27. Rettegés foka

Sziasztok!

Aki nem értené ezt, vagy a 26. részt, annak várom a kérdéseit.

Jó olvasást!

Lil.

Úgy éreztem magam, mintha egy körhintában ültettek volna, és egyre gyorsabban és vadabbul forgott volna velem a világ. Zayn időközben eltűnt mellőlem, hogy Elyse-vel folytassa az elkezdett vitájukat. Csak néhány szót, mondatot kaptam el heves szóváltásukból, de azok sem kecsegtettek sok jóval. Az ördögöm megállás nélkül üvöltött, és megrendíthetetlenül el akart vinni engem. Hogy hova, arra nem derült fény. Persze magamban már vagy egy milliónyi lehetőséget végigpörgettem, kezdve egy lakatlan szigettel, ahol csak ketten lennénk, és élhetnénk a magunk kis életét, mindenféle beavatkozás nélkül. A bennem élő rosszindulatú, gonosz kis hang, azon nyomban vadul nevetve tiporta szanaszét az ábrándjaimat, és vázolt fel egy sokkal reálisabb lehetőséget. Szemeim előtt viszontláttam a nehéz kovácsoltvas kerítést, ahol minden elkezdődött. A rémségek háza. Az ereimben azon nyomban megfagyott a vér. Pupilláim kitágultak, és képtelen voltam bármi mást észrevenni. Egyedül a bénító félelem, és riadalom uralkodott rajtam. Nem akartam visszamenni! Nem akartam, hogy elszakítsanak Zayntől! Még a legnehezebb, legsötétebb napokon is ezerszer szívesebben tűrném el az ő sértéseit, és ütéseinek erejét, minthogy még egyszer végig kelljen csinálnom mindezt. Képtelen lennék újra elviselni azt a mérhetetlen kínt és érzelmi kavalkádot, ami az életemet uralta az első pár hétben.

Sokkolva hunytam le a szemeim és próbáltam minél előbb kiűzni az agyamból a pánikot, valamint a kerítés borzalmas emlékét. Szinte észre sem vettem a pillanatot, mikor átléptem a valóságból az álomvilágba...

Az autóban ébredtem. A nyakam elgémberedett a kényelmetlen póztól, amiben elaludtam, míg az agyam lassan magához tért, és ijedtemben körül nem néztem. Zayn mellettem ülve vezetett, míg halkan dudorászott. Mikor megérezte pillantásomat magán, elmosolyodott és a kezem után nyúlt.

- Na, felébredtél?- mosolygott továbbra is, míg ujjai lágyan végigcirógatták az ujjperceimet.

- E-elaludtam?- suttogtam, de a hangom még így is rekedtesen csengett.

- Igen!- nevetett fel.- Mióta beültünk az autóba, alszol. Egy ideig azt hittem, hogy tetteted, hogy ne kelljen velem beszélned, de aztán rájöttem, hogy tényleg elaludtál..

Nem tudtam mit mondhatnék. Semmiféle információt nem tudtam kiszűrni szavaiból, hogy mégis milyen messzire kell visszamennem, hogy megtudjam, hol végződik a valóság kézzelfogható, szilárd talaja, és honnantól rugaszkodtam a képzeletem igencsak aktívnak bizonyuló világába.

- Tudod, egy felem, egy nagyon sötét felem szívem szerint a szart is kiverte volna belőled azért, hogy egyáltalán elaludtál, de annyira...- kíváncsian néztem rá, és vártam, hogy folytassa. De nem tette. Helyette inkább vékony vonallá préselte össze ajkait, majd figyelmét egyedül az útra fordította.

Beletörődtem hallgatásába. Kíváncsian és enyhe szorongással telve fordultam inkább a mellettünk elsuhanó táj felé, és imádkoztam, könyörögtem azért, hogy ne oda igyekezzünk annyira, ahonnan az egész kapcsolatunk elkezdődött...

Remélem, tetszett, és elég izgalmas a vége.

26. Az én ördögöm

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel. Rövid, de lényegre törő.

NE FELEDJÉTEK, A VERSENYRE/JÁTÉKRA MÉG CSÜTÖRTÖKIG LEADHATJÁTOK A FELADATOTOKAT!

Jó olvasást!

Lily

Csendesnek éreztem az engem körülvevő teret. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy semmit sem látok. A sötét egyhangúságot figyeltem magam előtt, és vártam egyfajta jelre, ami megmutatná, hogy mégis merre induljak tovább. Habár a végtelennek ható feketeség csábítóan hívogatott egyre beljebb és beljebb, de nem láttam értelmét tovább haladnom. Épp ezért csupán álltam,- vagy talán ültem?-szemléltem a lehetetlent, és vártam valami jelre.

A semmiben egy angyal hangját hallottam csendülni. Riadt kiáltása alapjaiban rázta meg képlékeny világom közepét. Zavartan kaptam bármiféle támasz után, de béna kezeim csak a levegőt markolták.

Elestem. A tüdőm égetett, és fájt. Ólomsúlyúnak hatott mindenem. Hihetetlenül fáradtnak éreztem magam, de nem engedtem, hogy a testem egy pillanatra is megpihenjen. Figyeltem.

Immár két hang vitázott felettem. Mondandójukat nem értettem, csupán a váltakozó hangszínekből, valamint a hangleejtésükből szűrtem ki, hogy veszekednek. Úgy gondoltam, hogy a hova tartozásomon, a lelkem tisztaságán kerültek összetűzésbe. A hangjuk egyre csak emelkedett, szinte már elviselhetetlen volt. Az egyiküké magas, szoprán, mérhetetlen utálattal és dühvel a hangjában, míg a másikuké mély, dörmögős, pontosan olyan, amilyennek az ördögök tónusát képzeltem. Arcomra egy mosoly ült ki. Még így, halálomban is hiányzott az én ördögöm. Enyhén idegesítőnek tartottam, hogy holtamban is üldöz és képtelen békén hagyni gyönyörű szép barna szemeivel, telt ajkával, hollófekete hajával.

Egy mély sóhaj közepette ráztam meg a fejem, hogy viszonylagos tisztaságot nyerjen. Elegem volt. Azt akartam, hogy minél előbb vége legyen ennek az egésznek. A vitának körülöttem, és a bénító némaságnak, ami körülvett. Csupán a csendet és a némaságot akartam a magaménak tudni...

Mikor újból magamhoz tértem, a tüdőm valósággal égetett, a torkom kapart, és rettentően szomjas voltam. Úgy éreztem, minden egyes lélegzetvétel egy kisebb halállal ér fel számomra, és mindezek mellé társult az is, hogy úgy tűnt, mintha, egy idegen testben ébredtem volna. A végtagjaimat nehezeknek éreztem, a szemhéjaim nem úgy működtek, mint ahogy én azt elvártam tőlük. Egyáltalán nem ilyennek képzeltem a túlvilági létet.

Lassan, bizonytalanul, -talán kicsit tartva is a rám váró látványtól-, nyitottam ki a szemeim, majd néztem körül a tulajdon szobámba. Elakadó lélegzettel figyeltem, és próbáltam feldolgozni a tényt, hogy nem haltam meg.

Egy erős szorítás vonta magára a figyelmem. Tekintetem egy a dühtől izzó, szinte fekete szempárba ütközött, amely most, hogy észrevettem, még keményebbé, és ridegebbé vált.

- Remélem, tisztában vagy vele, hogyha a víz nem végzett veled, az garantált, hogy én most rögtön kinyírlak?!- morogta, mire tudatosult bennem valami. Ő volt az! Ő volt az, akit az ördögnek hittem, és aki olyan hangosan vitázott az angyallal!

Már csak két kérdésem volt, mégpedig: Ha Ő volt az ördög, mégis ki volt az angyal? És mégis hogy fogok én ebből a kalamajkából kimászni?!

Na mit gondoltok?

A játék

Sziasztok!:)

Na, megérkeztem a játékkal.:D Nem tudom, kinek hogy fog tetszeni, de én ezt találtam ki!:)

Szóval.

A feladat:

Írd meg kommentben/ e-mail címre (kérdd el kommentben) az alábbit:

Ha lenne lehetőséged arra, hogy egy adott pillanatban belecsöppenj a történetbe,
hova, és miért oda akarnál kerülni? Valamint, ha tehetnéd, és beszélhetnél Zaynnel, hogy észhez térítsd,
mit mondanál neki, mit tennél vele?:) 
( Semmilyen nemű fegyvert nem használhatsz, a szereplőket nem bánthatod fizikailag.)

Díjazás:

A legeredetibb, legjobb válaszadó elnyeri a fődíjt, és külön díjazásban részesítem azokat, akik még megérdemlik.:)

Nyeremények:

1. hely: Egy novella, aminek az alapszálát te adod meg, + 2 rész a blogra, és feltehetsz két kérdést a történettel kapcsolatban, amire válaszolni fogok

Külön díj: Ezt még időközben eldöntöm.:)

Határidő:

Legyen jövőhét péntek, azaz február 14-én, Valentin-napkor lezárul a verseny, és még aznap este eredményhirdetés lesz.:)

Amúgy: Rész valószínűleg szombat, vagy vasárnap lesz, még nem tudom, ahogy alakul a beosztásom. Remélem, tetszik a játék alapötlete, és jelentkeztek rá. Kérlek titeket, legyetek egy kicsit aktívabbak, olyan jó lenne, ha egy jó kis közösség kialakulna...

Még valami. Aki szeretné, hogy a Facebookon frissen értesüljön minden kis részletről és egyéb dolgokról a bloggal kapcsolatban, az jelentkezzen bátran itt:

https://www.facebook.com/groups/483996698339198/

Puszi: 

Lily  

25. Már csak egy út maradt: előre

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel, kicsit összecsapottnak érzem, de ti döntitek el, hogy nektek hogy tetszik.:)

Mit szólnátok ahhoz, ha a játék főnyereménye az lenne, hogy tripla rész lenne egy nap?:)  Vagy, hogy a nyertes kapna egy személyre szabott novellát tőlem, amiről ő mondja meg, hogy kikről szóljon, és mi legyen a fő cselekményszál?:)
Addig is:

Jó olvasást!

Lily

Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy Zayn tudja az igazat rólam és Harryről. Hogy végignézte és hallgatta mindazt, amit tettünk. Hihetetlennek tartottam, hogy a mai gyengéd viselkedése és hozzáállása a dolgokhoz mind arra ment ki, hogy akkor bántson a legjobban, mikor a legkevésbé sem számítottam rá. Pont akkor, mikor kezdtem rádöbbenni a bennem megjelenő, felbukkanó érzések jelentőségére.

Döbbenten bámultam a gépet, ahogy beindul, majd lassan kigurul a kifutópályára. Minél távolabb került tőlem, a szívem úgy vert egyre szaporábban, fájdalommal csordultig telve.

Mégis mit gondoltam? Hogy majd az a Zayn Malik, aki megvett esetleg megváltozik, és képes lesz rám úgy tekinteni, mint egy olyan nőre, akit szerethet? Hogy talán idővel minden megváltozik, és legalább annyira fog szeretni, mint ahogy én -épp csak rádöbbentem, hogy mennyire is- szeretem?

Olyannyira nevetségesnek találtam a feltevést, hogy nevetnem kellett rajta. Hisztis, mindent elsöprő nevetőhullám tört rám, ami másodpercek alatt csapott át észveszejtő zokogásba. Hogy lehettem ennyire buta?! Beleszerettem abba a férfiba, akit fikarcnyit sem érdekel az életem, a sorsom, akinek az az egyedüli fontos, hogy bánthasson és ott legyek, mikor rá tör a szenvedély. Hogy eshettem bele abba a hibába, hogy nem láttam át az első pillanattól fogva, hogy mi a szándéka? Miért nem voltam elővigyázatosabb vele kapcsolatban? Miért nem gyanakodtam rá? Úristen, pedig ez annyira jellemző! Még szép, hogy be van kamerázva a háza! Az Isten verje meg! Nem hiszem el, hogy ennyire vak voltam! Hogy engedhettem, hogy ez az egész megtörténjen? Hogy beleszeressek?

Szinte másodpercek alatt az utakon voltam. Vadul hajtottam, nem törődve a sebességkorlátozásokkal, vagy épp a zsúfolt, és lassan hömpölygő autósok fáradhatatlan áradatával. Úgy éreztem, hogy nekem már teljesen mindegy volt, hogy történik-e bármi is velem. Ha karamboloznék is, Zaynt maximum annyi dühítené, hogy tönkrement az autója, és hogy én, akire ennyi pénzt szórt el, csak így itt hagytam anélkül, hogy addig szenvedtethetett volna, amennyit ő gondolatban már kiszabott rám. Elegem volt már ebből az egész játszmából! Képtelen lettem volna akár egy másodperccel is tovább folytatni. Még a jövő gondolatától is teljesen rosszul lettem. A tudat, hogy életem hátralévő részét úgy töltsem, hogy Zayn csak kihasznál és kinevet a naivságom miatt, az őrületbe kergetett.

Vadul fékeztem le a ház előtt. Idegesen pattantam ki és rohantam be az ajtón. Szemeimmel kétségbeesetten pásztáztam a kamerák után, de rá kellett döbbennem, hogy az életben nem fogom megtalálni őket.

A hajamba túrva nevettem fel, és roskadtam le a padlóra. Nem akartam újra és újra végigjárni ezt az életútvonalat. Nem akartam a végtelenségig játszani, mikor már most belefáradtam, és meguntam. A mindennapos rettegés, amely bénító erővel hatott rám, a félelem, ami megbéklyózott, akárhányszor csak rá néztem, a szerelem, ami újonnan felütötte a fejét és a legextrémebb és fájdalmasabb pillanatokat nagyította fel, vetítette megcibált szívem elé a boldogabb élet reményteljes képeit Zayn mellett, és kínzott minden egyes másodpercben még ezerszer jobban.

Megteltem. Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Már semmi sem segíthetett. Egyedül voltam. Önmagam. Senkire sem számíthattam. Életem végéig be voltam zárva, el voltam szakítva mindentől, amit szeretek. Se Cara, se Harry se Elyse...

Hirtelen pattantam fel, és rohantam Zayn dolgozószobájába. Feszülten nyomtam be a gépet, vártam, hogy betöltsön, majd nyitottam meg a böngészőt, és jelentkeztem be a twitterembe. Valószínűleg Zayn meg fog ölni, hogy egyáltalán be mertem lépni ebbe a szobába, de nem érdekelt. Szükségem volt valakire. Bárkire.

Meglepődve tapasztaltam, hogy több száz üzenet és új követő várt a falamon. Egy boldog mosoly ült ki az arcomra, hogy talán még sem vagyok olyan magányos, mint gondoltam, mikor megnyitottam az első levelet.

Szinte abban a pillanatban eltűnt az a pillanatnyi jó kedvem, amint belekezdtem az első mondatba. A levél végére még jobban utáltam és ítéltem el magam, mint az előtt.

Mire minden üzenetet végigolvastam, már meg sem próbáltam küzdeni a rám törő depresszió és öngyilkossági vágytól. Sőt, csinálni akartam, véget akartam vetni mindenfajta szenvedésnek, halott akartam lenni.

Épp ezért lassan felálltam az asztaltól, gondosan kikapcsoltam a gépet, majd az alagsorba épített medence felé vettem az irányt, ahonnan úgy terveztem, hogy nem lesz többé vissza út...