36. Befejezés

Sziasztok!:)

Itt is lenne az utolsó rész. Tudom, hogy ilyenkor egy minimum féloldalas búcsúszöveget szoktak írni, de nem megy.:) Hihetetlenül imádtam ezt a történetet, imádtam a szereplőket, imádtam csavarni a szálakat, olvasni a kommenteket. Bizonyos szinten örülök, hogy vége, és büszke vagyok rá, de rettenetesen hiányzik már most.

Remélem, hogy hoztam a színvonalat, és kielégítő véget ér a történetem.:)

Utoljára, jó olvasást kíván:

Lily

4 évvel később:

Halkan dúdolva tanulmányoztam a kezemben tartott áru csomagolását. Alsó ajkamat beszippantva rágcsáltam, míg a másik csomagoláson lévő leírást is elolvastam. Tanácstalanul álltam a két kekszfajtával a kezemben. Nem igazán mertem egyiket sem megvenni. Tisztában voltam azzal, hogy Zane imádja az egészségtelenebb, csokisabb változatot, viszont nem akartam azt, hogy a túlzott „nasizás anyával” a kárára váljon. Szerettem volna, ha egy kicsit egészségesebb életet élünk, de féltem attól, hogy valami baja esik a hirtelen váltástól, vagy allergiás reakciója lesz a másik kekszben található alapanyagoktól.

Míg én a pró és kontra érveket futtattam le az agyamban, valaki mellém lépett, akit eddig észre se vettem.

Mindkét dobozt a kezembe fogva léptem hátrébb a polctól, majd pillantottam fel a mellettem állóra.

A meglepettségtől levegőhöz sem jutottam.

Elmélyülten tanulmányozott két különböző babaételt, összehúzott szemekkel koncentrált, majd egy frusztrált sóhaj és egy vállvonás kíséretében felkapott kettőt, és... és felém fordult. Kis híján elejtette a kezében tartott üvegeket. Alakja egy pillanatra megdermedt, pupillái kitágultak, szája elnyílt. Pár fagyos másodpercig csak bámultunk a másikra, majd alig láthatóan elmosolyodott, és felém lépett.

- Dragana...- immár közvetlen előttem állt. Szemei ragyogtak, ajkán az a tipikus, féloldalas, rosszfiús mosolya ült, amit annyira imádtam.

- Szia Zayn...- suttogtam szinte erőtlenül. Egy újabb teljes percig csak némán meredtünk a másikra, mire tekintetem lejjebb siklott és a kezében tartott üvegeket vettem szemügyre. A választása láttán képtelen voltam visszafogni a nevetésem.- Ugye tudod, hogy annak a kettőnek borzalmas íze van, és egy az egyben a pólódon fog landolni?!- vigyorogtam rá, mire mintha magához tért volna, felvont szemöldökkel az üvegekre meredt.

- Sosem voltam jó ezekben...- vakarta meg a tarkóját, majd visszalépve a polchoz, tűnődve meredt a kínálatra.

- Várj, hadd segítsek!- léptem mellé, és kikapva kezéből a babaételt kicseréltem másik kettőre.- Parancsolj, ezeket biztos, hogy szeretni fogja...

- Mi van veled, Drag? Mármint, hogy vagy?- egy kicsivel lejjebb hajolt, hogy tekintete gond nélkül foglyul ejthesse az enyémet. Éreztem, ahogy a szívem megremeg, egy-kétszer fájdalmasan dobban, majd újult erővel folytatja az eddig megszokott ütemét.

- Igazán semmi különleges nem történt velem, Zayn...- suttogtam. Szimplán megszültem a közös fiúnk, egyedül nevelem, sikeresebb és híresebb vagyok, mint valaha, szabadabb, mint amelyről valaha is álmodhattam volna, és magányosabb, mint azt reméltem, üresebb, mint aminek lennem kéne, és napról napra egyre jobban hiányzol és minden egyes pillanatban csak rád gondolok és minderről persze, neked fogalmad sem lehet és soha nem is lesz.- Na és mi a helyzet veled?

- Semmi... csak... jöttem egy-két dolgot venni Nad-nak...

- Ó, értem... Nad?

- Nadine Mia Malik...

- Gyönyörű név...- mosolyodtam el kényszeredetten.- Nekem most viszont mennem kellene. Örülök, hogy láttalak Zayn.- egy halvány mosolyt villantottam rá, miközben lassan hátrébb léptem. Magamban fohászkodtam az éghez, hogy Zane-nek ne most jusson eszébe visszajönni hozzám.

- Várj még!- kapott utánam Zayn.- Ne siess ennyire, kérlek! Épp hogy csak visszakaptalak!

- Nem tehetem, én...

Hirtelen egy kisfiú totyogott be a sorok közé, nekem pedig minden reményem szertefoszlott. A kisfiam vidáman lépett a lábam mellé, ölelte át a térdemet, majd bújt hozzám. Fejét felfelé biccentette, állát a lábamnak támasztva pislogott fel rám gyönyörű, különleges barnás-kék szemeivel. Ajkát az apjától örökölt féloldalas mosolyra húzta, miközben finoman megszorította a combom.

- Mami, kaphatok cokit?- ellenállhatatlan volt. Észre se vettem, hogy elmosolyodtam. Leguggoltam az én kis harcosom mellé, és egy lágy csókot nyomtam az arcára.

- Csak egyetlen egyet, kicsim!- vigyorogtam rá, mire felkuncogott.- És hozz egyet nekem is!

- Oké, Mami!- engedett el, majd a mellettünk lévő sorba sietett. Sosem engedtem, hogy kikerüljön a látóteremből, vagy a közelemből.

Kábultan mosolyogva figyeltem a helyet, ahol eltűnt. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan száll az idő. Mintha csak tegnap lett volna, hogy először a kezemben foghattam, és bár tanácstalan voltam, hogy mégis mit kellene kezdenem vele, olyan szintű szeretet kötött hozzá, amilyen senki máshoz.

- Te Jó Úristen!- hallottam magam mellől egy teljesen sokkos állapotban lévő hangot. Szinte már el is feledkeztem a mellettem álló Zayn-ről.- Istenem, Dragana, ez a gyerek...Ő...

- Igen, ő a te fiad- vetettem rá egy fagyos pillantást.- Nem kellett volna, hogy megtudd. Nem akartam, hogy tudomást szerezz róla. Éld szépen tovább az életed Perrievel és Nadinenal, ahogyan eddig is tetted, ahogyan megbeszéltük. Én nem fogok az utadba állni, ahogy Zane sem fog. Eddig sem kellett a segítséged a nevelésében, és ezután sem kell. Ez a találkozás a véletlen műve volt, és nem akarom, hogy még egyszer előforduljon. És most ne haragudj meg, de megyek, és megkeresem a fiam, hogy folytassuk a szokásos programunkat, akárcsak bármelyik másik nap. Kívánok neked...

- Ugyanolyan gyönyörű a szeme, mint a tiéd...- motyogta csendesen, teljesen figyelmen kívül hagyva a monológom.- Bár kétségkívül a legtöbb külső tulajdonságát tőlem örökölte... Remélem, hogy csupán a külseje fog rám hasonlítani...

- Én sem reménykedem másban...

- El sem hiszed, hogy mennyire hiányoztál...- suttogta, majd közelebb lépett, tenyerét az arcomra simítva. Habár nem akartam, mégis közel álltam a sírás határához.- Dragana, én...

- Hagyj... Kérlek! Ne nehezítsd meg, jó?- leheltem, és próbáltam minél messzebb kerülni bánatos tekintete elől.

- Mami, mami, mehetünk?- lefagyva bámultam tovább Zaynre.- Mami, ő kicsoda?- képtelen voltam válaszolni a kérdésre. Ki is Zayn számomra? A férfi, aki megvett, magába bolondított, majd csúnyán faképnél hagyott? Pár pillanatig némán meredtünk a másik szemébe, majd Zayn egy mély lélegzet kíséretében a fiam elé guggolt.

- Szervusz, Zane, az én nevem Zayn. A mamád barátja vagyok...-mosolygott rá.- Ugye tudod, hogy anyukád messze a világon a legszebb?!- mikor az én kicsi fiam egy nagyot bólintott, folytatta- Ugye megteszed nekem, hogy vigyázol rá? Nála fontosabb személy sose legyen az életedben, jó, Zane? Megígéred nekem, hogy vigyázol rá?

- Igen!

- Okos fiú vagy. Most viszont nekem el kell búcsúznom. Megölelnéd a mami, és most már a te barátodat is, Zane?

- Nem! Nem fog megölelni!- próbáltam tiltakozni, de a hangom gyengén csengett, így a fiam után nyúltam volna, de már késő volt. Addigra ő már szorosan Zayn karjai közt volt. 

A volt férjem úgy szorította magához, mintha az élete múlott volna rajta. Mintha halálosan szüksége lett volna az én imádott kisfiam ölelésére. Bármennyi sebet is szakítottam fel, már vagy milliószor elképzeltem Zayn karjaiban a fiát. Annyira hasonlítottak, és annyira gyönyörűek voltak mindketten! Az én kis harcosom, életem szerelme karjaiban...

Mikor végre-valahára elengedték egymást, Zayn halkan valamit Zane fülébe suttogott, mire a kicsi felnevetett, és vidáman eltotyogott a szemben lévő sor irányába. Zayn egy pillanatig vigyorogva nézett utána, majd felegyenesedett, és közvetlenül elém lépett. Szinte a polcsornak szorított. Ha akartam volna se tudtam volna elmenekülni.

- Hihetetlen egy nőszemély vagy...- suttogta Zayn, és még közelebb lépett. Alig volt pár milliméternyi távolság közöttünk.- Szültél nekem egy gyermeket, Dragana, és eltitkoltad! Elmentél anélkül, hogy szóltál volna. Más helyen és más időben már rég a térdemre fektettelek volna, hogy megkapd a magadét...- nyeltem egy nagyot. Hihetetlen, hogy ennyi idő elteltével is képes lázba hozni egyetlen egy apró kis fenyegetésével. Hihetetlen, hogy ennyi idő eltelt, és ő még mindig ugyanaz az arrogáns, domináns seggfej, akit annyira imádtam és hiányoltam.- Van fogalmad arról, hogy mennyire aggódtam miattad? Hogy hányszor próbáltalak megkeresni?!

- Én... Én...

- Csend!- mutatóujját finoman ajkaimra helyezte, mire a vérem felforrósodott, a szívem pedig hangosan dörömbölt.- El nem tudod képzelni, hogy mióta vártam arra, hogy végre találkozzam veled. Még egyszer nem cseszem el. Többé már nem.

- Zayn, én... nekem...- folytattam volna, ha puha, lágy ajkai nem tapadtak volna szorosan az enyéimre. Folytattam volna, ha az agysejtjeim nem bénulnak meg, és ha a szívem nem őrül meg már csupán ajkai érintésétől. Folytattam volna, ha véget akartam volna vetni a csókunknak. De nem akartam.

- أنا أحبك! (Szeretlek!) Mindig is így volt, és ez örökre így is marad...- suttogta, majd újra megcsókolt. Elvesztem a csókja erejében.

Hosszú idő után végre magamhoz tértem. Döbbenten, kábán húzódtam el Zayntől, majd kerestem meg a fiamat, és sétáltam vele az egyik legközelebbi kasszához. Képtelen voltam kiverni a fejemből ezt az egész találkozást. Tudtam, hogy túl kell lendülnöm rajta, és vissza kell térnem az eddigi megszokott kerékvágásba. Túl akartam lenni ezen a mai napon.

Zayn szemszöge:

Alig akartam hinni a szememnek. Dragana még mindig ugyanolyan gyönyörű volt, ha nem szebb, mint mikor utoljára láttam. Szemében a vidámság és a boldogság fénye ragyogott, ajkai megállás nélkül mosolyogtak. Szívmelengető volt őt látni.

Mióta csak elváltunk, ő volt minden gondolatom, tettem és pillanatom. Belőle álltak a napjaim, az álmaim és minden egyes ébren töltött óra hozzá kötött. Hiába szerettem Perriet, ami köztem és Dragana között volt sosem fog elmúlni. Számomra ő nem csupán a múlt perzselő szerelme, hanem a jelené és a jövőé is, amiről bár tudom, hogy sosem kaphatom meg, kétségbeesetten vágyok rá. Rengetegszer elhatároztam, és próbáltam megkeresni, hogy jóvátegyem azokat a hibákat, amiket az együttlétünk alatt vétettem. Hogy bebizonyítsam neki, hogy összetartozunk, és nélküle nem teljes az életem. De akárhányszor rászántam volna magam a keresésére, újra és újra felötlött bennem a kétely. Hogy mi van akkor, ha ő boldog nélkülem? Ha tovább lépett, és látni se akar, ahogy azt az utolsó találkozásunkkor is az értésemre adta? Ha soha nem is érzett úgy irántam, mint ahogy én iránta? Legutolsó sorban pedig, hogy mi lett volna Perrievel és Nadinenal? Nem akartam őket sem magukra hagyni.

És íme, eltelt négy év. Négy teljes év anélkül, hogy tudtam volna, nem csak Perrie szült nekem gyereket. Anélkül, hogy a fiamat valaha is láttam volna, magamhoz ölelhettem volna.

Megmagyarázhatatlan érzelmek sokasága cikázott végig rajtam. Fájt, hogy Dragana ennyire el akarta titkolni előlem ezt az egészet, hogy ennyire meg akart szabadulni tőlem, az emlékemtől. Égetett a tudat, hogy egyedül én vágyok ilyen kétségbeesettül rá, én akarom azt, hogy velem egészüljön ki a családja, hogy egyedül én akarok minden egyes reggel mellette ébredni, hogy én bánom csupán ennyire, hogy elhagytam, és mással kezdtem új életet. Egy valami viszont enyhülést adott csüggedt lelkemnek. Van valaki, aki sosem fogja engedni, hogy elfelejtsen, valaki, aki miatt örökre -ha a szívében nem is, de- a fejében maradok, valaki, aki összeköt minket, valaki, aki okot adott arra, hogy újra megpróbáljam a Draganaval való életet folytatni, valaki, akit feltétlen meg akartam ismerni, és ki akartam venni a részem az életéből. Valaki, aki nem más, mint a fiam. Zane Protovich- (és ha rajtam múlik, rövid időn belül) Malik. Ezúttal nem fogom fogom elcseszni. Többé már nem.

The End

Megnyílt az új blogom, melyet az alábbi linket tudtok elérni: 

http://eleglennek.blogspot.hu/

35. Egy fejezet lezárul

Sziasztok!

Itt is lenne az utolsó előtti rész!:)

Az, hogy az utolsó rész mikor kerüljön fel, csak rajtatok áll. :) Holnap, vagy holnap után?:)

Remélem, tetszeni fog!

Jó olvasást!

Lily

Zayn csak hosszú idő után jött vissza. Néma csendben lépett be a lakosztályba, majd pillantott rám. Egy percig csak meredten bámultuk a másikat. Sötétbarna szemein keresztül követni tudtam a benne lezajló érzelmeket. Tisztán láttam kiülni az arcára a fájdalmat, a sokkot, a csalódást, szomorúságot és az önutálatot. Egy pillanatra azt hittem, hogy megnyílik felém, és minden fal leomlik közöttünk, de ekkor tekintete és az arca azonnal bezárult, szemei feketén ragyogtak rám.

- Dragana...- suttogta szinte alig hallhatóan. Kíváncsian néztem fel rá. Vajon mi történhetett, ami ilyen szinten megviselte? Zayn szinte botladozva jött közelebb, majd rogyott le elém, és fogta két keze közé az arcomat.- Az én Draganam...

- Zayn... Minden rendben?!- ráncoltam a szemöldököm, miközben az aggodalmam iránta az egekig szökött. Zayn halkan felnevetett, majd hüvelykujjával végigsimított az alsó ajkamon.

- Nem- jött a válasz egyszerűen.- Fogalmad sincs arról, hogy mennyire szarul érzem magam...

- Mi a baj Zayn?- rémülten figyeltem az arcát.

Tenyeremet finoman az arcára simítottam, mire mély lélegzetet vett és a kezembe hajtotta a fejét. Szemeit szorosan lehunyta, majd egy apró csókot nyomott a bőrömre. Csodálkozva, rajongva figyeltem a mozdulatait. Meglepődtem, mert sosem volt velem ennyire gyengéd és emberi. Rajongtam érte, mert ő a leendő gyermekem apja, a férfi, akibe halálosan szerelmes vagyok. Ő számomra a minden.

- Nincs baj, Dragana... Nincs baj...- suttogta megtörten, majd karjait körém fonva húzott magához.- Csak kérlek, ne engedj el... Soha ne engedj el!

- Nem foglak!- mosolyodtam el gyengéden, ujjaimmal a selymes tincsek közé túrva- Ha akarnálak se tudnálak elengedni...- motyogtam, mire el-elakadó lélegzettel felemelte a fejét, és rám meredt. Tekintete elsötétült, arcán egy meggyötört kifejezés ült.

- Mondd még egyszer!

- Ha akarnálak se tudnálak elengedni, Zayn!- rámosolyogtam, mire egy gyors mozdulattal közelebb hajolt, puha ajkait pedig az enyéimre nyomta.

Édesen csókolt, úgy, ahogy még soha. Figyelt rám, önmaga elé helyezett és gyengédebbnél gyengédebb dolgokat mondott nekem. Éreztem a belőle áradó szerelmet és szeretet, már nem próbálta elnyomni az érzéseit. Nem próbált meg azzá az undorító emberré válni, akivel pár hónapja megismerkedtem. Szeretett engem, és ez bőven elég erőt adott ahhoz, hogy kitartsak és ne veszítsem el a kapcsolatunkban rejlő reményt.

Egy halk nyögéssel a karjai közé kapott, majd a hálószobánk felé vitt. Óvatosan az ágyra fektetett, majd finoman ő is rám ereszkedett. Két kezével lágyan simogatott, ajkával a bőröm minden egyes négyzetcentiméterét végigcsókolta, szemei pedig rajongva figyelték ajkai útját. A boldogság olyan elemi érzésként tört elő belőlem, hogy esélyem sem lett volna megfékezni, vagy útját állni. Az arcomon ült, a szemeimben ragyogott és betöltötte a szobát.

- Sosem láttam nálad szebb nőt, Dragana. Elmondhatatlanul gyönyörű vagy! Sose felejtsd ezt el!- suttogta Zayn, miközben sötét tekintetét az enyémbe fúrta. Éreztem, ahogy az arcom lassan kipirul, mire lágyan elmosolyodott, ajkait pedig ismételten az enyéimre nyomta.

Testünk szorosan a másikénak préselődött, teljesen egymásba gabalyodtunk. Szorítottuk a másikat, mintha sosem akarnánk megszabadulni a másik testének a súlyától, mintha az idők végezetéig egymáshoz lettünk volna láncolva.

Kimerülten, izzadtan feküdtünk a másik karjaiban. Zayn mélyeket lélegzett, egyre erősebben húzott magához. A boldogság mellett az eszembe villant a felismerés mindent szétzúzó ereje. Zayn nem véletlenül volt velem ennyire gyengéd, ennyire szerelmes. Nem véletlenül viselkedett úgy ahogy, és mondta el mindazt, amit valójában érzett. Elbúcsúzott tőlem. Számára ez volt az a pillanat, amikor szavak nélkül, de az értésemre adta, hogy köztünk mindennek vége. Sírni tudtam volna a szívemen eluralkodó fájdalomtól és a lelkemen ülő nyomástól.

- Mikor fog ideérni?- suttogtam csendesen, miközben ujjaim továbbra is a mellettem fekvő Zayn tincseit simogatták. Hallottam, ahogy egy pillanatra elakad a lélegzete, majd még sebesebben kezd lélegezni.

- Dragana... Én...

- Kérlek, ne...

- Sajnálom. El nem tudod képzelni, hogy mennyire. Én...

- Ne nehezítsd meg, Zayn. Így is épp elég nehéz! Csak mondd meg kérlek, hogy mikor.

- Egy órán belül itt lesz...

- Köszönöm, csak ennyit akartam...

- Dragana, kérlek ne!

- Zayn, nincs miről beszélni. Értem, hogy mit szeretnél, mit kell tenned. Hidd el, nincs semmi baj. Ő életed szerelme, és hiába is próbálnál változtatni ezen, képtelen lennél. Szereted őt, és nemsokára megajándékoz egy kisbabával. Hidd el, kívánom neked, hogy gyönyörű életetek legyen, hogy te légy a legboldogabb ember a földön, hogy a szerelmetek sose múljon el! Zayn, szeretném, hogy boldog légy!- rá pillantottam, majd elkapva a tekintetem kikeltem az ágyból és magamra kapkodtam a ruháimat. Nem akartam elmondani neki, hogy én is gyermeket várok. Minél előbb az ajtó másik oldalán akartam lenni, hogy végre kitörhessen belőlem mindaz, amit magamba fojtottam.

- Drag, kérlek...

- Csak hagyj elmenni, jó? Ne nehezítsd meg! Így is pont elég bonyolult és fájdalmas ez az egész! Tudom, hogy nem jelentettem számodra sokat. Azt is tudom, hogy sosem gondoltál rám komolyabban. Sosem láttad bennem a jövőt, sosem éreztél irántam úgy, mint én feléd. Nem voltam több neked, mint egy báb, akit kedvet szerint mozgathattál. Nem voltál velem kedves, soha nem is próbáltad meg. És mindezek ellenére én szerettelek, és most hagylak elmenni. Ez... ennek így kell történnie. -halványan megrázta a fejét, mint aki fel sem fogta, hogy mi történik. 

Ragyogó, sötét tekintetét rám emelte, az arcából sugárzott a fájdalom. Nem akartam elgondolkodni azon, hogy mitől érezhetett fájdalmat. A kellemes megszokottság hiányától, a szavaim mértékétől, a nyűgtől, amit okoztam neki. Már nem tudtam, hogy ki ez az ember. Nem akartam tudni, hogy ki is ő valójában. Minél messzebb akartam kerülni tőle. El, a világ másik felére, hogy többet ne kelljen hallanom róla. Nem akartam szenvedni miatta. Nem akartam azt, hogy az életem hátralévő részét ő uralja. S habár nem akartam, mégis hagyni fogom neki. Minden egyes nap rá fogok gondolni, ő lesz az, akit magam mellé fogok képzelni minden egyes ébredéskor és lefekvéskor. Ő lesz az, aki mellettem fog állni a legelkeseredettebb pillanataimban. Keserűen felnevettem. Egész jó irányba indultam meg a teljes depresszió és az elmebaj felé.

- Dragana, van még itt pár dolog, kérlek, legalább ezeket beszéljük át...- nézett rám esdeklően, s mikor látta, hogy nem mozdulok, kimászott az ágyból, gyorsan magára kapta az alsónadrágját, majd elém állt.- Kérlek, hogy engedd meg nekem, hogy gondoskodjak rólad. Nem kell majd dolgoznod járni, élheted a napjaidat úgy, ahogy szeretnéd. Szeretném, ha engednéd, hogy vegyek neked egy lakást. Tudni akarom, hogy biztonságban vagy, s habár nem leszel többé az enyém, szeretném, ha a gondodat viselhetném... Ezzel... megnyugtatnál engem. Kérlek, fogadd el!- esdeklően nézett rám, én pedig a minél előbbi szabadulás reményében bólintottam egyet.- Tudom, hogy ezért gyűlölni fogsz, és elfogadom, hogy utálj, de... sosem beszélhetsz rólunk. Nem mondhatod el senkinek, hogy valaha is velem voltál. Nem adhatsz interjúkat rólam, semmit nem tehetsz, ami a közös múltunkra tenne utalást. Nem beszélhetsz a szerződésről, a házamról, a szokásaimról. Semmiről, érted?!

Bénultan meredtem rá. Szólni nem bírtam a hirtelen ért sokktól. Komolyan feltételezte rólam, hogy valaha is beszélnék mindezekről?! Undorodva léptem egyet hátrébb.

- Dragana, kérlek, ne... ne undorodj tőlem ennyire! Fogalmad sincs, hogy mennyire nehéz is a sajtó és a világ szeme láttára élni! Meg kell értened, hogy miért nem teheted meg! Meg kell értened, hogy ez a te érdekedben is van!- nem bírtam tovább hallgatni. Minden egyes szónál hátrébb léptem, és egyre többször csalódtam az előttem álló férfiban. Már tényleg nem az az ember volt, akit megismertem. Nem az a határozott, titokzatos barom. Nem az a bunkó, akibe beleestem.- Ne, kicsim, kérlek ne menekülj! Maradj!

- Nem vagyok senkid...- suttogtam.- Soha nem is voltam... Nem kell a pénzed. Sem a lakásod. Nincs szükségem rájuk. Nem akarok többet hallani rólad. Nem akarlak látni se. Soha többet ne gyere a közelembe, Zayn. Megértetted? Soha. Többet. Nem. Akarlak. Látni.

Képtelen voltam tovább ott maradni. Amilyen gyorsan csak tudtam, sarkon fordultam, felkaptam a táskámat és a lakosztály ajtajához rohantam. Mohón feltéptem, s kis híján belefutottam az ott álldogáló Perriebe. Némán meredt rám, arcán egy halvány, szomorkás mosoly ült.

- Pokoli érzés elveszíteni, ugye?- mosolygott rám, majd kezét az enyémre simítva szorított rajta egyet, és közelebb hajolt.- Sajnálom, Dragana...- suttogta, majd szorosan magához ölelt.

Erővel téptem ki magam a karjai közül és megvadulva futottam el tőle, tőlük, a múltamtól, a jövőm felé. Reszketve támaszkodtam meg a térdemen, zihálva kapkodtam levegő után, a szívem zakatolt, a tüdőm égett, és mégis. Most éreztem igazán, hogy az én történetem véget ért. Itt volt az ideje annak, hogy ezt a fejezetet lezárjam, és búcsút intsek mindennek...

Újdonság (új blog)

Sziasztok!

Előálltam egy új bloggal aminek a témája és története eltér az eddigitől (Draganara gondolok). Csak remélem, hogy tetszeni fog és mindannyian annyira szeretni fogjátok, ahogy ezt a blogomat is. :)

Itt lenne egy kis ízelítő mindabból, ami ott vár:

Rona, Dylan, Aidan. 

Három ember, akit a Sors akaratán kívül összesodort. Közülük ketten már a poklok poklát is megjárta. Ebből a három emberből valaki könnyen sikeres lesz. Kettő közülük pedig rengeteget fog szenvedni. Egy valaki pedig hibát hibára fog halmozni...

There's no place I rather be.

tovább a blogra

34. Csak egy apróság

Sziasztook!

Itt lennék egy nagyon gyenge, de lényegre törő résszel!:D
Remélem, minden tiszta, és hát... megleptelek titeket!

Jó olvasást!

Lily

Egyedül ültem a hotelszobánkban. Zayn elment, hogy beszéljen a menedzserükkel, és... másokkal, gondolom. Legalábbis, szerettem ebbe a hitbe ringatni magam. Nem mondott semmit, mikor elment. Feljött velem, körbenézett a szobánkban, elhúzta a száját, majd rám meredt. Egy hosszú pillanatig tanulmányozta az arcomat, majd az összekulcsolódott kezünket, végül egy szó nélkül sarkon fordult, és egyedül hagyott. Azóta nem jött vissza. Reménykedtem benne, hogy csak néhány dolgot akar elintézni, és nem ez volt a végső búcsúnk. Elvégre, nem hagyhat itt ennyivel, nem igaz? Nem mehet el egy szó nélkül! Szükségem van rá!

Ideges pillantást vetettem az ajtó felé. A gyomrom összeszorult, majd vetett egy bukfencet. Akárcsak a repülőgépen, most is ész nélkül vetődtem a fürdőszoba felé. Hihetetlen, hogy egy kis idegesség mennyire ki tud készíteni. Erőtlenül rogytam a padlóra, majd töröltem meg verítéktől nedves homlokom. Szükségem volt egy kellemes, mindenemet ellazító zuhanyra. Némán felálltam, és az előtérben hagyott táskám után igyekeztem. Némán kutattam benne néhány gyógyszer után, amelyek csillapíthatták volna háborgó gyomromat. Egy halk sóhaj kíséretében a nappaliba mentem, majd a táska tartalmát az asztalra borítottam.

Volt ott minden. Aprópénz, pénztárca, rágó, zsebkendő, néhány pirula és... és néhány egészségügyi dolog, ami minden nő táskájában megtalálható. Oldalra döntött fejjel vizsgálgattam az apró tárgyat. Az agyam már szinte automatikusan megkezdte a lázas számolgatást.

Túl régen volt már, hogy utoljára használtam volna ezek közül akár egyet is.

Egy pillanatra a vér is megfagyott bennem, aztán furcsa melegség áradt szét bennem. Némán a hasamra meredtem. Vajon mi történhetett? Lehetséges ez egyáltalán?

Homályosan tudatában voltam annak, hogy megragadtam az üres táskám, beledobtam a pénztárcám, majd a vállamra dobva kisétáltam az ajtón és meg sem álltam a legközelebbi gyógyszertárig, s onnan a szobánkig.

Türelmetlenül vártam, hogy végre mindenre fény derüljön, és tisztában legyek a bennem, velünk zajló dolgokkal. Tudni akartam mindenről.

Nem kellett sokat őrlődnöm, a mai modern technika segítségével és a tudomány fejlettségével már a kész teszt előtt toporogtam. Egy óvatos, gyors pillantást vetettem a kijelzőre, majd szorosan lehunytam a szemem. Szinte önkívületben szorítottam a szívemhez az apró ketyerét, míg csúsztattam a kezemet a hasamhoz.

Pozitív.

A rajtam eluralkodó féktelen öröm és boldogság közepette egy halk hang gúnyosan felnevetett.

Csak te lehetsz annyira szerencsétlen, hogy teherbe esel egy olyan férfitól, aki megvet, s még csak nem is szeret, aki épp a volt menyasszonyával enyeleg valahol, aki szintén gyermeket vár tőle. Gratulálok Dragana, ezt jól megcsináltad!

Az örömöm abban a pillanatban szertefoszlott. Nem volt több csupán egy múló emléknél. Szemeimet könnyek lepték el, és akarva, akaratlanul is Zaynra gondoltam. Hiányzott. A karjai közt akartam lenni, meg akartam nyugodni. El akartam neki mondani, hogy terhes vagyok. Meg akartam vele osztani az örömöm.

De tudtam, hogy csak még jobban felidegesíteném és egyáltalán nem úgy reagálna, ahogy szeretném.

Újra a tesztre pillantottam, majd a dobozában mellékelt magyarázatra. Már több, mint három hete terhes vagyok. Uramisten!

Egy futót megszégyenítő gyorsasággal tüntettem el minden nyomot, és rejtettem el őket a táskámba. Az asztalt is megtisztítottam a korábban kiszórt dolgaimtól, majd a kanapéra ülve, némán vártam, s szinte automatikusan a hasamat kezdtem cirógatni. 

Mégis mi lesz most velünk?

33. Nyomorult remény

/\

           | |           

 Szavazzatok, jó?

Amúgy, jó olvasást!

Lily

Fokozatosan tértem magamhoz. Először csak az el-elsuhanó város képét láttam magam előtt, majd tompán kivettem a rádió összefolyó, monoton hangját, végül a felém áradó érzelmekből leszűrtem a legerősebbet. Hidegség.

Abban a pillanatban, ahogy tudatosult bennem a világ, mintha az autóban is jó pár fokkal csökkent volna a hőmérséklet. Zayn egy szót sem szólt. Némán bámult maga elé, figyelmen kívül hagyva engem, a rajongókat, a várost. Valami borzasztóan bosszanthatta, ha még azoknak az embereknek is hátat fordít, akiket mindenkinél jobban szeretett, még ha nem is oly módon, ahogy egy normális személy szeret egy másikat. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy min törheti ennyire a fejét... Aztán hirtelen beugrott.

A Baba. Perrie. A repülőtér.. Az pedig, hogy ilyen ideges, igazolta a riporterfiú állítását Perriet illetően. Tényleg terhes.

Hirtelen úgy éreztem, hogy jeges víz csörgedezik az ereimben vér helyett. Egy pillanatra levegő után kaptam, majd újra elnémultam. Zayn felém villanó sötét tekintete elárulta, hogy bár tudatában van az ébrenlétemnek, semmit sem kíván tenni velem. Se jót, se rosszat. Jellegtelen voltam neki, mintha nem is léteznék. Tudtam, hogy úgy érzi, hogy egy nyűg vagyok a nyakán, amiről minél előbb döntenie kell. Akárcsak a volt menyasszonya és a leendő kisbabája sorsáról. Bár sokszor éltem a saját kis naiv világomban, annyira azért ismertem Zaynt, hogy tudjam, mi lesz a döntése. Nem engem fog választani. Ez olyannyira világos volt, mint a csillagok az égen, egy tiszta éjszakán.

Keserűen elmosolyodtam. Vajon mi lesz velem? Élhetem szabadon a kis életem, ahogy egész eddig akartam? A gondolat elszomorított. Miért nem tudok tisztán örülni annak, hogy megszabadulok ettől a zsarnok férfitól? Miért nem hoz tűzbe a tudat, hogy rövid időn belül ez az egész macera nem lesz több, mint egy kellemetlen emlék mélyen eltemetve a szívemben?!

Kis híján felnevettem. Már tudtam a választ a kérdéseimre. Mindez a kétségbeesett remény, a fájdalom és a szomorúság ami a közeli búcsút illetően merült fel bennem, azért van, mert halálosan szerelmes vagyok Zaynbe. Mert tudom, hogy ő a másik felem, és mérhetetlenül fog hiányozni. Az Isten szerelmére, hisz még úgy is hiányzik, hogy közvetlenül mellettem ül! Már csak az elválás gondolatától is rosszul voltam, és habár ez be fog következni, tudtam, hogy Zayn sosem fog felém úgy érezni, mint én felé. Neki örökre Perrie marad az egyedüli és egyetlen. Mást nőt, ha akarna se venne észre rajta kívül.

Hangtalanul egy mély lélegzetet vettem. A kezeim ökölbe szorultak. Nem akartam mindezzel a nyűggel és gonddal foglalkozni. Élni akartam az életem, amellett a férfi mellett, aki számomra a tökéletes, akármennyire brutális, és elviselhetetlen. Élvezni akartam a perceket, egészen addig, amíg lehetőségem nyílt rá, és jogosan mondhattam őket a sajátomnak. Mert ez voltam én. Dragana Protovich, a szánalmasan szerelmes, pénzért vásárolt feleség.

Egy újabb hangtalan mély lélegzet, egy pillanatnyi remegés és félelem után az alsó ajkamba haraptam, majd egy tétova mozdulat kíséretében Zayn keze után nyúltam és összekulcsolva ujjainkat, finoman megszorítottam. Bármennyire erős és független férfi, ebben a pillanatban szüksége volt rám. Épp ezért egy apró mosolyt villantva rá vártam, hogy ez benne is tudatosuljon, és kicsit engedve az állkapcsa szorításán, ellazuljon, ezzel még több nyomorult reményt adva számomra egy szebb, de fájdalmasabb jövő képére...

32. Igazak a hírek?

Sziasztok!

Itt lennék, az új résszel, és el kell mondanom, hogy már nincs sok hátra a végéig.:)

Viszont, nem kell kétségbeesni ( már ha bárki megtenné, amit kétlek), ugyanis még jó pár történet lapul a tarsolyomban. :)

Jó olvasást!

Lily

Zayn ragaszkodott ahhoz, hogy egymás kezét fogva szálljunk le a gépről. Szerinte sosem lehet felkészülni az ellene irányuló támadásokra, így jobb, ha megelőzzük azt, amit meg lehet. Be kellett, hogy lássam, igaza volt.

Amint kiléptünk a friss levegőre, helyből vagy ötven vaku villant, és különféle mondatok záporoztak felénk. Zayn kivételesen nem morgott semmi utasítást felém, inkább átkarolta a derekam, és szorosan magához húzva igyekezett átvágni a tömegen. Szerencsénkre, az egyik testőr a segítségünkre sietett, és komótos mozdulatokkal utat tört nekünk.

- Ne aggódj, mindjárt túl leszünk rajta...- suttogta Zayn a fülembe, mire csodálkozva felpillantottam rá.

Mióta érdekli őt, hogy engem mi bánt és zavar? Miért törődik egyáltalán velem? Újra szemügyre vettem az előttünk álló tömeget. Hunyorognom kellett, hogy kivehessem akár egyetlen alak képét is. Zayn észrevette, hogy min ügyködök, így megállította az előttünk haladó férfit, majd felém fordult, egy félmosollyal az ajkán megcsóválta a fejét, majd a kabátja belső zsebéből előhúzott egy fekete napszemüveget, majd szárait a fülem mögé igazította. Mosolya úgy vált szélesebbé, ahogy az értetlenség kiült az arcomra.

- Csak azért, hogy jobban nézelődhess...- kuncogott fel, majd egy gyors csókot nyomott ajkaimra, amitől a riporterek és fotósok kis szerével megőrültek.

Szinte a vér is megfagyott bennem. Mi üthetett belé?! Nemrég azt állította, hogy semmit sem akar tőlem, majd kijelentette, hogy szerelmes belém, és most mindenki előtt úgy viselkedik, mintha élete szerelme lennék. Persze, megértem, hogy a tömeg előtt miért színészkedik, de előttem... Teljesen összezavarodtam. Újonnan.

Egy pillanatra lehunytam a szemeim, majd visszatérve a valóságba, és az egyre agresszívabb fotósokhoz, mindent kizártam a fejemből. Nem akartam újra összetörni és belebonyolódni ebbe az egész bonyolult érthetetlenségbe. Szabad akartam lenni, önmagam életét akartam élni, függetlenül mindenkitől. Uralni akartam a sorsom felett lévő irányítást, a saját döntéseim súlyát akartam a vállamon cipelni.

Újra Zaynre pillantottam. Tudtam, hogy sosem engedné meg, hogy a saját akaratom szerint cselekedjek. Számára örökre csak egy kis játékszer leszek és semmi több. Bármit mondd, vagy tesz, az egy csupán az őt körülvevő, szorosan összekapcsolódó hazugságok közül.

Hirtelen egy fiatal férfi ugrott elénk és szegezte felénk a mikrofonját, amelyen valamelyik hírességekkel foglalkozó csatorna logója díszelgett.

- Zayn, Zayn, igazak a hírek, miszerint Perrie Edwards, a volt menyasszonya valóban gyermeket vár öntől? Na és mit szól ehhez a jelenlegi barátnő? Mit fognak tenni?

Döbbenten meredtem magam elé. Éreztem, hogy a férjem szorítása erősödik a derekam körül, és húz tovább, de képtelen voltam mozdulni. A fiatal riporter ragyogó szemekkel várt a válaszomra, felismerve bennem a teljes sokk állapotát és a sebezhetőség legszembetűnőbb jeleit.

Az a gyönyörű szőke angyal az estélyről gyermeket várna az általam imádott férfitól? Az, aki elől elmenekült az én sebzett, meg nem értett Zaynem tényleg terhes lenne? Akibe egykor szerelmes volt, és az életét adta volna, most megjelent, hogy elszakítsa tőlem?!

A lelki szemeim előtt ők ketten jelentek meg, egymást ölelve, boldogságban úszva, egy apró babaágy előtt.

Észre se vettem, hogy elgyengültem. Az utolsó tiszta kép a reptérről az, hogy Zayn karjaiban fekszem, fejem a vállának dől, míg ő sebes léptekkel, halkan szitkozódva tör utat magának a tömegből...

Kérdem én, ki számított erre?:D

31. Szenvedély a magasságban

Esküszöm, most már próbálok gyakrabban részeket hozni!

Jó olvasást!

Lily

Miután vagy ezredszerre hajoltam a lefolyócsésze felé, és viszonylag nyugodtnak éreztem a folyamatosan háborgó gyomrom, úgy éreztem, hogy készen állok arra, hogy a mai nap összes megaláztatását, érthetetlen érzelmi szálait, és előreláthatatlan jövőjét mind egy kalap alá vegyem, és visszatérjek a továbbra is feszült és ideges férjemhez.

Tisztában voltam azzal, hogy már közel járunk az úti célunkhoz, s ezt az egyre sűrűbben megjelenő légiutas-kísérőnk is igazolta.

Habár fizikailag viszonylag jobban voltam, lelkiekben nem álltam készen Zayn kiélezett, a szokásosnál is csípősebb és mogorvább hangulatára. Egy mély sóhaj közepette kotortam elő a telefonomat, és csatlakoztattam rá a fülhallgatómat, majd dugtam be őket és adtam át magam a halkan felcsendülő zenének.

Szükségét éreztem, hogy hajammal gondosan elrejtsem a hosszú zsinórt, és egészen a leszállásig lesütött szemmel üldögéljek Zayn mellett. A biztonság kedvéért halkra vettem a hangerőt, hogy ha szólna hozzám, halljam és értsem a mondandóját, de ezt az opciót kizártnak tartottam.

Csendben léptem ki a fürdőből és botlottam egyenesen az egyre feszültebb férjem karjaiba. Csodálkozva emeltem rá a pillantásom, és hagytam, hogy sötétbarna szemei újra ámulatba ejtsenek.

- Dragana...- mormogta fojtott hangon.- Nekem...

Kíváncsian pillantottam rá. Vajon mit szeretne? Ám szavak helyett a cselekedetei mutatták meg, hogy mire is vágyna. Ajkai rég nem látott ismerősként fogadták enyéimet és újították meg kapcsolatukat a lehető legszenvedélyesebb és örömtelibb módon. A térdeim szinte azonnal megadták magukat és rogyva estem volna össze, ha Zayn nem tartott volna olyan szorosan. Éreztem, ahogy kemény, izmos mellkasa az enyémnek feszül, míg hosszú ujjai lágyan a felsőm alá csúsznak és gyengéden cirógatni kezdik a bőrömet.

Az agyam lázas kattogásba kezdett, hogy vajon mégis mi vezethette őt erre a lépésre, ám egy bizonyos fok után és túlzott gondolkodás eredményeképp elkövetett hibáimra emlékezvén, dühösen nyomtam el az egyre gyorsabban feltörő gondolatok áradatát és adtam át magam teljesen az érzésnek és az élvezetnek. Elvégre, miért kéne túl sok mindent a dologba fektetnem, ha egyszer úgy is a felesége vagyok, és az enyémnek tudhatom?

Egészen addig, amíg meg nem un, és ki nem dob!- sikította egy tébolyult hang a fejemben. 

Figyelmen kívül hagytam a kijelentését, és szorosabban simultam Zaynhez, túrtam bele a selymes fekete tincsek közé. Egy halk nyögés hagyta el ajkait, majd száját puhán a nyakamra vezette és ezernyi csókkal borította be. A szívemet egyfajta pulzáló vibrálás, mérhetetlen forróság lepte el, mely egyre csak terjedt az ereimben és megállíthatatlanul öntötte el az egész testemet.

- Kérem, Mr és Mrs Malik, legyenek szívesek helyet foglalni, és bekapcsolni az övüket, ugyanis pillanatokon belül megkezdjük a leszállást...- krákogta mélységes zavarban a fiatal lány, majd gyorsan el is tűnt a fülkéből.

Zayn egy hatalmas vigyorral az arcán kapott karjaiba és vitt egészen az egyik kényelmes fotelhez, ült le, és tartott továbbra is az ölében. Egy jól irányzott mozdulattal elég tágra állította az öv méretét, hogy mindketten elférjünk benne, majd az államat maga felé fordítva csapott le újra ajkaimra. Némán remegve a kéjtől pislantottam fel rá, mikor fogai közé szívva alsó ajkamat lassan ingerelt. Tüzes, szinte fekete pillantása magába szippantott, teljesen elbűvölt, lehetetlenné téve, hogy rajta kívül bármi másra figyeljek.

- Tudod, ez a húsz perc, amíg leszállunk, rengeteg mindenre jó és elég és be kell, hogy valljam, még sosem csináltam fent, a magasban, de úgy érzem, itt az idő, hogy változtassunk ezen. Gyerünk, kicsim, fordulj szépen felém...- suttogta mély, rekedtes hangon, aminek én boldogan tettem eleget.

Ajkaink szinte azon pillanatban összeforrtak és nem is igazán engedték el egymást egy két forró sóhajt, mélyről feltörő nyögést leszámítva. Éreztem, hogy mennyire kíván, és hogy a végletekig fokoztuk a hangulatot, így egy határozott mozdulattal lerántottam a nadrágja cipzárját, és egyazon időben, mikor eggyé váltunk, fejét a melleim közötti völgybe szorítottam. Jól eső nyögés szakadt ki ajkaim közül ugyanabban a pillanatban, mikor az ő ajkait egy teljesen más mondat, szó hagyta el. Megmerevedtem ültemben. Lehetetlennek tartottam, hogy ezt valóban kimondta volna...

30. Kettős vihar

Sziasztok!

Elnézést a hosszú kimaradásért, április 12-ig még lesz is ilyen, nagyon sajnálom, de rettenetesen kevés időm van.

Jó olvasást!

Szinte tudatában sem voltam mozdulataimnak, csupán arra eszméltem fel, hogy az ölében ülök, ajkam lázasan tapad az övére, ujjaim vadul szántják és szorítják selymes fekete hajának tincseit, míg a testünk szorosan a másikéhoz préselődik. Egy teljes másodpercig lefagyva ült alattam, aztán...

Megfeszült érintésem alatt, és zavartan eltolt magától. Egy pillanatig döbbenten meredt rám, majd tapintatosan arrébb rakott az öléből.

- Dragana...- köszörülte meg a torkát, és legalább annyi jóindulat volt benne, hogy zavartnak tűnjön.- Ha szerelemre, meg rózsaszín ködre vágynék, visszamennék Perriehez. Nem véletlenül hagytam el, és nem véletlenül vettelek meg. Nincs szükségem és nem is vágyom a szerelemre. Te sosem leszel számomra több, mint egy ember, aki ott van, ha kell. Sosem fogok érzelmileg kötődni hozzád, és ezt el kell fogadnod. Sajnálom, ha félreértelmeztél valamit- rázta meg a fejét, majd rám pillantott- de ez nem egy tündérmese. Nem vagyok, és soha nem is leszek beléd szerelmes. Sajnálom.

Elakadt lélegzettel ültem a helyemen, és vártam, hogy megnyíljon alattam a föld. Nem is tudtam hirtelenjében eldönteni, hogy a megalázottság, vagy az elhatalmasodó fájdalom-e a nagyobb. A kínos csend egyre jobban nőtt köztünk, míg Zayn megszánt, felállt és magamra hagyott. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, amíg csak a felhők alattam elnyúló végtelenségébe bámultam.

Nem értettem ezt a férfit. Egyszer teljesen az ellentettje a hideg és hűvös Zaynnek, és olyan, mintha sokkal több lenne a kapcsolatunkban, mint ami valójában van, míg másszor így és ehhez hasonlóan viselkedik. Teljesen kétértelmű jeleket küld. Képtelen vagyok kiigazodni rajta.

Zavartan megráztam a fejem, és felhúztam a térdeim, hogy minimális biztonságérzetet adjak darabjaira cincált szívemnek. Nem sírtam, mert nem láttam értelmét. Nem sírtam, mert nem akartam kimutatni, hogy mennyire fáj. Nem sírtam, mert tudtam, hogy ennél már csak jobb lehet, és hogy a sorsom túlnyomó részt a saját kezemben van, és én befolyásolom a folytatását.

Ajkaimon halvány mosollyal bámultam tovább a fellegeket, majd élveztem, ahogy a magasság és a kimerültség könnyű álmot hoznak.

Egy hangos csattanásra ébredtem. Ijedtemben összerezzentem, és szorosabban fogtam a térdeimet.

-Perrie, az Isten szerelmére, megmondtam, hogy ne hívj többet! Köztünk már vége van! Én Draganat szeretem, és semmit sem akarok megbeszélni veled. Érted?! -mérgesen dörmögött a telefonba, a tekintetével ölni tudott volna.- Nem érdekel, mennyire fontos, amit mondani akarsz! Üzend meg a menedzserünknek, aztán majd tudomásul veszem. Szia!

Döbbenten figyeltem a dühtől vibráló Zaynt. A gyomrom az egész napos nyomástól, az érzelmi viharoktól, valamint a mostani Zayntől kellemetlenül összefacsarodott. Még épp idejében ugrottam fel, és futottam ki a mosdóból, hogy azt a kevés reggelit, amit sikerült letuszkolnom a torkomon, a kagyló felé hajolva kiadjam magamból...

29. Fájdalmas pillanatok

Sziasztok!

Meghoztam az új részt! 

Jó olvasást!

Lily

Az örökkévalóságig ültünk egymással szemben, és vártunk a másik reakciójára. Zayn döbbenten, elakadt lélegzettel meredt rám, míg én megfeszülve ültem, és figyeltem a legapróbb mozdulatára is. Egy idő után elfordította a fejét, tekintete szigorúan, üresen meredt a repülőtér egyre gyorsuló alakjára. Nem tudtam, hogy szóljak-e, kérdezzek-e bármit is, könyörögjek a válaszáért, vagy csak várjak csendben, hogy önmagától megnyíljon. Ám nem történt semmi.

Zayn egy darabig a távolodó földet, a fentről nyújtott lélegzetelállító látványt figyelte, majd a minket kísérő fiatal lányt magához intve rendelt egy üveg pezsgőt. A lány halványan elmosolyodott, és rövid időn belül visszatért kezében egy kitűnő évjáratú darabbal. Látványos mozdulatok kíséretében kinyitotta, majd az elénk helyezett poharakba töltött egy keveset, az üveget pedig a kisasztalra rakta. Zayn habozás nélkül nyúlt az ital után, majd hajtotta le az utolsó cseppig. Mire kettőt pisloghattam volna, már a harmadik poharánál tartott.

Elkeseredtem. Azt hittem, hogy a közösen töltött idő, a csókjai, a szenvedélyes, olykor romantikus mondatai, tettei, szavai talán egy kicsit is megváltoztatták. Hittem abban, hogy számomra is van egy herceg, és habár szokatlan módján talált rám, ő lehet az a különleges személy, akivel életem végéig megoszthatom a titkaim, a szívem másik felét. Úgy látszik, az érzéseim ismét tévútra csaltak, és a bolondját járatták velem. Zayn közel sem volt az a herceg típus, mint amilyen az álmaimban szerepelt. Sőt, egyenesen az ellentettje volt, de én képes voltam a legrosszabb formájában is észrevenni a lelkében lakozó jóságot. Nehéz volt megtennem és elfogadnom a velem tett sérelmeit, de mivel ez a szerelem egyik vele járó csodája, gond nélkül képes voltam a megbocsátásra. Tisztában voltam a szavaim felé intézett súlyával, de képtelen voltam tovább magamban tartani. Muszáj volt megtennem, elmondanom, hogy mennyire nagyon szeretem őt.

A reakciója, illetve annak hiánya viszont megfertőzte a bennem lévő erőt, az akaratot és a hitet a közös jövőnkkel kapcsolatban. A szívem kis híján millió darabjára szakadt, és én nem tudtam tenni ellene. Az egyedüli személy, aki meggyógyíthatott volna szinte észre sem vett, ami tovább mélyítette a csalódottságom és fájdalmam. Csupán az ölelésére lett volna szükségem, és a világom újra teljes fényében ragyogott volna fel.

 - Ma kis híján elkaptam a csinos kis barátnőd, akit Lou elhalászott előlem...- jegyezte meg továbbra is az alattunk lévő tájra koncentrálva. Szavai újabb és újabb késdöfések voltak darabjaira szakadt szívemnek. - Meg kell, hogy valljam, a jegyesség csak még szebbé teszi, és még mindig rettenetesen dühös vagyok Louisra, amiért elvitte előlem...

Úgy érzetem, hogy ott menten összeesek és ezer halált halok. Erőnek erejével fojtottam vissza kitörni készülő könnyeim. Nem akartam, hogy sírni lásson. Az ökölbe szorított kezeimre irányítottam a figyelmet, és próbáltam elterelni a gondolataim menetét egy kellemesebb irányba.

- Azonban, a mai nap után megbizonyosodott, hogy eléggé idegesítő számomra, úgyhogy be kell, hogy valljam, örülök annak, hogy téged kaptalak a feleségemnek, Dragana...- rá emeltem a pillantásom, mire tekintetem találkozott az ő csokoládébarna szemeivel. Az eddig elfojtott könnyeim, az egyre hatalmasodó gombóc a torkomban, mind apró kis semmiségeknek tűntek a forrósággal szemben, amik abban a pillanatban elárasztottak, ahogy a tekintetünk összekapcsolódott.

Szinte tudatában sem voltam mozdulataimnak, csupán arra eszméltem fel, hogy az ölében ülök, ajkam lázasan tapad az övére, ujjaim vadul szántják és szorítják selymes fekete hajának tincseit, míg a testünk szorosan a másikéhoz préselődik. Egy teljes másodpercig lefagyva ült alattam, aztán...

28. Vallomás

Sziasztok!

Itt is lennék a résszel. Annyit róla, hogy én magam sem tudom, mit írtam bele. Teljesen kikapcsoltam az írása alatt. Azért, remélem valamennyire érthető, és nem olyan zavaros, mint amilyennek érzem.

Jó olvasást!

Lily

Egy idő után már nem is figyeltem a mellettünk elsuhanó tájra. Úgy éreztem magam, mintha minden gondolatomat, aggodalmamat, félelmemet kiszivattyúzták volna belőlem. Egy újfajta üresség töltött ki, melynek se elejét se végét nem láttam. Nem tudtam, mióta uralkodott így el felettem, és az igazat megvallva nem is nagyon foglalkoztatott. Talán, még hálás is voltam a mérhetetlen nyugalomért.

Már nem féltem semmitől. Se Zayntől, sem a jövőmtől, a múltamtól pedig a legkevésbé.

Egykedvűen figyeltem a levegőben szállingózó porszemeket és hallgattam Zayn folyamatosan változó légzését. Hol zaklatottan, hol idegesen, dühösen, hol pedig alig hallhatóan vette a levegőt. Meglepődtem azon, hogy a leghalványabb jelét nem érzem az aggodalomra iránta. Habár, az új énem a legkevésbé sem volt szimpatikus, képtelen lettem volna bármit is tenni, hogy változtassak rajta. Jól éreztem magam, elszigetelten minden problémától.

Továbbra is üveges szemekkel konstatáltam, hogy egy kifutópályán álltunk meg. Egy hosszúkás, modern magángép várakozott nem is olyan messze tőlünk.

Zayn némán kiszállt, kivett a hátsó ülésről pár csomagot, a vállára dobta őket, majd megkerülve az autót, engem is kisegített, és a kezemet fogva vezetett a gép felé.

A némaság, ami az út alatt kialakult kettőnk között, mintha az egész világra vonatkozott volna. A repülőtér önmagát meghazudtoló módon, szokatlanul csendes volt, még a közvetlen környezetünk is követte példáját. Enyhén félrebiccentett fejjel konstatáltam magamban a dolgot, majd követtem a lépcsőn az állítólagos férjem.

A gép belsejét egyértelműen a luxus jellemezte. Egymással szemben elhelyezett bézs bőrfotelek, közvetlen az ablakok mellett, az apró, sötét fából faragott asztalok, melyek az ülőalkalmatosságok közé voltak építve, valamint az egész teret uraló lágy, puha elefántcsont színű padlószőnyeg, melyre még csak rálépni is egy álom lehetett.

Zayn halkan morgott valamit a pilótafülke mellett elhaladva, majd az egyik székhez vezetett, és ült le velem szemben. Pár percig néztem, ahogy tettetett nyugalommal kibámul az ablakon, majd lassan követtem tekintettemmel figyelmének középpontját. A néma csend, mely továbbra is uralt minket, egyre zavaróbbá vált. Legalábbis, engem szinte teljesen összezavart. Lopva Zaynre pillantottam, hogy lássam, ő hogy viseli, és meglepődve tapasztaltam, hogy ő is pont engem néz. Tekintete sötét volt, szinte már nem e világi. Szép ajkának vonala most elhalványodott, egy vonallá szűkült össze, amint állkapcsát erősebben szorította. Alig bírtam megállni, hogy legyűrjem a feltörni készülő mosolyomat. Fogalmam sem volt, hogy miért akartam annyira vigyorogni, talán csak Zayn nevetséges viselkedése és makacs hallgatása késztetett rá.

Minden egyes pillanattal, melyet egymás szemében való kutakodással töltöttünk, úgy mélyült körülöttünk a légkör, zárult be a világ és szűkült le kettőnkre. Figyeltem, ahogy a velem szemben ülő férfi szeme szinte már lehetetlenül feketére vált, és az arca egyre jobban megnyílik számomra. Csodával határosnak tartottam, hogy ennyire nyíltnak láthatom őt. Sosem viselkedett a közelemben ennyire emberien, sebezhetően.

- Dragana...- suttogta, mire hangja egy hatalmas, ólomnehézségű csomót eredményezett a torkomban. A gyomrom görcsösen megrándult, én pedig tehetetlenül tűrtem. Úgy éreztem, hogy egyedül csakis ő lenne képes arra, hogy a puszta beszédétől kiváltott reakciókat csillapítsa, vagy épp fokozza. - Kérlek...
- Mire?- leheltem alig érthetően.
- Ne csináld...- hunyta le szemeit, majd emelte meg karját, és masszírozta meg finoman az orrnyergét.- Nem bírom elviselni, ha valaki ilyen hideg, és távoli a jelenlétemben.

Nem tudtam mást tenni, csak gunyorosan elvigyorodni a helyzet iróniáján.

- Most azonnal fejezd ezt be!- csattant fel idegesen, mire szinte automatikusan megfeszültem.
- Mit is?- kérdeztem vissza némi megjátszott ártatlansággal a hangomban.
- Tudod te pontosan! Hagyd abba ezt a nem törődöm stílust! Baromira nem áll jól! Mit gondolsz, azért cserébe, hogy magammal viszlek a turnéra, ezt a stílust várom?!
- Miért, mit gondoltál, majd örömömben ugrálni fogok? Netán könnyes szemekkel rebegjek hálát, amiért tönkretetted az életem?! Ugyanmár Zayn, nőj fel! Ha te nem vagy, nem rettegnék minden egyes lépésemtől, nem kattognék azon, hogy mit szabad és mit nem. Nem visszhangozna a fejemben megannyi gyűlölettől fűtött mondat, melyek csak rám irányulnak, és a halálomat taglalják, nem aggódnék a családomért, önmagamért, nem kellene megállás nélkül a te hangulatodat elemeznem, töprengenem azon, hogy mit miért teszel és folyamatosan kibúvókat, mentségeket keresnem a tetteidért, szavaidért! Ha nem lennél, most nem őrlődnék, és nem szeretnék senkit Carán kívül! Ha te nem vagy,- emeltem fel könnyektől elhomályosodó tekintetem és fúrtam a döbbent barna szempárba- ha te nem vagy, most nem lennék halálosan szerelmes beléd...

Ugye, nem volt túlságosan zavaros?

27. Rettegés foka

Sziasztok!

Aki nem értené ezt, vagy a 26. részt, annak várom a kérdéseit.

Jó olvasást!

Lil.

Úgy éreztem magam, mintha egy körhintában ültettek volna, és egyre gyorsabban és vadabbul forgott volna velem a világ. Zayn időközben eltűnt mellőlem, hogy Elyse-vel folytassa az elkezdett vitájukat. Csak néhány szót, mondatot kaptam el heves szóváltásukból, de azok sem kecsegtettek sok jóval. Az ördögöm megállás nélkül üvöltött, és megrendíthetetlenül el akart vinni engem. Hogy hova, arra nem derült fény. Persze magamban már vagy egy milliónyi lehetőséget végigpörgettem, kezdve egy lakatlan szigettel, ahol csak ketten lennénk, és élhetnénk a magunk kis életét, mindenféle beavatkozás nélkül. A bennem élő rosszindulatú, gonosz kis hang, azon nyomban vadul nevetve tiporta szanaszét az ábrándjaimat, és vázolt fel egy sokkal reálisabb lehetőséget. Szemeim előtt viszontláttam a nehéz kovácsoltvas kerítést, ahol minden elkezdődött. A rémségek háza. Az ereimben azon nyomban megfagyott a vér. Pupilláim kitágultak, és képtelen voltam bármi mást észrevenni. Egyedül a bénító félelem, és riadalom uralkodott rajtam. Nem akartam visszamenni! Nem akartam, hogy elszakítsanak Zayntől! Még a legnehezebb, legsötétebb napokon is ezerszer szívesebben tűrném el az ő sértéseit, és ütéseinek erejét, minthogy még egyszer végig kelljen csinálnom mindezt. Képtelen lennék újra elviselni azt a mérhetetlen kínt és érzelmi kavalkádot, ami az életemet uralta az első pár hétben.

Sokkolva hunytam le a szemeim és próbáltam minél előbb kiűzni az agyamból a pánikot, valamint a kerítés borzalmas emlékét. Szinte észre sem vettem a pillanatot, mikor átléptem a valóságból az álomvilágba...

Az autóban ébredtem. A nyakam elgémberedett a kényelmetlen póztól, amiben elaludtam, míg az agyam lassan magához tért, és ijedtemben körül nem néztem. Zayn mellettem ülve vezetett, míg halkan dudorászott. Mikor megérezte pillantásomat magán, elmosolyodott és a kezem után nyúlt.

- Na, felébredtél?- mosolygott továbbra is, míg ujjai lágyan végigcirógatták az ujjperceimet.

- E-elaludtam?- suttogtam, de a hangom még így is rekedtesen csengett.

- Igen!- nevetett fel.- Mióta beültünk az autóba, alszol. Egy ideig azt hittem, hogy tetteted, hogy ne kelljen velem beszélned, de aztán rájöttem, hogy tényleg elaludtál..

Nem tudtam mit mondhatnék. Semmiféle információt nem tudtam kiszűrni szavaiból, hogy mégis milyen messzire kell visszamennem, hogy megtudjam, hol végződik a valóság kézzelfogható, szilárd talaja, és honnantól rugaszkodtam a képzeletem igencsak aktívnak bizonyuló világába.

- Tudod, egy felem, egy nagyon sötét felem szívem szerint a szart is kiverte volna belőled azért, hogy egyáltalán elaludtál, de annyira...- kíváncsian néztem rá, és vártam, hogy folytassa. De nem tette. Helyette inkább vékony vonallá préselte össze ajkait, majd figyelmét egyedül az útra fordította.

Beletörődtem hallgatásába. Kíváncsian és enyhe szorongással telve fordultam inkább a mellettünk elsuhanó táj felé, és imádkoztam, könyörögtem azért, hogy ne oda igyekezzünk annyira, ahonnan az egész kapcsolatunk elkezdődött...

Remélem, tetszett, és elég izgalmas a vége.

26. Az én ördögöm

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel. Rövid, de lényegre törő.

NE FELEDJÉTEK, A VERSENYRE/JÁTÉKRA MÉG CSÜTÖRTÖKIG LEADHATJÁTOK A FELADATOTOKAT!

Jó olvasást!

Lily

Csendesnek éreztem az engem körülvevő teret. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy semmit sem látok. A sötét egyhangúságot figyeltem magam előtt, és vártam egyfajta jelre, ami megmutatná, hogy mégis merre induljak tovább. Habár a végtelennek ható feketeség csábítóan hívogatott egyre beljebb és beljebb, de nem láttam értelmét tovább haladnom. Épp ezért csupán álltam,- vagy talán ültem?-szemléltem a lehetetlent, és vártam valami jelre.

A semmiben egy angyal hangját hallottam csendülni. Riadt kiáltása alapjaiban rázta meg képlékeny világom közepét. Zavartan kaptam bármiféle támasz után, de béna kezeim csak a levegőt markolták.

Elestem. A tüdőm égetett, és fájt. Ólomsúlyúnak hatott mindenem. Hihetetlenül fáradtnak éreztem magam, de nem engedtem, hogy a testem egy pillanatra is megpihenjen. Figyeltem.

Immár két hang vitázott felettem. Mondandójukat nem értettem, csupán a váltakozó hangszínekből, valamint a hangleejtésükből szűrtem ki, hogy veszekednek. Úgy gondoltam, hogy a hova tartozásomon, a lelkem tisztaságán kerültek összetűzésbe. A hangjuk egyre csak emelkedett, szinte már elviselhetetlen volt. Az egyiküké magas, szoprán, mérhetetlen utálattal és dühvel a hangjában, míg a másikuké mély, dörmögős, pontosan olyan, amilyennek az ördögök tónusát képzeltem. Arcomra egy mosoly ült ki. Még így, halálomban is hiányzott az én ördögöm. Enyhén idegesítőnek tartottam, hogy holtamban is üldöz és képtelen békén hagyni gyönyörű szép barna szemeivel, telt ajkával, hollófekete hajával.

Egy mély sóhaj közepette ráztam meg a fejem, hogy viszonylagos tisztaságot nyerjen. Elegem volt. Azt akartam, hogy minél előbb vége legyen ennek az egésznek. A vitának körülöttem, és a bénító némaságnak, ami körülvett. Csupán a csendet és a némaságot akartam a magaménak tudni...

Mikor újból magamhoz tértem, a tüdőm valósággal égetett, a torkom kapart, és rettentően szomjas voltam. Úgy éreztem, minden egyes lélegzetvétel egy kisebb halállal ér fel számomra, és mindezek mellé társult az is, hogy úgy tűnt, mintha, egy idegen testben ébredtem volna. A végtagjaimat nehezeknek éreztem, a szemhéjaim nem úgy működtek, mint ahogy én azt elvártam tőlük. Egyáltalán nem ilyennek képzeltem a túlvilági létet.

Lassan, bizonytalanul, -talán kicsit tartva is a rám váró látványtól-, nyitottam ki a szemeim, majd néztem körül a tulajdon szobámba. Elakadó lélegzettel figyeltem, és próbáltam feldolgozni a tényt, hogy nem haltam meg.

Egy erős szorítás vonta magára a figyelmem. Tekintetem egy a dühtől izzó, szinte fekete szempárba ütközött, amely most, hogy észrevettem, még keményebbé, és ridegebbé vált.

- Remélem, tisztában vagy vele, hogyha a víz nem végzett veled, az garantált, hogy én most rögtön kinyírlak?!- morogta, mire tudatosult bennem valami. Ő volt az! Ő volt az, akit az ördögnek hittem, és aki olyan hangosan vitázott az angyallal!

Már csak két kérdésem volt, mégpedig: Ha Ő volt az ördög, mégis ki volt az angyal? És mégis hogy fogok én ebből a kalamajkából kimászni?!

Na mit gondoltok?

A játék

Sziasztok!:)

Na, megérkeztem a játékkal.:D Nem tudom, kinek hogy fog tetszeni, de én ezt találtam ki!:)

Szóval.

A feladat:

Írd meg kommentben/ e-mail címre (kérdd el kommentben) az alábbit:

Ha lenne lehetőséged arra, hogy egy adott pillanatban belecsöppenj a történetbe,
hova, és miért oda akarnál kerülni? Valamint, ha tehetnéd, és beszélhetnél Zaynnel, hogy észhez térítsd,
mit mondanál neki, mit tennél vele?:) 
( Semmilyen nemű fegyvert nem használhatsz, a szereplőket nem bánthatod fizikailag.)

Díjazás:

A legeredetibb, legjobb válaszadó elnyeri a fődíjt, és külön díjazásban részesítem azokat, akik még megérdemlik.:)

Nyeremények:

1. hely: Egy novella, aminek az alapszálát te adod meg, + 2 rész a blogra, és feltehetsz két kérdést a történettel kapcsolatban, amire válaszolni fogok

Külön díj: Ezt még időközben eldöntöm.:)

Határidő:

Legyen jövőhét péntek, azaz február 14-én, Valentin-napkor lezárul a verseny, és még aznap este eredményhirdetés lesz.:)

Amúgy: Rész valószínűleg szombat, vagy vasárnap lesz, még nem tudom, ahogy alakul a beosztásom. Remélem, tetszik a játék alapötlete, és jelentkeztek rá. Kérlek titeket, legyetek egy kicsit aktívabbak, olyan jó lenne, ha egy jó kis közösség kialakulna...

Még valami. Aki szeretné, hogy a Facebookon frissen értesüljön minden kis részletről és egyéb dolgokról a bloggal kapcsolatban, az jelentkezzen bátran itt:

https://www.facebook.com/groups/483996698339198/

Puszi: 

Lily  

25. Már csak egy út maradt: előre

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel, kicsit összecsapottnak érzem, de ti döntitek el, hogy nektek hogy tetszik.:)

Mit szólnátok ahhoz, ha a játék főnyereménye az lenne, hogy tripla rész lenne egy nap?:)  Vagy, hogy a nyertes kapna egy személyre szabott novellát tőlem, amiről ő mondja meg, hogy kikről szóljon, és mi legyen a fő cselekményszál?:)
Addig is:

Jó olvasást!

Lily

Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy Zayn tudja az igazat rólam és Harryről. Hogy végignézte és hallgatta mindazt, amit tettünk. Hihetetlennek tartottam, hogy a mai gyengéd viselkedése és hozzáállása a dolgokhoz mind arra ment ki, hogy akkor bántson a legjobban, mikor a legkevésbé sem számítottam rá. Pont akkor, mikor kezdtem rádöbbenni a bennem megjelenő, felbukkanó érzések jelentőségére.

Döbbenten bámultam a gépet, ahogy beindul, majd lassan kigurul a kifutópályára. Minél távolabb került tőlem, a szívem úgy vert egyre szaporábban, fájdalommal csordultig telve.

Mégis mit gondoltam? Hogy majd az a Zayn Malik, aki megvett esetleg megváltozik, és képes lesz rám úgy tekinteni, mint egy olyan nőre, akit szerethet? Hogy talán idővel minden megváltozik, és legalább annyira fog szeretni, mint ahogy én -épp csak rádöbbentem, hogy mennyire is- szeretem?

Olyannyira nevetségesnek találtam a feltevést, hogy nevetnem kellett rajta. Hisztis, mindent elsöprő nevetőhullám tört rám, ami másodpercek alatt csapott át észveszejtő zokogásba. Hogy lehettem ennyire buta?! Beleszerettem abba a férfiba, akit fikarcnyit sem érdekel az életem, a sorsom, akinek az az egyedüli fontos, hogy bánthasson és ott legyek, mikor rá tör a szenvedély. Hogy eshettem bele abba a hibába, hogy nem láttam át az első pillanattól fogva, hogy mi a szándéka? Miért nem voltam elővigyázatosabb vele kapcsolatban? Miért nem gyanakodtam rá? Úristen, pedig ez annyira jellemző! Még szép, hogy be van kamerázva a háza! Az Isten verje meg! Nem hiszem el, hogy ennyire vak voltam! Hogy engedhettem, hogy ez az egész megtörténjen? Hogy beleszeressek?

Szinte másodpercek alatt az utakon voltam. Vadul hajtottam, nem törődve a sebességkorlátozásokkal, vagy épp a zsúfolt, és lassan hömpölygő autósok fáradhatatlan áradatával. Úgy éreztem, hogy nekem már teljesen mindegy volt, hogy történik-e bármi is velem. Ha karamboloznék is, Zaynt maximum annyi dühítené, hogy tönkrement az autója, és hogy én, akire ennyi pénzt szórt el, csak így itt hagytam anélkül, hogy addig szenvedtethetett volna, amennyit ő gondolatban már kiszabott rám. Elegem volt már ebből az egész játszmából! Képtelen lettem volna akár egy másodperccel is tovább folytatni. Még a jövő gondolatától is teljesen rosszul lettem. A tudat, hogy életem hátralévő részét úgy töltsem, hogy Zayn csak kihasznál és kinevet a naivságom miatt, az őrületbe kergetett.

Vadul fékeztem le a ház előtt. Idegesen pattantam ki és rohantam be az ajtón. Szemeimmel kétségbeesetten pásztáztam a kamerák után, de rá kellett döbbennem, hogy az életben nem fogom megtalálni őket.

A hajamba túrva nevettem fel, és roskadtam le a padlóra. Nem akartam újra és újra végigjárni ezt az életútvonalat. Nem akartam a végtelenségig játszani, mikor már most belefáradtam, és meguntam. A mindennapos rettegés, amely bénító erővel hatott rám, a félelem, ami megbéklyózott, akárhányszor csak rá néztem, a szerelem, ami újonnan felütötte a fejét és a legextrémebb és fájdalmasabb pillanatokat nagyította fel, vetítette megcibált szívem elé a boldogabb élet reményteljes képeit Zayn mellett, és kínzott minden egyes másodpercben még ezerszer jobban.

Megteltem. Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Már semmi sem segíthetett. Egyedül voltam. Önmagam. Senkire sem számíthattam. Életem végéig be voltam zárva, el voltam szakítva mindentől, amit szeretek. Se Cara, se Harry se Elyse...

Hirtelen pattantam fel, és rohantam Zayn dolgozószobájába. Feszülten nyomtam be a gépet, vártam, hogy betöltsön, majd nyitottam meg a böngészőt, és jelentkeztem be a twitterembe. Valószínűleg Zayn meg fog ölni, hogy egyáltalán be mertem lépni ebbe a szobába, de nem érdekelt. Szükségem volt valakire. Bárkire.

Meglepődve tapasztaltam, hogy több száz üzenet és új követő várt a falamon. Egy boldog mosoly ült ki az arcomra, hogy talán még sem vagyok olyan magányos, mint gondoltam, mikor megnyitottam az első levelet.

Szinte abban a pillanatban eltűnt az a pillanatnyi jó kedvem, amint belekezdtem az első mondatba. A levél végére még jobban utáltam és ítéltem el magam, mint az előtt.

Mire minden üzenetet végigolvastam, már meg sem próbáltam küzdeni a rám törő depresszió és öngyilkossági vágytól. Sőt, csinálni akartam, véget akartam vetni mindenfajta szenvedésnek, halott akartam lenni.

Épp ezért lassan felálltam az asztaltól, gondosan kikapcsoltam a gépet, majd az alagsorba épített medence felé vettem az irányt, ahonnan úgy terveztem, hogy nem lesz többé vissza út...

24. Csak hogy tudd..

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel, és roppant kíváncsi vagyok a véleményetekre.:D Én és imádott Ryom odavagyunk BunkóVagyokDeSzexisenMalik-ért és már várjuk, hogy visszatérjen.:D Fura, hogy én mondom, hogy várom, mert én vagyok az író, és szabályozom, de na. Fura vagyok..:)

Jó olvasást!

Lily

UI.: A játékot már kitaláltam, már csak a nyeremény kell.:) Milyen nyereményeket szeretnétek?:)

A lélegzetem a torkomon akadt. Akárcsak korábban ezen a napon, és egészen biztos, hogy nem is utoljára. Egyszerűen nem tudtam dűlőre jutni az új Zaynnel kapcsolatban. Mi befolyásolja annyira a személyiségét? Miért ennyire zavaros ez az egész? Mitől függ, hogy melyik oldalát mutatja? Hirtelen úgy éreztem, hogy tudni akarom a múltját, hogy mi történt vele. Meg akartam ismerni.

Óvatosan felé pislantottam, és némán csodáltam az arca tökéletes vonásait, az ajkán játszó apró mosolyt, és a csillogó csokoládébarna szemeit. Fekete hajába olykor-olykor belekapott a résnyire lehúzott ablakon beáramló levegő. Mikor nem először sodorta a szeme elé a selymes tincseket, halkan felnevetett és felhúzta az ablakot.

Mire észbe kaphattam volna, a kezem már a hajában volt, finoman hátrasimítva homlokából a makacs tincseket. Az ujjaim önálló életre kelve záródtak össze és túrtak még mélyebbre, élvezve a haja puhaságát. Éreztem, hogy engem figyel, és hogy a lélegzete elakadt. Azt is észrevettem, hogy megdermedt az érintésem alatt. De nem mertem ránézni. Figyelmemet az ujjaim útjára összpontosítottam és mikor tudatosult bennem, hogy pontosan mit is csináltam, a kezem ernyedten hullott vissza az ölembe.

- Én... s-sajnálom...- nyögtem ki nagy nehezen, de továbbra se mertem rá nézni. Egy végtelennek tűnő másodpercig mozdulatlanul meredt rám, majd egy gyors mozdulattal félreállt az útról, felém fordult és az államat feljebb emelve, és felém hajolva, lassan megcsókolt.
- Fogalmam sincs, hogy mit teszel velem... De sose kérj bocsánatot, rendben Dragana?- suttogta ajkaimba, majd nyomott egy puszit a számra, és elhúzódott.- Nem ígérem, hogy meg fogom érteni, hogy toleráns leszek, esetleg nem fogok kiabálni, akárhányszor történik velünk valami, de sose hibáztasd magad! Nem... Nem akarom, hogy...- elakadtak a szavai. Csak meredt rám, de szólni képtelen volt.
- Hogy mi, Zayn?- suttogtam halkan.
- Nem lényeges- vágta rá, azzal szorosan összepréselve ajkait, fordult vissza az út felé, majd zárkózott be teljesen. A szemei elhidegültek, és tudtam, hogy a mesés délutánunknak vége. Ez minden, amit az új Zaynből kaphattam.

Egy mély sóhaj kíséretében fordultam vissza az út felé, és figyeltem a mellettünk tovatűnő tájat. Szinte észre se vettem és már reptér egyik kifutópályáján álltunk. Zayn gyorsan kipattant a kocsiból és sietősen a gép felé vette az irányt. Bénultan követtem. Képtelen voltam az újonnan beállt, gyors hangulatváltozásához alkalmazkodni. Fásult végtagokkal követtem a fedélzetre vezető lépcsőkig. Egy ideig csupán a válla széles, formás vonalát figyeltem, és vártam, hogy mondjon, tegyen valamit. Akármit. Szükségem volt a figyelmére, arra, hogy törődjön velem.

Hirtelen fordult vissza hozzám, mosolyodott el, és fúrta ismét csokoládébarna pillantását az enyémbe. A feltámadó szél az arcomba sodorta néhány tincsem, mire Zayn lassan eligazította őket a fülem mögé, majd közelebb lépett. Ajkait szorosan a homlokomra szorította, miközben karjait a derekam köré fonta és úgy vont magához.

- Vigyázz magadra, kislány!- húzódott el, majd nyomott egy apró csókot ajkaimra. Egy mosoly ült ki az arcomra, ahogy végigsimított bőrömön, majd ruganyos léptekkel felsétált a lépcsőn.- Ja és Dragana, csak hogy tudd, a ház be van kamerázva...a szobáddal együtt...- azzal rám kacsintott, és eltűnt a gép ajtaja mögött.

Hirtelen, mintha jeges eső kezdett volna el esni, és heves földrengés rázta volna meg a talajt. Kapkodó lélegzettel pillantottam körbe, mikor tudatosult bennem, hogy csupán az önmagamban zajló végzetes érzelmi háborút indították el Zayn szavai.

Na? Mit gondoltok, mi lesz?

23. Érzelmek

Sziasztok!:)

Már idejét sem tudom- na jó, lehet hogy sejtem- hogy mikor jelentkeztem utoljára résszel!
De most már itt vagyok, s habár rövid, de legalább megírtam!:)

Jó olvasást!

Lily

A levegő megfagyott a szobában, miközben továbbra is arra vártunk, hogy valaki újra megszólaljon, és folytassa a történetem.

- Nem csodálom, hogy nem mesélt róla. Igazából Zayn, nagyon-nagy hálával tartozunk neked. Elmondani nem tudom, hogy mennyire örülünk neki, hogy ott vagy a számára, és átsegítetted ezen a félresiklásán. Tudod, egy anyának nincs nagyobb öröme annál, mintha látja és tudja, hogy a lánya megtalálta a tökéletes férfit magának és boldog. Köszönjük. Elképzelni nem tudod, mennyire...- anya hangja fokozatosan elhalt, majd a szeméhez nyúlt, hogy egy apró könnycseppet letörölhessen.

 A mellettem ülő férfi meg se moccant. Mintha kőből faragták volna. Egyedül onnan tudtam megállapítani, hogy velem van, hogy az állkapcsát erősen összeszorította. Szinte már nekem fájt, ahogy feszes állvonalát figyeltem.

Képtelen voltam elviselni az ilyen szintű nyomást. Az, hogy a titkom kitudódott és hogy Zayn ilyen görcsösen merev tartással ül mellettem, megpecsételte számomra a nap hátralévő részét. Ha egy perccel is tovább kellett volna abban a szobában, légkörben maradnom, egészen biztos, hogy elsírtam volna magam. Épp ezért lassan felálltam, majd mosolyogva elnézést kértem, és elsiettem a régi szobám felé. Még hallottam magam mögött anyám bánatos sóhaját, majd becsuktam az ajtót, és végre egyedül találtam magam. Nagyon kis határ húzódott az önuralmam és a totális összeomlásom között. Nem győztem letörölni a rohamosan kibuggyanó könnyeket, visszanyelni a torkomat szorongató zokogást. Éreztem, hogy a szívem iszonyatosan húz a mély felé, még sem engedhettem meg magamnak, hogy elnyomjon a feneketlen sötétség, és totálisan megsemmisítse az eddig oly biztosan álló személyiségem, életerőmet. Nem. Ha Zayn Malik legperverzebb és legbetegebb bánásmódját képes voltam elviselni, és túlélni, akkor ez sem fog ezen változtatni.

Reszelős, mély lélegzetet vettem. Elhatározni a dolgot sokkal könnyebb volt, mint megvalósítani. Egy újabb, mély lélegzetet vettem. Három gyors kopogás töltötte be a szobában uralkodó csendet. A szemeimhez kaptam, hogy eltüntessem a gyengeségem jeleit. Vadul letöröltem a könnyeket, majd még egy mély lélegzetet vettem. Az ajtó lassan kinyílt és Zayn lépett be rajta. Nem nézett rám, csak gondosan becsukta maga mögött az ajtót, elzárva minket a szüleim aggódó tekintete elől. Lazán, mégis kecsesen sétált felém. Összébb húztam magam, várva, hogy megalázzon, kezdetét vegye mindaz, amitől rettegtem. Egy huncut félmosollyal az arcán guggolt le elém, és támaszkodott meg a térdeimen. Egyenesen a szemembe nézett.

- Ne aggódj édesem, ha előbb elárultad volna, hogy ugyanazt bírjuk, izgulhattunk volna együtt a kedvenc pornóimra...- kacsintott rám, majd mikor látta felvillanni a szégyent és megalázottságot az arcomon, felnevetett, és felállt. - Na gyere ide, te kis különc!- kuncogott fel újra, majd felhúzott, és szorosan az ölelésébe vont.- Ne aggódj Dragana, mi így vagyunk tökéletesek. Te biszex vagy, én pedig szadista... Ettől vagyunk különlegesek, egyediek és olyanok, akiket egymásnak teremtettek...- suttogta, majd eltolt egy kissé magától, de épp csak annyira, hogy forró ajkait az enyéimre tapaszthassa és egy vigasztaló csókkal a darabjaira szakadt szívemet egybeforrassza.  

Szeretnétek játszani egyet?:) Ha igen, írjátok le komiba, és akkor kitalálok valami jó kis játékot.:)

22. Halálos ítélet

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt is lenne a következő, kifejtek-egy-kicsit-bővebben-mindent rész.:D Remélem, tetszeni fog!

Mindig elfelejtem, hogy oldalra kiraktam -szerintem- tök aranyos halakat, és hogy meg akartam kérdezni, hogy nekem mániám csak folyton etetni őket?:D 

Jó olvasást!

Lily

Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. A lábaim úgy remegtek, mintha először álltam volna talpra, míg a szívem körül furcsa melegség kezdett szétáradni. Zayn minél tovább csókolt, és tartott karjai fogságában, a testem annál inkább gyengült el és olvadt bele az ölelésébe. Elképzelni nem tudtam, hogy mi megy bennem végre, miért élvezem a csókját, és vágyom többre. Az sem volt világos, hogy mitől vált ennyire kedvessé, odaadóvá, tökéletessé. Tisztában voltam vele, hogy halálos játékot játszik. Hogy veszélyesebb az összes bűnözőnél az egész földön. Biztosra tudtam, hogy még a leghírhedtebb gyilkosban sincs annyi sötétség, gonoszság, mint Zaynben, és mégis biztonságban éreztem magam mellette. Élveztem, ahogy a karjai szorosan a derekamra simulnak és azt érezteti velem, hogy sosem akar elengedni a karjai közül. Vágytam a szeretetére. Meg akartam felelni a számára. Hogy miért, és honnan jött ez az őrült gondolat, még önmagamnak sem tudtam megválaszolni.

- Na de fiatalok, még csak most értetek ide!- nevetett fel anya, akiről fogalmam sem volt, hogy mióta állhat az ajtóban, és figyelhet minket. A szeme elégedett, büszke ragyogásából tudtam, hogy tökéletesnek és nekem valónak tartja Zaynt. Ó anya, ha tudnál róla...
- Elnézést...- morogta Zayn, miközben vonakodva elengedett, és derekamat ölelve tartott közel magához. Hallottam, ahogy gyorsabban veszi a levegőt. Egy pillanatra ajkaira pillantottam. Duzzadtak, és sötétvörösek voltak az előbbi heves csókunktól.
- Ugyan, semmi baj, inkább gyertek beljebb!- mosolygott anya, majd beljebb húzott minket.

Az ebéd vidám hangulatban, régi történetek mesélésével telt. Az elmúlt két óra csak rólam és a kis kori énemről szólt. Zayn olykor nagyokat nevetett, és néha sikerült elhitetnie velem, hogy még élvezi is, a szüleimmel való együttlétet, az életemről szóló unalmas meséket. Jobb keze megállás nélkül a térdemen pihent, néha-néha megszorította, és rám mosolygott, amivel totálisan összezavart. Nem értettem a fejemben kavargó káoszt és rettegtem az előttem álló délutántól. Féltem, hogy anya akár egy rossz szóval elronthatja az életem hátralévő részét. Végre egyszer Zayn olyan velem, mint egy igazi szerelmes férfi, és én annyira elégedett vagyok vele, annyira jól esik, olyan boldoggá tesz, hogy egyszerűen félek attól, hogy elveszítsem. Most, hogy megismertem ezt az oldalát is, képtelen lennék elviselni a régi, fekete Zaynt.

- Igen, és akkor volt neki az a korszaka...- komolyodott el hirtelen anya, mire apa egy gyors pillantást vetett rá, majd megszorította az ölében lévő kezét.
- Miféle korszak?- kérdezte önfeledten mosolyogva a mellettem ülő férfi. Ó istenem, anya, könyörgöm, ne! Ne tedd tönkre!
- Amikor... Amikor Dragana inkább élt párkapcsolatban lányokkal, mintsem fiúkkal...- suttogta anya, mire úgy éreztem, hogy a szívem megáll dobogni. Jeges, egyre jobban dagadó torokkal fordultam Zayn felé, aki pillantását lassan fordította felém. Arcáról eltűnt az eddigi minden érzelem, és hirtelen úgy éreztem, hogy jó pár méterrel messzebb kerültem tőle, pedig továbbra is közvetlenül mellettem volt.
- Igazán? Erről nem is meséltél, kedvesem...- mondta csendesen, a szüleim magyarázatát várva, miközben tekintetét le nem vette rólam. Tudtam. Egyszerűen éreztem, ez volt az én, a szüleim által elrendelt halálos ítéletem. Meg kell mondjam, tökéletesen ráéreztek. Zaynnél tökéletesebb embert a gyilkosságomra nem is találhattak volna. A levegő megfagyott a szobában, miközben továbbra is arra vártunk, hogy valaki újra megszólaljon, és folytassa a történetem...

Na, ilyesmi folytatásra vártatok?:) És mit gondoltok Zaynről? Személy szerint, én meghalok érte.:$