35. Egy fejezet lezárul

Sziasztok!

Itt is lenne az utolsó előtti rész!:)

Az, hogy az utolsó rész mikor kerüljön fel, csak rajtatok áll. :) Holnap, vagy holnap után?:)

Remélem, tetszeni fog!

Jó olvasást!

Lily

Zayn csak hosszú idő után jött vissza. Néma csendben lépett be a lakosztályba, majd pillantott rám. Egy percig csak meredten bámultuk a másikat. Sötétbarna szemein keresztül követni tudtam a benne lezajló érzelmeket. Tisztán láttam kiülni az arcára a fájdalmat, a sokkot, a csalódást, szomorúságot és az önutálatot. Egy pillanatra azt hittem, hogy megnyílik felém, és minden fal leomlik közöttünk, de ekkor tekintete és az arca azonnal bezárult, szemei feketén ragyogtak rám.

- Dragana...- suttogta szinte alig hallhatóan. Kíváncsian néztem fel rá. Vajon mi történhetett, ami ilyen szinten megviselte? Zayn szinte botladozva jött közelebb, majd rogyott le elém, és fogta két keze közé az arcomat.- Az én Draganam...

- Zayn... Minden rendben?!- ráncoltam a szemöldököm, miközben az aggodalmam iránta az egekig szökött. Zayn halkan felnevetett, majd hüvelykujjával végigsimított az alsó ajkamon.

- Nem- jött a válasz egyszerűen.- Fogalmad sincs arról, hogy mennyire szarul érzem magam...

- Mi a baj Zayn?- rémülten figyeltem az arcát.

Tenyeremet finoman az arcára simítottam, mire mély lélegzetet vett és a kezembe hajtotta a fejét. Szemeit szorosan lehunyta, majd egy apró csókot nyomott a bőrömre. Csodálkozva, rajongva figyeltem a mozdulatait. Meglepődtem, mert sosem volt velem ennyire gyengéd és emberi. Rajongtam érte, mert ő a leendő gyermekem apja, a férfi, akibe halálosan szerelmes vagyok. Ő számomra a minden.

- Nincs baj, Dragana... Nincs baj...- suttogta megtörten, majd karjait körém fonva húzott magához.- Csak kérlek, ne engedj el... Soha ne engedj el!

- Nem foglak!- mosolyodtam el gyengéden, ujjaimmal a selymes tincsek közé túrva- Ha akarnálak se tudnálak elengedni...- motyogtam, mire el-elakadó lélegzettel felemelte a fejét, és rám meredt. Tekintete elsötétült, arcán egy meggyötört kifejezés ült.

- Mondd még egyszer!

- Ha akarnálak se tudnálak elengedni, Zayn!- rámosolyogtam, mire egy gyors mozdulattal közelebb hajolt, puha ajkait pedig az enyéimre nyomta.

Édesen csókolt, úgy, ahogy még soha. Figyelt rám, önmaga elé helyezett és gyengédebbnél gyengédebb dolgokat mondott nekem. Éreztem a belőle áradó szerelmet és szeretet, már nem próbálta elnyomni az érzéseit. Nem próbált meg azzá az undorító emberré válni, akivel pár hónapja megismerkedtem. Szeretett engem, és ez bőven elég erőt adott ahhoz, hogy kitartsak és ne veszítsem el a kapcsolatunkban rejlő reményt.

Egy halk nyögéssel a karjai közé kapott, majd a hálószobánk felé vitt. Óvatosan az ágyra fektetett, majd finoman ő is rám ereszkedett. Két kezével lágyan simogatott, ajkával a bőröm minden egyes négyzetcentiméterét végigcsókolta, szemei pedig rajongva figyelték ajkai útját. A boldogság olyan elemi érzésként tört elő belőlem, hogy esélyem sem lett volna megfékezni, vagy útját állni. Az arcomon ült, a szemeimben ragyogott és betöltötte a szobát.

- Sosem láttam nálad szebb nőt, Dragana. Elmondhatatlanul gyönyörű vagy! Sose felejtsd ezt el!- suttogta Zayn, miközben sötét tekintetét az enyémbe fúrta. Éreztem, ahogy az arcom lassan kipirul, mire lágyan elmosolyodott, ajkait pedig ismételten az enyéimre nyomta.

Testünk szorosan a másikénak préselődött, teljesen egymásba gabalyodtunk. Szorítottuk a másikat, mintha sosem akarnánk megszabadulni a másik testének a súlyától, mintha az idők végezetéig egymáshoz lettünk volna láncolva.

Kimerülten, izzadtan feküdtünk a másik karjaiban. Zayn mélyeket lélegzett, egyre erősebben húzott magához. A boldogság mellett az eszembe villant a felismerés mindent szétzúzó ereje. Zayn nem véletlenül volt velem ennyire gyengéd, ennyire szerelmes. Nem véletlenül viselkedett úgy ahogy, és mondta el mindazt, amit valójában érzett. Elbúcsúzott tőlem. Számára ez volt az a pillanat, amikor szavak nélkül, de az értésemre adta, hogy köztünk mindennek vége. Sírni tudtam volna a szívemen eluralkodó fájdalomtól és a lelkemen ülő nyomástól.

- Mikor fog ideérni?- suttogtam csendesen, miközben ujjaim továbbra is a mellettem fekvő Zayn tincseit simogatták. Hallottam, ahogy egy pillanatra elakad a lélegzete, majd még sebesebben kezd lélegezni.

- Dragana... Én...

- Kérlek, ne...

- Sajnálom. El nem tudod képzelni, hogy mennyire. Én...

- Ne nehezítsd meg, Zayn. Így is épp elég nehéz! Csak mondd meg kérlek, hogy mikor.

- Egy órán belül itt lesz...

- Köszönöm, csak ennyit akartam...

- Dragana, kérlek ne!

- Zayn, nincs miről beszélni. Értem, hogy mit szeretnél, mit kell tenned. Hidd el, nincs semmi baj. Ő életed szerelme, és hiába is próbálnál változtatni ezen, képtelen lennél. Szereted őt, és nemsokára megajándékoz egy kisbabával. Hidd el, kívánom neked, hogy gyönyörű életetek legyen, hogy te légy a legboldogabb ember a földön, hogy a szerelmetek sose múljon el! Zayn, szeretném, hogy boldog légy!- rá pillantottam, majd elkapva a tekintetem kikeltem az ágyból és magamra kapkodtam a ruháimat. Nem akartam elmondani neki, hogy én is gyermeket várok. Minél előbb az ajtó másik oldalán akartam lenni, hogy végre kitörhessen belőlem mindaz, amit magamba fojtottam.

- Drag, kérlek...

- Csak hagyj elmenni, jó? Ne nehezítsd meg! Így is pont elég bonyolult és fájdalmas ez az egész! Tudom, hogy nem jelentettem számodra sokat. Azt is tudom, hogy sosem gondoltál rám komolyabban. Sosem láttad bennem a jövőt, sosem éreztél irántam úgy, mint én feléd. Nem voltam több neked, mint egy báb, akit kedvet szerint mozgathattál. Nem voltál velem kedves, soha nem is próbáltad meg. És mindezek ellenére én szerettelek, és most hagylak elmenni. Ez... ennek így kell történnie. -halványan megrázta a fejét, mint aki fel sem fogta, hogy mi történik. 

Ragyogó, sötét tekintetét rám emelte, az arcából sugárzott a fájdalom. Nem akartam elgondolkodni azon, hogy mitől érezhetett fájdalmat. A kellemes megszokottság hiányától, a szavaim mértékétől, a nyűgtől, amit okoztam neki. Már nem tudtam, hogy ki ez az ember. Nem akartam tudni, hogy ki is ő valójában. Minél messzebb akartam kerülni tőle. El, a világ másik felére, hogy többet ne kelljen hallanom róla. Nem akartam szenvedni miatta. Nem akartam azt, hogy az életem hátralévő részét ő uralja. S habár nem akartam, mégis hagyni fogom neki. Minden egyes nap rá fogok gondolni, ő lesz az, akit magam mellé fogok képzelni minden egyes ébredéskor és lefekvéskor. Ő lesz az, aki mellettem fog állni a legelkeseredettebb pillanataimban. Keserűen felnevettem. Egész jó irányba indultam meg a teljes depresszió és az elmebaj felé.

- Dragana, van még itt pár dolog, kérlek, legalább ezeket beszéljük át...- nézett rám esdeklően, s mikor látta, hogy nem mozdulok, kimászott az ágyból, gyorsan magára kapta az alsónadrágját, majd elém állt.- Kérlek, hogy engedd meg nekem, hogy gondoskodjak rólad. Nem kell majd dolgoznod járni, élheted a napjaidat úgy, ahogy szeretnéd. Szeretném, ha engednéd, hogy vegyek neked egy lakást. Tudni akarom, hogy biztonságban vagy, s habár nem leszel többé az enyém, szeretném, ha a gondodat viselhetném... Ezzel... megnyugtatnál engem. Kérlek, fogadd el!- esdeklően nézett rám, én pedig a minél előbbi szabadulás reményében bólintottam egyet.- Tudom, hogy ezért gyűlölni fogsz, és elfogadom, hogy utálj, de... sosem beszélhetsz rólunk. Nem mondhatod el senkinek, hogy valaha is velem voltál. Nem adhatsz interjúkat rólam, semmit nem tehetsz, ami a közös múltunkra tenne utalást. Nem beszélhetsz a szerződésről, a házamról, a szokásaimról. Semmiről, érted?!

Bénultan meredtem rá. Szólni nem bírtam a hirtelen ért sokktól. Komolyan feltételezte rólam, hogy valaha is beszélnék mindezekről?! Undorodva léptem egyet hátrébb.

- Dragana, kérlek, ne... ne undorodj tőlem ennyire! Fogalmad sincs, hogy mennyire nehéz is a sajtó és a világ szeme láttára élni! Meg kell értened, hogy miért nem teheted meg! Meg kell értened, hogy ez a te érdekedben is van!- nem bírtam tovább hallgatni. Minden egyes szónál hátrébb léptem, és egyre többször csalódtam az előttem álló férfiban. Már tényleg nem az az ember volt, akit megismertem. Nem az a határozott, titokzatos barom. Nem az a bunkó, akibe beleestem.- Ne, kicsim, kérlek ne menekülj! Maradj!

- Nem vagyok senkid...- suttogtam.- Soha nem is voltam... Nem kell a pénzed. Sem a lakásod. Nincs szükségem rájuk. Nem akarok többet hallani rólad. Nem akarlak látni se. Soha többet ne gyere a közelembe, Zayn. Megértetted? Soha. Többet. Nem. Akarlak. Látni.

Képtelen voltam tovább ott maradni. Amilyen gyorsan csak tudtam, sarkon fordultam, felkaptam a táskámat és a lakosztály ajtajához rohantam. Mohón feltéptem, s kis híján belefutottam az ott álldogáló Perriebe. Némán meredt rám, arcán egy halvány, szomorkás mosoly ült.

- Pokoli érzés elveszíteni, ugye?- mosolygott rám, majd kezét az enyémre simítva szorított rajta egyet, és közelebb hajolt.- Sajnálom, Dragana...- suttogta, majd szorosan magához ölelt.

Erővel téptem ki magam a karjai közül és megvadulva futottam el tőle, tőlük, a múltamtól, a jövőm felé. Reszketve támaszkodtam meg a térdemen, zihálva kapkodtam levegő után, a szívem zakatolt, a tüdőm égett, és mégis. Most éreztem igazán, hogy az én történetem véget ért. Itt volt az ideje annak, hogy ezt a fejezetet lezárjam, és búcsút intsek mindennek...

Újdonság (új blog)

Sziasztok!

Előálltam egy új bloggal aminek a témája és története eltér az eddigitől (Draganara gondolok). Csak remélem, hogy tetszeni fog és mindannyian annyira szeretni fogjátok, ahogy ezt a blogomat is. :)

Itt lenne egy kis ízelítő mindabból, ami ott vár:

Rona, Dylan, Aidan. 

Három ember, akit a Sors akaratán kívül összesodort. Közülük ketten már a poklok poklát is megjárta. Ebből a három emberből valaki könnyen sikeres lesz. Kettő közülük pedig rengeteget fog szenvedni. Egy valaki pedig hibát hibára fog halmozni...

There's no place I rather be.

tovább a blogra

34. Csak egy apróság

Sziasztook!

Itt lennék egy nagyon gyenge, de lényegre törő résszel!:D
Remélem, minden tiszta, és hát... megleptelek titeket!

Jó olvasást!

Lily

Egyedül ültem a hotelszobánkban. Zayn elment, hogy beszéljen a menedzserükkel, és... másokkal, gondolom. Legalábbis, szerettem ebbe a hitbe ringatni magam. Nem mondott semmit, mikor elment. Feljött velem, körbenézett a szobánkban, elhúzta a száját, majd rám meredt. Egy hosszú pillanatig tanulmányozta az arcomat, majd az összekulcsolódott kezünket, végül egy szó nélkül sarkon fordult, és egyedül hagyott. Azóta nem jött vissza. Reménykedtem benne, hogy csak néhány dolgot akar elintézni, és nem ez volt a végső búcsúnk. Elvégre, nem hagyhat itt ennyivel, nem igaz? Nem mehet el egy szó nélkül! Szükségem van rá!

Ideges pillantást vetettem az ajtó felé. A gyomrom összeszorult, majd vetett egy bukfencet. Akárcsak a repülőgépen, most is ész nélkül vetődtem a fürdőszoba felé. Hihetetlen, hogy egy kis idegesség mennyire ki tud készíteni. Erőtlenül rogytam a padlóra, majd töröltem meg verítéktől nedves homlokom. Szükségem volt egy kellemes, mindenemet ellazító zuhanyra. Némán felálltam, és az előtérben hagyott táskám után igyekeztem. Némán kutattam benne néhány gyógyszer után, amelyek csillapíthatták volna háborgó gyomromat. Egy halk sóhaj kíséretében a nappaliba mentem, majd a táska tartalmát az asztalra borítottam.

Volt ott minden. Aprópénz, pénztárca, rágó, zsebkendő, néhány pirula és... és néhány egészségügyi dolog, ami minden nő táskájában megtalálható. Oldalra döntött fejjel vizsgálgattam az apró tárgyat. Az agyam már szinte automatikusan megkezdte a lázas számolgatást.

Túl régen volt már, hogy utoljára használtam volna ezek közül akár egyet is.

Egy pillanatra a vér is megfagyott bennem, aztán furcsa melegség áradt szét bennem. Némán a hasamra meredtem. Vajon mi történhetett? Lehetséges ez egyáltalán?

Homályosan tudatában voltam annak, hogy megragadtam az üres táskám, beledobtam a pénztárcám, majd a vállamra dobva kisétáltam az ajtón és meg sem álltam a legközelebbi gyógyszertárig, s onnan a szobánkig.

Türelmetlenül vártam, hogy végre mindenre fény derüljön, és tisztában legyek a bennem, velünk zajló dolgokkal. Tudni akartam mindenről.

Nem kellett sokat őrlődnöm, a mai modern technika segítségével és a tudomány fejlettségével már a kész teszt előtt toporogtam. Egy óvatos, gyors pillantást vetettem a kijelzőre, majd szorosan lehunytam a szemem. Szinte önkívületben szorítottam a szívemhez az apró ketyerét, míg csúsztattam a kezemet a hasamhoz.

Pozitív.

A rajtam eluralkodó féktelen öröm és boldogság közepette egy halk hang gúnyosan felnevetett.

Csak te lehetsz annyira szerencsétlen, hogy teherbe esel egy olyan férfitól, aki megvet, s még csak nem is szeret, aki épp a volt menyasszonyával enyeleg valahol, aki szintén gyermeket vár tőle. Gratulálok Dragana, ezt jól megcsináltad!

Az örömöm abban a pillanatban szertefoszlott. Nem volt több csupán egy múló emléknél. Szemeimet könnyek lepték el, és akarva, akaratlanul is Zaynra gondoltam. Hiányzott. A karjai közt akartam lenni, meg akartam nyugodni. El akartam neki mondani, hogy terhes vagyok. Meg akartam vele osztani az örömöm.

De tudtam, hogy csak még jobban felidegesíteném és egyáltalán nem úgy reagálna, ahogy szeretném.

Újra a tesztre pillantottam, majd a dobozában mellékelt magyarázatra. Már több, mint három hete terhes vagyok. Uramisten!

Egy futót megszégyenítő gyorsasággal tüntettem el minden nyomot, és rejtettem el őket a táskámba. Az asztalt is megtisztítottam a korábban kiszórt dolgaimtól, majd a kanapéra ülve, némán vártam, s szinte automatikusan a hasamat kezdtem cirógatni. 

Mégis mi lesz most velünk?

33. Nyomorult remény

/\

           | |           

 Szavazzatok, jó?

Amúgy, jó olvasást!

Lily

Fokozatosan tértem magamhoz. Először csak az el-elsuhanó város képét láttam magam előtt, majd tompán kivettem a rádió összefolyó, monoton hangját, végül a felém áradó érzelmekből leszűrtem a legerősebbet. Hidegség.

Abban a pillanatban, ahogy tudatosult bennem a világ, mintha az autóban is jó pár fokkal csökkent volna a hőmérséklet. Zayn egy szót sem szólt. Némán bámult maga elé, figyelmen kívül hagyva engem, a rajongókat, a várost. Valami borzasztóan bosszanthatta, ha még azoknak az embereknek is hátat fordít, akiket mindenkinél jobban szeretett, még ha nem is oly módon, ahogy egy normális személy szeret egy másikat. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy min törheti ennyire a fejét... Aztán hirtelen beugrott.

A Baba. Perrie. A repülőtér.. Az pedig, hogy ilyen ideges, igazolta a riporterfiú állítását Perriet illetően. Tényleg terhes.

Hirtelen úgy éreztem, hogy jeges víz csörgedezik az ereimben vér helyett. Egy pillanatra levegő után kaptam, majd újra elnémultam. Zayn felém villanó sötét tekintete elárulta, hogy bár tudatában van az ébrenlétemnek, semmit sem kíván tenni velem. Se jót, se rosszat. Jellegtelen voltam neki, mintha nem is léteznék. Tudtam, hogy úgy érzi, hogy egy nyűg vagyok a nyakán, amiről minél előbb döntenie kell. Akárcsak a volt menyasszonya és a leendő kisbabája sorsáról. Bár sokszor éltem a saját kis naiv világomban, annyira azért ismertem Zaynt, hogy tudjam, mi lesz a döntése. Nem engem fog választani. Ez olyannyira világos volt, mint a csillagok az égen, egy tiszta éjszakán.

Keserűen elmosolyodtam. Vajon mi lesz velem? Élhetem szabadon a kis életem, ahogy egész eddig akartam? A gondolat elszomorított. Miért nem tudok tisztán örülni annak, hogy megszabadulok ettől a zsarnok férfitól? Miért nem hoz tűzbe a tudat, hogy rövid időn belül ez az egész macera nem lesz több, mint egy kellemetlen emlék mélyen eltemetve a szívemben?!

Kis híján felnevettem. Már tudtam a választ a kérdéseimre. Mindez a kétségbeesett remény, a fájdalom és a szomorúság ami a közeli búcsút illetően merült fel bennem, azért van, mert halálosan szerelmes vagyok Zaynbe. Mert tudom, hogy ő a másik felem, és mérhetetlenül fog hiányozni. Az Isten szerelmére, hisz még úgy is hiányzik, hogy közvetlenül mellettem ül! Már csak az elválás gondolatától is rosszul voltam, és habár ez be fog következni, tudtam, hogy Zayn sosem fog felém úgy érezni, mint én felé. Neki örökre Perrie marad az egyedüli és egyetlen. Mást nőt, ha akarna se venne észre rajta kívül.

Hangtalanul egy mély lélegzetet vettem. A kezeim ökölbe szorultak. Nem akartam mindezzel a nyűggel és gonddal foglalkozni. Élni akartam az életem, amellett a férfi mellett, aki számomra a tökéletes, akármennyire brutális, és elviselhetetlen. Élvezni akartam a perceket, egészen addig, amíg lehetőségem nyílt rá, és jogosan mondhattam őket a sajátomnak. Mert ez voltam én. Dragana Protovich, a szánalmasan szerelmes, pénzért vásárolt feleség.

Egy újabb hangtalan mély lélegzet, egy pillanatnyi remegés és félelem után az alsó ajkamba haraptam, majd egy tétova mozdulat kíséretében Zayn keze után nyúltam és összekulcsolva ujjainkat, finoman megszorítottam. Bármennyire erős és független férfi, ebben a pillanatban szüksége volt rám. Épp ezért egy apró mosolyt villantva rá vártam, hogy ez benne is tudatosuljon, és kicsit engedve az állkapcsa szorításán, ellazuljon, ezzel még több nyomorult reményt adva számomra egy szebb, de fájdalmasabb jövő képére...

32. Igazak a hírek?

Sziasztok!

Itt lennék, az új résszel, és el kell mondanom, hogy már nincs sok hátra a végéig.:)

Viszont, nem kell kétségbeesni ( már ha bárki megtenné, amit kétlek), ugyanis még jó pár történet lapul a tarsolyomban. :)

Jó olvasást!

Lily

Zayn ragaszkodott ahhoz, hogy egymás kezét fogva szálljunk le a gépről. Szerinte sosem lehet felkészülni az ellene irányuló támadásokra, így jobb, ha megelőzzük azt, amit meg lehet. Be kellett, hogy lássam, igaza volt.

Amint kiléptünk a friss levegőre, helyből vagy ötven vaku villant, és különféle mondatok záporoztak felénk. Zayn kivételesen nem morgott semmi utasítást felém, inkább átkarolta a derekam, és szorosan magához húzva igyekezett átvágni a tömegen. Szerencsénkre, az egyik testőr a segítségünkre sietett, és komótos mozdulatokkal utat tört nekünk.

- Ne aggódj, mindjárt túl leszünk rajta...- suttogta Zayn a fülembe, mire csodálkozva felpillantottam rá.

Mióta érdekli őt, hogy engem mi bánt és zavar? Miért törődik egyáltalán velem? Újra szemügyre vettem az előttünk álló tömeget. Hunyorognom kellett, hogy kivehessem akár egyetlen alak képét is. Zayn észrevette, hogy min ügyködök, így megállította az előttünk haladó férfit, majd felém fordult, egy félmosollyal az ajkán megcsóválta a fejét, majd a kabátja belső zsebéből előhúzott egy fekete napszemüveget, majd szárait a fülem mögé igazította. Mosolya úgy vált szélesebbé, ahogy az értetlenség kiült az arcomra.

- Csak azért, hogy jobban nézelődhess...- kuncogott fel, majd egy gyors csókot nyomott ajkaimra, amitől a riporterek és fotósok kis szerével megőrültek.

Szinte a vér is megfagyott bennem. Mi üthetett belé?! Nemrég azt állította, hogy semmit sem akar tőlem, majd kijelentette, hogy szerelmes belém, és most mindenki előtt úgy viselkedik, mintha élete szerelme lennék. Persze, megértem, hogy a tömeg előtt miért színészkedik, de előttem... Teljesen összezavarodtam. Újonnan.

Egy pillanatra lehunytam a szemeim, majd visszatérve a valóságba, és az egyre agresszívabb fotósokhoz, mindent kizártam a fejemből. Nem akartam újra összetörni és belebonyolódni ebbe az egész bonyolult érthetetlenségbe. Szabad akartam lenni, önmagam életét akartam élni, függetlenül mindenkitől. Uralni akartam a sorsom felett lévő irányítást, a saját döntéseim súlyát akartam a vállamon cipelni.

Újra Zaynre pillantottam. Tudtam, hogy sosem engedné meg, hogy a saját akaratom szerint cselekedjek. Számára örökre csak egy kis játékszer leszek és semmi több. Bármit mondd, vagy tesz, az egy csupán az őt körülvevő, szorosan összekapcsolódó hazugságok közül.

Hirtelen egy fiatal férfi ugrott elénk és szegezte felénk a mikrofonját, amelyen valamelyik hírességekkel foglalkozó csatorna logója díszelgett.

- Zayn, Zayn, igazak a hírek, miszerint Perrie Edwards, a volt menyasszonya valóban gyermeket vár öntől? Na és mit szól ehhez a jelenlegi barátnő? Mit fognak tenni?

Döbbenten meredtem magam elé. Éreztem, hogy a férjem szorítása erősödik a derekam körül, és húz tovább, de képtelen voltam mozdulni. A fiatal riporter ragyogó szemekkel várt a válaszomra, felismerve bennem a teljes sokk állapotát és a sebezhetőség legszembetűnőbb jeleit.

Az a gyönyörű szőke angyal az estélyről gyermeket várna az általam imádott férfitól? Az, aki elől elmenekült az én sebzett, meg nem értett Zaynem tényleg terhes lenne? Akibe egykor szerelmes volt, és az életét adta volna, most megjelent, hogy elszakítsa tőlem?!

A lelki szemeim előtt ők ketten jelentek meg, egymást ölelve, boldogságban úszva, egy apró babaágy előtt.

Észre se vettem, hogy elgyengültem. Az utolsó tiszta kép a reptérről az, hogy Zayn karjaiban fekszem, fejem a vállának dől, míg ő sebes léptekkel, halkan szitkozódva tör utat magának a tömegből...

Kérdem én, ki számított erre?:D