11.| Kezdődjék a játszma

Sziasztok, elnézést a késésért, sajnos, nem nagyon értem rá. De íme, befejeződött a részek átmásolása, és egy vadiúj fejezettel szolgálhatok!:) Remélem, tetszeni fog!
Jó olvasást!
Lily♥

Szorosan lehunyva tartottam a szemeim, miközben kiléptem a hálómba. A hosszan tartó szépítés közepette Zayn felkiabált a szobámba, hogy este jelenésünk lesz, és hogy kezdjek valamit magammal, vagy teljesen lilára ver, és el is van intézve a dolog.

Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy remegnek a kezeim, és képes lennék összeesni az idegességtől és a bennem tomboló félelemtől. Óvatosan kinyitottam a szemeim, és körbepillantottam a szobán. Az ágyamon egy gyönyörű, elegáns pezsgőszínű ruhát találtam, melynek anyaga még a takarón fekve is lágynak tűnt. Pánt nélküli, testre simuló, a mell részénél sűrűbben díszítve flitterekkel, amelyek a szoknya alja felé egyre inkább ritkulnak, majd teljesen eltűnnek. Szinte alig vártam, hogy bele bújhassak...

Próbáltam nem kapkodva, felületesen lélegezni a rajtam eluralkodó pániktól. Lassan lépkedtem le a lépcsőn, ügyelve minden egyes fokra, hogy még véletlenül se essek le.

Az előtérben aztán megálltam, és a földre szegeztem a tekintetem. Nem kellett sokat várnom ahhoz, hogy Zayn is megérkezzen. Fekete öltönyt viselt, a ruhámhoz hasonló színű csokornyakkendővel.

Egy gyors pillantással végigmért, majd már indult is az ajtó felé. Némán követtem őt, és magamban hálát adtam, hogy megúsztam az este eddigi részét mindenféle rosszindulatú kommentár nélkül. Szinte teljesen csendben utaztunk az estélyt megelőző autóúton. Az egyedüli párbeszéd, ami körülvett minket, az a rádióból szóló beszéd és zenék váltakozása volt. Zayn talán elfeledkezett magáról pár pillanatra, s halkan dúdolni kezdte az adott slágert, mire döbbenten meredtem ki az ablak üvegén. Véletlenül sem mertem rá nézni, hátha kapok érte valamiféle büntetést, vagy megtöröm a pillanat adott varázsát, és visszahozom azt a férfit, akit megismertem és soha többet nem akartam találkozni.

Sajnos, mindenféle álmodozásom hamar véget ért, ugyanis Zayn nemsokára lassított, és leparkolt egy elhagyatottabb területen. Az öltönye zsebébe nyúlt, előhúzott belőle egy gyémánt gyűrűt, szó nélkül megragadta a bal kezemet, és a megfelelő ujjamra húzta. Nem tudtam tovább megállni, muszáj volt rá néznem.

- Most mi van? A kibaszott szolgám vagy, de ha ezt a média megtudja, hatalmas botrány lesz, úgyhogy a tömeg előtt te a menyasszonyom vagy, akiért bármit megtennék, mert halálosan szeretem. Próbáltam már ma ráhangolódni az érzésre, vagy legalább a színjátékra, de elég nehéz, ha egy ilyent kell „szeretnem”, mint te vagy... Nem baj, szerencse, hogy megtanítottak színészkedni...- azzal választ sem várva kipattant az autóból. Már épp nyitottam volna a kocsi ajtaját, mikor visszahajolt, és halk hangon a következőket suttogta:- Ha bármit is elcseszel, vagy nem mosolyogsz elég szélesen és boldogan, a szart is kiverem belőled otthon, drágám...

Enyhén elnyílt ajkakkal bámultam utána, majd a kilincs után nyúltam, és én is kiszálltam. Hűvös este volt, de már képtelen voltam eldönteni, hogy a hideg, vagy rettegés miatt remegek ennyire.

Zayn némán mellém lépett, megragadta a kezemet, összekulcsolta az ujjainkat, majd vezetni kezdett. Úgy éreztem, minta a világ is összeesküdött volna ellenem. Az egyik pillanatban kedves, egészen emberi lénynek tűnik, a következőben pedig visszavált magává a pokol ördögévé.

Míg én a gondolataimba merülve sétáltam az állítólagos vőlegényem után, odaértünk az estély helyszínére. Mire észbe kaphattam volna, már több mint húsz fénykép készült rólunk. Az arcomra egy gyengéd mosolyt erőltettem, és Zaynre pillantottam, a lehető legtöbb álszerelmet sűrítve a tekintetembe.

- Akkor kezdődjék a játszma...- suttogta nekem, miközben elvigyorodott, és egy puszit nyomott a homlokomra, majd mosolyogva a tömeg felé vezetett...

10.| Undor

Nem tudom, hogy holnapra sikerül-e megírnom a 11. fejezetet, ha sikerül, akkor felrakom, ha nem, akkor sajnos várni kell..:)

Másnap reggel sajgott mindenem. Erőtlennek és félig halottnak éreztem magam. Nyögve fordultam az oldalamra és szorítottam az arcom az egyik párnához. A tompa fájdalom, mely a mozdulatomat követte, felélénkített.

Eszembe juttatta, hogy hol is vagyok, és mi minden történt velem.

Elraboltak, eladtak, megerőszakoltak és megvertek. Még önmagam számára is nevetséges volt, hogy milyen fokú dráma uralta az életem. Ha valaki más mesélne el nekem egy ilyen életet, egyszerűen kinevetném, és ajánlanám számára a brazil szappanoperákat. Gyűlöltem magam az eddigi vakságomért és rosszindulatomért az emberek iránt. Hiába, az ember már csak akkor veszi észre magát, és hisz másoknak, ha már ő is átélt hasonlókat...

Óvatosan megráztam a fejem, lassan felültem, majd vigyázva kimásztam az ágyból. Véletlenül se akartam, hogy a sajgó lábaim és arcom mellé még egy hasogató fejfájást is összeszedjek. A fürdőbe sétáltam, és egy mély lélegzet kíséretében beálltam a tükör elé.

A látvány, ami fogadott, megdöbbentett.

A járomcsontom alatt egy sötétebb folt ékeskedett, az ajkam duzzadt, és egy hosszabb vágás díszítette. A tekintetem lejjebb csúszott.

Akkor pillantottam meg a nyakamat. Sötét, jól kivehető foltok húzódtak végig rajta. Néma rettegésemben a fojtogatás helyére simítottam a kezem. Nem sokkal volt nagyobb, mint az én ujjaim...

A lélegzetem a tüdőmben rekedt. Mindenhol lila és zöld voltam. Az arcom rémesen festett, a szemeimet kisírtam, az ajkam felrepedt.

Képtelen voltam nem önmagamat bámulni. A sebek, mint kiálló kések égették a pillantásomat. Megdöbbentett, hogy mire képes ez a férfi. Hogy a fenyegetései nem csak üres szavak voltak. Hogy a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül képes megütni és még élvezetét is leli a fájdalmamban.

Szorosan lehunytam a szemeim, hogy a gondolatmenetem megszakadjon. Nem akartam újra sírni.

Szó nélkül sétáltam ki a szobámba, kaptam fel egy köntöst, bújtam bele, majd indultam útnak a hatalmas házban. Kíváncsian jártam körbe, fedeztem fel a szobákat, majd lyukadtam ki a konyhában. A gyomrom undorodva összerándult, amint megláttam az ott álló alakot.

Félmeztelen volt, karjait, tarkóját és mellkasát mindenféle tetkók díszítették. A halványszürke pizsamanadrág, amit viselt, lazán lógott le a csípőjéről. A haja kócos volt, az arca nyugodt és kipihent. Egészen addig, amíg meg nem látott engem.

- Azt hittem, talán tegnap a kimerültségtől tartottalak annyira visszataszítónak, mint amilyen vagy... de most... Egyszerűen hányingerem van, ha rád nézek...- fordult el fintorogva, és foglalatoskodott tovább a reggelijével.

Szinte be se fejezte a mondandóját, már fordultam is kifelé és kerestem valami nyugodtabb helyet, ahol elbújhattam előle, és a sértései elől.

Azt hittem, hogy majd ha meglátja, hogy mit tett velem, talán megváltozik, és átértékeli az eddig történteket. Ám a várt hatás helyett még undokabb lett.

Még hogy visszataszító. Ha annyira undorító lennék, nem lett volna képes a tegnap este folyamán kétszer is a csúcsra jutni.

Megráztam magam, hogy eltűnjön belőlem minden harag, és érzelem. Egy sötét, apró dobozba zártam a bennem uralkodó hatalmas káoszt, majd mélyre, a szívem legeldugottabb részére tuszkoltam, és soha nem is kívántam előhalászni.

Visszatértem a szobámba. Úgy döntöttem, hogy lezuhanyzok, az itt létem minden szennyét lemosva magamról.

Sokáig folyattam magamra a meleg vizet, és élveztem, ahogy a márkás tusfürdő kellemes illata lassan beissza magát a bőrömbe, és lágyan simogatja, kényezteti a testrészeimet.

Nem is gondoltam volna, hogy egy fürdő ennyire meg tudja nyugtatni az embert.

Miután végeztem, alaposan megszárítkoztam, vizes hajamat szárazra törölgettem, majd újból a tükör elé álltam. Be kellett, hogy valljam, én is undorodtam önmagamtól...

Talán épp ez kényszerített arra, hogy sorban kinyitogassam a szekrények ajtaját, a kincseket rejtő fiókokat, és mélyebbre ássam magam az eddigi sminktudásomban, a jelen helyzetben kialakult szükséges állapotok okozta kényszer miatt.

9.| Harc

Lassan befejezem a fejezetek átmásolását, és hozom a 11. fejezetet. Remélem, várjátok már.:)

Szinte automatikusan húztam összébb magam, amint megfeszült az állkapcsa, ajka pedig pengevékonnyá vált. Jéghideg, gyilkos tekintetét le nem vette rólam, alakja megszilárdult, erőteljesebbé, fenyegetőbbé vált. Úgy éreztem magam, mintha megbénultam volna. Képtelen voltam mozdulni, a belőle áradó hatalom, nyers erő a helyemre szegezett.

- Mit mondtam neked abban a házban?- sziszegte összeszorított fogai közül. Fenyegetően felém lépett, mire még kisebbre húztam magam. Az eddig bennem lévő harag és sértettség szinte másodpercek alatt semmivé foszlott.- Válaszolj!

Időm sem lett volna kinyitni a számat, már a földön voltam. A keze hatalmasat csattant a bőrömön, égő fájdalmat hagyva maga után. Az arcom sajgott az ütés erejétől, amit kaptam, de nem mertem odanyúlni. Éreztem a vér ízét, ahogy óvatosan megnyaltam az ajkam, hogy csillapítsam a lüktetését. Biztos voltam benne, hogy felszakadt. Mire felpillantottam, újra felettem volt. A torkomnál fogva ragadott meg, és emelt fel. Tartása szilárd volt, ujjai könnyedén körbeérték a nyakam teljes területét. Egy apróbb szorítás számára, és halott vagyok.

- Hozzád beszélek, ribanc!- sziszegte.- Mit mondtam neked abban a kibaszott házban?!

- Hogy...- kaptam a torkomat szorongató keze után, és kezdtem feszegetni, hogy levegőt is kapjak.- Hogy... még egy ilyen... és... meg fogok fulladni...- nyögtem, mire a földre hajított.

Hálásan kapkodtam a tüdőmbe áramló oxigén után. A fejem lüktetett, és szédültem. Az arcom bizsergett, az ajkam fájt.

- Még egyszer rám mered emelni a redvás kezeidet, és a hullaházban találod magad!- vicsorgott rám.- Most pedig takarodj!

Gyűlölettel telve néztem fel rá. A félelem, ami továbbra is a szívemet szorongatta nem tudta teljesen elnyomni az iránta érzett színtiszta utálatot. Lassan, büszkeséggel álltam fel, tekintetem nem engedte el az övét. A halálát kívántam ennek a férfinak, az erős ellenszenv, ami uralt engem, még számomra is döbbenetes erejű volt. Hátat fordítottam neki, és az ajtó felé indultam. Már épp a kilincsen volt a kezem, mikor a hűvös fának lökött, csípőjével oda szegezett és nem engedett mozdulni. Éreztem a nyakamon forró lélegzetvételét, a szívem pedig egy másodperc erejéig megszűnt dobogni. Kezei az enyémek után kutattak, megragadták azt, majd a fejem felett leszorította őket, míg másikkal végigsimított a combomtól felfelé a lábamon, majd markolt bele a fenekembe. Lehunyt szemmel fohászkodtam az Úrhoz, hogy minél előbb szabadítson meg ettől az élettől. Magamba már rég zokogtam, és azon kattogott az agyam, hogy vajon mi rosszat tehettem, hogy a hátralévő éveimet ilyen körülmények között vagyok kénytelen eltölteni. A szívem összeszorult, ahogy hallottam mögöttem nadrágjának cipzárját. Nem vesztegette az idejét a ruháim letépkedésével, egyszerűen csak megragadott, majd belém lökte magát. Nem kellett sokat várnom. Türelmetlen volt és nagyon vad. Mozgása durva és kegyetlen. Már képtelen voltam eldönteni, hogy mi fáj jobban. Mindaz, amit velem tett, vagy a testemen okozott sérülések. Kín szenvedve vártam a pillanatot, hogy szabadulhassak. Az emeleti szoba magánya csábítóan kérlelt, hogy minél előbb vegyem birtokomba.

Nem volt erőm küzdeni már ellene. Sajogtak a végtagjaim, úgy éreztem, mintha a hasam le akart volna szakadni, egyetemben a fejemmel és az arcommal. Az ajkam továbbra is lüktetett és égetett. Minden erőm elszállt, már csak a szégyen az egyetlen ami megmaradt számomra.

Zayn lihegve borult a nyakamba. Szorítása a kezeimen elernyedt, majd ujjaival a csípőmre markolt.

-
 Most már elmehetek?- suttogtam. Nem voltam biztos a saját hangomban. Féltem, hogyha kimondom a szavakat, azok gyengén és remegősen fognak hangzani. Nem akartam, hogy az adott helyzeten kívül még jobban tisztában legyen a felettem állóságával. Nem akartam, hogy még jobban uralkodjon rajtam. Menekülni akartam, lehetőleg minél messzebb, távolabb, hogy ez az egész rémálom csak egy rossz viccnek tűnjön.

Nem válaszolt nekem. Elengedett, majd a hangokból ítélve az asztalához lépett, ott elővett valamit- gondolom, egy doboz cigarettát-, és rágyújtott. Minden egyéb gondolkodás nélkül téptem fel az ajtót, és menekültem az egyetlen helyre, amit a menedéknek legjóindulatúbb formában sem nevezhetünk. A kósza érzés csak egy volt csapzott, több sebből vérző lelkemnek, egy apró szúrás amúgy is gyenge szívemnek. Remegve estem be a szobámba, és vetettem rá magam az ágyra, hogy arcomat egy párnába fúrva sírjam magam az álomvilág kevésbé fájdalmas világába.

8.| Indulatok

Töprengve járkáltam fel s alá. Figyelembe kellett vennem az összes eddigi elképzelést és információt, amivel rendelkeztem. A ház túl nagy volt, én pedig nem ismertem, kedvem pedig nem igen volt egy hatalmas túrához, ami magába foglalta azt a lehetőséget, hogy találkozom azzal a személlyel, akit a legkevésbé se akartam látni. Így maradtam az esetleges külsős megoldásokkal.

Némán rántottam le a lepedőt az ágyról, és vittem át a szobámhoz tartozó fürdőbe, majd dobtam bele a szennyes kosárba. Mialatt ágyneműt cseréltem, a lehetőségeimen járt az agyam. Hogy szökhetnék meg tőle?

Nem sok opciót eszeltem ki, és amik megragadtak bennem sem voltak a legjobbak. Mindenképp úgy terveztem, hogy majd a városban fogok eltűnni, mondjuk vásárlás közben, és onnan majd egyenesen a reptérre, hogy elköltözzek innen, egy teljesen másik kontinensre, hogy még véletlenül se találhasson rám.

Egy hatalmas vigyor kúszott az arcomra. Igen, ez így jó lesz. Elvégre, ő koncertezni, meg turnézni fog, akkor meg úgy is egyedül leszek, fel sem fog neki tűnni, hogy eltűntem, és mire hazaérne, már rég egy másik világban heverném ki az itt elszenvedett pillanatokat.

Halkan felkuncogtam az újonnan támadt jókedvemre. Elégedetten feküdtem el az ágyon, és gondoltam a szeretteimre.

Vajon Cara hiányol engem? Feltűnt neki, hogy elvesztem? És a családom? Észrevette-e bárki is, hogy valami nincs rendjén?

Némán meredtem a plafonra. Merengésemből egy halk torokköszörülés riasztott fel. Ijedten pattantam fel, és meredtem a komor tekintetű, rideg, távoli kinézetű Zaynre.

- Beszédem van veled- közölte, majd mintha mi sem lenne természetesebb, megragadta a kezemet, és maga után rángatott. Ahogy átvágtunk a ház nagyobb részén, és felbukkantunk egy szolidan berendezett, dolgozószoba szerűségben, azonnal elengedett, és bezárta az ajtót mögöttünk.- Csak a szabályainkat akarom tudatni veled...- pillantott rám, majd mikor bólintottam, folytatta.- Egyedül sosem hagyhatod el ezt a házat. Mindig lesz melletted valaki, aki felügyelni fog rád. Ha a legapróbb jelét adod annak, hogy meg akarnál szökni, a poklok poklában fogod találni magad, és én leszek a főgonosz, aki gondoskodni fog arról, hogy az életed hátralévő része olyan borzalmas legyen, amilyen csak lehet. - hát, ennyit a vásárlás közben meglépek fajta tervemről. Keserűen, talán kicsit dühösen is meredtem rá. Amint meglátta a szememben felszikrázni a harag gyilkos tüzét, hangosan felnevetett.- Csak nem azt hitted, hogy majd olyan idióta leszek, hogy megveszlek jóval afelett az ár felett, amennyit érnél, és egyedül hagylak, hogy aztán meglógj nekem! Ennyire naiv nem vagyok, kedves Dragana. Jobb ha hozzászoksz, hogy te ebben a házban fogsz meghalni. Egy rossz húzás, és saját kezűleg csinállak ki. Remélem érthető voltam...- szegezte rám jóformán fekete szemeit, majd sétált távolabb tőlem, és sorolta a többi szabályt.

Képtelen voltam figyelni rá. A legkevésbé sem érdekelt az, amit mondott. Az egyedüli, ami foglalkoztatott, az a rajtam eluralkodó szorongás és pánik, hogy mindennap itt kell hogy legyek, hogy sehova se mehetek felügyelet nélkül. Hogy tényleg a rabja lettem ennek az öntelt férfinak.

- Mivel én sokat nem leszek itthon, és azért azt sem akarom, hogy ha hazajövök csak az életed unalmas perceit hallgassam, ezért heti pár alkalommal meglátogat téged Lou újdonsült barátnője, az a csinos kis barna, aki veled volt... Hogy a fene enné meg, hogy lenyúlta előlem. Ezerszer jobb üzlet volna, mint te...- nézett végig rajtam lesajnálóan, mire képtelen voltam türtőztetni magam, és az eddigi összes felgyülemlett gyűlölet, harag és elkeseredettség erejével lendült a kezem, majd csattant hatalmasat az arcán. Az a gyilkos tekintet, ahogy rám meredt, már világossá tette az életem hátralévő felét: Halott vagyok.

7.| Gyűlölet

Némán futották át bennem a gondolatok. Hallottam minden egyes rezdülését a környezetemnek, ám az önnön némaságom, a bennem lévő csendet képtelen voltam elnyomni.

Világéletemben arra tanítottak, hogy bármi rossz dolog történik velem, csak rázzam meg magam, és emelt fővel sétáljak tovább. Bármennyire szerettem volna hasonlóképp cselekedni, még a leghalványabb sejtésem sem volt arról, hogy mivel kezdhetnék neki.

Azzal tisztában voltam, hogy nem szabad a mostani fájdalomba, reménytelenségbe temetkeznem, és engednem, hogy a depresszió és önmarcangolás magába nyeljen. Fel kell állnom, és küzdenem kell! Csakis magamért, a szabadságomért, az élethez való jogomért!

Az újonnan lelt motivációm halvány életkedvet csepegtetett belém. Olyan volt számomra, mint fuldoklóknak a mentőmellény. A gondolat, és a cél nélkül belehaltam volna a fájdalomba, megalázásba.

Lassan ültem fel az ágyon. Undorodva odébb kúsztam az ágyon, és lámpa után tapogattam, és mikor megtaláltam, egy kattintással fényt árasztottam a szobába.

Hatalmas volt, mégis túl szűk. Mármint nem a szoba adottságaival, berendezésével volt problémám, hanem légterével. Fojtogatónak találtam. Hogy eltereljem róla a figyelmem, és valamelyest elfeledkezzek a nemrégiben történtekről, feltápászkodtam az ágyról, és a falba épített gardróbhoz sétáltam. Nem fűztem hozzá sok reményt, hogy találok is benne valamit, de a kíváncsiságom erősebbnek bizonyult, így benyitottam. Döbbenetemre, jóformán teli volt szebbnél szebb ruhákkal, valamint divatosabbnál divatosabb kiegészítőkkel, cipőkkel, nadrágokkal, felsőkkel. Mindennel, amire csak az életben szükségem lehet.

-Valahogy sejtettem, hogy már is kiszagoltad a pénzköltés, pazarlás útját...- jegyezte meg gyűlölködve Zayn mögülem. A hangjától a hideg is kirázott. Óvatosan fordultam felé, és csak némán meredtem rá. Látható büszkeséggel töltötte el, hogy nem ellenkezem vele, hogy rettegek tőle. Az arcán szétterülő gonoszkás vigyort ajkába harapva próbálta leplezni. - Add a bal kezed!

Döbbenten figyeltem továbbra is. Halvány sejtelmem sem volt arról, hogy mégis mire kellhet a kezem neki.

- ADD MÁR IDE, HA MONDOM!- üvöltötte, mire ösztönösen összerezdültem, és magam elé nyújtottam a kívánt kezemet. Szó nélkül megragadta, és kirángatott az ágyamhoz. Lerántott maga mellé, ujjainkat összefonta, majd a fehér selyem takaróra fektette. A másik kezével a zsebébe turkált, majd lassan előhúzta a telefonját. Csinált pár képet az összefonódott kezeink látványáról, majd pötyögött egy keveset, végül elégedetten felállt, és az ajtóhoz sétált.

- Ne csodálkozz azon, ha kapsz pár gyilkos üzenetet jó?- vigyorgott rám erőltetetten.- Jajj, kedvesem, ne légy ennyire szomorú, elvégre, ez csak életed eddigi- hangsúlyozta ki- legrosszabb napja... És hát amúgy is. Nem árthat neked pár felbőszült rajongó, az én fenyegetéseim úgy is tudjuk, hogy sokkal, szinte már véresen...- pillantott az ágynemű huzatára, majd kuncogott fel a saját, ízléstelen viccén- komolyak...

Szó nélkül hagytam a mondandóját, és csak arra koncentráltam, hogy minél előbb eltűnjön, és én minél előbb elkezdhessek a már kidolgozott terven ügyködni.

6.| Gyilkos vágy

+18!

A fiú akaratos ajkai teljesen letaglóztak. Döbbenten meredtem magam elé, miközben automatikusan kaptam levegő után. Az egyre jobban nekem nyomódó, forró testtől szinte alig jutottam oxigénhez. Vad volt, és heves. Egyáltalán nem figyelt rám, csak az önnön örömére, és idegességének levezetésére fókuszált.

Ujjai erőszakosan siklottak fel a combomon, majd markoltak bele, emelték meg, és fonták a csípője köré. Ellenkezni akartam, leállítani, és elfutni, de képtelen voltam szabadulni. Túlságosan is erősen fogott.

Ajkai elszakadtak az enyéimtől, csípőjével a falnak lökött, és úgy támasztott tovább minket, mialatt kezei könnyedén tépkedték le rólam a ruhát. Feje lejjebb csúszott a nyakam oldalára, ahol vadul szívni kezdte a bőröm. Tehetetlenül felnyögtem ahogy a fájdalom belenyilallt, mire éreztem ahogy ajkai egy elégedett mosolyra húzódnak.

Feszülten próbáltam ellökni magamtól. Mindig is utáltam, ha valaki a nyakam szívja, és ez most sem volt kivétel.

-Engedj el!- csattantam fel, mire a nyakamba nevetett, és lassan elhúzódott.

-Ne is álmodozz róla! A mai naptól kezdve, te azt teszed, amit mondok, akarok, és parancsolok! Felfogtad? Nincs többé olyan, hogy kívánság, óhaj, és egyebek. Te már nem létezel, mint szabad ember...- suttogta, miközben az arcáról a nyers élvezet tükröződött. Szemei szinte feketén ragyogtak a vágytól és a gonoszságtól. - Most pedig felviszlek a szobádba, és keményen megduglak...De te hívd csak nyugodtan nászéjszakának!- nevetett fel kegyetlenül, majd lerakott a földre, megragadta a kezemet, és vadul átrángatott a házon.

Nem teketóriázott sokat. Gyorsan behúzott egy sötét szobába, majd a helyiség közepén elhelyezkedő, hatalmas ágyra lökött. Időm sem volt menekülni, már rajtam volt, kezeimet pedig a fejem felé szorította. Éreztem magamon a forró leheletét, amitől görcsbe rándult a gyomrom, és szabadulni akartam. Idegesen kezdtem rángatni a kezem, ám őt nem zavarta, sőt egyenesen játéknak vette. Egy félmosollyal az arcán vette át egy kezébe a csuklóimat, míg másikkal ráérősen szétfeszítette a lábaimat, és közéjük feküdt. Az ujjai ráérősen siklottak végig combjaimon, majd akadtak bele a rám erőszakolt fehér csipke alsónemű vékony pántjába.

-Remélem, nem bánod, ha ettől megszabadulok... Vehetsz még sok ehhez hasonló, gyönyörű darabot.- azzal választ sem várva letépte, mire az anyag megadóan reccsent, és leesett rólam.- Á, és még a szakadás közben is tökéletesen fest!

Undorodva néztem rá, miközben végigsimított a felszabadult felületen, majd mikor a nadrágja felé nyúlt, még kétségbeesettebben próbáltam kijutni a marka erős fogságából. Vadul vergődtem, hogy valami kiutat találjak, próbáltam a lábaimat összébb zárni, ám minden hiába volt. Egy hatalmas vigyorral az arcán figyelte, ahogy a testem összerándul, mihelyst belém nyomakodott. Szenvedve emeltem rá a tekintetem, és figyeltem, ahogy az arca átalakul, megváltozik. Eltűnt róla a gonoszkás mosoly, helyét a vágy félreismerhetetlen vonásai vették át. Már nem törődött a maga kis mocskos játékával. Keményen törekedett egyre magasabbra, lökött egyre durvábban, s minél több fájdalmat okozott nekem, úgy tolta magát egyre-egyre feljebb. Mire észbe kaphattam volna, már rám borulva lihegett és az orgazmusa utóhatását élvezte.

A fájdalom teljesen letaglózott. Soha az életben nem fájt ennyire semmi. Nyomorultul éreztem magam. Sosem így képzeltem el a nagy első alkalmat. Gyengédségről és szerelemről álmodoztam. Ez pedig az ellentéte volt.

Az arcomra fájdalmas grimasz ült ki, ahogy kihúzódott belőlem és felállt. Egy gyors pillantást vetett rám, majd undorodva elhúzta a száját, és hátrébb lépett.

-Nem is értem, hogy Harry hogy tudott rábeszélni erre a szarra... Ennél bármelyik rajongóm jobb lett volna... Sőt, akár egy gumi nő is...- morogta félhangosan, majd még egy utolsó lenéző pillantást vetett rám, és kiviharzott a szobából.

Amint becsukódott mögötte az ajtó, térdeimet a mellkasom elé húztam, összegömbölyödtem, és némán meredtem a távolba, miközben a könnyeim lassan előtörtek a mélyre elásott fészkükből. Sosem akartam ehhez hasonlót átélni. Sosem akartam, hogy megerőszakoljanak...

5.| Szabályok

Mindenki minket nézett. Egyesek döbbenten, rémülten, míg az üzlet felé hajlók dühösen. Tudtam, hogy úgy álltak hozzá a dologhoz, hogy vagy ő vesz meg, és neveli belém a rendet, vagy pedig ők tanítják meg, hogy mik is errefelé a szokások. Hiába kerestem magamban a megszeppentséget, félelmet a rám váróktól, csak a forrón pulzáló véremre, a dühöm enyhülésére és az elégedettségre tudtam gondolni. A jövőre, és az elkövetkezendő szenvedésre semmiképp.

Az előttem álló férfi döbbenten az arcához kapott, lassan végigsimított az ütésemtől bizsergő területen, majd meglepetten elvigyorodott.

- Ez már tetszik... Nem olyan szende szűz vagy, mint ahogy hittem. Egész kis tüzes lány vagy... És kifejezetten beindít a szemedben lévő gyűlölet. Azt hiszem, gyönyörű kapcsolat lesz a miénk!- villant meg gonoszul a szeme, majd megragadta a kezem, és közelebb rántott.- De ha még egyszer kezet mersz rám emelni, vagy egyáltalán megfontolod, hogy ellenszegülsz...- szinte már a fülembe suttogta a szavakat.- Meg... foglak...ölni...

Elengedett, majd a férfiak felé fordult, és bólintott egyet. Azok szinte ragyogó arccal invitálták közelebb, hogy megbeszélhessék az üzlet hátralevő részét. Elysere pillantottam, aki mellettem állt nem sokkal, és aggódó tekintettel figyelt. Biztos voltam benne, hogy hallotta, amit Zayn mondott. Egy nagyot nyeltem. A félelem lassan csordogált az ereimben, jeges dermedtséget hagyva maga után. Most már nincs vissza út. Elvesztettem minden lehetőségemet a szabadságtól. Nekem már csak egy örök emlék, remény marad, hogy egy nap a saját fejem után menjek, mentem.

- Szóval, akkor Mr. Malik, köszönjük a vásárlást, élvezze az újdonsült feleségével az életet! A legjobbakat kívánjuk! És most, egy esküvői kép, majd pedig már mehetnek is. A barátjaikat ha kérhetjük, jöjjenek velünk.

Egy apróbb terembe vezettek minket, és mire észbe kaptam, már villant is a vaku. Nem voltam tudatában a velem történteknek. Nem tudtam felfogni, hogy vége az életemnek. Abban a pillanatban, bármit megadtam volna a halálért. Sőt, még boldogan is vettem volna, hogyha megkönyörül rajtam, és elragad az élőktől.

De sajnos nem így történt. Némán tűrtem, ahogy Zayn kivezet az épületből, és egy hatalmas autóba ültet. Velünk szemben Elyse és Lou szorosan egymás mellett ülve sutyorogtak, míg a göndör hajú fiú mellettem foglalt helyet.

- Ne aggódj, nem lesz ez annyira rossz, mint hinnéd...- villantott rám egy féloldalas mosolyt, miközben kezét a térdemre fektette.

 - Harry, azt hiszem, épp most taperolod a saját tulajdonomat...- röhögött fel Zayn, mire Harry is csatlakozott hozzá, ám a kezét elvette. Helyette az új férjem vette át a helyét.- Lou, te aztán nagyon bekaptad, holott még csak most ismerted meg...- röhögött fel újra a kreolbőrű srác.

- Ez nem igaz Zayn...- kuncogott fel a kék szemű, kedves mosolyú fiú.- Elyset már gyermekkorom óta ismerem. Kicsinek jóban voltunk, aztán valamiért eltávolodtunk egymástól, aztán nemrégiben összefutottunk egy partin, ahol nagyon, nagyon jól éreztük magunkat, majd másnap este is találkoztunk... Aznap este rabolták el, én pedig elhatároztam, hogy kiszabadítom. És most lett egy gyönyörű feleségem!- mosolyodott el elégedetten, mire barátnőm arcán halvány pír jelent meg.

- Fúj de undorítóan nyálas egy történet ez!- horkantott fel Zayn- Nekem Perrie után egy életre elegem lett minden rózsaszín giccsből. Se szerelem, se gyűrű, se romantika, se semmi. Épp ezért vettem meg őt.

- Van nevem is, te barom...- morogtam undorral a hangomban, mire mindenki rám meredt.

- Hogy mondtad?!-dörrent rám az „új gazdám”, mire még jobban elöntött az iránta való gyűlölet.

- Azt mondtam,- hajoltam hozzá közelebb- hogy van nevem is...

- És az engem hol érdekel? Rohadtul leszarom, hogy mi a neved, ki vagy és ki voltál. Nem érdekel, semmi, ami veled kapcsolatos. Ha valami barátnőcske félét kerestem volna, csak rámosolygok az egyik rajongómra. Felfogtad? Te a tulajdonomban állsz, egy rossz szó, és kinyírlak. Most pedig fogd be a szád... Ha hazaértünk, ezt még megbeszéljük!

Az utastérben innentől megállt a légkör. Nem szólt senki semmit, a kínos csend pedig egyre jobban csak nőtt. Tudtam, hogy Zayn mellettem képes lenne felrobbanni, és idegesíti az itt lévő némaság, és hogy mindenért engem hibáztat. De nem állt szándékomban tenni ellene. Elysével némán, szembeszéddel megoldottunk minket, majd mikor a kocsi fékezett, és puhán megállt, egy szomorú mosolyt villantott felém.

- A legjobbakat, Dragana...- suttogta, majd éreztem a kézfejemet megragadó Zaynt, és mire észbe kaphattam volna, már a házban voltam, és Zayn felhevült csókjával kellett szembenéznem...

4.| Alku és bonyodalom

Felvont szemöldökkel meredtem a dühtől szinte vibráló Elysére. Ő viszont nem vett rólam tudomást. Csak idegesen járkált fel s alá, feszülten szemügyre véve a környezetet. Muszáj volt megkérdeznem, hogy még is hogy gondolta ezt.

- És hogy tervezted?- suttogtam szinte alig hallhatóan.

- Úgy picinyem, hogy használjuk azt a búbot a nyakunkon, és kitaláljuk!- vágta rá gyilkos tekintettel.

- És hogy fogsz kijutni innen, Wonderwoman?!- nevettem rá cinikusan.

- NEM TUDOM, DRAGANA! De veled ellentétben én nem fogok itt ücsörögni és várni, hogy végre, valahára eladjanak... Nem fogom hagyni, hogy egy vén csotrogány pasi csak úgy irányítson és elcsessze az életem!

- Ahogy én sem. De veled ellentétben én nem idegbeteg módjára próbálom keresni a kiutat, hanem nyugodtan, pontról pontra megtervezni...

- És hogy állsz, zsenikém?- vigyorgott rám gúnyosan.

- Mivel nem ismerem az épületet, így sehogy... Talán ha elmondanád, mi hogy van, többre mennénk...

- Igazad van...- sóhajtott fel, majd ült le mellém.- Szóval, én úgy gondoltam, hogy ez az egész, holnap, az eladás alatt történne...

Másnap reggel, pontban hatkor

Már a legapróbb neszre felébredtünk. A tegnapi terv, amit kitaláltunk, tökéletesre sikerült. Biztosnak éreztem a kijutást, szinte már az orromba éreztem a szabadság illatát. Talán épp ez adta meg azt a kellő lendületet, hogy erővel telve, frissen ébredjek és üljem végig az előttem álló őrületet. Elyséről már nem mondhattam el hasonlókat. Izgatott volt, feszült és alig bírt megülni a helyén. Nem akartam hasonló pánikba esni, így inkább figyeltem, ahogy a stylist mereng a ruháinkon, ahogy a fodrász a hajunkat csodálva lát munkának, valamint ahogy a sminkes összeráncolt szemöldökkel pingál minket még szebbé.

Nem engedték megcsodálni az eredményt. Egyedül annyit tudtam magamról, hogy fehér kisestélyi van rajtam, ami szorosan a testemre simul, kiemelve az alakom, valamint hogy a hajam enyhén göndörre lett besütve. Elysére pillantottam. Gyönyörű arcán az aggodalom ült, feketére festett, hatalmas barna szemei idegesen vizsgálgatták az előttünk lévő ajtót.

- Nyugalom, hé! Ne izgulj már ennyire!- sziszegtem oda neki, mire egy gyors mosolyt küldött felém.- Nagyon szép vagy, Elyse...

- Bár ne lennék... Idióta sminkek... Idióta pasik... Idióta mindenki!- fakadt ki, majd felvett egy lezser tartást.- Ó hogy a fene enné ki a belüket! Ebben a cipőben képtelenség púposan állni!- lepillantottam az ormótlanul magas példányra.

- Hm. Én arra gondoltam, hogyha szándékosan pofára esek a „vőlegényem” előtt, akkor elmegy a kedve a párválasztástól!- pillantottam rá vidáman, mire felnevetett.

- Csendbe legyetek már!- morgott ránk Inez. Szinte azonnal elhalkultunk.

Az előttünk álló ajtó lassan nyílni kezdett, bennem pedig a vér is megfagyott. Eljött az ideje annak, hogy megszökjünk innen.

Félve nyújtottam a kezem Elyse felé, és szorítottam meg egy pillanatra.

- Ugye hogy nem is olyan könnyű nyugton maradni?!- csattant fel egy pillanatra, mire halk nevetés tört ki belőlem.

Megfeledkezve a kötelességemről, az előre lebeszélt tervről, mosolyogva sétáltam be a terembe, hogy szembenézzek a ránk váró férfiakkal.

- Ó, már itt is vannak. A mi imádott lányaink. Elyse, Dragana, örülök, hogy csatlakoztatok hozzánk...- vigyorgott ránk erőltetetten a tegnapról megismert, jól öltözött idegen.

Némán lépkedtünk eléjük, majd pislogtunk óvatosan az ott jelenlévő fiatalemberekre. Alaposan szemügyre vettem a három fiút, majd továbbra is csendben vártam Elyse jelzésére. Ám ő nem szólt semmit.

Döbbenten pislogtam rá a szemem sarkából, ám ő észre se vett. Ajka enyhén elnyílt, arcán enyhe pír jelent meg, míg pillantása az előttünk álló férfiak egyikét pásztázta. Kétségbeesve pillantottam magam elé. Most mégis mit kéne csinálnom? Egyedül képtelen lennék véghezvinni a szökésünk.

- Szóval uraim, elégedettek a felhozatallal?- szólalt meg végül a jól öltözött kereskedő behízelgő szövegével az ismeretlen férfi.

- Hát, nem is tudom. Azt mondták magukról, hogy a legjobbak, erre idehoztak egy lányt, amelyiknél különbet is találok a rajongóink között...- vonta fel fintorogva a szemöldökét az egyik ifjú.

- Ugyan már Zayn, ne legyél ennyire válogatós, nézd már meg milyen gyönyörű ez a lány...- suttogta neki göndör hajú barátja, mire rájuk emeltem a szemeimet.- És nézd meg a szemeit! Mikor találkoztál te ilyen kék pillantással?!

- Perrienek is ilyen szemei vannak. Utálom már csak az árnyalatukat is. A másikat nem vihetném inkább el?

- Nem, Zayn, ő az enyém!- szólalt meg most először a kék szemű, barnás hajú fiú, majd mosolygott rá Elysére.

- Akkor mehetünk is, nekem ő nem kell!- fintorgott újra rám, majd fordított hátat nekünk. - Lou, gyorsan intézd el a csajt. Haza akarok menni.

- Zayn, ne legyél már ennyire pöcs!- ragadta meg barátja karját a göndör hajú srác, majd rántotta vissza. - Nézd már meg ezt a lányt úgy igazán! Mikor láttál már ilyen hosszú combokat? Ilyen homokóra alakot? És azért már meg se haragudj, de a mellei sem utolsók. Gondolj bele, milyen jól fog mutatni az oldaladon az átadókon... A nők sem fognak többet zaklatni mindenféle hülyeséggel... Vagy nem ezt akartad? Megszabadulni mindentől, ami rózsaszín?

- Hagyjál Harry, ha már nőt választok magam mellé, akkor az a minimum, hogy helyből merevedésem legyen tőle. De ő? Ugyan már, ne nevettess. Előbb dugok meg egy guminőt, ami azért nálam már nagy szó...- közölte fintorogva a kreolbarna bőrű fiú, miközben megvetően végigmért. A legszívesebben apró darabokra szaggattam volna az arcát. Hogy jön ő ahhoz, hogy sértegessen? Szinte akaratlanul is feljebb szegtem az állam.

- Ugyan, Mr. Malik, hisz nem is látja ettől a bő ruhától a lány testét. Higgyen nekem, hogy mi csak a legjobb anyaggal dolgozunk, és ez a lány nem véletlenül került ebbe a szekcióba. Személyesen kerestem ki önnek a megfelelő alanyt, és ő illett a leginkább az Ön által felállított listának. Gyönyörű, kecses és vad egyszerre. Vagy nem ezt szerette volna?- villantott rá egy 32-es vigyort a pasi.

A fekete hajú, barna szemű Zayn csak pár másodpercig tűnődve végigmért, majd lassan közelebb sétált. Megállt közvetlenül előttem, és a szemembe nézett. Nem tudtam elfojtani a színtiszta undort, amit iránta éreztem. Áradt belőlem a gyűlölet és a megvetés. Azt akartam, hogy tudja, hogy már most utálom, és ha csak egy kezét rám meri emelni, nagyon meg fogja bánni.

Féloldalasan elmosolyodott. Kezét könnyedén az arcomra simította, majd finoman végigsimított ajkaimon. Egy grimasszal az arcomon kaptam el a fejemet az érintése elől. Nem gondolja, hogy sérteget, és majd mintha misem történt volna, csak úgy megtapogathat. Arcára egy lusta vigyor ült ki. Nem nagyon zavartatta a néma lázadásom ellene, még közelebb lépett, és zavartalanul magához rántott. Kezei a derekam köré fonódtak, majd onnan lassan a fenekemre. Erőteljesen belemarkolt, majd még közelebb szorított magához. Ajkaim elnyíltak az enyhe sokktól, kezeim szinte automatikusan emelkedtek, hogy ellökjem magamtól. Hiába próbálkoztam, erősebb volt nálam. Amikor aztán végre kiszabadultam az erőszakos, intim közelségéből, szinte fel tudtam volna robbanni a dühtől. Észre se vettem, hogy mit teszek, mikor a tenyerem már az előttem álló fiú arcán csattantak. A teremben azonnal néma csend lett, szinte még a levegő is megfagyott az emberek között...

3.| Csak hogy tudd, megszökünk!

Kábán tértem magamhoz. A pillantásom legalább olyan homályos volt, mint az emlékeim. Fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok, és mit keresek ott. Még csak annak sem voltam tudatában, hogy milyen napszak van.

Hunyorogva könyököltem fel a puha ágyon, és néztem körül a hatalmas pompával berendezett, tágas szobában. A falak mélyvörös színben díszelegtek, a bútorok pedig sötétbarna fából készültek. Az én ágyammal szemben állt egy másik, ahonnan egy kíváncsi, nagy barna szempár figyelt engem.

- Héj, jól vagy?- suttogta halkan, lágy hangon, mire kérdőn meredtem rá.

- Hol vagyok?- krákogtam.

- Egy luxusszállodában, és mindjárt hozzák a reggelit, a meztelenre vetkőztetett, kigyúrt pincérek, akik csak értünk érnek, és tejben vajban fürdetnek, és a legkisebb sóhajunkra ugratnak...- forgatta meg szemeit szarkasztikus beszéde közben, majd szegezte rám újból a tekintetét. - Szerinted?!

- Nem tudom, nem emlékszem...- ráztam meg a fejem, majd néztem végig az öltözékemen. Már nem a fekete ruha volt rajtam. Helyette egy selyem, combközépig érő, mélyen dekoltált hálóing simult rám. A mellettem álló szekrény tükröződő felületén láttam, hogy már a sminkem sincs rajtam.

- Hát akkor kedveském, üdvözöllek itt, a hivatalos Elraboltak, Segítség,Vegyél meg Kft. luxuskivitelezésű palotájában Dubaiban, a Niagara mellett...- villantott rám egy műmosolyt, majd lassan körülnézett, és óvatosan áttelepedett az én ágyamra.- A nevem Elyse, de hívj nyugodtan Elynek. Már vagy két hete vagyok ebben a szobában, de fogalmam sincs, hogy pontosan hol is vagyunk... Azt tudom, hogy mi vár ránk, és mik a szabályok, de ezt majd holnap veled is ismertetik...- mosolygott rám megnyugtatóan, majd simította kezét az enyémre. - Ne aggódj, majd segítek túlélni ezt az egészet...

- Hát... Erre nem tudok mit reagálni...- néztem rá döbbenten.

- Aha, még mindig be vagy állva. Hű, te aztán küzdhettél, ha ennyire leszedáltak. Vagy szimplán már a jó öreg Bobek sem a régi, ha ennyire megszaladt neki az anyag...- nevetett fel, mire kérdőn néztem rá.- A két seggfej, akik idehoztak. Rémlik, kedves... mi is a neved?

- Dragana...

- Szóval Dragana. Értem, hát üdv a társaságomban, remélem jól fogjuk itt tölteni ezt a pár napot, és idővel mindent meg fogsz érteni... Most viszont jobb ha alszol, hidd el, holnap nehéz napunk lesz... Amilyen izgága pofát vágott az a két köcsög, tuti hogy vendégeink lesznek...- sóhajtott fel, majd állt fel az ágyamról. Kecsesen visszalibbent a sajátjához, és nyakig betakarózva temetkezett a párnái közé.

Gyönyörű lány volt. Szinte álmodni sem lehetett volna szebbet nála. Tökéletes volt az alakja, a szemei úgy ragyogtak, mint az éjszaka, ajkain pedig mindig elbűvölő mosoly játszott. És habár hiába bámultam rá, semmi pénzért nem akart többet mondani nekem az itt lévő helyzetről, így kénytelen voltam a példáját követve álomba merülni.

Reggel kómásan ébredtem. Nem tudtam, mi történt előző nap, vagy hogy hogy kerültem a helyemre. Elyséhez még halvány emlék köt, de minden más homályos. Például hogy hol van Cara.

Zavartan ültem fel a helyemen.

- Na, itt volt az ideje, hogy magához térjen, kisasszony, jöjjön az urak nem szoktak várni, azonnal menjen fürödni!- ragadta meg a karom egy idősebb nő. A haja katonásan rövidre volt vágva, arcát nem egy heg csúfította el. Apró barna szemei voltak, rettentően kemény pillantással.- Mire vár még, tapsra?! Egy kettő, induljon már!

- Jól van, jól van, megyek már...- motyogtam, majd az ajtó felé igyekeztem, ahol a jókedvű Elysével találkoztam.

- Á, látom megismerted már a mi kedves banyánkat, ezt a jólelkű némbert!- mosolygott a hátam mögé, majd suttogva hozzátette- Hogy kapna el az egyhavi esőzés te büdös nyanya...

Féloldalasan mosolyogva pillantottam a lányra, majd rohantam el mellette, és az idős nő utasításait követve mentem be a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, majd az oda készített alsóneműt felvéve indultam meg kifelé.

- Gyerünk már, nem érünk rá egész nap!- ragadta meg a karomat újra a nő, és rángatott ki a folyosóra. Tiltakozni akartam, de képtelen voltam. A szorítása erős és határozott volt, lehetetlen volt a markából szabadulni.

Egy elegánsan berendezett irodába vezetett. Az előző éjszakáról jól ismert két férfi ültek ott, és még egy, számomra idegen, márkás ruhába öltözött egyed. Mindannyian türelmetlenül fordultak felém, majd biccentettek a kísérőmnek, aki a szoba közepe felé lökött. Még épp idejében léptem ki, hogy megoldjam a helyzetet, és ne essek el a durva bánásmódtól.

- Inez, a haja...- morogta a jól öltözött ismeretlen, mire a nő vadul kitépte a fürdéshez felkötött hajamból a gumit. - Hmm. Mozgása kecses, a haja tömött, aranybarna, természete vad, de szeme gyönyörű... Gyere csak közelebb, kedvesem!- pillantott rám a férfi, és invitált közelebb. Ám nekem eszem ágában sem volt megmozdulni.

- Menjél már, te buta liba!- morogta mögülem a rosszindulatú banya.

- Hagyja csak, Inez, ha ő nem jön, megyek én...- vigyorodott el a férfi, majd ruganyos mozdulattal felállt, és lassan közelebb sétált hozzám. Alaposan körbejárt, majd előttem megállva egy hatalmas pofont kevert le.- Ez már nem az a jól megszokott világ, kislány, amibe nevelkedtél. Itt nincs ellenkezés, vagy ellenszegülés. Azt teszed, amit mondok, és akkor, amikor mondom. Ha pedig nem engedelmeskedsz...- ragadta meg az államat, és rántott közelebb magához- puszta kézzel foglak megölni... Remélem világos voltam!- azzal pedig a földre lökött.

- Na, mit gondolsz An, megfelel a célra?- bökött az asztalon lévő papírhalom felé a tegnapi férfi.

- Igen, tökéletes alany rá. Az elvárásoknak megfelel, hibátlan anyag. Tökéletes lesz. Viszont 30 alatt el ne merd adni!

- Én is hasonló árban gondolkodtam...- motyogta a másik, majd a lap felé görnyedt, és jegyzetelni kezdett.

-Te még mindig itt vagy?!- vicsorgott rám az elegánsabb férfi, mire ijedten hátrálni kezdtem.- Látom, gyorsan tanulsz, kedvesem, látod, így nem lesz problémánk egymással- kacsintott felém- most viszont tűnés. Inez, magyarázza el neki, hogy mi vár rá. Elyset pedig legyen szíves, küldje be...

- Igen, uram!- bólintott a nő komolyan, majd karon ragadott, és visszatuszkolt a szobámba.- Elyse, az Úr vár téged. Igyekezz, indíts már!- morogta lakótársamra, aki megforgatta a szemét, majd mézesmázos hangon elküldte melegebb tájakra az idős nőt, de végül összeszedte magát, és átballagott a férfiakhoz.

Amikor már csak ketten maradtunk a szobában, az ölembe dobott egy könnyebb nyári ruhát, majd szigorú tekintettel figyelte, ahogy belebújok, és újra rá emelem a pillantásomat.

- Rendben, holnap reggel pontban hat órakor jövök ébreszteni, utána elkísérlek a fürdőbe, majd onnan Marcelhez, és tőle pedig a sminkesünkhöz. Nem magyarázok sokat, mert holnap úgyis tovább állsz. Jelenleg egy olyan helyen tartózkodunk, ami gondosan el van rejtve a kíváncsi szemek elől. Intézményünk fiatal lányokkal foglalkozik, akiket különböző kategóriában meghirdetnek, majd árveréseken, vagy épp négyszemközt meghirdetve, de eladnak, természetesen magas áron. Ha bármelyik lány ellenkezni mer, vagy rosszul viselkedik, különböző fokú és mértékű büntetés vár rá. A legnagyobb büntetés a halál. Az itt történő emberkereskedelem viszonylag elfogadott, amíg nem történik nagyobb baj, éves túltermelés, az állam és a hatóságok szemet hunynak a tevékenységeink felett. Na már most, minden szerződésnél, eladásnál egyfajta házassági nyilatkozatot írnak alá az ügyfelek, és a megvett lányok, amellyel biztosítják a gazda tulajdonjogát és formalitást is adnak a kapcsolatuknak. Holnap, valószínűleg téged megvesznek, így előtte kicsinosítanak, hogy a legszebb éned mutasd a vevőnek, és minél magasabb áron kelj el. Remélem világos voltam. Most pedig itt maradsz, és viselkedsz. A holnapi viszontlátásra!- azzal kiviharzott a szobából, magamra hagyva a mondandójával, a rideg tényekkel és a saját gondolataimmal.

Ledöbbentem azon, hogy amit eddig csupán a hírekből láttam, távoli világ, az anyám óvó szavai, akárhányszor későn indultam el, és a mesék a gonosz, sötét emberekről, mind a valóság, és velem is megtörténhet. Képtelen voltam elfogadni, hogy ott ültem az életemben látott eddig legelegánsabb szobában, a legnagyobb luxussal körülvéve, és már mégsem lehettem önmagam. Nem lehettem ugyanaz a lány, mint pár napja, nem viselkedhettem ugyanúgy, mint bárki más, nem mehettem oda, ahova akartam, nem nevethettem akkor, mikor szerettem volna, nem élhettem úgy, ahogy akartam. Utáltam még csak belegondolni is, hogy ezentúl valaki más fogja irányítani az életem, hatalma lesz felettem, és bármivel próbálkozom, sosem fogok tudni tőle megmenekülni.

Az ajtó hirtelen vágódott ki, rajta pedig a barna szemű szépség rohant be.

- Még hogy eladni, meg még mi a nyavalyát nem! Idióta barmok, persze, majd csak úgy eladogatnak, mi? Majd megmutatom én. A rohadt életbe is! Nem a bábjuk vagyok! Dragana csak hogy tudd, megszökünk!

2.| Üdv a pokolban!

Izgatottan simítottam végig a fekete, combközépig érő ruhámon, túrtam bele enyhén göndör, mell alá érő aranybarna hajkoronámba. A tincsek engedékenyen hullottak előrébb, majd estek vissza az eredeti helyükre. Imádtam, ha a hajammal babráltak, és az érzés most sem maradt el. Enyhén telt, mályvarózsaszínre festett ajkaim közül egy jóleső mormogás tört ki, majd halt el a szoba csendjében. Alaposabban szemügyre vettem az arcomat. Hosszúkás, finom vonású vonásaim voltak, kobaltkék szemeim szinte világítottak. Hosszú, feketére festett szempilláim sűrűn keretezték pillantásomat. Elégedett voltam a külsőmmel. Hosszú idő után először úgy éreztem, hogy vonzó vagyok. Egy boldog mosollyal az arcomon kaptam fel a kis retikülömet, majd bújtam bele a magassarkú Louboutin cipőmbe. Utolsó lépésként fújtam egy keveset magamra a kedvenc parfümömből, majd késznek nyilvánítottam magam. Egy végső pillantást vetettem a tükörre, majd dobtam egy puszit felé, végül lesiettem az emeletről. A taximnak pár percen belül meg kellett volna érkeznie, így lassan az ajtóhoz mentem. Amint bezártam a kiskaput, a kocsi már ott is volt. Gyorsan bepattantam, bemondtam az adott címet, és tűkön ülve vártam, hogy újra láthassam Őt...

Az elit klub magas belterében vadul lüktetett a zene. Az emberek különféle ritmusban vonaglottak az adott számra, miközben a fények ide-oda cikáztak a teremben. Hangosan felnevettem az elhangzott viccen, ám ahogy a többiek hangját, az enyémet is ugyanúgy elnyomta a hangfalakból dübörgő basszus. Hirtelen egy gyengéd szorítást éreztem a karomon, mire oldalra kaptam a pillantásom, és a világ legkékebb szempárjával néztem farkasszemet.

-Gyere, menjünk táncolni!- mosolygott rám, én pedig mindenféle nógatás nélkül álltam fel, és követtem őt a tömegbe. Nem kellett szégyenlősködnöm, az a pár koktél, és rövid ital megtették a kellő hatást ahhoz, hogy ellazuljak.

Lágyan ringatóztam a tömegben, nem dobáltam magam úgy, ahogy a hozzám hasonló lányok tették. Élveztem a zenét, és nevetve adtam át magam neki. Talán épp ez keltette fel azoknak a férfiaknak a figyelmét, akik csatlakoztak hozzánk. Barátnőmmel együtt csak mosolyogva fogadtuk a közeledésüket, és táncoltunk tovább. Később már csak a poharak számára, a hatalmas nevetésekre, majd az előttünk megálló hatalmas fekete limuzinra emlékszem.

-Ugyan már Drag, ne kéresd magad, gyere, menjünk haza!- nevetett fel Cara, majd rántott egyet a kezemen, így beestem a kellemesen meleg bőr ülésekre. A férfiak velünk szemben mosolyogva figyeltek minket, majd intettek a sofőrnek, hogy indulhatunk. Enyhén baljós érzés fogott el.

Tudtam, hogy Cara imádja az extrém helyzeteket, és hogy nagyon bevállalós lány, de szerintem ezt most tényleg nem kellett volna. Elvégre, még csak a nevüket sem tudjuk. A rideg valóság szinte percek alatt kitisztította a fejemet az alkohol mámorától. Zavartan néztem körül, és szorítottam meg a mellettem ülő, halkan nevetgélő lány kezét.

-Nyugodj meg, drága, nem lesz semmi baj!- nevetett fel, majd nyomott egy önfeledt csókot a szám sarkába.

-Cara, megérkeztünk!- rándult mosolyszerű grimaszba az egyik férfi arca.- Jó éjt, és ne aggódj, a barátnőd a legnagyobb biztonságban lesz velünk!- a szeme furán felcsillant az utolsó pár szóra, amitől megrémültem.

-Nem kell fáradozni a hazavitellel, el leszek én itt is!- mosolyogtam rájuk, majd követtem volna a barátnőm, mire a férfi megragadta a kezem, és a kocsiban tartott.

-Leülsz!- morogta gyilkos tekintettel, mire a vér is megfagyott az ereimben. Ajkaim kiszáradtak, az agyam leblokkolt, és fogalmam sem volt arról, hogy mit kezdhetnék az adott helyzettel.

Már csak a csukódó ajtó hangjára, és a folyamatosan gyorsuló autó motorjának zümmögésére figyeltem fel. A velem szemben ülő két férfi láthatóan ellazultak, és egymásra vigyorogva dőltek hátra, majd matattak a zsebükben, valamit vadul keresve.

- Hát akkor kedvesem, üdv a poklok poklában...- vigyorgott rám gonoszkásan az egyikük, majd fürgén előrehajolt, és az orrom alá nyomott egy erős illatú szerrel átitatott zsebkendőt. Nem kellett sokat várnia ahhoz, hogy a látásom elhomályosodjon, majd a világ teljes sötétségbe boruljon előttem...

1.| Természetesnek kéne lennie

Tisztán emlékszem arra a borongós időjárásra, ami épp akkor vonult át a városunk felett. Nagyon ellenemre volt a hideg, esős reggel, amire ébredtem, így bármennyire is próbáltam pozitívan a dolgokhoz állni, képtelen voltam bármilyen optimista gondolkodásmódra ráhangolódni. Az az apró tény sem segített jobb szemmel látnom a reggelt, hogy találkozóm volt.

A lány, akivel megbeszéltem az aznapi programot, a világ egyik legszebbike volt. Legalábbis, számomra biztos. Imádtam vele lenni, számomra ő jelentette azt, ami másnak az első szerelmét. Bár, akárhogy is nézem, pontosan ezt jelentette számomra is. Az első nagy szerelmemet.

Már régóta küzdöttem önmagammal, az önbecsülésemmel, és a kétségeimmel. Úgy gondoltam, hogy másságom miatt az emberek képtelenek lesznek elfogadni, sosem leszek képes szeretni, sosem lesz egy olyan lélek sem, aki viszonozná érzelmeimet. És most itt ez a lány, aki ugyanannyira szeret engem, mint én őt.

A gondolat mosolygásra késztetett. Úgy látszik, már az is segít abban, hogy jobb kedvem legyen, hogy rá gondolok.

Talán épp ez a kezdőlöket kellett ahhoz, hogy kikászálódjak az ágyból, letusoljak, megreggelizzek, majd felöltözve tűkön ülve várjam a pillanatot, hogy indulhassak megbeszélt találkahelyre.

Korábban érkeztem.

Szüleim példáját elutasítva mindig korábban érkeztem a találkozókra. Gyűlöltem késni, várakozni és sietni. Inkább elindultam jóval előbb a kelleténél, minthogy sietnem, futnom kelljen, és lihegve, előre lebélyegzett kedvvel érkezzek meg az engem váró személyhez.

Ám nem csak én voltam ilyen beállítottságú. Nem kellett sokat várnom, hogy Ő is megérkezzen. Szépsége már messziről kitűnt a tömegből, az arcát ékesítő mosoly csak még kedvesebbé, szeretni valóbbá tette amúgy is gyönyörű vonásait.

Elegánsan állt meg előttem, majd hajolt előrébb, mért fel pajkosan csillogó szemeivel, majd nyomott egy rövid puszit ajkaimra.

- Na mi újság van, kedves?- villantotta rám féloldalas vigyorát, majd ült le a velem szemben lévő székre. A pincér mintha csak erre a pillanatra várt volna, megjelent asztalunknál, majd hatalmas szemekkel bámult az én mesebeli hercegnőmre, és nyelt egy hatalmasat.- Egy zsírszegény tejeskávét legyen szíves. Ma még lesz egy fotózásom délután...- húzta el a száját.- Ne tudd meg, milyen idegesítő ez a fotós. Esküszöm, ha nem lenne ennyire tapasztalt a munkájában, már rég kértem volna egy újat! Annyira nyomul, és egyszerűen képtelen felfogni, hogy mit jelent az, hogy nem!

- Nem csodálom, hogy egy ilyen szépség láttán nem érti azt a fogalmat, hogy nem...- nevettem el magam, mire szúrósan pillantott rám, majd újra elmosolyodott.

- Szépnek találsz? Kedves tőled...

- Ez nem kedvesség- ráztam a fejem értetlenül- te tényleg az vagy, ez csak egy szimpla tény, és szupermodellként ezt tudnod kéne...

- Tudom... Csak néha olyan jó hallani valakitől, aki elmondja nekem, hogy szépnek talál...- mosolyodott el szerényen, majd zavarában kezdte piszkálgatni az asztalon lévő apró terítőt.

- Ó... Értem... Hát, akkor kedvesem, tudd, hogy te vagy a világ legszebb nője, és nálad szebbet álmodni sem lehetne! Legalábbis, számomra nem!- jelentettem ki határozottan, mire felnevetett, és örömtől csillogó szemekkel pillantott rám, pattant fel, és ugrott elém. Egy végtelen másodpercig mélyen a tekintetembe fúrta magát, majd könnyedén lehajolt és egy gyengéd csókot nyomott ajkaimra.

- Köszönöm szépen, hogy vagy nekem!- suttogta, majd simított végig az arcom mentén.

Reszelősen vettem a levegőt. Csókja íze, ajkai puhasága vérpezsdítő hatással voltak rám. Úgy éreztem, mintha a fellegekben járnék, magasan az emberek, és a szürke hétköznapok felett, messze ettől a világtól, ahol csak egyes egyedül én és Ő vagyunk.

Merengésemből csilingelő kacagása, valamint gyengéden összefonódó ujjaink riasztottak fel.

- Dragana, hahó, figyelsz te rám? Úgy tűnt, mintha egy egészen más helyen jártál volna!- nevetett fel újra. - Amúgy azt kérdeztem, hogy lenne-e kedved eljönni velem a ma esti buliba...

- Veled? Buli? Ma? Örömmel!- vigyorodtam el, s szinte azonnal megjelentek lelki szemeim előtt a különbnél különb partiszettek, lehetőségek és vad ötletek...

Prológus

Dragana Protovich

Gyermekként sosem gondoltam volna arra, hogy egy nap ennyire magasan fogok állni, és hogy ekkorát tudok majd zuhanni.

Amikor kislányként a mindent elsöprő szerelemről ábrándoztam, álmodni nem mertem volna, hogy egyszerre talál rám a nagy Ő. Valamint, arra se számítottam, hogy helyből két ember szerelme után fogok áhítozni.

Bárcsak tudtam volna azt, amit ma. Bárcsak szólt volna valaki, hogy mit tegyek. Bár lett volna valakim, aki átsegített volna a döntéseken. Ó, bárcsak tudtam volna, hogy melyik döntés a leghelyesebb. Vajon melyik tett volna boldoggá? Vajon vele ugyanúgy szenvednék, és tépelődnék a múlton, mint most? Már túl késő változtatni a történteken. Ideje lenne előre látnom, és a jelenre figyelnem. Rá, rám, ránk. Elvégre, ez a legfontosabb az életben. De mégis mit tehetnék, ha csak az a bizonyos szürke, esős reggel jár az eszembe?