18. Váratlan vendég

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt is lennék, az extrahosszú résszel.:)

BUÉK mindenkinek!

Jó olvasást!

Lily

Másnap reggel az ágyamban ébredtem, gondosan betakarva, pizsamában, az ágyam másik oldalán egy összehajtott papírlap társaságában.

Az ébredés utáni félkómás állapot közepette nyúltam a levél után, és forgattam az ujjaim között. Egyszerre voltam kíváncsi és rettentően dühös is. Végül az információra éhes felem győzött a fejemben kialakult kisebb parázsvitában, és mohón hajtottam szét a lapot, melyen fekete, apró betűk sorakoztak egymás után, szavakat, mondatokat alkotva. Összeráncolt szemöldökkel futottam végig a sorokon, amiben mindössze annyit állt, hogy Zayn turnéra indult, és nem fog egyhamar hazajönni. Azt is említette, hogy eszembe se jusson meglógni, mert a rám állított embere rögtön megtalálna, és gondolkodás nélkül utána vinne.

A lelkemet jól eső érzés öntötte el. Tudatosult bennem, hogy egyedül vagyok a házban, és nincs mitől rettegnem, hónapokon keresztül. A súly, ami a vállamat nyomta most teljesen eltűnt, és hirtelen pihekönnyűnek éreztem magam. Örömömben nevetve rohantam ki a szobából, le a lépcsőn, ahol egyenesen Harrybe futottam.

- Dragana, jól vagy?! Ugye nincs semmi bajod?- tartott aggodalmasan a karjai között, majd kissé elhúzódva tőlem alaposan szemügyre vette az arcom. Egy pillanat alatt összezavarodtam.

- Neked nem turnén kellene lenned?- emeltem rá a tekintetem, mire elmosolyodott. Lehet, hogy Zayn hazudott volna?

- Azt mondtam a többieknek, hogy kicsit később megyek utánuk, mert meglátogatom a családomat... Még van pár órám, mielőtt az őket követő gépre kellene szállnom. Addig, gondoltam, meglátogatlak téged, és meggyőződöm arról, hogy az a barom nem tett kárt benned megint...- a szemeiből minden vidámság eltűnt, csupán a komolyság és a visszafojtott düh tükröződött belőle.Nem tudtam mást tenni, csak elmosolyodni figyelmességén.

- Nem bántott- mosolyogtam továbbra is.- Köszönöm, hogy eljöttél. Sokat jelent...
- Nincs mit köszönnöd!- viszonozta végül a mosolyom, majd simított végig az arcomon.
- Reggeliztél már?- tereltem a témát kellemesebb vizekre. Habár kérdésnek szántam a mondandóm, mégsem vártam meg a válaszát, helyette megragadtam a kezét, és húztam a konyha felé.
- Nem, még nem igazán...- kuncogott fel és engedte, hogy lenyomjam a konyhában álló bárszékek egyikére.
- Helyes, akkor ehetsz velem!- virultam fel a kelleténél még jobban, majd álltam be a hűtő elé, és kezdtem tűnődni azon, hogy mit is ehetnénk. Szinte fel sem tűnt a merengésem hossza, csak akkor eszméltem fel, mikor két kar fonódott a derekam köré. Harry meleg, izmos teste hátulról teljesen nekem simult, parfümje és a tipikus Harry Styles -féle illat teljesen elkábítottak.

- Én megelégszem a müzlivel is, reggelire...- suttogta mély, rekedtes hangján fülembe, mire kirázott a hideg. - Ahhoz pedig az egyedüli hozzávaló, ami innen kell, az a tej...

Lassan elengedte a derekam, majd nyúlt előre az említett anyagért, végül húzott el és csukta be a hűtőt. Bénultan álltam egy helyben. Mégis mit tesz velem ez a férfi? Mióta van rám ő ilyen intenzív hatással? Azt hittem, hogy a tegnapi incidensünk az ital miatt volt olyan tüzes, szenvedélyes. Úgy gondoltam, hogy mindaz, amit Zayn velem tesz, csak még jobban megutáltatja velem a férfiakat. Erre itt van Ő, és mindent romba dönt. Még az állítólagos másságomat is. De hát Carát tényleg szerettem, és szeretem még most is. Akkor viszont mi ez az egész? Miért akarom szétszaggatni a felsőjét, és végigcsókolni a mellkasát? Miért vágyok olyan kétségbeesettül arra, hogy úgy csókoljon, ahogy tegnap tette?

- Baj van, kedves?- mosolygott rám az asztalnál ülve, előtte egy tál müzlivel.
- Nem, nincs semmi baj...- motyogtam, majd helyet foglaltam közvetlenül mellette.

A közös reggelink hátralévő percei néma csendben teltek. Számomra megnyugtató volt ez az állapot, valami új, eddig szokatlan érzéssel töltött el. Vágytam arra, hogy minden egyes napomat hasonló csendben és nyugalomban töltsem. Nyugodt szívvel egyek, pihenjek, nevessek vagy akár takarítsak.

Az edények elmosogatását követően enyhe szorongás fogott el. Mégis mit csinálhatnánk ketten ebben a hatalmas házban? Nem igazán volt időm felfedezni az új otthonomat, és nem hinném, hogy Harry otthonosan mozogna ebben az erődben.

- Mi a baj Dragana, annyira elcsendesedtél- kapta el a kezemet, ezzel újfent kirángatva a mélázásból. Az ajkamat harapdálva lestem fel rá, és mérlegeltem, hogy mégis hogy mondhatnám el neki a kétségeimet.- Na, ne csináld, légy egy kicsit boldogabb! A miénk a nap fele!

Talán, hogy átragassza rám jókedvét, vagy hogy lelkesítsen, de egy gyors mozdulattal megpörgetett, végül pedig a karjaiban kötöttem ki, szorosan egymásnak simulva.

Szinte forrt köztünk a levegő. Gyönyörű, zöld szemei vágytól telve ragyogtak rám. Az arca csupán pár centiméterre volt az enyémtől. Teljesen megbabonázott az illata, tekintete, Ő maga. A hatalmába kerített, és sejtésem sem volt, hogy mégis hogy keveredhetnék ki ebből a mélységes süllyesztőből. A késztetés, hogy ajkait az enyéimen érezzem, újból fellobbant, és az eddiginél erősebben, türelmetlenebbül perzselt belülről, és mikor végre beteljesült az óhajom, automatikusan túrtam puha, selymes fürtjei közé. Enyhén meghúztam a haját, mire halk, fojtott nyögés hagyta el száját, és még hevesebben, szenvedélyesebben tapadt ajkaimra. Tudtam, hogy nincs vissza út, törvénytelen házasságom legnagyobb hibáját tervezem elkövetni, amely határozottan életem végéig üldözni fog Zayn Malik képében...

Zayn szemszöge

Türelmetlenül doboltam a karfámon. A többiek megnyugtató, kellemes hangvételű beszélgetése sem tudott lehiggasztani. A bongyor nincs köztünk. Tisztában vagyok vele, hogy hazudott a családját illetően. Nem ment Holmes Chapelbe. Ugyan már, az egész szabadságát jóformán ott töltötte. Tudtam, hogy Draganánál van. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy tudni akarom-e, hogy mit művelnek, vagy bízzak a lányban.

Hirtelen a tegnap este képei villantak be, ahogy Harry és Dragana szorosan egymásba fonódva állnak a falnál és vadul tépik a másik száját...

Kibe is akartam megbízni? Draganaban? Aki gyűlöl engem és a legkevésbé sem vonzódik hozzám? Egy horkantás kíséretében nyomtam be a telefonomon a házra ráállított biztonsági rendszert kezelő alkalmazásra, majd dugtam be a fülhallgatómat, hogy aztán szembesülhessek a fülembe visszhangzó lágy nyögésekkel, apróbb sikításokkal és hördülésekkel...


Na, szerintetek mi lesz a folytatás?:D

17. Az érem két oldala

Sziasztok!

Mindenféle különösebb kommentár nélkül itt az új rész. Egyedül annyit, hogy ha az ünnepekig nem raknék részt, előre is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok mindenkinek!:)

Jó olvasást!

Lily

Az út hazáig néma csendben telt. Senki sem szólt semmit, még a rádió is ki volt kapcsolva. A feszültség tapintható volt a levegőben, és az egészről én tehettem. Ki tudja, ha nem lettem volna ennyire durva hozzá a kapcsolatunk legelejétől kezdve, lehet, hogy ebben a pillanatban nevetve bújna hozzám és mondaná, hogy szeret. Ahogy Louisnak tette a másik lány. Hiányoltam, hogy valaki szeressen. Változtatni akartam ezen az egészen.

Nehéznek tartottam uralkodni magamon. Minél tovább figyeltem Dragana foltoktól sötétlő arcát, annál inkább undorodtam magamtól, és kerültem a végső tűréshatárom szélére. Tudtam, hogy már így is a képzelt határ legeslegszélén egyensúlyozok, és egy óvatlan mozdulattal, szóval, tettel akár a lelkem legmélyebb sötétségeibe zuhanhatok, de képtelen voltam nem Rá figyelni. Egyszerűen mesebelien gyönyörű volt, még a sebekkel az arcán is.

Villanásszerűen kapta rám a tekintetét, a gyér fényben kobaltkék pillantása szinte feketének hatott. Talán épp ezért akadt a levegő a torkomon, és bénultam meg ültömben. A hideg, gyűlölettel teli pillantás többet mondott bárminél.

Nehezen, de elfordítottam a fejem tőle, és kibámultam az ablakon. A házam előtt álltunk, s mire észbe kaphattam volna, már egyedül ücsörögtem az autóban, és figyeltem, ahogy Harry Dragana után rohan, elkapja a karját és lázasan hadar neki valamit. Fájt látni, hogy a lány, aki tökéletes lenne számomra más mellett érzi jól magát, fájt, hogy erről az egészről én tehettem. Én és a problémáim.

- Ne...- suttogtam halkan, de már késő volt. Az a láthatatlan szakadék, mely engem jellemzett, most megnyílt, és a határvonalat távolabb tolva magába szippantott, és egyre lejjebb, és lejjebb húzott, egészen abba a mélységbe, ahol már semminek sem volt értelme, oda, ahol már csak egy ösztönlény voltam...

Még az utolsó erőmmel elértem, hogy bemenjek az ajtón, s bezárjam azt. Talán Draganat is magammal hoztam, talán veszekedtem is vele. Lehet, hogy most rettentően dühös, és gyűlöl engem, de legalább nem bántottam. Nem ütöttem meg, nem is értem hozzá, és ez enyhe megnyugvással töltött el. Egy elégedett félmosollyal az arcomon hunytam le a szemem, majd vesztettem el az önkontrollom a testem felett.

Dragana szemszöge:

Vadul hullámzó mellkassal, kiszáradt torokkal bámultam az előttem szintén hevesen szuszogó Zaynt. Arcára- talán a vitánk miatt, talán csak azért, mert sikeresen felidegesített, és ismételten a sírás határára lökött-, egy félmosoly ült ki. A szemei hidegebbek, sötétebbek lettek, minek hatására halvány félelem futott végig a gerincemen. Jobbnak láttam elmormogni egy 'Jó éjszakát!', majd felmenni a szobámba, és ott viszonylagos biztonságban tudva magam, lemostam magamról az est minden emlékét és mocskát. A kellemes, szinte forró víz olyannyira megnyugtató volt, hogy egy inkább lecsukódott a szemem, és képtelen voltam kinyitni.

Másnap reggel az ágyamban ébredtem, gondosan betakarva, pizsamában, az ágyam másik oldalán egy összehajtott papírlap társaságában.  

Na, kinek hogy tetszett?:)

16. Változás

Sziasztok!

Itt lennék megint, ezúttal egy rövid, de különleges résszel. Mivel a legtöbb ember utálja Zaynt, és nem érti, mit miért tesz, most inkább az Ő szemszögéből írtam a részt. Remélem, kicsit világosabb lett minden, és máris nem annyira ellenséges szereplő, mint eddig.

Jó olvasást!:)

Zayn szemszöge:

Zavartan néztem az elsuhanó alakok után. Tudtam, hogy nem maradhatok rest. Meg kellett állítanom Harryt. Nem kaphatja meg Ő Draganat. Ő az enyém, és nem adom senkinek se. Talán épp ezért vettem meg őt. Hogy ha akar se tudjon elhagyni. Hogy véletlenül se tudjon fájdalmat okozni nekem. Talán ez a magyarázat arra is, hogy ennyire durván bánok vele. Tudom, hogy minden este álomba sírja magát. Mindig hallom a zokogását az ajtó mögött, és még sem teszek ellene semmit. Bántani akarom, újra és újra, látni akarom a könnyeit, de magam sem tudom, hogy miért. A lelkem egy részét örömmel tölti el, hogyha szenved, míg a másik vele együtt gyötrődik.

Futnom kellett. Utol kellett érnem ahhoz, hogy megtarthassam, ám hiába emeltem a lábaim, azok nem mozogtak olyan gyorsan, mint ahogy reméltem, hogy fognak. Az alkohol tehetett mindenről, és persze Dragana. Ha nem mondta volna ki azt a bizonyos mondatot, nem ittam volna le magam. Sosem akartam tőle hallani, hogy mennyire retteg tőlem. Bőven elég volt a tudata, hogy fél, nem akartam szembesülni a ténnyel, hogy mennyire kegyetlen is vagyok.

Az újonnan fellobbant láng elég tüzet adott ahhoz, hogy megerőltessem magam, és Harryt lehagyva utolérjem a lányt. A csuklójánál fogva kaptam el, és rántottam magamhoz. Szorosan az ölelésembe fontam, és habár ütött, kiabált és karmolt a szabadságáért, nem engedtem ki a kezeim közül. Most az egyszer nem. Lehet, hogy részeg voltam a nagy mennyiségű likőrtől, amit rövid idő alatt elpusztítottam, de tisztában voltam vele, hogy nem szabad elengednem Őt.

Egy idő után feladta a harcot, és keserves sírásba kezdett. Habár éreztem a belőle áradó bánatot és kínt, mégsem tudtam mit csinálni, csak szorosabban tartani. Miattam sírt, én voltam az, aki ennyire tönkretette és ez belül engem is megölt egy kicsit.

- Kérlek, vigyél minket haza...- suttogtam Harrynek, aki döbbenten, egyenesen undorodva nézett rám.- Nem szeretném átvezetni így a tömegen, nem akarom, hogy mások sírni lássák...

- Mert csak magadnak tartogatod, mi?!- sikította idegesen, és vágott rá egyet a mellkasomra. Újra megpróbált kitörni, mire ismételten magamhoz öleltem.

- Nem, ez nem igaz. Csak tudom, hogy sokat számít neked az emberek véleménye, és a büszkeséged miatt sem szeretném, hogy így kelljen bárki előtt is végigmenned.

- Csendben maradt. Harry eltűnt mellőlünk, kettesben maradtunk. Hullámokban áradt felém a hidegsége, és gyűlölete, amit teljesen megértettem.

- Most már elengedhetsz, nincs itt senki, akinek bizonyítanod kellene...- morogta hűvösen, mire mintha egy tüske fúródott volna a szívembe.

- Tudom...- vontam meg a vállam.- Csak szimplán nem akarlak elengedni...

- Micsoda romantikus vonások... Mindjárt a karjaidba ájulok!

- Eltoltam magamtól egy kicsit, mondani akartam neki valamit, talán bocsánatot akartam kérni az egész eddigi viselkedésemért, mikor hirtelen megláttam az arcát. 

A gondosan elkészített sminkje nem takarta tovább az arcát. A festék elfojt, néhány helyen teljesen eltűnt, az általam szerzett sérülései pedig előbukkantak. Ledöbbentem a látványtól. Az amúgy szép arcát most horzsolások és lila foltok csúfították el. A szemei be voltak dagadva az előbbi sírástól, és halványvörösen figyeltek engem. Képtelen voltam egy árva szót is kinyögni. Csak bámultam őt, és éreztem, hogy egyre távolabb kerülök.

Egy olyan helyre, ahova nem akartam vissza menni. Egy olyan helyre, ahol az érzéseim semmivé foszlanak szét, és nincs más, csak a kegyetlenség és a sötétség, mely teljesen magába szív és eggyé válik velem.

Nem akartam itt hagyni őt, nem akartam visszamenni a régi életbe. Elegem volt már a sok durvaságból és rosszból, mindenből, amit vele tettem. Sőt, nem csak vele, Perrievel is.

Az életemnek azt a szakaszát nem nagyon szerettem elővenni és merengeni rajta. Egyfajta démon volt számomra, amit jobbnak láttam elkerülni. Túlságosan is tisztán élt a tudatomban az a boldogság és nyugalom ami kezdetben a kapcsolatunkat jellemezte. Aztán minden rosszra fordult az egyik napról a másikra...

- Jöhettek...- rángatott ki Harry a mélázásból, mikor beszólt a folyosó másik végéről. Mire észbe kaphattam volna, Dragana már rég elindult felé.

Az út hazáig néma csendben telt. Senki sem szólt semmit, még a rádió is ki volt kapcsolva. A feszültség tapintható volt a levegőben, és az egészről én tehettem. Ki tudja, ha nem lettem volna ennyire durva hozzá a kapcsolatunk legelejétől kezdve, lehet, hogy ebben a pillanatban nevetve bújna hozzám és mondaná, hogy szeret. Ahogy Louisnak tette a másik lány. Hiányoltam, hogy valaki szeressen. Változtatni akartam ezen az egészen.

Na, érthetőbb egy kicsivel?:)

15. Osztozkodás +18

Sziasztok!

Igazából, nem ilyenre terveztem ezt a részt, de a harag sok mindent megváltoztat, és a spontán ötletből egy részt alakított ki nektek.:)

Jó olvasást!

Lily

Harry szinte azonnal elengedett, de már így is túl későnek minősült. Meglátott minket, és rohamosan közeledett felénk, elzárva előlünk minden menekülési útvonalat. Éreztem, ahogy a pulzusom felgyorsul, és a hideg végigfut a hátamon, majd gyökeret ver a lábamba. Mozdulni sem tudtam a rám törő félelemtől. Minden egyes lépéssel, amivel közelebb került, úgy vert hevesebben a szívem és vert le a víz. Rettegtem még a gondolattól is, hogy mit akar velem csinálni, miképp fog büntetni. Halványan érzékeltem, hogy Harry mellőlem egy kicsivel előrébb araszolt, próbálva védni engem a szinte fekete szemű, dühtől elvakult Zayntől. Értékeltem a gesztusát, ám tudtam, hogy hasztalan lépés volt ez a részéről, ugyanis ketten is kevesek vagyunk ahhoz, hogy egy ilyen őrjöngést megállítsunk.

Már vészesen közel járt hozzánk. Csupán ekkor vettem észre a kezében lévő jóformán teljesen üres üveget. Ivott. Ivott és rettentően mérges. Szinte automatikusan hátráltam egy lépést, még a lélegzet is belém fagyott.

- Állj meg te ribanc! Ne menekülj! Nincs hova!- ordította nekem, majd dobta el az üveget, ami millió darabjára tört, és a benne lévő csekély mennyiségű aranybarnás színű alkohol lassan szétfolyt.
- Zayn, haver, nyugodj le! Ennek semmi értelme...- kezdett volna bele Harry, ám Zayn csak felemelte az ujját, és lehajtotta a fejét. Remegett, egész testében vibrált.
- Te nekem ne mondd meg, hogy mit tegyek és mit ne...- köpte oda gyilkos tekintettel, majd hirtelen elém pattant, és egy hatalmas pofont kevert le. Az ütés erejétől a földre estem, és döbbenten simítottam az égő érzés helyére a tenyerem. Időm sem volt megszólalni, ujjait már a hajamban éreztem, ahogy egyre jobban húzza, tépi, mire felnéztem rá.- Te nekem ne parancsolgass, Styles! Te, aki az én, pénzen vett kurvámat akarod megdugni a hátam mögött... Talán most nem akadt egy negyvenes se, aki széttárta volna neked a lábát? Vagy netán csak rákaptál arra, ami az enyém?- Harry felé fordította a fejem, majd a másik kezével végigsimított az arcomon.- Hát nem gyönyörű? Az én egyetlen Draganam, aki nekem adta az ártatlanságát, és egyedül csak értem él. Az én szolgám, egyedül az én örömömre. Hát nem csodálatos az ilyen élet, Styles?- vigyorgott fel a merev, egyre idegesebb Harryre.
- Jól van Malik, felfogtam mit mondasz. Most már békén hagynád őt?!- sziszegte Harry, minek hatására Zayn felnevetett. A hangjától kirázott a hideg.

- Még hogy békén hagyni?! Most kezdek igazán belejönni. Sőt, tudod mit? Úgy is kénytelenek vagyunk még jó pár évet lehúzni együtt, és amúgy is a legjobb barátom vagy, mindent megosztottam veled egész eddig, kivétel a barátnőimet, de hát elvégre ő csak egy szolga, gyere, osszuk meg őt is. Nézzük, jó munkát végeztél-e Styles!- durván lenyomott a földre, a lábaim közé furakodott, a szoknyámat pedig türelmetlenül felrántotta, és letépte rólam a ruhához illő csipke selyem alsóneműt. Ujjait végigfuttatta a ponton, ahol a combjaim találkoznak, majd álcázott elégedettséggel felnevetett.- Hm, szinte már teljesen készen áll! Majdnem olyan jó munka, mintha én csinálnám Styles, gratulálok!- kacsintott felfelé, majd ujjait vadul belém döfte. Egy fájdalmas nyögés hagyta el ajkaim, a fejemet pedig elfordítottam tőlük. Képtelen lettem volna rájuk nézni.

- Gyere már Harry, hisz egész eddig ezt akartad! Térdelj ide, és nyársald fel! Gyerünk, tudom, hogy ezt akarod!- üvöltött rá a barátjára, miközben ujjai egyre gyorsabban jártak ki és be. 

A férfi mellettünk kővé dermedve állt, és bámulta Zayn elvetemült arcát. Nem akartam látni őt. Megalázó volt, hogy ezt végignézte. Hogy a részese lesz annak a tortúrának, amit Zayn csak a háza négy fala között szokott művelni velem. Hogy annak a férfinek a szeme láttára erőszakol meg, aki iránt vonzódom, és akivel képes lettem volna úgy együtt lenni, hogy nem kényszerítenek rá, talán még élveztem is volna. Erősnek kellett maradnom, nem sírhattam. Egy kósza könnycseppet sem ereszthettem el. A tiltakozás pedig teljesen ki volt zárva az adott lehetőségeim közül. Mindkét esetben csak még nagyobb bajba kevertem volna magam. Azt pedig nem akartam.

- Hát jó, ha te nem csinálod, majd én...- morogta, majd egy mozdulattal kicsatolta az öltönynadrágjának övét, majd gombjait, lejjebb húzta, és egy szempillantás alatt belém lökte magát és egy gyors, erős tempót vett fel.

Úgy éreztem, hogy szétszakadok odalent. Rettentően fájt mind lelkileg, mind testileg, amit velem tett. Alig bírtam visszafogni mindazt, ami fokozatosan felgyülemlett bennem.

- Zayn...- suttogta szinte némán Harry.- Zayn, állj le...

- Gyerünk, kis kurvám, élvezz a kedvemért, nyögj!- hörögte nekem, mire kétségbeesett zokogás tört fel összeszorított ajkaim közül.- Ezaz!

- Zayn. Elég!- parancsolta határozottabban Harry, mire ő csak még vadabbul és gyorsabban mozgott- Azt mondtam, hogy ÁLLJ MEG!

- Már megmondtam, hogy nincs beleszólásod a dolgaimba, ezzel itt...- bökött felém lihegve, mire nálam betelt a pohár és egy jól irányzott ütéssel levertem magamról.

Még mielőtt a háta földet érhetett volna a talajon, már talpon voltam, és könnyes szemekkel figyeltem az értem nyúló Harryt. Szinte azon nyomban elütöttem a kezeit.

- Ne merj hozzám érni!- suttogtam rideg gyűlölettel a hangomban.- Egyikőtök se...-Éreztem, hogyha tovább maradok, összetörök, és képtelen leszek megálljt parancsolni a zokogásomnak. Márpedig, annyi büszkeség még maradt bennem, hogy legalább ezt az egy örömöt ne adjam meg Zaynnek.

Épp ezért, hátat fordítva nekik kezdtem el rohanni az ajtó felé. Nem sok kellett ahhoz, hogy szitkozódást halljak, majd az engem követő léptek zaja megkezdődjön. Ez még nem is lett volna probléma, ha nem egy ember lépteit hallottam volna, és fele olyan gyorsan közeledtek volna, mint ahogy én haladtam...

Na, milyen volt?

14. Ne félj!

Sziasztok!

Kisebb kihagyás után, de itt vagyok.:)
Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a véleményetek a részről.:)

Jó olvasást!

Lily

Zavartan pillantottam fel a széles mosolyú, ismerős arcra. Ő volt az a férfi, aki miatt az egész életem romokban hever, aki miatt itt vagyok. Ő volt Harry Styles, aki kecsesen forgatott körbe a márvány parketten, elbűvölve a körülöttünk álló hölgyeket elegáns mozgásával, egyetlen pillantásával. Ő volt az, aki rábeszélte Zaynt arra, hogy vegyen a nevére, és vigyen haza, elérve, hogy a napjaim szorongással telnek. Ha akkor nem lett volna ott, ha jobban lekötötte volna a figyelmét valami, talán most nem állnék itt, és rettegnék belül, hogy vajon mi lesz velem később. Hogy Zayn hogy fog viselkedni, milyen hangulatban fog visszatérni. Ám úgy tűnt, őt a legkevésbé sem zavarta. Erősen tartott, szorított magához, határozottan vezetett egészen a szám végéig. Ott aztán levezetett, és mosolyogva egy sarok felé irányított.

- És hogy telnek a napjaid, kedves Dragana?- simított ki egy kósza tincset az arcomból, majd cirógatta végig az arcom. -Milyen az élet a vőlegényeddel?
- Ezt te sem kérdezhetted komolyan...- suttogtam, mire felnevetett.
- Tulajdonképpen, és nagyon is örülök neki, hogy megvett téged... Tudod, mindig is olyanok voltunk egymásnak, mint két testvér... Mindig mindent megosztottunk egymással... Kivétel persze a barátnők voltak, de mivel te a rabszolgája vagy...- suttogta már-már alig hallhatóan, és simított végig a combomon úgy, hogy senki se lássa- úgy érzem nem lesz semmi akadálya annak, amit tenni tervezek...

Választ sem várva ragadott meg a csuklómnál fogva és rángatott be egy közelebbi, teljesen üres folyosóra. Csak a cipőm sarkának kopogása és Harry szapora lélegzetvételét lehetett hallani. A folyosó vége felé hirtelen megállt, és finoman nekilökött a közelebbi falnak, majd a derekam két oldalát megfogva szorosan elém állt. A szapora szívverésemtől talán, vagy csak a helyzet okozta stressz miatt, de alig hallottam a teremből beszűrődő zenét. Egyedül Harry sötéten, elszántan csillogó zöld szemeit láttam magam előtt. Képtelen voltam mozdulni, szinte teljesen megdermedtem a belőle áradó vadság és vonzalom miatt.

- Ne aggódj kislány, nem foglak bántani...- futtatta végig rózsaszín nyelvét az alsó ajkán, majd harapott bele. A térdeim megremegtek a mozdulatsorára. El nem tudtam képzelni, hogy mi történik velem. Egyszerűen a hatása alá kerültem.

Mintha csak megérezte volna gyengeségem jeleit, elvigyorodott, majd ajkait az enyéimre nyomta, és forrón csókolni kezdett. A döbbenettől, és a bennem fellobbanó tűztől reagálni sem tudtam. Ám ő nem adta fel, és egy finom kis harapásával az alsó ajkamra elérte, hogy viszonozzam szenvedélyes csókját. Nem tudtam parancsolni önmagamnak. A testem önálló hatalomra kelt, és kizárva magából a józan agyam minden egyes sikításának hangját, a karom előrelendült, és beletúrt a fiú hajába, hogy még közelebb tudhassam magamhoz. Ő ezt egy halk nyögéssel díjazta, majd még erősebben csókolt, miközben kezei folyamatosan lejjebb csúsztak a derekam mentén, egészen a fenekemig, ahol aztán erősen ráfogtak, és közelebb húzott magához. Éreztem a perzselő lüktetést köztünk, a fellobbanó vágyat a másik iránt, a kínzó türelmetlenséget.

- Milyen kis akaratos itt valaki...-húzódott el tőlem egy rövid időre, majd emelte el egyik kezét a fenekemről, és kezdte el feljebb húzni a ruhám.- Nagyon- nagyon... kívánlak, Dragana...- lehelte ajkaimba, majd csókolt meg újra.

Egy jóleső sóhaj hagyta el ajkaim, amint Harry ujjai a combomhoz értek. Lágyan végigsimított a bőrömön, majd jobb lábával a két térdem közé furakodott, és újra a falnak nyomott. Éreztem, hogy csípője az enyémnek feszül, mire halkan felnyögtem. Cirógató ujjai a combomról a fenekemre csúsztak, majd erősen bele markoltak. Mindkettőnk szíve hevesen vert, szinte kapkodtunk a levegő után. Egy határozott mozdulattal megemelt a talajról, mire a csípője köré fontam a lábaim, még közelebb engedve magamhoz. Ajkai időközben áttértek a nyakamra, és ott csókolgatta és szívta az érzékeny bőrt, mialatt felvett egy rutinos mozgást és finoman dörzsölni kezdett. Szinte egyszerre szakadt ki belőlünk egy jóleső nyögés.
Aztán, mint minden jónak, ennek is gyorsan vége szakadt, ugyanis a következő pillanatban kivágódott a folyosó hatalmas ajtaja, és Zayn rontott be rajta, dühtől eltorzult arccal...

Na, hogy tetszett? Mi a véleményed?:)

13. Mit műveltél?!

Sziasztok!

Kárpótlásul a sok elmaradás miatt, úgy gondoltam, ma hozok egy részt. Nem is vesztegetem sokáig az időt, már csak annyit, hogy:

Jó olvasást!

Lily

-  Te lennél az a híres Dragana?- suttogta lágy, selymes hangján, én pedig egyedül csak pislogni tudtam.
-  I-igen, illetve, engem Dragananak hívnak, de nem tudok róla, hogy híres lennék...- pislogtam rá óvatosan, mire halkan felnevetett.
-  Ne haragudj, hogy csak így rád törtem, csak szerettelek volna megismerni... Tudni szerettem volna, hogy mi van benned, ami bennem nincs? Mi hiányzik belőlem, amit te meg tudsz neki adni? Mit rontottam el?- suttogta maga elé, könnyeitől elhomályosodó tekintettel.- Annyira nagyon szerettem, szeretem őt... Kérlek Dragana, vigyázz rá, nála jobb embert nem kaphatsz...

Kis híján hisztérikus nevetőgörcs tört rám. Erősen kellett küzdenem, hogy ne veszítsem el az önkontrollom és röhögjem képem az előttem álló angyalra hasonlító nőt. Még hogy Zayn, mint a legjobb ember számomra. Persze, ez pedig az év átverése, és most jönnek elő a kamerások, hogy az orrom alá dörgöljék, hogy bedőltem nekik. Ám semmi ilyen nem történt.
Az ajkamba harapva mosolyogtam fel rá, majd bólintottam, hogy tudomásul vettem a tanácsát. Elmosolyodott, és tekintetét a terem másik végében álló személyen pihentette.

-  Tudod, számomra ő jelentette a világot. A mindenem volt, és azt hittem, azt hittem, hogy életünk végéig együtt maradunk... Szinte már láttam magam előtt az esküvőnket, a gyermekeinket, ahogy egymás mellett megöregszünk és még akkor is szerelemmel, szeretettel nézünk egymásra, akárcsak a kapcsolatunk alatt... Aztán minden olyan gyorsan tönkrement, és most úgy érzem, hogy kettészakadt a világ, és engem maga alá temetett. A romokban vagyok, míg ő ragyog, és megtalált téged... Örülök, hogy melletted, benned megtalálta az igaz szerelmet, a lelki társát... Örülök, bár pokolian fáj ez az egész...
-  Nagyon sajnálom...-suttogtam, miközben követtem a tekintetét, ami Zaynt figyelte.
-  Ne tedd. Sokat köszönhetek neki. Megtanított igazán szeretni és szeretettnek lenni. Hálával tartozom iránta. És, remélem, azért az esküvőtökre meghívtok...- próbálta tréfával elütni a szomorú hangulatot. 

Hirtelen mázsás súlyúnak éreztem a gyűrűt az ujjamon. Bűntudatosan pislogtam le a kezemre, és próbáltam elrejteni. Persze, ő rögtön kiszúrta.

-  Uramisten...- kapkodott levegő után és tört ki belőle akaratlanul egy kisebb sikoly.- Az ott... az ott... Uramatyám! Elnézést...

Választ sem várva rohant el mellettem, és tűnt el a vészkijárat hatalmas ajtajai mögött. Nem sokkal később három nő követte őt, én pedig egyedül maradtam, és bambán bámultam magam elé.

-  Hát te még is mi a francot műveltél Perrievel?!- morogta egy rettentően dühös hang a fülembe, majd szorította meg erőteljesen a kezemet.- Ha?! Mi a halált csináltál vele?!
-  Én...Én... Én esküszöm, h-hogy ne-nem tudom!- makogtam össze-vissza, mire a szorítása erősebb lett.
-  Ne hazudj nekem! Egyértelmű, hogy csináltál valamit, másképp nem rohant volna ki sírva a teremből! Mondd meg, mit tettél!- morogta a fülembe durván, mire kis híján elsírtam magam. Éreztem, hogy reszketek a félelemtől, hogy összébb húzom magam.
-  Hagyj békén...- leheltem, mire letaglózva kapta el tőlem a kezeit, és meredt rám egyre elsötétedő pillantásával.
-  Hogy micsoda?- suttogta szinte némán.
-  Azt mondtam, hogy hagyj békén...- válaszoltam hasonló hangnemben, mire hátrébb lépett tőlem, egy hosszas másodpercig a szemembe nézett, majd sarkon fordult, és eltűnt.

Még a történtek gyors folyása következtében kialakult sokkban bámultam Zayn után, mikor egy kar fonódott finoman a derekamra, fordított meg, és vezetett lágyan a parkett felé.

-  Ne aggódj kislány, csak kiereszti a gőzt...- vigyorgott le rám a magas férfi, majd lágyan keringőzni kezdtünk...

12.| A ragyogás kereszttüzében

Sziasztok!

Sajnálom, a rengeteg késést, de nagyon sok dolog összejött mostanában. Mindenképp akartam már részt hozni, mert eléggé elmaradtam velük, csak nem vagyok a toppon... Enyhén szólva fáradt vagyok, úgyhogy előre is elnézést, ha valahol érthetetlen a szöveg. Ígérem, próbálom minél előbb korrigálni. 

Addig is jó olvasást!

Lily

Óráknak tűnő percekig álltunk a vakuk élesen villanó fényeinek kereszttüzében, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy figyelnek ránk és a legapróbb mozdulatainkra egy emberként sikít fel a tömeg. A tény pedig, hogy Zayn kézen fogva vezetett be a vörös szőnyegre, teljesen megőrjítette a jelenlévőket. Mint az éhező sakálok, vicsorogtak ránk, és kiabáltak sértőbbnél sértőbb dolgokat. Ha nem kellett volna egy tökéletesen boldog nőt alakítanom, sírva rohantam volna minél messzebbre. Ilyen lehetőségeim azonban nem voltak, így kénytelen voltam továbbra is mosolyogni, és Zayn minden egyes kedves érintésére és mozdulatára kecsesen és szerelmesen reagálni. Kínoztak a percek, minél előbb szabadulni akartam, el akartam tüntetni a műmosolyt az arcomról. Vissza akartam menni a szobámba, és csak meredni akartam a semmibe.

Megkönnyebbülésemre Zayn bevezetett egy hatalmas csarnokba. Bármerre csak néztem, híres arcokat láttam, melyek a műnevetéstől ragyogtak. Egy pillanat erejéig elgondolkodtam azon, hogy vajon ők tudnak-e még igazán, szívből nevetni, vagy már csak a felszínes, tökéletesre csiszolt sztárnevetésük maradt-e nekik.

Hirtelen körém fonódó karok szorítására lettem figyelmes, mire döbbenten pillantottam fel a velem szemben álló Zaynre, aki kedvesen mosolyogva figyelt. Döbbenetemben szóhoz sem jutottam. Eleve a tény, hogy a férfi, aki alig pár órája megvert és megalázott most kedvesen mosolyog rám, valamint, hogy nem ő fog, és szorít, hanem egy ismeretlen ember. Akinek, momentán ismerős az illata, és a hajkoronája...

Elyse!

A boldogság sikolya tört elő belőlem, amint felismertem, hogy ő az. Karjaimat szorosan köré fontam, és még jobban magamhoz húztam. Mély reszelős lélegzetvétellel próbáltam lenyugtatni magam, hogy véletlenül se sírjam el magam. Elvégre, én még mindig egy darabban vagyok, az egyik főszereplőt alakítom, és kifogástalanul kell viselkednem. Óvatosan toltam el magamtól az egyetlen barátnőmet. Ragyogó barna tekintetét rám emelte, és egy hatalmas vigyort villantott.

- Na mizu, Hamupipőke? Milyen az életed a fekete lovaggal?- nézett rám kíváncsi, komoly szemeivel.
- Annyira elmondhatatlanul örülök, hogy látlak...- suttogtam forró hálával a hangomban. Képtelen voltam megálljt parancsolni magamnak, az eddig elfojtott érzelmeim gátlások nélkül bugyogtak a felszínre, és fedték fel önmagukat.- Ha megtehettem volna, már rég egy másik országban lennék. Ha nem tartana felügyelet alatt, már a temetésem időpontját tárgyalnátok. Úristen Elyse, annyira rossz ott lenni! Annyira szívesen elmennék onnan... Nem bírom elviselni ezt a nyomást, és terrort, amit gyakorol rám... Úgy érzem, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne összeesni, mintha egy fekete lyuk vonzana maga felé.
- Ha nem egy sztároktól és pletykákra éhes firkászok és fotósok között lennénk, úgy, de úgy nekiugranék, hogy csak na! Nagyon sajnálom, Drag... Nem örülök neki, hogy így kell látnom téged. Esküszöm, ha bármit tehetnék azért, hogy neked jobb legyen, már megtettem volna...- húzta el telt alsó ajkát, és simított végig gyengéden a vállamon kezével.
- De nem tudunk mit tenni...- mosolyogtam rá erőltetetten, majd pillantottam a mereven engem bámuló Zaynre. Egy aprót ütött a combjára, mire elnyomtam magamban egy sóhajt, és mellé lépkedve a nyakába kapaszkodtam.

- Na mi a helyzet, kedvesem?- suttogta a nyakam egyik gödröcskéjében, miközben apró puszikkal halmozta el az államtól a kulcscsontomig húzódó bőrfelületet.- Hogy érzed magad a partyn?

- Remekül, szerelmem...- motyogtam a hajába, mire erősebben szorította a derekam.

Egy pillanatra eltolt magától, háttal neki fordított, és az ölébe húzva beszélgetett tovább a velünk szemben álló férfiak sokaságával. Azok csak egy elnéző mosollyal figyeltek minket, mintha valami mély szerelemben lévő pillanatot láttak volna. Ó, pedig még csak a közelében sem járnak az igazságnak.

- Tényleg Malik, és mit szólsz az exed mai megjelenéséhez? Elég csinos kis teremtés, még most is, hogy nem te igazgatod...- vigyorgott szemtelenül az egyik férfi a mellettem állóra. Zayn csak megvonta a vállát, az arcát egy pillanat erejéig a nyakamba fúrta, majd egy halvány csókot lehelt a vállamra.
- Hidd el nekem, hogy az én meseszép Draganamnál szebb nő nincs a Földön!- morogta, majd még közelebb húzott magához.
- Ó, micsoda szórend, és mondat! Tévedek, vagy tényleg Zayn Maliket hallottam az előbb?- lépett mellénk egy göndör hajú, barna bőrű nő. Látszólag vidám, kedves pillantással méregette a fiút, ám ha valaki egy picit jobban odafigyelt rá, észrevette a tekintetében bujkáló haragot és gyűlöletet.- Láttad már Perriet?
- Nem, még nem volt hozzá szerencsém.
- Remélem, nem is lesz!- vigyorgott rá, majd közelebb lépett.- Egy olyan seggfej, mint te, még csak annyit se érdemel, hogy lássa, milyen gyönyörű is ma este...

Döbbenten figyeltem, ahogy sarkon fordul, és mosolyogva elsétál. Éreztem, hogy a mögöttem lévő fiú megrázkódik, majd a nyakamba temeti az arcát, és nevetni kezd. Kezdtem komolyan aggódni a lelke iránt. Vannak egyáltalán érzései?!

50 perccel később

Már vagy a harmadik pohár pezsgőmet ittam, mikor egy lélegzetelállítóan gyönyörű nő elém lépett, kedvesen rám mosolygott, és óvatosan a kezemre rakta az övét.

- Te lennél az a híres Dragana?- suttogta lágy, selymes hangján, én pedig egyedül csak pislogni tudtam.

11.| Kezdődjék a játszma

Sziasztok, elnézést a késésért, sajnos, nem nagyon értem rá. De íme, befejeződött a részek átmásolása, és egy vadiúj fejezettel szolgálhatok!:) Remélem, tetszeni fog!
Jó olvasást!
Lily♥

Szorosan lehunyva tartottam a szemeim, miközben kiléptem a hálómba. A hosszan tartó szépítés közepette Zayn felkiabált a szobámba, hogy este jelenésünk lesz, és hogy kezdjek valamit magammal, vagy teljesen lilára ver, és el is van intézve a dolog.

Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy remegnek a kezeim, és képes lennék összeesni az idegességtől és a bennem tomboló félelemtől. Óvatosan kinyitottam a szemeim, és körbepillantottam a szobán. Az ágyamon egy gyönyörű, elegáns pezsgőszínű ruhát találtam, melynek anyaga még a takarón fekve is lágynak tűnt. Pánt nélküli, testre simuló, a mell részénél sűrűbben díszítve flitterekkel, amelyek a szoknya alja felé egyre inkább ritkulnak, majd teljesen eltűnnek. Szinte alig vártam, hogy bele bújhassak...

Próbáltam nem kapkodva, felületesen lélegezni a rajtam eluralkodó pániktól. Lassan lépkedtem le a lépcsőn, ügyelve minden egyes fokra, hogy még véletlenül se essek le.

Az előtérben aztán megálltam, és a földre szegeztem a tekintetem. Nem kellett sokat várnom ahhoz, hogy Zayn is megérkezzen. Fekete öltönyt viselt, a ruhámhoz hasonló színű csokornyakkendővel.

Egy gyors pillantással végigmért, majd már indult is az ajtó felé. Némán követtem őt, és magamban hálát adtam, hogy megúsztam az este eddigi részét mindenféle rosszindulatú kommentár nélkül. Szinte teljesen csendben utaztunk az estélyt megelőző autóúton. Az egyedüli párbeszéd, ami körülvett minket, az a rádióból szóló beszéd és zenék váltakozása volt. Zayn talán elfeledkezett magáról pár pillanatra, s halkan dúdolni kezdte az adott slágert, mire döbbenten meredtem ki az ablak üvegén. Véletlenül sem mertem rá nézni, hátha kapok érte valamiféle büntetést, vagy megtöröm a pillanat adott varázsát, és visszahozom azt a férfit, akit megismertem és soha többet nem akartam találkozni.

Sajnos, mindenféle álmodozásom hamar véget ért, ugyanis Zayn nemsokára lassított, és leparkolt egy elhagyatottabb területen. Az öltönye zsebébe nyúlt, előhúzott belőle egy gyémánt gyűrűt, szó nélkül megragadta a bal kezemet, és a megfelelő ujjamra húzta. Nem tudtam tovább megállni, muszáj volt rá néznem.

- Most mi van? A kibaszott szolgám vagy, de ha ezt a média megtudja, hatalmas botrány lesz, úgyhogy a tömeg előtt te a menyasszonyom vagy, akiért bármit megtennék, mert halálosan szeretem. Próbáltam már ma ráhangolódni az érzésre, vagy legalább a színjátékra, de elég nehéz, ha egy ilyent kell „szeretnem”, mint te vagy... Nem baj, szerencse, hogy megtanítottak színészkedni...- azzal választ sem várva kipattant az autóból. Már épp nyitottam volna a kocsi ajtaját, mikor visszahajolt, és halk hangon a következőket suttogta:- Ha bármit is elcseszel, vagy nem mosolyogsz elég szélesen és boldogan, a szart is kiverem belőled otthon, drágám...

Enyhén elnyílt ajkakkal bámultam utána, majd a kilincs után nyúltam, és én is kiszálltam. Hűvös este volt, de már képtelen voltam eldönteni, hogy a hideg, vagy rettegés miatt remegek ennyire.

Zayn némán mellém lépett, megragadta a kezemet, összekulcsolta az ujjainkat, majd vezetni kezdett. Úgy éreztem, minta a világ is összeesküdött volna ellenem. Az egyik pillanatban kedves, egészen emberi lénynek tűnik, a következőben pedig visszavált magává a pokol ördögévé.

Míg én a gondolataimba merülve sétáltam az állítólagos vőlegényem után, odaértünk az estély helyszínére. Mire észbe kaphattam volna, már több mint húsz fénykép készült rólunk. Az arcomra egy gyengéd mosolyt erőltettem, és Zaynre pillantottam, a lehető legtöbb álszerelmet sűrítve a tekintetembe.

- Akkor kezdődjék a játszma...- suttogta nekem, miközben elvigyorodott, és egy puszit nyomott a homlokomra, majd mosolyogva a tömeg felé vezetett...

10.| Undor

Nem tudom, hogy holnapra sikerül-e megírnom a 11. fejezetet, ha sikerül, akkor felrakom, ha nem, akkor sajnos várni kell..:)

Másnap reggel sajgott mindenem. Erőtlennek és félig halottnak éreztem magam. Nyögve fordultam az oldalamra és szorítottam az arcom az egyik párnához. A tompa fájdalom, mely a mozdulatomat követte, felélénkített.

Eszembe juttatta, hogy hol is vagyok, és mi minden történt velem.

Elraboltak, eladtak, megerőszakoltak és megvertek. Még önmagam számára is nevetséges volt, hogy milyen fokú dráma uralta az életem. Ha valaki más mesélne el nekem egy ilyen életet, egyszerűen kinevetném, és ajánlanám számára a brazil szappanoperákat. Gyűlöltem magam az eddigi vakságomért és rosszindulatomért az emberek iránt. Hiába, az ember már csak akkor veszi észre magát, és hisz másoknak, ha már ő is átélt hasonlókat...

Óvatosan megráztam a fejem, lassan felültem, majd vigyázva kimásztam az ágyból. Véletlenül se akartam, hogy a sajgó lábaim és arcom mellé még egy hasogató fejfájást is összeszedjek. A fürdőbe sétáltam, és egy mély lélegzet kíséretében beálltam a tükör elé.

A látvány, ami fogadott, megdöbbentett.

A járomcsontom alatt egy sötétebb folt ékeskedett, az ajkam duzzadt, és egy hosszabb vágás díszítette. A tekintetem lejjebb csúszott.

Akkor pillantottam meg a nyakamat. Sötét, jól kivehető foltok húzódtak végig rajta. Néma rettegésemben a fojtogatás helyére simítottam a kezem. Nem sokkal volt nagyobb, mint az én ujjaim...

A lélegzetem a tüdőmben rekedt. Mindenhol lila és zöld voltam. Az arcom rémesen festett, a szemeimet kisírtam, az ajkam felrepedt.

Képtelen voltam nem önmagamat bámulni. A sebek, mint kiálló kések égették a pillantásomat. Megdöbbentett, hogy mire képes ez a férfi. Hogy a fenyegetései nem csak üres szavak voltak. Hogy a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül képes megütni és még élvezetét is leli a fájdalmamban.

Szorosan lehunytam a szemeim, hogy a gondolatmenetem megszakadjon. Nem akartam újra sírni.

Szó nélkül sétáltam ki a szobámba, kaptam fel egy köntöst, bújtam bele, majd indultam útnak a hatalmas házban. Kíváncsian jártam körbe, fedeztem fel a szobákat, majd lyukadtam ki a konyhában. A gyomrom undorodva összerándult, amint megláttam az ott álló alakot.

Félmeztelen volt, karjait, tarkóját és mellkasát mindenféle tetkók díszítették. A halványszürke pizsamanadrág, amit viselt, lazán lógott le a csípőjéről. A haja kócos volt, az arca nyugodt és kipihent. Egészen addig, amíg meg nem látott engem.

- Azt hittem, talán tegnap a kimerültségtől tartottalak annyira visszataszítónak, mint amilyen vagy... de most... Egyszerűen hányingerem van, ha rád nézek...- fordult el fintorogva, és foglalatoskodott tovább a reggelijével.

Szinte be se fejezte a mondandóját, már fordultam is kifelé és kerestem valami nyugodtabb helyet, ahol elbújhattam előle, és a sértései elől.

Azt hittem, hogy majd ha meglátja, hogy mit tett velem, talán megváltozik, és átértékeli az eddig történteket. Ám a várt hatás helyett még undokabb lett.

Még hogy visszataszító. Ha annyira undorító lennék, nem lett volna képes a tegnap este folyamán kétszer is a csúcsra jutni.

Megráztam magam, hogy eltűnjön belőlem minden harag, és érzelem. Egy sötét, apró dobozba zártam a bennem uralkodó hatalmas káoszt, majd mélyre, a szívem legeldugottabb részére tuszkoltam, és soha nem is kívántam előhalászni.

Visszatértem a szobámba. Úgy döntöttem, hogy lezuhanyzok, az itt létem minden szennyét lemosva magamról.

Sokáig folyattam magamra a meleg vizet, és élveztem, ahogy a márkás tusfürdő kellemes illata lassan beissza magát a bőrömbe, és lágyan simogatja, kényezteti a testrészeimet.

Nem is gondoltam volna, hogy egy fürdő ennyire meg tudja nyugtatni az embert.

Miután végeztem, alaposan megszárítkoztam, vizes hajamat szárazra törölgettem, majd újból a tükör elé álltam. Be kellett, hogy valljam, én is undorodtam önmagamtól...

Talán épp ez kényszerített arra, hogy sorban kinyitogassam a szekrények ajtaját, a kincseket rejtő fiókokat, és mélyebbre ássam magam az eddigi sminktudásomban, a jelen helyzetben kialakult szükséges állapotok okozta kényszer miatt.

9.| Harc

Lassan befejezem a fejezetek átmásolását, és hozom a 11. fejezetet. Remélem, várjátok már.:)

Szinte automatikusan húztam összébb magam, amint megfeszült az állkapcsa, ajka pedig pengevékonnyá vált. Jéghideg, gyilkos tekintetét le nem vette rólam, alakja megszilárdult, erőteljesebbé, fenyegetőbbé vált. Úgy éreztem magam, mintha megbénultam volna. Képtelen voltam mozdulni, a belőle áradó hatalom, nyers erő a helyemre szegezett.

- Mit mondtam neked abban a házban?- sziszegte összeszorított fogai közül. Fenyegetően felém lépett, mire még kisebbre húztam magam. Az eddig bennem lévő harag és sértettség szinte másodpercek alatt semmivé foszlott.- Válaszolj!

Időm sem lett volna kinyitni a számat, már a földön voltam. A keze hatalmasat csattant a bőrömön, égő fájdalmat hagyva maga után. Az arcom sajgott az ütés erejétől, amit kaptam, de nem mertem odanyúlni. Éreztem a vér ízét, ahogy óvatosan megnyaltam az ajkam, hogy csillapítsam a lüktetését. Biztos voltam benne, hogy felszakadt. Mire felpillantottam, újra felettem volt. A torkomnál fogva ragadott meg, és emelt fel. Tartása szilárd volt, ujjai könnyedén körbeérték a nyakam teljes területét. Egy apróbb szorítás számára, és halott vagyok.

- Hozzád beszélek, ribanc!- sziszegte.- Mit mondtam neked abban a kibaszott házban?!

- Hogy...- kaptam a torkomat szorongató keze után, és kezdtem feszegetni, hogy levegőt is kapjak.- Hogy... még egy ilyen... és... meg fogok fulladni...- nyögtem, mire a földre hajított.

Hálásan kapkodtam a tüdőmbe áramló oxigén után. A fejem lüktetett, és szédültem. Az arcom bizsergett, az ajkam fájt.

- Még egyszer rám mered emelni a redvás kezeidet, és a hullaházban találod magad!- vicsorgott rám.- Most pedig takarodj!

Gyűlölettel telve néztem fel rá. A félelem, ami továbbra is a szívemet szorongatta nem tudta teljesen elnyomni az iránta érzett színtiszta utálatot. Lassan, büszkeséggel álltam fel, tekintetem nem engedte el az övét. A halálát kívántam ennek a férfinak, az erős ellenszenv, ami uralt engem, még számomra is döbbenetes erejű volt. Hátat fordítottam neki, és az ajtó felé indultam. Már épp a kilincsen volt a kezem, mikor a hűvös fának lökött, csípőjével oda szegezett és nem engedett mozdulni. Éreztem a nyakamon forró lélegzetvételét, a szívem pedig egy másodperc erejéig megszűnt dobogni. Kezei az enyémek után kutattak, megragadták azt, majd a fejem felett leszorította őket, míg másikkal végigsimított a combomtól felfelé a lábamon, majd markolt bele a fenekembe. Lehunyt szemmel fohászkodtam az Úrhoz, hogy minél előbb szabadítson meg ettől az élettől. Magamba már rég zokogtam, és azon kattogott az agyam, hogy vajon mi rosszat tehettem, hogy a hátralévő éveimet ilyen körülmények között vagyok kénytelen eltölteni. A szívem összeszorult, ahogy hallottam mögöttem nadrágjának cipzárját. Nem vesztegette az idejét a ruháim letépkedésével, egyszerűen csak megragadott, majd belém lökte magát. Nem kellett sokat várnom. Türelmetlen volt és nagyon vad. Mozgása durva és kegyetlen. Már képtelen voltam eldönteni, hogy mi fáj jobban. Mindaz, amit velem tett, vagy a testemen okozott sérülések. Kín szenvedve vártam a pillanatot, hogy szabadulhassak. Az emeleti szoba magánya csábítóan kérlelt, hogy minél előbb vegyem birtokomba.

Nem volt erőm küzdeni már ellene. Sajogtak a végtagjaim, úgy éreztem, mintha a hasam le akart volna szakadni, egyetemben a fejemmel és az arcommal. Az ajkam továbbra is lüktetett és égetett. Minden erőm elszállt, már csak a szégyen az egyetlen ami megmaradt számomra.

Zayn lihegve borult a nyakamba. Szorítása a kezeimen elernyedt, majd ujjaival a csípőmre markolt.

-
 Most már elmehetek?- suttogtam. Nem voltam biztos a saját hangomban. Féltem, hogyha kimondom a szavakat, azok gyengén és remegősen fognak hangzani. Nem akartam, hogy az adott helyzeten kívül még jobban tisztában legyen a felettem állóságával. Nem akartam, hogy még jobban uralkodjon rajtam. Menekülni akartam, lehetőleg minél messzebb, távolabb, hogy ez az egész rémálom csak egy rossz viccnek tűnjön.

Nem válaszolt nekem. Elengedett, majd a hangokból ítélve az asztalához lépett, ott elővett valamit- gondolom, egy doboz cigarettát-, és rágyújtott. Minden egyéb gondolkodás nélkül téptem fel az ajtót, és menekültem az egyetlen helyre, amit a menedéknek legjóindulatúbb formában sem nevezhetünk. A kósza érzés csak egy volt csapzott, több sebből vérző lelkemnek, egy apró szúrás amúgy is gyenge szívemnek. Remegve estem be a szobámba, és vetettem rá magam az ágyra, hogy arcomat egy párnába fúrva sírjam magam az álomvilág kevésbé fájdalmas világába.

8.| Indulatok

Töprengve járkáltam fel s alá. Figyelembe kellett vennem az összes eddigi elképzelést és információt, amivel rendelkeztem. A ház túl nagy volt, én pedig nem ismertem, kedvem pedig nem igen volt egy hatalmas túrához, ami magába foglalta azt a lehetőséget, hogy találkozom azzal a személlyel, akit a legkevésbé se akartam látni. Így maradtam az esetleges külsős megoldásokkal.

Némán rántottam le a lepedőt az ágyról, és vittem át a szobámhoz tartozó fürdőbe, majd dobtam bele a szennyes kosárba. Mialatt ágyneműt cseréltem, a lehetőségeimen járt az agyam. Hogy szökhetnék meg tőle?

Nem sok opciót eszeltem ki, és amik megragadtak bennem sem voltak a legjobbak. Mindenképp úgy terveztem, hogy majd a városban fogok eltűnni, mondjuk vásárlás közben, és onnan majd egyenesen a reptérre, hogy elköltözzek innen, egy teljesen másik kontinensre, hogy még véletlenül se találhasson rám.

Egy hatalmas vigyor kúszott az arcomra. Igen, ez így jó lesz. Elvégre, ő koncertezni, meg turnézni fog, akkor meg úgy is egyedül leszek, fel sem fog neki tűnni, hogy eltűntem, és mire hazaérne, már rég egy másik világban heverném ki az itt elszenvedett pillanatokat.

Halkan felkuncogtam az újonnan támadt jókedvemre. Elégedetten feküdtem el az ágyon, és gondoltam a szeretteimre.

Vajon Cara hiányol engem? Feltűnt neki, hogy elvesztem? És a családom? Észrevette-e bárki is, hogy valami nincs rendjén?

Némán meredtem a plafonra. Merengésemből egy halk torokköszörülés riasztott fel. Ijedten pattantam fel, és meredtem a komor tekintetű, rideg, távoli kinézetű Zaynre.

- Beszédem van veled- közölte, majd mintha mi sem lenne természetesebb, megragadta a kezemet, és maga után rángatott. Ahogy átvágtunk a ház nagyobb részén, és felbukkantunk egy szolidan berendezett, dolgozószoba szerűségben, azonnal elengedett, és bezárta az ajtót mögöttünk.- Csak a szabályainkat akarom tudatni veled...- pillantott rám, majd mikor bólintottam, folytatta.- Egyedül sosem hagyhatod el ezt a házat. Mindig lesz melletted valaki, aki felügyelni fog rád. Ha a legapróbb jelét adod annak, hogy meg akarnál szökni, a poklok poklában fogod találni magad, és én leszek a főgonosz, aki gondoskodni fog arról, hogy az életed hátralévő része olyan borzalmas legyen, amilyen csak lehet. - hát, ennyit a vásárlás közben meglépek fajta tervemről. Keserűen, talán kicsit dühösen is meredtem rá. Amint meglátta a szememben felszikrázni a harag gyilkos tüzét, hangosan felnevetett.- Csak nem azt hitted, hogy majd olyan idióta leszek, hogy megveszlek jóval afelett az ár felett, amennyit érnél, és egyedül hagylak, hogy aztán meglógj nekem! Ennyire naiv nem vagyok, kedves Dragana. Jobb ha hozzászoksz, hogy te ebben a házban fogsz meghalni. Egy rossz húzás, és saját kezűleg csinállak ki. Remélem érthető voltam...- szegezte rám jóformán fekete szemeit, majd sétált távolabb tőlem, és sorolta a többi szabályt.

Képtelen voltam figyelni rá. A legkevésbé sem érdekelt az, amit mondott. Az egyedüli, ami foglalkoztatott, az a rajtam eluralkodó szorongás és pánik, hogy mindennap itt kell hogy legyek, hogy sehova se mehetek felügyelet nélkül. Hogy tényleg a rabja lettem ennek az öntelt férfinak.

- Mivel én sokat nem leszek itthon, és azért azt sem akarom, hogy ha hazajövök csak az életed unalmas perceit hallgassam, ezért heti pár alkalommal meglátogat téged Lou újdonsült barátnője, az a csinos kis barna, aki veled volt... Hogy a fene enné meg, hogy lenyúlta előlem. Ezerszer jobb üzlet volna, mint te...- nézett végig rajtam lesajnálóan, mire képtelen voltam türtőztetni magam, és az eddigi összes felgyülemlett gyűlölet, harag és elkeseredettség erejével lendült a kezem, majd csattant hatalmasat az arcán. Az a gyilkos tekintet, ahogy rám meredt, már világossá tette az életem hátralévő felét: Halott vagyok.

7.| Gyűlölet

Némán futották át bennem a gondolatok. Hallottam minden egyes rezdülését a környezetemnek, ám az önnön némaságom, a bennem lévő csendet képtelen voltam elnyomni.

Világéletemben arra tanítottak, hogy bármi rossz dolog történik velem, csak rázzam meg magam, és emelt fővel sétáljak tovább. Bármennyire szerettem volna hasonlóképp cselekedni, még a leghalványabb sejtésem sem volt arról, hogy mivel kezdhetnék neki.

Azzal tisztában voltam, hogy nem szabad a mostani fájdalomba, reménytelenségbe temetkeznem, és engednem, hogy a depresszió és önmarcangolás magába nyeljen. Fel kell állnom, és küzdenem kell! Csakis magamért, a szabadságomért, az élethez való jogomért!

Az újonnan lelt motivációm halvány életkedvet csepegtetett belém. Olyan volt számomra, mint fuldoklóknak a mentőmellény. A gondolat, és a cél nélkül belehaltam volna a fájdalomba, megalázásba.

Lassan ültem fel az ágyon. Undorodva odébb kúsztam az ágyon, és lámpa után tapogattam, és mikor megtaláltam, egy kattintással fényt árasztottam a szobába.

Hatalmas volt, mégis túl szűk. Mármint nem a szoba adottságaival, berendezésével volt problémám, hanem légterével. Fojtogatónak találtam. Hogy eltereljem róla a figyelmem, és valamelyest elfeledkezzek a nemrégiben történtekről, feltápászkodtam az ágyról, és a falba épített gardróbhoz sétáltam. Nem fűztem hozzá sok reményt, hogy találok is benne valamit, de a kíváncsiságom erősebbnek bizonyult, így benyitottam. Döbbenetemre, jóformán teli volt szebbnél szebb ruhákkal, valamint divatosabbnál divatosabb kiegészítőkkel, cipőkkel, nadrágokkal, felsőkkel. Mindennel, amire csak az életben szükségem lehet.

-Valahogy sejtettem, hogy már is kiszagoltad a pénzköltés, pazarlás útját...- jegyezte meg gyűlölködve Zayn mögülem. A hangjától a hideg is kirázott. Óvatosan fordultam felé, és csak némán meredtem rá. Látható büszkeséggel töltötte el, hogy nem ellenkezem vele, hogy rettegek tőle. Az arcán szétterülő gonoszkás vigyort ajkába harapva próbálta leplezni. - Add a bal kezed!

Döbbenten figyeltem továbbra is. Halvány sejtelmem sem volt arról, hogy mégis mire kellhet a kezem neki.

- ADD MÁR IDE, HA MONDOM!- üvöltötte, mire ösztönösen összerezdültem, és magam elé nyújtottam a kívánt kezemet. Szó nélkül megragadta, és kirángatott az ágyamhoz. Lerántott maga mellé, ujjainkat összefonta, majd a fehér selyem takaróra fektette. A másik kezével a zsebébe turkált, majd lassan előhúzta a telefonját. Csinált pár képet az összefonódott kezeink látványáról, majd pötyögött egy keveset, végül elégedetten felállt, és az ajtóhoz sétált.

- Ne csodálkozz azon, ha kapsz pár gyilkos üzenetet jó?- vigyorgott rám erőltetetten.- Jajj, kedvesem, ne légy ennyire szomorú, elvégre, ez csak életed eddigi- hangsúlyozta ki- legrosszabb napja... És hát amúgy is. Nem árthat neked pár felbőszült rajongó, az én fenyegetéseim úgy is tudjuk, hogy sokkal, szinte már véresen...- pillantott az ágynemű huzatára, majd kuncogott fel a saját, ízléstelen viccén- komolyak...

Szó nélkül hagytam a mondandóját, és csak arra koncentráltam, hogy minél előbb eltűnjön, és én minél előbb elkezdhessek a már kidolgozott terven ügyködni.

6.| Gyilkos vágy

+18!

A fiú akaratos ajkai teljesen letaglóztak. Döbbenten meredtem magam elé, miközben automatikusan kaptam levegő után. Az egyre jobban nekem nyomódó, forró testtől szinte alig jutottam oxigénhez. Vad volt, és heves. Egyáltalán nem figyelt rám, csak az önnön örömére, és idegességének levezetésére fókuszált.

Ujjai erőszakosan siklottak fel a combomon, majd markoltak bele, emelték meg, és fonták a csípője köré. Ellenkezni akartam, leállítani, és elfutni, de képtelen voltam szabadulni. Túlságosan is erősen fogott.

Ajkai elszakadtak az enyéimtől, csípőjével a falnak lökött, és úgy támasztott tovább minket, mialatt kezei könnyedén tépkedték le rólam a ruhát. Feje lejjebb csúszott a nyakam oldalára, ahol vadul szívni kezdte a bőröm. Tehetetlenül felnyögtem ahogy a fájdalom belenyilallt, mire éreztem ahogy ajkai egy elégedett mosolyra húzódnak.

Feszülten próbáltam ellökni magamtól. Mindig is utáltam, ha valaki a nyakam szívja, és ez most sem volt kivétel.

-Engedj el!- csattantam fel, mire a nyakamba nevetett, és lassan elhúzódott.

-Ne is álmodozz róla! A mai naptól kezdve, te azt teszed, amit mondok, akarok, és parancsolok! Felfogtad? Nincs többé olyan, hogy kívánság, óhaj, és egyebek. Te már nem létezel, mint szabad ember...- suttogta, miközben az arcáról a nyers élvezet tükröződött. Szemei szinte feketén ragyogtak a vágytól és a gonoszságtól. - Most pedig felviszlek a szobádba, és keményen megduglak...De te hívd csak nyugodtan nászéjszakának!- nevetett fel kegyetlenül, majd lerakott a földre, megragadta a kezemet, és vadul átrángatott a házon.

Nem teketóriázott sokat. Gyorsan behúzott egy sötét szobába, majd a helyiség közepén elhelyezkedő, hatalmas ágyra lökött. Időm sem volt menekülni, már rajtam volt, kezeimet pedig a fejem felé szorította. Éreztem magamon a forró leheletét, amitől görcsbe rándult a gyomrom, és szabadulni akartam. Idegesen kezdtem rángatni a kezem, ám őt nem zavarta, sőt egyenesen játéknak vette. Egy félmosollyal az arcán vette át egy kezébe a csuklóimat, míg másikkal ráérősen szétfeszítette a lábaimat, és közéjük feküdt. Az ujjai ráérősen siklottak végig combjaimon, majd akadtak bele a rám erőszakolt fehér csipke alsónemű vékony pántjába.

-Remélem, nem bánod, ha ettől megszabadulok... Vehetsz még sok ehhez hasonló, gyönyörű darabot.- azzal választ sem várva letépte, mire az anyag megadóan reccsent, és leesett rólam.- Á, és még a szakadás közben is tökéletesen fest!

Undorodva néztem rá, miközben végigsimított a felszabadult felületen, majd mikor a nadrágja felé nyúlt, még kétségbeesettebben próbáltam kijutni a marka erős fogságából. Vadul vergődtem, hogy valami kiutat találjak, próbáltam a lábaimat összébb zárni, ám minden hiába volt. Egy hatalmas vigyorral az arcán figyelte, ahogy a testem összerándul, mihelyst belém nyomakodott. Szenvedve emeltem rá a tekintetem, és figyeltem, ahogy az arca átalakul, megváltozik. Eltűnt róla a gonoszkás mosoly, helyét a vágy félreismerhetetlen vonásai vették át. Már nem törődött a maga kis mocskos játékával. Keményen törekedett egyre magasabbra, lökött egyre durvábban, s minél több fájdalmat okozott nekem, úgy tolta magát egyre-egyre feljebb. Mire észbe kaphattam volna, már rám borulva lihegett és az orgazmusa utóhatását élvezte.

A fájdalom teljesen letaglózott. Soha az életben nem fájt ennyire semmi. Nyomorultul éreztem magam. Sosem így képzeltem el a nagy első alkalmat. Gyengédségről és szerelemről álmodoztam. Ez pedig az ellentéte volt.

Az arcomra fájdalmas grimasz ült ki, ahogy kihúzódott belőlem és felállt. Egy gyors pillantást vetett rám, majd undorodva elhúzta a száját, és hátrébb lépett.

-Nem is értem, hogy Harry hogy tudott rábeszélni erre a szarra... Ennél bármelyik rajongóm jobb lett volna... Sőt, akár egy gumi nő is...- morogta félhangosan, majd még egy utolsó lenéző pillantást vetett rám, és kiviharzott a szobából.

Amint becsukódott mögötte az ajtó, térdeimet a mellkasom elé húztam, összegömbölyödtem, és némán meredtem a távolba, miközben a könnyeim lassan előtörtek a mélyre elásott fészkükből. Sosem akartam ehhez hasonlót átélni. Sosem akartam, hogy megerőszakoljanak...

5.| Szabályok

Mindenki minket nézett. Egyesek döbbenten, rémülten, míg az üzlet felé hajlók dühösen. Tudtam, hogy úgy álltak hozzá a dologhoz, hogy vagy ő vesz meg, és neveli belém a rendet, vagy pedig ők tanítják meg, hogy mik is errefelé a szokások. Hiába kerestem magamban a megszeppentséget, félelmet a rám váróktól, csak a forrón pulzáló véremre, a dühöm enyhülésére és az elégedettségre tudtam gondolni. A jövőre, és az elkövetkezendő szenvedésre semmiképp.

Az előttem álló férfi döbbenten az arcához kapott, lassan végigsimított az ütésemtől bizsergő területen, majd meglepetten elvigyorodott.

- Ez már tetszik... Nem olyan szende szűz vagy, mint ahogy hittem. Egész kis tüzes lány vagy... És kifejezetten beindít a szemedben lévő gyűlölet. Azt hiszem, gyönyörű kapcsolat lesz a miénk!- villant meg gonoszul a szeme, majd megragadta a kezem, és közelebb rántott.- De ha még egyszer kezet mersz rám emelni, vagy egyáltalán megfontolod, hogy ellenszegülsz...- szinte már a fülembe suttogta a szavakat.- Meg... foglak...ölni...

Elengedett, majd a férfiak felé fordult, és bólintott egyet. Azok szinte ragyogó arccal invitálták közelebb, hogy megbeszélhessék az üzlet hátralevő részét. Elysere pillantottam, aki mellettem állt nem sokkal, és aggódó tekintettel figyelt. Biztos voltam benne, hogy hallotta, amit Zayn mondott. Egy nagyot nyeltem. A félelem lassan csordogált az ereimben, jeges dermedtséget hagyva maga után. Most már nincs vissza út. Elvesztettem minden lehetőségemet a szabadságtól. Nekem már csak egy örök emlék, remény marad, hogy egy nap a saját fejem után menjek, mentem.

- Szóval, akkor Mr. Malik, köszönjük a vásárlást, élvezze az újdonsült feleségével az életet! A legjobbakat kívánjuk! És most, egy esküvői kép, majd pedig már mehetnek is. A barátjaikat ha kérhetjük, jöjjenek velünk.

Egy apróbb terembe vezettek minket, és mire észbe kaptam, már villant is a vaku. Nem voltam tudatában a velem történteknek. Nem tudtam felfogni, hogy vége az életemnek. Abban a pillanatban, bármit megadtam volna a halálért. Sőt, még boldogan is vettem volna, hogyha megkönyörül rajtam, és elragad az élőktől.

De sajnos nem így történt. Némán tűrtem, ahogy Zayn kivezet az épületből, és egy hatalmas autóba ültet. Velünk szemben Elyse és Lou szorosan egymás mellett ülve sutyorogtak, míg a göndör hajú fiú mellettem foglalt helyet.

- Ne aggódj, nem lesz ez annyira rossz, mint hinnéd...- villantott rám egy féloldalas mosolyt, miközben kezét a térdemre fektette.

 - Harry, azt hiszem, épp most taperolod a saját tulajdonomat...- röhögött fel Zayn, mire Harry is csatlakozott hozzá, ám a kezét elvette. Helyette az új férjem vette át a helyét.- Lou, te aztán nagyon bekaptad, holott még csak most ismerted meg...- röhögött fel újra a kreolbőrű srác.

- Ez nem igaz Zayn...- kuncogott fel a kék szemű, kedves mosolyú fiú.- Elyset már gyermekkorom óta ismerem. Kicsinek jóban voltunk, aztán valamiért eltávolodtunk egymástól, aztán nemrégiben összefutottunk egy partin, ahol nagyon, nagyon jól éreztük magunkat, majd másnap este is találkoztunk... Aznap este rabolták el, én pedig elhatároztam, hogy kiszabadítom. És most lett egy gyönyörű feleségem!- mosolyodott el elégedetten, mire barátnőm arcán halvány pír jelent meg.

- Fúj de undorítóan nyálas egy történet ez!- horkantott fel Zayn- Nekem Perrie után egy életre elegem lett minden rózsaszín giccsből. Se szerelem, se gyűrű, se romantika, se semmi. Épp ezért vettem meg őt.

- Van nevem is, te barom...- morogtam undorral a hangomban, mire mindenki rám meredt.

- Hogy mondtad?!-dörrent rám az „új gazdám”, mire még jobban elöntött az iránta való gyűlölet.

- Azt mondtam,- hajoltam hozzá közelebb- hogy van nevem is...

- És az engem hol érdekel? Rohadtul leszarom, hogy mi a neved, ki vagy és ki voltál. Nem érdekel, semmi, ami veled kapcsolatos. Ha valami barátnőcske félét kerestem volna, csak rámosolygok az egyik rajongómra. Felfogtad? Te a tulajdonomban állsz, egy rossz szó, és kinyírlak. Most pedig fogd be a szád... Ha hazaértünk, ezt még megbeszéljük!

Az utastérben innentől megállt a légkör. Nem szólt senki semmit, a kínos csend pedig egyre jobban csak nőtt. Tudtam, hogy Zayn mellettem képes lenne felrobbanni, és idegesíti az itt lévő némaság, és hogy mindenért engem hibáztat. De nem állt szándékomban tenni ellene. Elysével némán, szembeszéddel megoldottunk minket, majd mikor a kocsi fékezett, és puhán megállt, egy szomorú mosolyt villantott felém.

- A legjobbakat, Dragana...- suttogta, majd éreztem a kézfejemet megragadó Zaynt, és mire észbe kaphattam volna, már a házban voltam, és Zayn felhevült csókjával kellett szembenéznem...

4.| Alku és bonyodalom

Felvont szemöldökkel meredtem a dühtől szinte vibráló Elysére. Ő viszont nem vett rólam tudomást. Csak idegesen járkált fel s alá, feszülten szemügyre véve a környezetet. Muszáj volt megkérdeznem, hogy még is hogy gondolta ezt.

- És hogy tervezted?- suttogtam szinte alig hallhatóan.

- Úgy picinyem, hogy használjuk azt a búbot a nyakunkon, és kitaláljuk!- vágta rá gyilkos tekintettel.

- És hogy fogsz kijutni innen, Wonderwoman?!- nevettem rá cinikusan.

- NEM TUDOM, DRAGANA! De veled ellentétben én nem fogok itt ücsörögni és várni, hogy végre, valahára eladjanak... Nem fogom hagyni, hogy egy vén csotrogány pasi csak úgy irányítson és elcsessze az életem!

- Ahogy én sem. De veled ellentétben én nem idegbeteg módjára próbálom keresni a kiutat, hanem nyugodtan, pontról pontra megtervezni...

- És hogy állsz, zsenikém?- vigyorgott rám gúnyosan.

- Mivel nem ismerem az épületet, így sehogy... Talán ha elmondanád, mi hogy van, többre mennénk...

- Igazad van...- sóhajtott fel, majd ült le mellém.- Szóval, én úgy gondoltam, hogy ez az egész, holnap, az eladás alatt történne...

Másnap reggel, pontban hatkor

Már a legapróbb neszre felébredtünk. A tegnapi terv, amit kitaláltunk, tökéletesre sikerült. Biztosnak éreztem a kijutást, szinte már az orromba éreztem a szabadság illatát. Talán épp ez adta meg azt a kellő lendületet, hogy erővel telve, frissen ébredjek és üljem végig az előttem álló őrületet. Elyséről már nem mondhattam el hasonlókat. Izgatott volt, feszült és alig bírt megülni a helyén. Nem akartam hasonló pánikba esni, így inkább figyeltem, ahogy a stylist mereng a ruháinkon, ahogy a fodrász a hajunkat csodálva lát munkának, valamint ahogy a sminkes összeráncolt szemöldökkel pingál minket még szebbé.

Nem engedték megcsodálni az eredményt. Egyedül annyit tudtam magamról, hogy fehér kisestélyi van rajtam, ami szorosan a testemre simul, kiemelve az alakom, valamint hogy a hajam enyhén göndörre lett besütve. Elysére pillantottam. Gyönyörű arcán az aggodalom ült, feketére festett, hatalmas barna szemei idegesen vizsgálgatták az előttünk lévő ajtót.

- Nyugalom, hé! Ne izgulj már ennyire!- sziszegtem oda neki, mire egy gyors mosolyt küldött felém.- Nagyon szép vagy, Elyse...

- Bár ne lennék... Idióta sminkek... Idióta pasik... Idióta mindenki!- fakadt ki, majd felvett egy lezser tartást.- Ó hogy a fene enné ki a belüket! Ebben a cipőben képtelenség púposan állni!- lepillantottam az ormótlanul magas példányra.

- Hm. Én arra gondoltam, hogyha szándékosan pofára esek a „vőlegényem” előtt, akkor elmegy a kedve a párválasztástól!- pillantottam rá vidáman, mire felnevetett.

- Csendbe legyetek már!- morgott ránk Inez. Szinte azonnal elhalkultunk.

Az előttünk álló ajtó lassan nyílni kezdett, bennem pedig a vér is megfagyott. Eljött az ideje annak, hogy megszökjünk innen.

Félve nyújtottam a kezem Elyse felé, és szorítottam meg egy pillanatra.

- Ugye hogy nem is olyan könnyű nyugton maradni?!- csattant fel egy pillanatra, mire halk nevetés tört ki belőlem.

Megfeledkezve a kötelességemről, az előre lebeszélt tervről, mosolyogva sétáltam be a terembe, hogy szembenézzek a ránk váró férfiakkal.

- Ó, már itt is vannak. A mi imádott lányaink. Elyse, Dragana, örülök, hogy csatlakoztatok hozzánk...- vigyorgott ránk erőltetetten a tegnapról megismert, jól öltözött idegen.

Némán lépkedtünk eléjük, majd pislogtunk óvatosan az ott jelenlévő fiatalemberekre. Alaposan szemügyre vettem a három fiút, majd továbbra is csendben vártam Elyse jelzésére. Ám ő nem szólt semmit.

Döbbenten pislogtam rá a szemem sarkából, ám ő észre se vett. Ajka enyhén elnyílt, arcán enyhe pír jelent meg, míg pillantása az előttünk álló férfiak egyikét pásztázta. Kétségbeesve pillantottam magam elé. Most mégis mit kéne csinálnom? Egyedül képtelen lennék véghezvinni a szökésünk.

- Szóval uraim, elégedettek a felhozatallal?- szólalt meg végül a jól öltözött kereskedő behízelgő szövegével az ismeretlen férfi.

- Hát, nem is tudom. Azt mondták magukról, hogy a legjobbak, erre idehoztak egy lányt, amelyiknél különbet is találok a rajongóink között...- vonta fel fintorogva a szemöldökét az egyik ifjú.

- Ugyan már Zayn, ne legyél ennyire válogatós, nézd már meg milyen gyönyörű ez a lány...- suttogta neki göndör hajú barátja, mire rájuk emeltem a szemeimet.- És nézd meg a szemeit! Mikor találkoztál te ilyen kék pillantással?!

- Perrienek is ilyen szemei vannak. Utálom már csak az árnyalatukat is. A másikat nem vihetném inkább el?

- Nem, Zayn, ő az enyém!- szólalt meg most először a kék szemű, barnás hajú fiú, majd mosolygott rá Elysére.

- Akkor mehetünk is, nekem ő nem kell!- fintorgott újra rám, majd fordított hátat nekünk. - Lou, gyorsan intézd el a csajt. Haza akarok menni.

- Zayn, ne legyél már ennyire pöcs!- ragadta meg barátja karját a göndör hajú srác, majd rántotta vissza. - Nézd már meg ezt a lányt úgy igazán! Mikor láttál már ilyen hosszú combokat? Ilyen homokóra alakot? És azért már meg se haragudj, de a mellei sem utolsók. Gondolj bele, milyen jól fog mutatni az oldaladon az átadókon... A nők sem fognak többet zaklatni mindenféle hülyeséggel... Vagy nem ezt akartad? Megszabadulni mindentől, ami rózsaszín?

- Hagyjál Harry, ha már nőt választok magam mellé, akkor az a minimum, hogy helyből merevedésem legyen tőle. De ő? Ugyan már, ne nevettess. Előbb dugok meg egy guminőt, ami azért nálam már nagy szó...- közölte fintorogva a kreolbarna bőrű fiú, miközben megvetően végigmért. A legszívesebben apró darabokra szaggattam volna az arcát. Hogy jön ő ahhoz, hogy sértegessen? Szinte akaratlanul is feljebb szegtem az állam.

- Ugyan, Mr. Malik, hisz nem is látja ettől a bő ruhától a lány testét. Higgyen nekem, hogy mi csak a legjobb anyaggal dolgozunk, és ez a lány nem véletlenül került ebbe a szekcióba. Személyesen kerestem ki önnek a megfelelő alanyt, és ő illett a leginkább az Ön által felállított listának. Gyönyörű, kecses és vad egyszerre. Vagy nem ezt szerette volna?- villantott rá egy 32-es vigyort a pasi.

A fekete hajú, barna szemű Zayn csak pár másodpercig tűnődve végigmért, majd lassan közelebb sétált. Megállt közvetlenül előttem, és a szemembe nézett. Nem tudtam elfojtani a színtiszta undort, amit iránta éreztem. Áradt belőlem a gyűlölet és a megvetés. Azt akartam, hogy tudja, hogy már most utálom, és ha csak egy kezét rám meri emelni, nagyon meg fogja bánni.

Féloldalasan elmosolyodott. Kezét könnyedén az arcomra simította, majd finoman végigsimított ajkaimon. Egy grimasszal az arcomon kaptam el a fejemet az érintése elől. Nem gondolja, hogy sérteget, és majd mintha misem történt volna, csak úgy megtapogathat. Arcára egy lusta vigyor ült ki. Nem nagyon zavartatta a néma lázadásom ellene, még közelebb lépett, és zavartalanul magához rántott. Kezei a derekam köré fonódtak, majd onnan lassan a fenekemre. Erőteljesen belemarkolt, majd még közelebb szorított magához. Ajkaim elnyíltak az enyhe sokktól, kezeim szinte automatikusan emelkedtek, hogy ellökjem magamtól. Hiába próbálkoztam, erősebb volt nálam. Amikor aztán végre kiszabadultam az erőszakos, intim közelségéből, szinte fel tudtam volna robbanni a dühtől. Észre se vettem, hogy mit teszek, mikor a tenyerem már az előttem álló fiú arcán csattantak. A teremben azonnal néma csend lett, szinte még a levegő is megfagyott az emberek között...