36. Befejezés

Sziasztok!:)

Itt is lenne az utolsó rész. Tudom, hogy ilyenkor egy minimum féloldalas búcsúszöveget szoktak írni, de nem megy.:) Hihetetlenül imádtam ezt a történetet, imádtam a szereplőket, imádtam csavarni a szálakat, olvasni a kommenteket. Bizonyos szinten örülök, hogy vége, és büszke vagyok rá, de rettenetesen hiányzik már most.

Remélem, hogy hoztam a színvonalat, és kielégítő véget ér a történetem.:)

Utoljára, jó olvasást kíván:

Lily

4 évvel később:

Halkan dúdolva tanulmányoztam a kezemben tartott áru csomagolását. Alsó ajkamat beszippantva rágcsáltam, míg a másik csomagoláson lévő leírást is elolvastam. Tanácstalanul álltam a két kekszfajtával a kezemben. Nem igazán mertem egyiket sem megvenni. Tisztában voltam azzal, hogy Zane imádja az egészségtelenebb, csokisabb változatot, viszont nem akartam azt, hogy a túlzott „nasizás anyával” a kárára váljon. Szerettem volna, ha egy kicsit egészségesebb életet élünk, de féltem attól, hogy valami baja esik a hirtelen váltástól, vagy allergiás reakciója lesz a másik kekszben található alapanyagoktól.

Míg én a pró és kontra érveket futtattam le az agyamban, valaki mellém lépett, akit eddig észre se vettem.

Mindkét dobozt a kezembe fogva léptem hátrébb a polctól, majd pillantottam fel a mellettem állóra.

A meglepettségtől levegőhöz sem jutottam.

Elmélyülten tanulmányozott két különböző babaételt, összehúzott szemekkel koncentrált, majd egy frusztrált sóhaj és egy vállvonás kíséretében felkapott kettőt, és... és felém fordult. Kis híján elejtette a kezében tartott üvegeket. Alakja egy pillanatra megdermedt, pupillái kitágultak, szája elnyílt. Pár fagyos másodpercig csak bámultunk a másikra, majd alig láthatóan elmosolyodott, és felém lépett.

- Dragana...- immár közvetlen előttem állt. Szemei ragyogtak, ajkán az a tipikus, féloldalas, rosszfiús mosolya ült, amit annyira imádtam.

- Szia Zayn...- suttogtam szinte erőtlenül. Egy újabb teljes percig csak némán meredtünk a másikra, mire tekintetem lejjebb siklott és a kezében tartott üvegeket vettem szemügyre. A választása láttán képtelen voltam visszafogni a nevetésem.- Ugye tudod, hogy annak a kettőnek borzalmas íze van, és egy az egyben a pólódon fog landolni?!- vigyorogtam rá, mire mintha magához tért volna, felvont szemöldökkel az üvegekre meredt.

- Sosem voltam jó ezekben...- vakarta meg a tarkóját, majd visszalépve a polchoz, tűnődve meredt a kínálatra.

- Várj, hadd segítsek!- léptem mellé, és kikapva kezéből a babaételt kicseréltem másik kettőre.- Parancsolj, ezeket biztos, hogy szeretni fogja...

- Mi van veled, Drag? Mármint, hogy vagy?- egy kicsivel lejjebb hajolt, hogy tekintete gond nélkül foglyul ejthesse az enyémet. Éreztem, ahogy a szívem megremeg, egy-kétszer fájdalmasan dobban, majd újult erővel folytatja az eddig megszokott ütemét.

- Igazán semmi különleges nem történt velem, Zayn...- suttogtam. Szimplán megszültem a közös fiúnk, egyedül nevelem, sikeresebb és híresebb vagyok, mint valaha, szabadabb, mint amelyről valaha is álmodhattam volna, és magányosabb, mint azt reméltem, üresebb, mint aminek lennem kéne, és napról napra egyre jobban hiányzol és minden egyes pillanatban csak rád gondolok és minderről persze, neked fogalmad sem lehet és soha nem is lesz.- Na és mi a helyzet veled?

- Semmi... csak... jöttem egy-két dolgot venni Nad-nak...

- Ó, értem... Nad?

- Nadine Mia Malik...

- Gyönyörű név...- mosolyodtam el kényszeredetten.- Nekem most viszont mennem kellene. Örülök, hogy láttalak Zayn.- egy halvány mosolyt villantottam rá, miközben lassan hátrébb léptem. Magamban fohászkodtam az éghez, hogy Zane-nek ne most jusson eszébe visszajönni hozzám.

- Várj még!- kapott utánam Zayn.- Ne siess ennyire, kérlek! Épp hogy csak visszakaptalak!

- Nem tehetem, én...

Hirtelen egy kisfiú totyogott be a sorok közé, nekem pedig minden reményem szertefoszlott. A kisfiam vidáman lépett a lábam mellé, ölelte át a térdemet, majd bújt hozzám. Fejét felfelé biccentette, állát a lábamnak támasztva pislogott fel rám gyönyörű, különleges barnás-kék szemeivel. Ajkát az apjától örökölt féloldalas mosolyra húzta, miközben finoman megszorította a combom.

- Mami, kaphatok cokit?- ellenállhatatlan volt. Észre se vettem, hogy elmosolyodtam. Leguggoltam az én kis harcosom mellé, és egy lágy csókot nyomtam az arcára.

- Csak egyetlen egyet, kicsim!- vigyorogtam rá, mire felkuncogott.- És hozz egyet nekem is!

- Oké, Mami!- engedett el, majd a mellettünk lévő sorba sietett. Sosem engedtem, hogy kikerüljön a látóteremből, vagy a közelemből.

Kábultan mosolyogva figyeltem a helyet, ahol eltűnt. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan száll az idő. Mintha csak tegnap lett volna, hogy először a kezemben foghattam, és bár tanácstalan voltam, hogy mégis mit kellene kezdenem vele, olyan szintű szeretet kötött hozzá, amilyen senki máshoz.

- Te Jó Úristen!- hallottam magam mellől egy teljesen sokkos állapotban lévő hangot. Szinte már el is feledkeztem a mellettem álló Zayn-ről.- Istenem, Dragana, ez a gyerek...Ő...

- Igen, ő a te fiad- vetettem rá egy fagyos pillantást.- Nem kellett volna, hogy megtudd. Nem akartam, hogy tudomást szerezz róla. Éld szépen tovább az életed Perrievel és Nadinenal, ahogyan eddig is tetted, ahogyan megbeszéltük. Én nem fogok az utadba állni, ahogy Zane sem fog. Eddig sem kellett a segítséged a nevelésében, és ezután sem kell. Ez a találkozás a véletlen műve volt, és nem akarom, hogy még egyszer előforduljon. És most ne haragudj meg, de megyek, és megkeresem a fiam, hogy folytassuk a szokásos programunkat, akárcsak bármelyik másik nap. Kívánok neked...

- Ugyanolyan gyönyörű a szeme, mint a tiéd...- motyogta csendesen, teljesen figyelmen kívül hagyva a monológom.- Bár kétségkívül a legtöbb külső tulajdonságát tőlem örökölte... Remélem, hogy csupán a külseje fog rám hasonlítani...

- Én sem reménykedem másban...

- El sem hiszed, hogy mennyire hiányoztál...- suttogta, majd közelebb lépett, tenyerét az arcomra simítva. Habár nem akartam, mégis közel álltam a sírás határához.- Dragana, én...

- Hagyj... Kérlek! Ne nehezítsd meg, jó?- leheltem, és próbáltam minél messzebb kerülni bánatos tekintete elől.

- Mami, mami, mehetünk?- lefagyva bámultam tovább Zaynre.- Mami, ő kicsoda?- képtelen voltam válaszolni a kérdésre. Ki is Zayn számomra? A férfi, aki megvett, magába bolondított, majd csúnyán faképnél hagyott? Pár pillanatig némán meredtünk a másik szemébe, majd Zayn egy mély lélegzet kíséretében a fiam elé guggolt.

- Szervusz, Zane, az én nevem Zayn. A mamád barátja vagyok...-mosolygott rá.- Ugye tudod, hogy anyukád messze a világon a legszebb?!- mikor az én kicsi fiam egy nagyot bólintott, folytatta- Ugye megteszed nekem, hogy vigyázol rá? Nála fontosabb személy sose legyen az életedben, jó, Zane? Megígéred nekem, hogy vigyázol rá?

- Igen!

- Okos fiú vagy. Most viszont nekem el kell búcsúznom. Megölelnéd a mami, és most már a te barátodat is, Zane?

- Nem! Nem fog megölelni!- próbáltam tiltakozni, de a hangom gyengén csengett, így a fiam után nyúltam volna, de már késő volt. Addigra ő már szorosan Zayn karjai közt volt. 

A volt férjem úgy szorította magához, mintha az élete múlott volna rajta. Mintha halálosan szüksége lett volna az én imádott kisfiam ölelésére. Bármennyi sebet is szakítottam fel, már vagy milliószor elképzeltem Zayn karjaiban a fiát. Annyira hasonlítottak, és annyira gyönyörűek voltak mindketten! Az én kis harcosom, életem szerelme karjaiban...

Mikor végre-valahára elengedték egymást, Zayn halkan valamit Zane fülébe suttogott, mire a kicsi felnevetett, és vidáman eltotyogott a szemben lévő sor irányába. Zayn egy pillanatig vigyorogva nézett utána, majd felegyenesedett, és közvetlenül elém lépett. Szinte a polcsornak szorított. Ha akartam volna se tudtam volna elmenekülni.

- Hihetetlen egy nőszemély vagy...- suttogta Zayn, és még közelebb lépett. Alig volt pár milliméternyi távolság közöttünk.- Szültél nekem egy gyermeket, Dragana, és eltitkoltad! Elmentél anélkül, hogy szóltál volna. Más helyen és más időben már rég a térdemre fektettelek volna, hogy megkapd a magadét...- nyeltem egy nagyot. Hihetetlen, hogy ennyi idő elteltével is képes lázba hozni egyetlen egy apró kis fenyegetésével. Hihetetlen, hogy ennyi idő eltelt, és ő még mindig ugyanaz az arrogáns, domináns seggfej, akit annyira imádtam és hiányoltam.- Van fogalmad arról, hogy mennyire aggódtam miattad? Hogy hányszor próbáltalak megkeresni?!

- Én... Én...

- Csend!- mutatóujját finoman ajkaimra helyezte, mire a vérem felforrósodott, a szívem pedig hangosan dörömbölt.- El nem tudod képzelni, hogy mióta vártam arra, hogy végre találkozzam veled. Még egyszer nem cseszem el. Többé már nem.

- Zayn, én... nekem...- folytattam volna, ha puha, lágy ajkai nem tapadtak volna szorosan az enyéimre. Folytattam volna, ha az agysejtjeim nem bénulnak meg, és ha a szívem nem őrül meg már csupán ajkai érintésétől. Folytattam volna, ha véget akartam volna vetni a csókunknak. De nem akartam.

- أنا أحبك! (Szeretlek!) Mindig is így volt, és ez örökre így is marad...- suttogta, majd újra megcsókolt. Elvesztem a csókja erejében.

Hosszú idő után végre magamhoz tértem. Döbbenten, kábán húzódtam el Zayntől, majd kerestem meg a fiamat, és sétáltam vele az egyik legközelebbi kasszához. Képtelen voltam kiverni a fejemből ezt az egész találkozást. Tudtam, hogy túl kell lendülnöm rajta, és vissza kell térnem az eddigi megszokott kerékvágásba. Túl akartam lenni ezen a mai napon.

Zayn szemszöge:

Alig akartam hinni a szememnek. Dragana még mindig ugyanolyan gyönyörű volt, ha nem szebb, mint mikor utoljára láttam. Szemében a vidámság és a boldogság fénye ragyogott, ajkai megállás nélkül mosolyogtak. Szívmelengető volt őt látni.

Mióta csak elváltunk, ő volt minden gondolatom, tettem és pillanatom. Belőle álltak a napjaim, az álmaim és minden egyes ébren töltött óra hozzá kötött. Hiába szerettem Perriet, ami köztem és Dragana között volt sosem fog elmúlni. Számomra ő nem csupán a múlt perzselő szerelme, hanem a jelené és a jövőé is, amiről bár tudom, hogy sosem kaphatom meg, kétségbeesetten vágyok rá. Rengetegszer elhatároztam, és próbáltam megkeresni, hogy jóvátegyem azokat a hibákat, amiket az együttlétünk alatt vétettem. Hogy bebizonyítsam neki, hogy összetartozunk, és nélküle nem teljes az életem. De akárhányszor rászántam volna magam a keresésére, újra és újra felötlött bennem a kétely. Hogy mi van akkor, ha ő boldog nélkülem? Ha tovább lépett, és látni se akar, ahogy azt az utolsó találkozásunkkor is az értésemre adta? Ha soha nem is érzett úgy irántam, mint ahogy én iránta? Legutolsó sorban pedig, hogy mi lett volna Perrievel és Nadinenal? Nem akartam őket sem magukra hagyni.

És íme, eltelt négy év. Négy teljes év anélkül, hogy tudtam volna, nem csak Perrie szült nekem gyereket. Anélkül, hogy a fiamat valaha is láttam volna, magamhoz ölelhettem volna.

Megmagyarázhatatlan érzelmek sokasága cikázott végig rajtam. Fájt, hogy Dragana ennyire el akarta titkolni előlem ezt az egészet, hogy ennyire meg akart szabadulni tőlem, az emlékemtől. Égetett a tudat, hogy egyedül én vágyok ilyen kétségbeesettül rá, én akarom azt, hogy velem egészüljön ki a családja, hogy egyedül én akarok minden egyes reggel mellette ébredni, hogy én bánom csupán ennyire, hogy elhagytam, és mással kezdtem új életet. Egy valami viszont enyhülést adott csüggedt lelkemnek. Van valaki, aki sosem fogja engedni, hogy elfelejtsen, valaki, aki miatt örökre -ha a szívében nem is, de- a fejében maradok, valaki, aki összeköt minket, valaki, aki okot adott arra, hogy újra megpróbáljam a Draganaval való életet folytatni, valaki, akit feltétlen meg akartam ismerni, és ki akartam venni a részem az életéből. Valaki, aki nem más, mint a fiam. Zane Protovich- (és ha rajtam múlik, rövid időn belül) Malik. Ezúttal nem fogom fogom elcseszni. Többé már nem.

The End

Megnyílt az új blogom, melyet az alábbi linket tudtok elérni: 

http://eleglennek.blogspot.hu/

35. Egy fejezet lezárul

Sziasztok!

Itt is lenne az utolsó előtti rész!:)

Az, hogy az utolsó rész mikor kerüljön fel, csak rajtatok áll. :) Holnap, vagy holnap után?:)

Remélem, tetszeni fog!

Jó olvasást!

Lily

Zayn csak hosszú idő után jött vissza. Néma csendben lépett be a lakosztályba, majd pillantott rám. Egy percig csak meredten bámultuk a másikat. Sötétbarna szemein keresztül követni tudtam a benne lezajló érzelmeket. Tisztán láttam kiülni az arcára a fájdalmat, a sokkot, a csalódást, szomorúságot és az önutálatot. Egy pillanatra azt hittem, hogy megnyílik felém, és minden fal leomlik közöttünk, de ekkor tekintete és az arca azonnal bezárult, szemei feketén ragyogtak rám.

- Dragana...- suttogta szinte alig hallhatóan. Kíváncsian néztem fel rá. Vajon mi történhetett, ami ilyen szinten megviselte? Zayn szinte botladozva jött közelebb, majd rogyott le elém, és fogta két keze közé az arcomat.- Az én Draganam...

- Zayn... Minden rendben?!- ráncoltam a szemöldököm, miközben az aggodalmam iránta az egekig szökött. Zayn halkan felnevetett, majd hüvelykujjával végigsimított az alsó ajkamon.

- Nem- jött a válasz egyszerűen.- Fogalmad sincs arról, hogy mennyire szarul érzem magam...

- Mi a baj Zayn?- rémülten figyeltem az arcát.

Tenyeremet finoman az arcára simítottam, mire mély lélegzetet vett és a kezembe hajtotta a fejét. Szemeit szorosan lehunyta, majd egy apró csókot nyomott a bőrömre. Csodálkozva, rajongva figyeltem a mozdulatait. Meglepődtem, mert sosem volt velem ennyire gyengéd és emberi. Rajongtam érte, mert ő a leendő gyermekem apja, a férfi, akibe halálosan szerelmes vagyok. Ő számomra a minden.

- Nincs baj, Dragana... Nincs baj...- suttogta megtörten, majd karjait körém fonva húzott magához.- Csak kérlek, ne engedj el... Soha ne engedj el!

- Nem foglak!- mosolyodtam el gyengéden, ujjaimmal a selymes tincsek közé túrva- Ha akarnálak se tudnálak elengedni...- motyogtam, mire el-elakadó lélegzettel felemelte a fejét, és rám meredt. Tekintete elsötétült, arcán egy meggyötört kifejezés ült.

- Mondd még egyszer!

- Ha akarnálak se tudnálak elengedni, Zayn!- rámosolyogtam, mire egy gyors mozdulattal közelebb hajolt, puha ajkait pedig az enyéimre nyomta.

Édesen csókolt, úgy, ahogy még soha. Figyelt rám, önmaga elé helyezett és gyengédebbnél gyengédebb dolgokat mondott nekem. Éreztem a belőle áradó szerelmet és szeretet, már nem próbálta elnyomni az érzéseit. Nem próbált meg azzá az undorító emberré válni, akivel pár hónapja megismerkedtem. Szeretett engem, és ez bőven elég erőt adott ahhoz, hogy kitartsak és ne veszítsem el a kapcsolatunkban rejlő reményt.

Egy halk nyögéssel a karjai közé kapott, majd a hálószobánk felé vitt. Óvatosan az ágyra fektetett, majd finoman ő is rám ereszkedett. Két kezével lágyan simogatott, ajkával a bőröm minden egyes négyzetcentiméterét végigcsókolta, szemei pedig rajongva figyelték ajkai útját. A boldogság olyan elemi érzésként tört elő belőlem, hogy esélyem sem lett volna megfékezni, vagy útját állni. Az arcomon ült, a szemeimben ragyogott és betöltötte a szobát.

- Sosem láttam nálad szebb nőt, Dragana. Elmondhatatlanul gyönyörű vagy! Sose felejtsd ezt el!- suttogta Zayn, miközben sötét tekintetét az enyémbe fúrta. Éreztem, ahogy az arcom lassan kipirul, mire lágyan elmosolyodott, ajkait pedig ismételten az enyéimre nyomta.

Testünk szorosan a másikénak préselődött, teljesen egymásba gabalyodtunk. Szorítottuk a másikat, mintha sosem akarnánk megszabadulni a másik testének a súlyától, mintha az idők végezetéig egymáshoz lettünk volna láncolva.

Kimerülten, izzadtan feküdtünk a másik karjaiban. Zayn mélyeket lélegzett, egyre erősebben húzott magához. A boldogság mellett az eszembe villant a felismerés mindent szétzúzó ereje. Zayn nem véletlenül volt velem ennyire gyengéd, ennyire szerelmes. Nem véletlenül viselkedett úgy ahogy, és mondta el mindazt, amit valójában érzett. Elbúcsúzott tőlem. Számára ez volt az a pillanat, amikor szavak nélkül, de az értésemre adta, hogy köztünk mindennek vége. Sírni tudtam volna a szívemen eluralkodó fájdalomtól és a lelkemen ülő nyomástól.

- Mikor fog ideérni?- suttogtam csendesen, miközben ujjaim továbbra is a mellettem fekvő Zayn tincseit simogatták. Hallottam, ahogy egy pillanatra elakad a lélegzete, majd még sebesebben kezd lélegezni.

- Dragana... Én...

- Kérlek, ne...

- Sajnálom. El nem tudod képzelni, hogy mennyire. Én...

- Ne nehezítsd meg, Zayn. Így is épp elég nehéz! Csak mondd meg kérlek, hogy mikor.

- Egy órán belül itt lesz...

- Köszönöm, csak ennyit akartam...

- Dragana, kérlek ne!

- Zayn, nincs miről beszélni. Értem, hogy mit szeretnél, mit kell tenned. Hidd el, nincs semmi baj. Ő életed szerelme, és hiába is próbálnál változtatni ezen, képtelen lennél. Szereted őt, és nemsokára megajándékoz egy kisbabával. Hidd el, kívánom neked, hogy gyönyörű életetek legyen, hogy te légy a legboldogabb ember a földön, hogy a szerelmetek sose múljon el! Zayn, szeretném, hogy boldog légy!- rá pillantottam, majd elkapva a tekintetem kikeltem az ágyból és magamra kapkodtam a ruháimat. Nem akartam elmondani neki, hogy én is gyermeket várok. Minél előbb az ajtó másik oldalán akartam lenni, hogy végre kitörhessen belőlem mindaz, amit magamba fojtottam.

- Drag, kérlek...

- Csak hagyj elmenni, jó? Ne nehezítsd meg! Így is pont elég bonyolult és fájdalmas ez az egész! Tudom, hogy nem jelentettem számodra sokat. Azt is tudom, hogy sosem gondoltál rám komolyabban. Sosem láttad bennem a jövőt, sosem éreztél irántam úgy, mint én feléd. Nem voltam több neked, mint egy báb, akit kedvet szerint mozgathattál. Nem voltál velem kedves, soha nem is próbáltad meg. És mindezek ellenére én szerettelek, és most hagylak elmenni. Ez... ennek így kell történnie. -halványan megrázta a fejét, mint aki fel sem fogta, hogy mi történik. 

Ragyogó, sötét tekintetét rám emelte, az arcából sugárzott a fájdalom. Nem akartam elgondolkodni azon, hogy mitől érezhetett fájdalmat. A kellemes megszokottság hiányától, a szavaim mértékétől, a nyűgtől, amit okoztam neki. Már nem tudtam, hogy ki ez az ember. Nem akartam tudni, hogy ki is ő valójában. Minél messzebb akartam kerülni tőle. El, a világ másik felére, hogy többet ne kelljen hallanom róla. Nem akartam szenvedni miatta. Nem akartam azt, hogy az életem hátralévő részét ő uralja. S habár nem akartam, mégis hagyni fogom neki. Minden egyes nap rá fogok gondolni, ő lesz az, akit magam mellé fogok képzelni minden egyes ébredéskor és lefekvéskor. Ő lesz az, aki mellettem fog állni a legelkeseredettebb pillanataimban. Keserűen felnevettem. Egész jó irányba indultam meg a teljes depresszió és az elmebaj felé.

- Dragana, van még itt pár dolog, kérlek, legalább ezeket beszéljük át...- nézett rám esdeklően, s mikor látta, hogy nem mozdulok, kimászott az ágyból, gyorsan magára kapta az alsónadrágját, majd elém állt.- Kérlek, hogy engedd meg nekem, hogy gondoskodjak rólad. Nem kell majd dolgoznod járni, élheted a napjaidat úgy, ahogy szeretnéd. Szeretném, ha engednéd, hogy vegyek neked egy lakást. Tudni akarom, hogy biztonságban vagy, s habár nem leszel többé az enyém, szeretném, ha a gondodat viselhetném... Ezzel... megnyugtatnál engem. Kérlek, fogadd el!- esdeklően nézett rám, én pedig a minél előbbi szabadulás reményében bólintottam egyet.- Tudom, hogy ezért gyűlölni fogsz, és elfogadom, hogy utálj, de... sosem beszélhetsz rólunk. Nem mondhatod el senkinek, hogy valaha is velem voltál. Nem adhatsz interjúkat rólam, semmit nem tehetsz, ami a közös múltunkra tenne utalást. Nem beszélhetsz a szerződésről, a házamról, a szokásaimról. Semmiről, érted?!

Bénultan meredtem rá. Szólni nem bírtam a hirtelen ért sokktól. Komolyan feltételezte rólam, hogy valaha is beszélnék mindezekről?! Undorodva léptem egyet hátrébb.

- Dragana, kérlek, ne... ne undorodj tőlem ennyire! Fogalmad sincs, hogy mennyire nehéz is a sajtó és a világ szeme láttára élni! Meg kell értened, hogy miért nem teheted meg! Meg kell értened, hogy ez a te érdekedben is van!- nem bírtam tovább hallgatni. Minden egyes szónál hátrébb léptem, és egyre többször csalódtam az előttem álló férfiban. Már tényleg nem az az ember volt, akit megismertem. Nem az a határozott, titokzatos barom. Nem az a bunkó, akibe beleestem.- Ne, kicsim, kérlek ne menekülj! Maradj!

- Nem vagyok senkid...- suttogtam.- Soha nem is voltam... Nem kell a pénzed. Sem a lakásod. Nincs szükségem rájuk. Nem akarok többet hallani rólad. Nem akarlak látni se. Soha többet ne gyere a közelembe, Zayn. Megértetted? Soha. Többet. Nem. Akarlak. Látni.

Képtelen voltam tovább ott maradni. Amilyen gyorsan csak tudtam, sarkon fordultam, felkaptam a táskámat és a lakosztály ajtajához rohantam. Mohón feltéptem, s kis híján belefutottam az ott álldogáló Perriebe. Némán meredt rám, arcán egy halvány, szomorkás mosoly ült.

- Pokoli érzés elveszíteni, ugye?- mosolygott rám, majd kezét az enyémre simítva szorított rajta egyet, és közelebb hajolt.- Sajnálom, Dragana...- suttogta, majd szorosan magához ölelt.

Erővel téptem ki magam a karjai közül és megvadulva futottam el tőle, tőlük, a múltamtól, a jövőm felé. Reszketve támaszkodtam meg a térdemen, zihálva kapkodtam levegő után, a szívem zakatolt, a tüdőm égett, és mégis. Most éreztem igazán, hogy az én történetem véget ért. Itt volt az ideje annak, hogy ezt a fejezetet lezárjam, és búcsút intsek mindennek...

Újdonság (új blog)

Sziasztok!

Előálltam egy új bloggal aminek a témája és története eltér az eddigitől (Draganara gondolok). Csak remélem, hogy tetszeni fog és mindannyian annyira szeretni fogjátok, ahogy ezt a blogomat is. :)

Itt lenne egy kis ízelítő mindabból, ami ott vár:

Rona, Dylan, Aidan. 

Három ember, akit a Sors akaratán kívül összesodort. Közülük ketten már a poklok poklát is megjárta. Ebből a három emberből valaki könnyen sikeres lesz. Kettő közülük pedig rengeteget fog szenvedni. Egy valaki pedig hibát hibára fog halmozni...

There's no place I rather be.

tovább a blogra

34. Csak egy apróság

Sziasztook!

Itt lennék egy nagyon gyenge, de lényegre törő résszel!:D
Remélem, minden tiszta, és hát... megleptelek titeket!

Jó olvasást!

Lily

Egyedül ültem a hotelszobánkban. Zayn elment, hogy beszéljen a menedzserükkel, és... másokkal, gondolom. Legalábbis, szerettem ebbe a hitbe ringatni magam. Nem mondott semmit, mikor elment. Feljött velem, körbenézett a szobánkban, elhúzta a száját, majd rám meredt. Egy hosszú pillanatig tanulmányozta az arcomat, majd az összekulcsolódott kezünket, végül egy szó nélkül sarkon fordult, és egyedül hagyott. Azóta nem jött vissza. Reménykedtem benne, hogy csak néhány dolgot akar elintézni, és nem ez volt a végső búcsúnk. Elvégre, nem hagyhat itt ennyivel, nem igaz? Nem mehet el egy szó nélkül! Szükségem van rá!

Ideges pillantást vetettem az ajtó felé. A gyomrom összeszorult, majd vetett egy bukfencet. Akárcsak a repülőgépen, most is ész nélkül vetődtem a fürdőszoba felé. Hihetetlen, hogy egy kis idegesség mennyire ki tud készíteni. Erőtlenül rogytam a padlóra, majd töröltem meg verítéktől nedves homlokom. Szükségem volt egy kellemes, mindenemet ellazító zuhanyra. Némán felálltam, és az előtérben hagyott táskám után igyekeztem. Némán kutattam benne néhány gyógyszer után, amelyek csillapíthatták volna háborgó gyomromat. Egy halk sóhaj kíséretében a nappaliba mentem, majd a táska tartalmát az asztalra borítottam.

Volt ott minden. Aprópénz, pénztárca, rágó, zsebkendő, néhány pirula és... és néhány egészségügyi dolog, ami minden nő táskájában megtalálható. Oldalra döntött fejjel vizsgálgattam az apró tárgyat. Az agyam már szinte automatikusan megkezdte a lázas számolgatást.

Túl régen volt már, hogy utoljára használtam volna ezek közül akár egyet is.

Egy pillanatra a vér is megfagyott bennem, aztán furcsa melegség áradt szét bennem. Némán a hasamra meredtem. Vajon mi történhetett? Lehetséges ez egyáltalán?

Homályosan tudatában voltam annak, hogy megragadtam az üres táskám, beledobtam a pénztárcám, majd a vállamra dobva kisétáltam az ajtón és meg sem álltam a legközelebbi gyógyszertárig, s onnan a szobánkig.

Türelmetlenül vártam, hogy végre mindenre fény derüljön, és tisztában legyek a bennem, velünk zajló dolgokkal. Tudni akartam mindenről.

Nem kellett sokat őrlődnöm, a mai modern technika segítségével és a tudomány fejlettségével már a kész teszt előtt toporogtam. Egy óvatos, gyors pillantást vetettem a kijelzőre, majd szorosan lehunytam a szemem. Szinte önkívületben szorítottam a szívemhez az apró ketyerét, míg csúsztattam a kezemet a hasamhoz.

Pozitív.

A rajtam eluralkodó féktelen öröm és boldogság közepette egy halk hang gúnyosan felnevetett.

Csak te lehetsz annyira szerencsétlen, hogy teherbe esel egy olyan férfitól, aki megvet, s még csak nem is szeret, aki épp a volt menyasszonyával enyeleg valahol, aki szintén gyermeket vár tőle. Gratulálok Dragana, ezt jól megcsináltad!

Az örömöm abban a pillanatban szertefoszlott. Nem volt több csupán egy múló emléknél. Szemeimet könnyek lepték el, és akarva, akaratlanul is Zaynra gondoltam. Hiányzott. A karjai közt akartam lenni, meg akartam nyugodni. El akartam neki mondani, hogy terhes vagyok. Meg akartam vele osztani az örömöm.

De tudtam, hogy csak még jobban felidegesíteném és egyáltalán nem úgy reagálna, ahogy szeretném.

Újra a tesztre pillantottam, majd a dobozában mellékelt magyarázatra. Már több, mint három hete terhes vagyok. Uramisten!

Egy futót megszégyenítő gyorsasággal tüntettem el minden nyomot, és rejtettem el őket a táskámba. Az asztalt is megtisztítottam a korábban kiszórt dolgaimtól, majd a kanapéra ülve, némán vártam, s szinte automatikusan a hasamat kezdtem cirógatni. 

Mégis mi lesz most velünk?

33. Nyomorult remény

/\

           | |           

 Szavazzatok, jó?

Amúgy, jó olvasást!

Lily

Fokozatosan tértem magamhoz. Először csak az el-elsuhanó város képét láttam magam előtt, majd tompán kivettem a rádió összefolyó, monoton hangját, végül a felém áradó érzelmekből leszűrtem a legerősebbet. Hidegség.

Abban a pillanatban, ahogy tudatosult bennem a világ, mintha az autóban is jó pár fokkal csökkent volna a hőmérséklet. Zayn egy szót sem szólt. Némán bámult maga elé, figyelmen kívül hagyva engem, a rajongókat, a várost. Valami borzasztóan bosszanthatta, ha még azoknak az embereknek is hátat fordít, akiket mindenkinél jobban szeretett, még ha nem is oly módon, ahogy egy normális személy szeret egy másikat. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy min törheti ennyire a fejét... Aztán hirtelen beugrott.

A Baba. Perrie. A repülőtér.. Az pedig, hogy ilyen ideges, igazolta a riporterfiú állítását Perriet illetően. Tényleg terhes.

Hirtelen úgy éreztem, hogy jeges víz csörgedezik az ereimben vér helyett. Egy pillanatra levegő után kaptam, majd újra elnémultam. Zayn felém villanó sötét tekintete elárulta, hogy bár tudatában van az ébrenlétemnek, semmit sem kíván tenni velem. Se jót, se rosszat. Jellegtelen voltam neki, mintha nem is léteznék. Tudtam, hogy úgy érzi, hogy egy nyűg vagyok a nyakán, amiről minél előbb döntenie kell. Akárcsak a volt menyasszonya és a leendő kisbabája sorsáról. Bár sokszor éltem a saját kis naiv világomban, annyira azért ismertem Zaynt, hogy tudjam, mi lesz a döntése. Nem engem fog választani. Ez olyannyira világos volt, mint a csillagok az égen, egy tiszta éjszakán.

Keserűen elmosolyodtam. Vajon mi lesz velem? Élhetem szabadon a kis életem, ahogy egész eddig akartam? A gondolat elszomorított. Miért nem tudok tisztán örülni annak, hogy megszabadulok ettől a zsarnok férfitól? Miért nem hoz tűzbe a tudat, hogy rövid időn belül ez az egész macera nem lesz több, mint egy kellemetlen emlék mélyen eltemetve a szívemben?!

Kis híján felnevettem. Már tudtam a választ a kérdéseimre. Mindez a kétségbeesett remény, a fájdalom és a szomorúság ami a közeli búcsút illetően merült fel bennem, azért van, mert halálosan szerelmes vagyok Zaynbe. Mert tudom, hogy ő a másik felem, és mérhetetlenül fog hiányozni. Az Isten szerelmére, hisz még úgy is hiányzik, hogy közvetlenül mellettem ül! Már csak az elválás gondolatától is rosszul voltam, és habár ez be fog következni, tudtam, hogy Zayn sosem fog felém úgy érezni, mint én felé. Neki örökre Perrie marad az egyedüli és egyetlen. Mást nőt, ha akarna se venne észre rajta kívül.

Hangtalanul egy mély lélegzetet vettem. A kezeim ökölbe szorultak. Nem akartam mindezzel a nyűggel és gonddal foglalkozni. Élni akartam az életem, amellett a férfi mellett, aki számomra a tökéletes, akármennyire brutális, és elviselhetetlen. Élvezni akartam a perceket, egészen addig, amíg lehetőségem nyílt rá, és jogosan mondhattam őket a sajátomnak. Mert ez voltam én. Dragana Protovich, a szánalmasan szerelmes, pénzért vásárolt feleség.

Egy újabb hangtalan mély lélegzet, egy pillanatnyi remegés és félelem után az alsó ajkamba haraptam, majd egy tétova mozdulat kíséretében Zayn keze után nyúltam és összekulcsolva ujjainkat, finoman megszorítottam. Bármennyire erős és független férfi, ebben a pillanatban szüksége volt rám. Épp ezért egy apró mosolyt villantva rá vártam, hogy ez benne is tudatosuljon, és kicsit engedve az állkapcsa szorításán, ellazuljon, ezzel még több nyomorult reményt adva számomra egy szebb, de fájdalmasabb jövő képére...

32. Igazak a hírek?

Sziasztok!

Itt lennék, az új résszel, és el kell mondanom, hogy már nincs sok hátra a végéig.:)

Viszont, nem kell kétségbeesni ( már ha bárki megtenné, amit kétlek), ugyanis még jó pár történet lapul a tarsolyomban. :)

Jó olvasást!

Lily

Zayn ragaszkodott ahhoz, hogy egymás kezét fogva szálljunk le a gépről. Szerinte sosem lehet felkészülni az ellene irányuló támadásokra, így jobb, ha megelőzzük azt, amit meg lehet. Be kellett, hogy lássam, igaza volt.

Amint kiléptünk a friss levegőre, helyből vagy ötven vaku villant, és különféle mondatok záporoztak felénk. Zayn kivételesen nem morgott semmi utasítást felém, inkább átkarolta a derekam, és szorosan magához húzva igyekezett átvágni a tömegen. Szerencsénkre, az egyik testőr a segítségünkre sietett, és komótos mozdulatokkal utat tört nekünk.

- Ne aggódj, mindjárt túl leszünk rajta...- suttogta Zayn a fülembe, mire csodálkozva felpillantottam rá.

Mióta érdekli őt, hogy engem mi bánt és zavar? Miért törődik egyáltalán velem? Újra szemügyre vettem az előttünk álló tömeget. Hunyorognom kellett, hogy kivehessem akár egyetlen alak képét is. Zayn észrevette, hogy min ügyködök, így megállította az előttünk haladó férfit, majd felém fordult, egy félmosollyal az ajkán megcsóválta a fejét, majd a kabátja belső zsebéből előhúzott egy fekete napszemüveget, majd szárait a fülem mögé igazította. Mosolya úgy vált szélesebbé, ahogy az értetlenség kiült az arcomra.

- Csak azért, hogy jobban nézelődhess...- kuncogott fel, majd egy gyors csókot nyomott ajkaimra, amitől a riporterek és fotósok kis szerével megőrültek.

Szinte a vér is megfagyott bennem. Mi üthetett belé?! Nemrég azt állította, hogy semmit sem akar tőlem, majd kijelentette, hogy szerelmes belém, és most mindenki előtt úgy viselkedik, mintha élete szerelme lennék. Persze, megértem, hogy a tömeg előtt miért színészkedik, de előttem... Teljesen összezavarodtam. Újonnan.

Egy pillanatra lehunytam a szemeim, majd visszatérve a valóságba, és az egyre agresszívabb fotósokhoz, mindent kizártam a fejemből. Nem akartam újra összetörni és belebonyolódni ebbe az egész bonyolult érthetetlenségbe. Szabad akartam lenni, önmagam életét akartam élni, függetlenül mindenkitől. Uralni akartam a sorsom felett lévő irányítást, a saját döntéseim súlyát akartam a vállamon cipelni.

Újra Zaynre pillantottam. Tudtam, hogy sosem engedné meg, hogy a saját akaratom szerint cselekedjek. Számára örökre csak egy kis játékszer leszek és semmi több. Bármit mondd, vagy tesz, az egy csupán az őt körülvevő, szorosan összekapcsolódó hazugságok közül.

Hirtelen egy fiatal férfi ugrott elénk és szegezte felénk a mikrofonját, amelyen valamelyik hírességekkel foglalkozó csatorna logója díszelgett.

- Zayn, Zayn, igazak a hírek, miszerint Perrie Edwards, a volt menyasszonya valóban gyermeket vár öntől? Na és mit szól ehhez a jelenlegi barátnő? Mit fognak tenni?

Döbbenten meredtem magam elé. Éreztem, hogy a férjem szorítása erősödik a derekam körül, és húz tovább, de képtelen voltam mozdulni. A fiatal riporter ragyogó szemekkel várt a válaszomra, felismerve bennem a teljes sokk állapotát és a sebezhetőség legszembetűnőbb jeleit.

Az a gyönyörű szőke angyal az estélyről gyermeket várna az általam imádott férfitól? Az, aki elől elmenekült az én sebzett, meg nem értett Zaynem tényleg terhes lenne? Akibe egykor szerelmes volt, és az életét adta volna, most megjelent, hogy elszakítsa tőlem?!

A lelki szemeim előtt ők ketten jelentek meg, egymást ölelve, boldogságban úszva, egy apró babaágy előtt.

Észre se vettem, hogy elgyengültem. Az utolsó tiszta kép a reptérről az, hogy Zayn karjaiban fekszem, fejem a vállának dől, míg ő sebes léptekkel, halkan szitkozódva tör utat magának a tömegből...

Kérdem én, ki számított erre?:D

31. Szenvedély a magasságban

Esküszöm, most már próbálok gyakrabban részeket hozni!

Jó olvasást!

Lily

Miután vagy ezredszerre hajoltam a lefolyócsésze felé, és viszonylag nyugodtnak éreztem a folyamatosan háborgó gyomrom, úgy éreztem, hogy készen állok arra, hogy a mai nap összes megaláztatását, érthetetlen érzelmi szálait, és előreláthatatlan jövőjét mind egy kalap alá vegyem, és visszatérjek a továbbra is feszült és ideges férjemhez.

Tisztában voltam azzal, hogy már közel járunk az úti célunkhoz, s ezt az egyre sűrűbben megjelenő légiutas-kísérőnk is igazolta.

Habár fizikailag viszonylag jobban voltam, lelkiekben nem álltam készen Zayn kiélezett, a szokásosnál is csípősebb és mogorvább hangulatára. Egy mély sóhaj közepette kotortam elő a telefonomat, és csatlakoztattam rá a fülhallgatómat, majd dugtam be őket és adtam át magam a halkan felcsendülő zenének.

Szükségét éreztem, hogy hajammal gondosan elrejtsem a hosszú zsinórt, és egészen a leszállásig lesütött szemmel üldögéljek Zayn mellett. A biztonság kedvéért halkra vettem a hangerőt, hogy ha szólna hozzám, halljam és értsem a mondandóját, de ezt az opciót kizártnak tartottam.

Csendben léptem ki a fürdőből és botlottam egyenesen az egyre feszültebb férjem karjaiba. Csodálkozva emeltem rá a pillantásom, és hagytam, hogy sötétbarna szemei újra ámulatba ejtsenek.

- Dragana...- mormogta fojtott hangon.- Nekem...

Kíváncsian pillantottam rá. Vajon mit szeretne? Ám szavak helyett a cselekedetei mutatták meg, hogy mire is vágyna. Ajkai rég nem látott ismerősként fogadták enyéimet és újították meg kapcsolatukat a lehető legszenvedélyesebb és örömtelibb módon. A térdeim szinte azonnal megadták magukat és rogyva estem volna össze, ha Zayn nem tartott volna olyan szorosan. Éreztem, ahogy kemény, izmos mellkasa az enyémnek feszül, míg hosszú ujjai lágyan a felsőm alá csúsznak és gyengéden cirógatni kezdik a bőrömet.

Az agyam lázas kattogásba kezdett, hogy vajon mégis mi vezethette őt erre a lépésre, ám egy bizonyos fok után és túlzott gondolkodás eredményeképp elkövetett hibáimra emlékezvén, dühösen nyomtam el az egyre gyorsabban feltörő gondolatok áradatát és adtam át magam teljesen az érzésnek és az élvezetnek. Elvégre, miért kéne túl sok mindent a dologba fektetnem, ha egyszer úgy is a felesége vagyok, és az enyémnek tudhatom?

Egészen addig, amíg meg nem un, és ki nem dob!- sikította egy tébolyult hang a fejemben. 

Figyelmen kívül hagytam a kijelentését, és szorosabban simultam Zaynhez, túrtam bele a selymes fekete tincsek közé. Egy halk nyögés hagyta el ajkait, majd száját puhán a nyakamra vezette és ezernyi csókkal borította be. A szívemet egyfajta pulzáló vibrálás, mérhetetlen forróság lepte el, mely egyre csak terjedt az ereimben és megállíthatatlanul öntötte el az egész testemet.

- Kérem, Mr és Mrs Malik, legyenek szívesek helyet foglalni, és bekapcsolni az övüket, ugyanis pillanatokon belül megkezdjük a leszállást...- krákogta mélységes zavarban a fiatal lány, majd gyorsan el is tűnt a fülkéből.

Zayn egy hatalmas vigyorral az arcán kapott karjaiba és vitt egészen az egyik kényelmes fotelhez, ült le, és tartott továbbra is az ölében. Egy jól irányzott mozdulattal elég tágra állította az öv méretét, hogy mindketten elférjünk benne, majd az államat maga felé fordítva csapott le újra ajkaimra. Némán remegve a kéjtől pislantottam fel rá, mikor fogai közé szívva alsó ajkamat lassan ingerelt. Tüzes, szinte fekete pillantása magába szippantott, teljesen elbűvölt, lehetetlenné téve, hogy rajta kívül bármi másra figyeljek.

- Tudod, ez a húsz perc, amíg leszállunk, rengeteg mindenre jó és elég és be kell, hogy valljam, még sosem csináltam fent, a magasban, de úgy érzem, itt az idő, hogy változtassunk ezen. Gyerünk, kicsim, fordulj szépen felém...- suttogta mély, rekedtes hangon, aminek én boldogan tettem eleget.

Ajkaink szinte azon pillanatban összeforrtak és nem is igazán engedték el egymást egy két forró sóhajt, mélyről feltörő nyögést leszámítva. Éreztem, hogy mennyire kíván, és hogy a végletekig fokoztuk a hangulatot, így egy határozott mozdulattal lerántottam a nadrágja cipzárját, és egyazon időben, mikor eggyé váltunk, fejét a melleim közötti völgybe szorítottam. Jól eső nyögés szakadt ki ajkaim közül ugyanabban a pillanatban, mikor az ő ajkait egy teljesen más mondat, szó hagyta el. Megmerevedtem ültemben. Lehetetlennek tartottam, hogy ezt valóban kimondta volna...