33. Nyomorult remény

/\

           | |           

 Szavazzatok, jó?

Amúgy, jó olvasást!

Lily

Fokozatosan tértem magamhoz. Először csak az el-elsuhanó város képét láttam magam előtt, majd tompán kivettem a rádió összefolyó, monoton hangját, végül a felém áradó érzelmekből leszűrtem a legerősebbet. Hidegség.

Abban a pillanatban, ahogy tudatosult bennem a világ, mintha az autóban is jó pár fokkal csökkent volna a hőmérséklet. Zayn egy szót sem szólt. Némán bámult maga elé, figyelmen kívül hagyva engem, a rajongókat, a várost. Valami borzasztóan bosszanthatta, ha még azoknak az embereknek is hátat fordít, akiket mindenkinél jobban szeretett, még ha nem is oly módon, ahogy egy normális személy szeret egy másikat. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy min törheti ennyire a fejét... Aztán hirtelen beugrott.

A Baba. Perrie. A repülőtér.. Az pedig, hogy ilyen ideges, igazolta a riporterfiú állítását Perriet illetően. Tényleg terhes.

Hirtelen úgy éreztem, hogy jeges víz csörgedezik az ereimben vér helyett. Egy pillanatra levegő után kaptam, majd újra elnémultam. Zayn felém villanó sötét tekintete elárulta, hogy bár tudatában van az ébrenlétemnek, semmit sem kíván tenni velem. Se jót, se rosszat. Jellegtelen voltam neki, mintha nem is léteznék. Tudtam, hogy úgy érzi, hogy egy nyűg vagyok a nyakán, amiről minél előbb döntenie kell. Akárcsak a volt menyasszonya és a leendő kisbabája sorsáról. Bár sokszor éltem a saját kis naiv világomban, annyira azért ismertem Zaynt, hogy tudjam, mi lesz a döntése. Nem engem fog választani. Ez olyannyira világos volt, mint a csillagok az égen, egy tiszta éjszakán.

Keserűen elmosolyodtam. Vajon mi lesz velem? Élhetem szabadon a kis életem, ahogy egész eddig akartam? A gondolat elszomorított. Miért nem tudok tisztán örülni annak, hogy megszabadulok ettől a zsarnok férfitól? Miért nem hoz tűzbe a tudat, hogy rövid időn belül ez az egész macera nem lesz több, mint egy kellemetlen emlék mélyen eltemetve a szívemben?!

Kis híján felnevettem. Már tudtam a választ a kérdéseimre. Mindez a kétségbeesett remény, a fájdalom és a szomorúság ami a közeli búcsút illetően merült fel bennem, azért van, mert halálosan szerelmes vagyok Zaynbe. Mert tudom, hogy ő a másik felem, és mérhetetlenül fog hiányozni. Az Isten szerelmére, hisz még úgy is hiányzik, hogy közvetlenül mellettem ül! Már csak az elválás gondolatától is rosszul voltam, és habár ez be fog következni, tudtam, hogy Zayn sosem fog felém úgy érezni, mint én felé. Neki örökre Perrie marad az egyedüli és egyetlen. Mást nőt, ha akarna se venne észre rajta kívül.

Hangtalanul egy mély lélegzetet vettem. A kezeim ökölbe szorultak. Nem akartam mindezzel a nyűggel és gonddal foglalkozni. Élni akartam az életem, amellett a férfi mellett, aki számomra a tökéletes, akármennyire brutális, és elviselhetetlen. Élvezni akartam a perceket, egészen addig, amíg lehetőségem nyílt rá, és jogosan mondhattam őket a sajátomnak. Mert ez voltam én. Dragana Protovich, a szánalmasan szerelmes, pénzért vásárolt feleség.

Egy újabb hangtalan mély lélegzet, egy pillanatnyi remegés és félelem után az alsó ajkamba haraptam, majd egy tétova mozdulat kíséretében Zayn keze után nyúltam és összekulcsolva ujjainkat, finoman megszorítottam. Bármennyire erős és független férfi, ebben a pillanatban szüksége volt rám. Épp ezért egy apró mosolyt villantva rá vártam, hogy ez benne is tudatosuljon, és kicsit engedve az állkapcsa szorításán, ellazuljon, ezzel még több nyomorult reményt adva számomra egy szebb, de fájdalmasabb jövő képére...