13. Mit műveltél?!

Sziasztok!

Kárpótlásul a sok elmaradás miatt, úgy gondoltam, ma hozok egy részt. Nem is vesztegetem sokáig az időt, már csak annyit, hogy:

Jó olvasást!

Lily

-  Te lennél az a híres Dragana?- suttogta lágy, selymes hangján, én pedig egyedül csak pislogni tudtam.
-  I-igen, illetve, engem Dragananak hívnak, de nem tudok róla, hogy híres lennék...- pislogtam rá óvatosan, mire halkan felnevetett.
-  Ne haragudj, hogy csak így rád törtem, csak szerettelek volna megismerni... Tudni szerettem volna, hogy mi van benned, ami bennem nincs? Mi hiányzik belőlem, amit te meg tudsz neki adni? Mit rontottam el?- suttogta maga elé, könnyeitől elhomályosodó tekintettel.- Annyira nagyon szerettem, szeretem őt... Kérlek Dragana, vigyázz rá, nála jobb embert nem kaphatsz...

Kis híján hisztérikus nevetőgörcs tört rám. Erősen kellett küzdenem, hogy ne veszítsem el az önkontrollom és röhögjem képem az előttem álló angyalra hasonlító nőt. Még hogy Zayn, mint a legjobb ember számomra. Persze, ez pedig az év átverése, és most jönnek elő a kamerások, hogy az orrom alá dörgöljék, hogy bedőltem nekik. Ám semmi ilyen nem történt.
Az ajkamba harapva mosolyogtam fel rá, majd bólintottam, hogy tudomásul vettem a tanácsát. Elmosolyodott, és tekintetét a terem másik végében álló személyen pihentette.

-  Tudod, számomra ő jelentette a világot. A mindenem volt, és azt hittem, azt hittem, hogy életünk végéig együtt maradunk... Szinte már láttam magam előtt az esküvőnket, a gyermekeinket, ahogy egymás mellett megöregszünk és még akkor is szerelemmel, szeretettel nézünk egymásra, akárcsak a kapcsolatunk alatt... Aztán minden olyan gyorsan tönkrement, és most úgy érzem, hogy kettészakadt a világ, és engem maga alá temetett. A romokban vagyok, míg ő ragyog, és megtalált téged... Örülök, hogy melletted, benned megtalálta az igaz szerelmet, a lelki társát... Örülök, bár pokolian fáj ez az egész...
-  Nagyon sajnálom...-suttogtam, miközben követtem a tekintetét, ami Zaynt figyelte.
-  Ne tedd. Sokat köszönhetek neki. Megtanított igazán szeretni és szeretettnek lenni. Hálával tartozom iránta. És, remélem, azért az esküvőtökre meghívtok...- próbálta tréfával elütni a szomorú hangulatot. 

Hirtelen mázsás súlyúnak éreztem a gyűrűt az ujjamon. Bűntudatosan pislogtam le a kezemre, és próbáltam elrejteni. Persze, ő rögtön kiszúrta.

-  Uramisten...- kapkodott levegő után és tört ki belőle akaratlanul egy kisebb sikoly.- Az ott... az ott... Uramatyám! Elnézést...

Választ sem várva rohant el mellettem, és tűnt el a vészkijárat hatalmas ajtajai mögött. Nem sokkal később három nő követte őt, én pedig egyedül maradtam, és bambán bámultam magam elé.

-  Hát te még is mi a francot műveltél Perrievel?!- morogta egy rettentően dühös hang a fülembe, majd szorította meg erőteljesen a kezemet.- Ha?! Mi a halált csináltál vele?!
-  Én...Én... Én esküszöm, h-hogy ne-nem tudom!- makogtam össze-vissza, mire a szorítása erősebb lett.
-  Ne hazudj nekem! Egyértelmű, hogy csináltál valamit, másképp nem rohant volna ki sírva a teremből! Mondd meg, mit tettél!- morogta a fülembe durván, mire kis híján elsírtam magam. Éreztem, hogy reszketek a félelemtől, hogy összébb húzom magam.
-  Hagyj békén...- leheltem, mire letaglózva kapta el tőlem a kezeit, és meredt rám egyre elsötétedő pillantásával.
-  Hogy micsoda?- suttogta szinte némán.
-  Azt mondtam, hogy hagyj békén...- válaszoltam hasonló hangnemben, mire hátrébb lépett tőlem, egy hosszas másodpercig a szemembe nézett, majd sarkon fordult, és eltűnt.

Még a történtek gyors folyása következtében kialakult sokkban bámultam Zayn után, mikor egy kar fonódott finoman a derekamra, fordított meg, és vezetett lágyan a parkett felé.

-  Ne aggódj kislány, csak kiereszti a gőzt...- vigyorgott le rám a magas férfi, majd lágyan keringőzni kezdtünk...