netán csak rákaptál arra, ami az enyém?- Harry felé fordította a fejem, majd a másik kezével végigsimított az arcomon.- Hát nem gyönyörű? Az én egyetlen Draganam, aki nekem adta az ártatlanságát, és egyedül csak értem él. Az én szolgám, egyedül az én örömömre. Hát nem csodálatos az ilyen élet, Styles?- vigyorgott fel a merev, egyre idegesebb Harryre.
- Jól van Malik, felfogtam mit mondasz. Most már békén hagynád őt?!- sziszegte Harry, minek hatására Zayn felnevetett. A hangjától kirázott a hideg.

- Még hogy békén hagyni?! Most kezdek igazán belejönni. Sőt, tudod mit? Úgy is kénytelenek vagyunk még jó pár évet lehúzni együtt, és amúgy is a legjobb barátom vagy, mindent megosztottam veled egész eddig, kivétel a barátnőimet, de hát elvégre ő csak egy szolga, gyere, osszuk meg őt is. Nézzük, jó munkát végeztél-e Styles!- durván lenyomott a földre, a lábaim közé furakodott, a szoknyámat pedig türelmetlenül felrántotta, és letépte rólam a ruhához illő csipke selyem alsóneműt. Ujjait végigfuttatta a ponton, ahol a combjaim találkoznak, majd álcázott elégedettséggel felnevetett.- Hm, szinte már teljesen készen áll! Majdnem olyan jó munka, mintha én csinálnám Styles, gratulálok!- kacsintott felfelé, majd ujjait vadul belém döfte. Egy fájdalmas nyögés hagyta el ajkaim, a fejemet pedig elfordítottam tőlük. Képtelen lettem volna rájuk nézni.

- Gyere már Harry, hisz egész eddig ezt akartad! Térdelj ide, és nyársald fel! Gyerünk, tudom, hogy ezt akarod!- üvöltött rá a barátjára, miközben ujjai egyre gyorsabban jártak ki és be. 

A férfi mellettünk kővé dermedve állt, és bámulta Zayn elvetemült arcát. Nem akartam látni őt. Megalázó volt, hogy ezt végignézte. Hogy a részese lesz annak a tortúrának, amit Zayn csak a háza négy fala között szokott művelni velem. Hogy annak a férfinek a szeme láttára erőszakol meg, aki iránt vonzódom, és akivel képes lettem volna úgy együtt lenni, hogy nem kényszerítenek rá, talán még élveztem is volna. Erősnek kellett maradnom, nem sírhattam. Egy kósza könnycseppet sem ereszthettem el. A tiltakozás pedig teljesen ki volt zárva az adott lehetőségeim közül. Mindkét esetben csak még nagyobb bajba kevertem volna magam. Azt pedig nem akartam.

- Hát jó, ha te nem csinálod, majd én...- morogta, majd egy mozdulattal kicsatolta az öltönynadrágjának övét, majd gombjait, lejjebb húzta, és egy szempillantás alatt belém lökte magát és egy gyors, erős tempót vett fel.

Úgy éreztem, hogy szétszakadok odalent. Rettentően fájt mind lelkileg, mind testileg, amit velem tett. Alig bírtam visszafogni mindazt, ami fokozatosan felgyülemlett bennem.

- Zayn...- suttogta szinte némán Harry.- Zayn, állj le...

- Gyerünk, kis kurvám, élvezz a kedvemért, nyögj!- hörögte nekem, mire kétségbeesett zokogás tört fel összeszorított ajkaim közül.- Ezaz!

- Zayn. Elég!- parancsolta határozottabban Harry, mire ő csak még vadabbul és gyorsabban mozgott- Azt mondtam, hogy ÁLLJ MEG!

- Már megmondtam, hogy nincs beleszólásod a dolgaimba, ezzel itt...- bökött felém lihegve, mire nálam betelt a pohár és egy jól irányzott ütéssel levertem magamról.

Még mielőtt a háta földet érhetett volna a talajon, már talpon voltam, és könnyes szemekkel figyeltem az értem nyúló Harryt. Szinte azon nyomban elütöttem a kezeit.

- Ne merj hozzám érni!- suttogtam rideg gyűlölettel a hangomban.- Egyikőtök se...-Éreztem, hogyha tovább maradok, összetörök, és képtelen leszek megálljt parancsolni a zokogásomnak. Márpedig, annyi büszkeség még maradt bennem, hogy legalább ezt az egy örömöt ne adjam meg Zaynnek.

Épp ezért, hátat fordítva nekik kezdtem el rohanni az ajtó felé. Nem sok kellett ahhoz, hogy szitkozódást halljak, majd az engem követő léptek zaja megkezdődjön. Ez még nem is lett volna probléma, ha nem egy ember lépteit hallottam volna, és fele olyan gyorsan közeledtek volna, mint ahogy én haladtam...

Na, milyen volt?

14. Ne félj!

Sziasztok!

Kisebb kihagyás után, de itt vagyok.:)
Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a véleményetek a részről.:)

Jó olvasást!

Lily

Zavartan pillantottam fel a széles mosolyú, ismerős arcra. Ő volt az a férfi, aki miatt az egész életem romokban hever, aki miatt itt vagyok. Ő volt Harry Styles, aki kecsesen forgatott körbe a márvány parketten, elbűvölve a körülöttünk álló hölgyeket elegáns mozgásával, egyetlen pillantásával. Ő volt az, aki rábeszélte Zaynt arra, hogy vegyen a nevére, és vigyen haza, elérve, hogy a napjaim szorongással telnek. Ha akkor nem lett volna ott, ha jobban lekötötte volna a figyelmét valami, talán most nem állnék itt, és rettegnék belül, hogy vajon mi lesz velem később. Hogy Zayn hogy fog viselkedni, milyen hangulatban fog visszatérni. Ám úgy tűnt, őt a legkevésbé sem zavarta. Erősen tartott, szorított magához, határozottan vezetett egészen a szám végéig. Ott aztán levezetett, és mosolyogva egy sarok felé irányított.

- És hogy telnek a napjaid, kedves Dragana?- simított ki egy kósza tincset az arcomból, majd cirógatta végig az arcom. -Milyen az élet a vőlegényeddel?
- Ezt te sem kérdezhetted komolyan...- suttogtam, mire felnevetett.
- Tulajdonképpen, és nagyon is örülök neki, hogy megvett téged... Tudod, mindig is olyanok voltunk egymásnak, mint két testvér... Mindig mindent megosztottunk egymással... Kivétel persze a barátnők voltak, de mivel te a rabszolgája vagy...- suttogta már-már alig hallhatóan, és simított végig a combomon úgy, hogy senki se lássa- úgy érzem nem lesz semmi akadálya annak, amit tenni tervezek...

Választ sem várva ragadott meg a csuklómnál fogva és rángatott be egy közelebbi, teljesen üres folyosóra. Csak a cipőm sarkának kopogása és Harry szapora lélegzetvételét lehetett hallani. A folyosó vége felé hirtelen megállt, és finoman nekilökött a közelebbi falnak, majd a derekam két oldalát megfogva szorosan elém állt. A szapora szívverésemtől talán, vagy csak a helyzet okozta stressz miatt, de alig hallottam a teremből beszűrődő zenét. Egyedül Harry sötéten, elszántan csillogó zöld szemeit láttam magam előtt. Képtelen voltam mozdulni, szinte teljesen megdermedtem a belőle áradó vadság és vonzalom miatt.

- Ne aggódj kislány, nem foglak bántani...- futtatta végig rózsaszín nyelvét az alsó ajkán, majd harapott bele. A térdeim megremegtek a mozdulatsorára. El nem tudtam képzelni, hogy mi történik velem. Egyszerűen a hatása alá kerültem.

Mintha csak megérezte volna gyengeségem jeleit, elvigyorodott, majd ajkait az enyéimre nyomta, és forrón csókolni kezdett. A döbbenettől, és a bennem fellobbanó tűztől reagálni sem tudtam. Ám ő nem adta fel, és egy finom kis harapásával az alsó ajkamra elérte, hogy viszonozzam szenvedélyes csókját. Nem tudtam parancsolni önmagamnak. A testem önálló hatalomra kelt, és kizárva magából a józan agyam minden egyes sikításának hangját, a karom előrelendült, és beletúrt a fiú hajába, hogy még közelebb tudhassam magamhoz. Ő ezt egy halk nyögéssel díjazta, majd még erősebben csókolt, miközben kezei folyamatosan lejjebb csúsztak a derekam mentén, egészen a fenekemig, ahol aztán erősen ráfogtak, és közelebb húzott magához. Éreztem a perzselő lüktetést köztünk, a fellobbanó vágyat a másik iránt, a kínzó türelmetlenséget.

- Milyen kis akaratos itt valaki...-húzódott el tőlem egy rövid időre, majd emelte el egyik kezét a fenekemről, és kezdte el feljebb húzni a ruhám.- Nagyon- nagyon... kívánlak, Dragana...- lehelte ajkaimba, majd csókolt meg újra.

Egy jóleső sóhaj hagyta el ajkaim, amint Harry ujjai a combomhoz értek. Lágyan végigsimított a bőrömön, majd jobb lábával a két térdem közé furakodott, és újra a falnak nyomott. Éreztem, hogy csípője az enyémnek feszül, mire halkan felnyögtem. Cirógató ujjai a combomról a fenekemre csúsztak, majd erősen bele markoltak. Mindkettőnk szíve hevesen vert, szinte kapkodtunk a levegő után. Egy határozott mozdulattal megemelt a talajról, mire a csípője köré fontam a lábaim, még közelebb engedve magamhoz. Ajkai időközben áttértek a nyakamra, és ott csókolgatta és szívta az érzékeny bőrt, mialatt felvett egy rutinos mozgást és finoman dörzsölni kezdett. Szinte egyszerre szakadt ki belőlünk egy jóleső nyögés.
Aztán, mint minden jónak, ennek is gyorsan vége szakadt, ugyanis a következő pillanatban kivágódott a folyosó hatalmas ajtaja, és Zayn rontott be rajta, dühtől eltorzult arccal...

Na, hogy tetszett? Mi a véleményed?:)