29. Fájdalmas pillanatok

Sziasztok!

Meghoztam az új részt! 

Jó olvasást!

Lily

Az örökkévalóságig ültünk egymással szemben, és vártunk a másik reakciójára. Zayn döbbenten, elakadt lélegzettel meredt rám, míg én megfeszülve ültem, és figyeltem a legapróbb mozdulatára is. Egy idő után elfordította a fejét, tekintete szigorúan, üresen meredt a repülőtér egyre gyorsuló alakjára. Nem tudtam, hogy szóljak-e, kérdezzek-e bármit is, könyörögjek a válaszáért, vagy csak várjak csendben, hogy önmagától megnyíljon. Ám nem történt semmi.

Zayn egy darabig a távolodó földet, a fentről nyújtott lélegzetelállító látványt figyelte, majd a minket kísérő fiatal lányt magához intve rendelt egy üveg pezsgőt. A lány halványan elmosolyodott, és rövid időn belül visszatért kezében egy kitűnő évjáratú darabbal. Látványos mozdulatok kíséretében kinyitotta, majd az elénk helyezett poharakba töltött egy keveset, az üveget pedig a kisasztalra rakta. Zayn habozás nélkül nyúlt az ital után, majd hajtotta le az utolsó cseppig. Mire kettőt pisloghattam volna, már a harmadik poharánál tartott.

Elkeseredtem. Azt hittem, hogy a közösen töltött idő, a csókjai, a szenvedélyes, olykor romantikus mondatai, tettei, szavai talán egy kicsit is megváltoztatták. Hittem abban, hogy számomra is van egy herceg, és habár szokatlan módján talált rám, ő lehet az a különleges személy, akivel életem végéig megoszthatom a titkaim, a szívem másik felét. Úgy látszik, az érzéseim ismét tévútra csaltak, és a bolondját járatták velem. Zayn közel sem volt az a herceg típus, mint amilyen az álmaimban szerepelt. Sőt, egyenesen az ellentettje volt, de én képes voltam a legrosszabb formájában is észrevenni a lelkében lakozó jóságot. Nehéz volt megtennem és elfogadnom a velem tett sérelmeit, de mivel ez a szerelem egyik vele járó csodája, gond nélkül képes voltam a megbocsátásra. Tisztában voltam a szavaim felé intézett súlyával, de képtelen voltam tovább magamban tartani. Muszáj volt megtennem, elmondanom, hogy mennyire nagyon szeretem őt.

A reakciója, illetve annak hiánya viszont megfertőzte a bennem lévő erőt, az akaratot és a hitet a közös jövőnkkel kapcsolatban. A szívem kis híján millió darabjára szakadt, és én nem tudtam tenni ellene. Az egyedüli személy, aki meggyógyíthatott volna szinte észre sem vett, ami tovább mélyítette a csalódottságom és fájdalmam. Csupán az ölelésére lett volna szükségem, és a világom újra teljes fényében ragyogott volna fel.

 - Ma kis híján elkaptam a csinos kis barátnőd, akit Lou elhalászott előlem...- jegyezte meg továbbra is az alattunk lévő tájra koncentrálva. Szavai újabb és újabb késdöfések voltak darabjaira szakadt szívemnek. - Meg kell, hogy valljam, a jegyesség csak még szebbé teszi, és még mindig rettenetesen dühös vagyok Louisra, amiért elvitte előlem...

Úgy érzetem, hogy ott menten összeesek és ezer halált halok. Erőnek erejével fojtottam vissza kitörni készülő könnyeim. Nem akartam, hogy sírni lásson. Az ökölbe szorított kezeimre irányítottam a figyelmet, és próbáltam elterelni a gondolataim menetét egy kellemesebb irányba.

- Azonban, a mai nap után megbizonyosodott, hogy eléggé idegesítő számomra, úgyhogy be kell, hogy valljam, örülök annak, hogy téged kaptalak a feleségemnek, Dragana...- rá emeltem a pillantásom, mire tekintetem találkozott az ő csokoládébarna szemeivel. Az eddig elfojtott könnyeim, az egyre hatalmasodó gombóc a torkomban, mind apró kis semmiségeknek tűntek a forrósággal szemben, amik abban a pillanatban elárasztottak, ahogy a tekintetünk összekapcsolódott.

Szinte tudatában sem voltam mozdulataimnak, csupán arra eszméltem fel, hogy az ölében ülök, ajkam lázasan tapad az övére, ujjaim vadul szántják és szorítják selymes fekete hajának tincseit, míg a testünk szorosan a másikéhoz préselődik. Egy teljes másodpercig lefagyva ült alattam, aztán...