17. Az érem két oldala

Sziasztok!

Mindenféle különösebb kommentár nélkül itt az új rész. Egyedül annyit, hogy ha az ünnepekig nem raknék részt, előre is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok mindenkinek!:)

Jó olvasást!

Lily

Az út hazáig néma csendben telt. Senki sem szólt semmit, még a rádió is ki volt kapcsolva. A feszültség tapintható volt a levegőben, és az egészről én tehettem. Ki tudja, ha nem lettem volna ennyire durva hozzá a kapcsolatunk legelejétől kezdve, lehet, hogy ebben a pillanatban nevetve bújna hozzám és mondaná, hogy szeret. Ahogy Louisnak tette a másik lány. Hiányoltam, hogy valaki szeressen. Változtatni akartam ezen az egészen.

Nehéznek tartottam uralkodni magamon. Minél tovább figyeltem Dragana foltoktól sötétlő arcát, annál inkább undorodtam magamtól, és kerültem a végső tűréshatárom szélére. Tudtam, hogy már így is a képzelt határ legeslegszélén egyensúlyozok, és egy óvatlan mozdulattal, szóval, tettel akár a lelkem legmélyebb sötétségeibe zuhanhatok, de képtelen voltam nem Rá figyelni. Egyszerűen mesebelien gyönyörű volt, még a sebekkel az arcán is.

Villanásszerűen kapta rám a tekintetét, a gyér fényben kobaltkék pillantása szinte feketének hatott. Talán épp ezért akadt a levegő a torkomon, és bénultam meg ültömben. A hideg, gyűlölettel teli pillantás többet mondott bárminél.

Nehezen, de elfordítottam a fejem tőle, és kibámultam az ablakon. A házam előtt álltunk, s mire észbe kaphattam volna, már egyedül ücsörögtem az autóban, és figyeltem, ahogy Harry Dragana után rohan, elkapja a karját és lázasan hadar neki valamit. Fájt látni, hogy a lány, aki tökéletes lenne számomra más mellett érzi jól magát, fájt, hogy erről az egészről én tehettem. Én és a problémáim.

- Ne...- suttogtam halkan, de már késő volt. Az a láthatatlan szakadék, mely engem jellemzett, most megnyílt, és a határvonalat távolabb tolva magába szippantott, és egyre lejjebb, és lejjebb húzott, egészen abba a mélységbe, ahol már semminek sem volt értelme, oda, ahol már csak egy ösztönlény voltam...

Még az utolsó erőmmel elértem, hogy bemenjek az ajtón, s bezárjam azt. Talán Draganat is magammal hoztam, talán veszekedtem is vele. Lehet, hogy most rettentően dühös, és gyűlöl engem, de legalább nem bántottam. Nem ütöttem meg, nem is értem hozzá, és ez enyhe megnyugvással töltött el. Egy elégedett félmosollyal az arcomon hunytam le a szemem, majd vesztettem el az önkontrollom a testem felett.

Dragana szemszöge:

Vadul hullámzó mellkassal, kiszáradt torokkal bámultam az előttem szintén hevesen szuszogó Zaynt. Arcára- talán a vitánk miatt, talán csak azért, mert sikeresen felidegesített, és ismételten a sírás határára lökött-, egy félmosoly ült ki. A szemei hidegebbek, sötétebbek lettek, minek hatására halvány félelem futott végig a gerincemen. Jobbnak láttam elmormogni egy 'Jó éjszakát!', majd felmenni a szobámba, és ott viszonylagos biztonságban tudva magam, lemostam magamról az est minden emlékét és mocskát. A kellemes, szinte forró víz olyannyira megnyugtató volt, hogy egy inkább lecsukódott a szemem, és képtelen voltam kinyitni.

Másnap reggel az ágyamban ébredtem, gondosan betakarva, pizsamában, az ágyam másik oldalán egy összehajtott papírlap társaságában.  

Na, kinek hogy tetszett?:)