27. Rettegés foka

Sziasztok!

Aki nem értené ezt, vagy a 26. részt, annak várom a kérdéseit.

Jó olvasást!

Lil.

Úgy éreztem magam, mintha egy körhintában ültettek volna, és egyre gyorsabban és vadabbul forgott volna velem a világ. Zayn időközben eltűnt mellőlem, hogy Elyse-vel folytassa az elkezdett vitájukat. Csak néhány szót, mondatot kaptam el heves szóváltásukból, de azok sem kecsegtettek sok jóval. Az ördögöm megállás nélkül üvöltött, és megrendíthetetlenül el akart vinni engem. Hogy hova, arra nem derült fény. Persze magamban már vagy egy milliónyi lehetőséget végigpörgettem, kezdve egy lakatlan szigettel, ahol csak ketten lennénk, és élhetnénk a magunk kis életét, mindenféle beavatkozás nélkül. A bennem élő rosszindulatú, gonosz kis hang, azon nyomban vadul nevetve tiporta szanaszét az ábrándjaimat, és vázolt fel egy sokkal reálisabb lehetőséget. Szemeim előtt viszontláttam a nehéz kovácsoltvas kerítést, ahol minden elkezdődött. A rémségek háza. Az ereimben azon nyomban megfagyott a vér. Pupilláim kitágultak, és képtelen voltam bármi mást észrevenni. Egyedül a bénító félelem, és riadalom uralkodott rajtam. Nem akartam visszamenni! Nem akartam, hogy elszakítsanak Zayntől! Még a legnehezebb, legsötétebb napokon is ezerszer szívesebben tűrném el az ő sértéseit, és ütéseinek erejét, minthogy még egyszer végig kelljen csinálnom mindezt. Képtelen lennék újra elviselni azt a mérhetetlen kínt és érzelmi kavalkádot, ami az életemet uralta az első pár hétben.

Sokkolva hunytam le a szemeim és próbáltam minél előbb kiűzni az agyamból a pánikot, valamint a kerítés borzalmas emlékét. Szinte észre sem vettem a pillanatot, mikor átléptem a valóságból az álomvilágba...

Az autóban ébredtem. A nyakam elgémberedett a kényelmetlen póztól, amiben elaludtam, míg az agyam lassan magához tért, és ijedtemben körül nem néztem. Zayn mellettem ülve vezetett, míg halkan dudorászott. Mikor megérezte pillantásomat magán, elmosolyodott és a kezem után nyúlt.

- Na, felébredtél?- mosolygott továbbra is, míg ujjai lágyan végigcirógatták az ujjperceimet.

- E-elaludtam?- suttogtam, de a hangom még így is rekedtesen csengett.

- Igen!- nevetett fel.- Mióta beültünk az autóba, alszol. Egy ideig azt hittem, hogy tetteted, hogy ne kelljen velem beszélned, de aztán rájöttem, hogy tényleg elaludtál..

Nem tudtam mit mondhatnék. Semmiféle információt nem tudtam kiszűrni szavaiból, hogy mégis milyen messzire kell visszamennem, hogy megtudjam, hol végződik a valóság kézzelfogható, szilárd talaja, és honnantól rugaszkodtam a képzeletem igencsak aktívnak bizonyuló világába.

- Tudod, egy felem, egy nagyon sötét felem szívem szerint a szart is kiverte volna belőled azért, hogy egyáltalán elaludtál, de annyira...- kíváncsian néztem rá, és vártam, hogy folytassa. De nem tette. Helyette inkább vékony vonallá préselte össze ajkait, majd figyelmét egyedül az útra fordította.

Beletörődtem hallgatásába. Kíváncsian és enyhe szorongással telve fordultam inkább a mellettünk elsuhanó táj felé, és imádkoztam, könyörögtem azért, hogy ne oda igyekezzünk annyira, ahonnan az egész kapcsolatunk elkezdődött...

Remélem, tetszett, és elég izgalmas a vége.

26. Az én ördögöm

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel. Rövid, de lényegre törő.

NE FELEDJÉTEK, A VERSENYRE/JÁTÉKRA MÉG CSÜTÖRTÖKIG LEADHATJÁTOK A FELADATOTOKAT!

Jó olvasást!

Lily

Csendesnek éreztem az engem körülvevő teret. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy semmit sem látok. A sötét egyhangúságot figyeltem magam előtt, és vártam egyfajta jelre, ami megmutatná, hogy mégis merre induljak tovább. Habár a végtelennek ható feketeség csábítóan hívogatott egyre beljebb és beljebb, de nem láttam értelmét tovább haladnom. Épp ezért csupán álltam,- vagy talán ültem?-szemléltem a lehetetlent, és vártam valami jelre.

A semmiben egy angyal hangját hallottam csendülni. Riadt kiáltása alapjaiban rázta meg képlékeny világom közepét. Zavartan kaptam bármiféle támasz után, de béna kezeim csak a levegőt markolták.

Elestem. A tüdőm égetett, és fájt. Ólomsúlyúnak hatott mindenem. Hihetetlenül fáradtnak éreztem magam, de nem engedtem, hogy a testem egy pillanatra is megpihenjen. Figyeltem.

Immár két hang vitázott felettem. Mondandójukat nem értettem, csupán a váltakozó hangszínekből, valamint a hangleejtésükből szűrtem ki, hogy veszekednek. Úgy gondoltam, hogy a hova tartozásomon, a lelkem tisztaságán kerültek összetűzésbe. A hangjuk egyre csak emelkedett, szinte már elviselhetetlen volt. Az egyiküké magas, szoprán, mérhetetlen utálattal és dühvel a hangjában, míg a másikuké mély, dörmögős, pontosan olyan, amilyennek az ördögök tónusát képzeltem. Arcomra egy mosoly ült ki. Még így, halálomban is hiányzott az én ördögöm. Enyhén idegesítőnek tartottam, hogy holtamban is üldöz és képtelen békén hagyni gyönyörű szép barna szemeivel, telt ajkával, hollófekete hajával.

Egy mély sóhaj közepette ráztam meg a fejem, hogy viszonylagos tisztaságot nyerjen. Elegem volt. Azt akartam, hogy minél előbb vége legyen ennek az egésznek. A vitának körülöttem, és a bénító némaságnak, ami körülvett. Csupán a csendet és a némaságot akartam a magaménak tudni...

Mikor újból magamhoz tértem, a tüdőm valósággal égetett, a torkom kapart, és rettentően szomjas voltam. Úgy éreztem, minden egyes lélegzetvétel egy kisebb halállal ér fel számomra, és mindezek mellé társult az is, hogy úgy tűnt, mintha, egy idegen testben ébredtem volna. A végtagjaimat nehezeknek éreztem, a szemhéjaim nem úgy működtek, mint ahogy én azt elvártam tőlük. Egyáltalán nem ilyennek képzeltem a túlvilági létet.

Lassan, bizonytalanul, -talán kicsit tartva is a rám váró látványtól-, nyitottam ki a szemeim, majd néztem körül a tulajdon szobámba. Elakadó lélegzettel figyeltem, és próbáltam feldolgozni a tényt, hogy nem haltam meg.

Egy erős szorítás vonta magára a figyelmem. Tekintetem egy a dühtől izzó, szinte fekete szempárba ütközött, amely most, hogy észrevettem, még keményebbé, és ridegebbé vált.

- Remélem, tisztában vagy vele, hogyha a víz nem végzett veled, az garantált, hogy én most rögtön kinyírlak?!- morogta, mire tudatosult bennem valami. Ő volt az! Ő volt az, akit az ördögnek hittem, és aki olyan hangosan vitázott az angyallal!

Már csak két kérdésem volt, mégpedig: Ha Ő volt az ördög, mégis ki volt az angyal? És mégis hogy fogok én ebből a kalamajkából kimászni?!

Na mit gondoltok?

A játék

Sziasztok!:)

Na, megérkeztem a játékkal.:D Nem tudom, kinek hogy fog tetszeni, de én ezt találtam ki!:)

Szóval.

A feladat:

Írd meg kommentben/ e-mail címre (kérdd el kommentben) az alábbit:

Ha lenne lehetőséged arra, hogy egy adott pillanatban belecsöppenj a történetbe,
hova, és miért oda akarnál kerülni? Valamint, ha tehetnéd, és beszélhetnél Zaynnel, hogy észhez térítsd,
mit mondanál neki, mit tennél vele?:) 
( Semmilyen nemű fegyvert nem használhatsz, a szereplőket nem bánthatod fizikailag.)

Díjazás:

A legeredetibb, legjobb válaszadó elnyeri a fődíjt, és külön díjazásban részesítem azokat, akik még megérdemlik.:)

Nyeremények:

1. hely: Egy novella, aminek az alapszálát te adod meg, + 2 rész a blogra, és feltehetsz két kérdést a történettel kapcsolatban, amire válaszolni fogok

Külön díj: Ezt még időközben eldöntöm.:)

Határidő:

Legyen jövőhét péntek, azaz február 14-én, Valentin-napkor lezárul a verseny, és még aznap este eredményhirdetés lesz.:)

Amúgy: Rész valószínűleg szombat, vagy vasárnap lesz, még nem tudom, ahogy alakul a beosztásom. Remélem, tetszik a játék alapötlete, és jelentkeztek rá. Kérlek titeket, legyetek egy kicsit aktívabbak, olyan jó lenne, ha egy jó kis közösség kialakulna...

Még valami. Aki szeretné, hogy a Facebookon frissen értesüljön minden kis részletről és egyéb dolgokról a bloggal kapcsolatban, az jelentkezzen bátran itt:

https://www.facebook.com/groups/483996698339198/

Puszi: 

Lily  

25. Már csak egy út maradt: előre

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel, kicsit összecsapottnak érzem, de ti döntitek el, hogy nektek hogy tetszik.:)

Mit szólnátok ahhoz, ha a játék főnyereménye az lenne, hogy tripla rész lenne egy nap?:)  Vagy, hogy a nyertes kapna egy személyre szabott novellát tőlem, amiről ő mondja meg, hogy kikről szóljon, és mi legyen a fő cselekményszál?:)
Addig is:

Jó olvasást!

Lily

Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy Zayn tudja az igazat rólam és Harryről. Hogy végignézte és hallgatta mindazt, amit tettünk. Hihetetlennek tartottam, hogy a mai gyengéd viselkedése és hozzáállása a dolgokhoz mind arra ment ki, hogy akkor bántson a legjobban, mikor a legkevésbé sem számítottam rá. Pont akkor, mikor kezdtem rádöbbenni a bennem megjelenő, felbukkanó érzések jelentőségére.

Döbbenten bámultam a gépet, ahogy beindul, majd lassan kigurul a kifutópályára. Minél távolabb került tőlem, a szívem úgy vert egyre szaporábban, fájdalommal csordultig telve.

Mégis mit gondoltam? Hogy majd az a Zayn Malik, aki megvett esetleg megváltozik, és képes lesz rám úgy tekinteni, mint egy olyan nőre, akit szerethet? Hogy talán idővel minden megváltozik, és legalább annyira fog szeretni, mint ahogy én -épp csak rádöbbentem, hogy mennyire is- szeretem?

Olyannyira nevetségesnek találtam a feltevést, hogy nevetnem kellett rajta. Hisztis, mindent elsöprő nevetőhullám tört rám, ami másodpercek alatt csapott át észveszejtő zokogásba. Hogy lehettem ennyire buta?! Beleszerettem abba a férfiba, akit fikarcnyit sem érdekel az életem, a sorsom, akinek az az egyedüli fontos, hogy bánthasson és ott legyek, mikor rá tör a szenvedély. Hogy eshettem bele abba a hibába, hogy nem láttam át az első pillanattól fogva, hogy mi a szándéka? Miért nem voltam elővigyázatosabb vele kapcsolatban? Miért nem gyanakodtam rá? Úristen, pedig ez annyira jellemző! Még szép, hogy be van kamerázva a háza! Az Isten verje meg! Nem hiszem el, hogy ennyire vak voltam! Hogy engedhettem, hogy ez az egész megtörténjen? Hogy beleszeressek?

Szinte másodpercek alatt az utakon voltam. Vadul hajtottam, nem törődve a sebességkorlátozásokkal, vagy épp a zsúfolt, és lassan hömpölygő autósok fáradhatatlan áradatával. Úgy éreztem, hogy nekem már teljesen mindegy volt, hogy történik-e bármi is velem. Ha karamboloznék is, Zaynt maximum annyi dühítené, hogy tönkrement az autója, és hogy én, akire ennyi pénzt szórt el, csak így itt hagytam anélkül, hogy addig szenvedtethetett volna, amennyit ő gondolatban már kiszabott rám. Elegem volt már ebből az egész játszmából! Képtelen lettem volna akár egy másodperccel is tovább folytatni. Még a jövő gondolatától is teljesen rosszul lettem. A tudat, hogy életem hátralévő részét úgy töltsem, hogy Zayn csak kihasznál és kinevet a naivságom miatt, az őrületbe kergetett.

Vadul fékeztem le a ház előtt. Idegesen pattantam ki és rohantam be az ajtón. Szemeimmel kétségbeesetten pásztáztam a kamerák után, de rá kellett döbbennem, hogy az életben nem fogom megtalálni őket.

A hajamba túrva nevettem fel, és roskadtam le a padlóra. Nem akartam újra és újra végigjárni ezt az életútvonalat. Nem akartam a végtelenségig játszani, mikor már most belefáradtam, és meguntam. A mindennapos rettegés, amely bénító erővel hatott rám, a félelem, ami megbéklyózott, akárhányszor csak rá néztem, a szerelem, ami újonnan felütötte a fejét és a legextrémebb és fájdalmasabb pillanatokat nagyította fel, vetítette megcibált szívem elé a boldogabb élet reményteljes képeit Zayn mellett, és kínzott minden egyes másodpercben még ezerszer jobban.

Megteltem. Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Már semmi sem segíthetett. Egyedül voltam. Önmagam. Senkire sem számíthattam. Életem végéig be voltam zárva, el voltam szakítva mindentől, amit szeretek. Se Cara, se Harry se Elyse...

Hirtelen pattantam fel, és rohantam Zayn dolgozószobájába. Feszülten nyomtam be a gépet, vártam, hogy betöltsön, majd nyitottam meg a böngészőt, és jelentkeztem be a twitterembe. Valószínűleg Zayn meg fog ölni, hogy egyáltalán be mertem lépni ebbe a szobába, de nem érdekelt. Szükségem volt valakire. Bárkire.

Meglepődve tapasztaltam, hogy több száz üzenet és új követő várt a falamon. Egy boldog mosoly ült ki az arcomra, hogy talán még sem vagyok olyan magányos, mint gondoltam, mikor megnyitottam az első levelet.

Szinte abban a pillanatban eltűnt az a pillanatnyi jó kedvem, amint belekezdtem az első mondatba. A levél végére még jobban utáltam és ítéltem el magam, mint az előtt.

Mire minden üzenetet végigolvastam, már meg sem próbáltam küzdeni a rám törő depresszió és öngyilkossági vágytól. Sőt, csinálni akartam, véget akartam vetni mindenfajta szenvedésnek, halott akartam lenni.

Épp ezért lassan felálltam az asztaltól, gondosan kikapcsoltam a gépet, majd az alagsorba épített medence felé vettem az irányt, ahonnan úgy terveztem, hogy nem lesz többé vissza út...

24. Csak hogy tudd..

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel, és roppant kíváncsi vagyok a véleményetekre.:D Én és imádott Ryom odavagyunk BunkóVagyokDeSzexisenMalik-ért és már várjuk, hogy visszatérjen.:D Fura, hogy én mondom, hogy várom, mert én vagyok az író, és szabályozom, de na. Fura vagyok..:)

Jó olvasást!

Lily

UI.: A játékot már kitaláltam, már csak a nyeremény kell.:) Milyen nyereményeket szeretnétek?:)

A lélegzetem a torkomon akadt. Akárcsak korábban ezen a napon, és egészen biztos, hogy nem is utoljára. Egyszerűen nem tudtam dűlőre jutni az új Zaynnel kapcsolatban. Mi befolyásolja annyira a személyiségét? Miért ennyire zavaros ez az egész? Mitől függ, hogy melyik oldalát mutatja? Hirtelen úgy éreztem, hogy tudni akarom a múltját, hogy mi történt vele. Meg akartam ismerni.

Óvatosan felé pislantottam, és némán csodáltam az arca tökéletes vonásait, az ajkán játszó apró mosolyt, és a csillogó csokoládébarna szemeit. Fekete hajába olykor-olykor belekapott a résnyire lehúzott ablakon beáramló levegő. Mikor nem először sodorta a szeme elé a selymes tincseket, halkan felnevetett és felhúzta az ablakot.

Mire észbe kaphattam volna, a kezem már a hajában volt, finoman hátrasimítva homlokából a makacs tincseket. Az ujjaim önálló életre kelve záródtak össze és túrtak még mélyebbre, élvezve a haja puhaságát. Éreztem, hogy engem figyel, és hogy a lélegzete elakadt. Azt is észrevettem, hogy megdermedt az érintésem alatt. De nem mertem ránézni. Figyelmemet az ujjaim útjára összpontosítottam és mikor tudatosult bennem, hogy pontosan mit is csináltam, a kezem ernyedten hullott vissza az ölembe.

- Én... s-sajnálom...- nyögtem ki nagy nehezen, de továbbra se mertem rá nézni. Egy végtelennek tűnő másodpercig mozdulatlanul meredt rám, majd egy gyors mozdulattal félreállt az útról, felém fordult és az államat feljebb emelve, és felém hajolva, lassan megcsókolt.
- Fogalmam sincs, hogy mit teszel velem... De sose kérj bocsánatot, rendben Dragana?- suttogta ajkaimba, majd nyomott egy puszit a számra, és elhúzódott.- Nem ígérem, hogy meg fogom érteni, hogy toleráns leszek, esetleg nem fogok kiabálni, akárhányszor történik velünk valami, de sose hibáztasd magad! Nem... Nem akarom, hogy...- elakadtak a szavai. Csak meredt rám, de szólni képtelen volt.
- Hogy mi, Zayn?- suttogtam halkan.
- Nem lényeges- vágta rá, azzal szorosan összepréselve ajkait, fordult vissza az út felé, majd zárkózott be teljesen. A szemei elhidegültek, és tudtam, hogy a mesés délutánunknak vége. Ez minden, amit az új Zaynből kaphattam.

Egy mély sóhaj kíséretében fordultam vissza az út felé, és figyeltem a mellettünk tovatűnő tájat. Szinte észre se vettem és már reptér egyik kifutópályáján álltunk. Zayn gyorsan kipattant a kocsiból és sietősen a gép felé vette az irányt. Bénultan követtem. Képtelen voltam az újonnan beállt, gyors hangulatváltozásához alkalmazkodni. Fásult végtagokkal követtem a fedélzetre vezető lépcsőkig. Egy ideig csupán a válla széles, formás vonalát figyeltem, és vártam, hogy mondjon, tegyen valamit. Akármit. Szükségem volt a figyelmére, arra, hogy törődjön velem.

Hirtelen fordult vissza hozzám, mosolyodott el, és fúrta ismét csokoládébarna pillantását az enyémbe. A feltámadó szél az arcomba sodorta néhány tincsem, mire Zayn lassan eligazította őket a fülem mögé, majd közelebb lépett. Ajkait szorosan a homlokomra szorította, miközben karjait a derekam köré fonta és úgy vont magához.

- Vigyázz magadra, kislány!- húzódott el, majd nyomott egy apró csókot ajkaimra. Egy mosoly ült ki az arcomra, ahogy végigsimított bőrömön, majd ruganyos léptekkel felsétált a lépcsőn.- Ja és Dragana, csak hogy tudd, a ház be van kamerázva...a szobáddal együtt...- azzal rám kacsintott, és eltűnt a gép ajtaja mögött.

Hirtelen, mintha jeges eső kezdett volna el esni, és heves földrengés rázta volna meg a talajt. Kapkodó lélegzettel pillantottam körbe, mikor tudatosult bennem, hogy csupán az önmagamban zajló végzetes érzelmi háborút indították el Zayn szavai.

Na? Mit gondoltok, mi lesz?

23. Érzelmek

Sziasztok!:)

Már idejét sem tudom- na jó, lehet hogy sejtem- hogy mikor jelentkeztem utoljára résszel!
De most már itt vagyok, s habár rövid, de legalább megírtam!:)

Jó olvasást!

Lily

A levegő megfagyott a szobában, miközben továbbra is arra vártunk, hogy valaki újra megszólaljon, és folytassa a történetem.

- Nem csodálom, hogy nem mesélt róla. Igazából Zayn, nagyon-nagy hálával tartozunk neked. Elmondani nem tudom, hogy mennyire örülünk neki, hogy ott vagy a számára, és átsegítetted ezen a félresiklásán. Tudod, egy anyának nincs nagyobb öröme annál, mintha látja és tudja, hogy a lánya megtalálta a tökéletes férfit magának és boldog. Köszönjük. Elképzelni nem tudod, mennyire...- anya hangja fokozatosan elhalt, majd a szeméhez nyúlt, hogy egy apró könnycseppet letörölhessen.

 A mellettem ülő férfi meg se moccant. Mintha kőből faragták volna. Egyedül onnan tudtam megállapítani, hogy velem van, hogy az állkapcsát erősen összeszorította. Szinte már nekem fájt, ahogy feszes állvonalát figyeltem.

Képtelen voltam elviselni az ilyen szintű nyomást. Az, hogy a titkom kitudódott és hogy Zayn ilyen görcsösen merev tartással ül mellettem, megpecsételte számomra a nap hátralévő részét. Ha egy perccel is tovább kellett volna abban a szobában, légkörben maradnom, egészen biztos, hogy elsírtam volna magam. Épp ezért lassan felálltam, majd mosolyogva elnézést kértem, és elsiettem a régi szobám felé. Még hallottam magam mögött anyám bánatos sóhaját, majd becsuktam az ajtót, és végre egyedül találtam magam. Nagyon kis határ húzódott az önuralmam és a totális összeomlásom között. Nem győztem letörölni a rohamosan kibuggyanó könnyeket, visszanyelni a torkomat szorongató zokogást. Éreztem, hogy a szívem iszonyatosan húz a mély felé, még sem engedhettem meg magamnak, hogy elnyomjon a feneketlen sötétség, és totálisan megsemmisítse az eddig oly biztosan álló személyiségem, életerőmet. Nem. Ha Zayn Malik legperverzebb és legbetegebb bánásmódját képes voltam elviselni, és túlélni, akkor ez sem fog ezen változtatni.

Reszelős, mély lélegzetet vettem. Elhatározni a dolgot sokkal könnyebb volt, mint megvalósítani. Egy újabb, mély lélegzetet vettem. Három gyors kopogás töltötte be a szobában uralkodó csendet. A szemeimhez kaptam, hogy eltüntessem a gyengeségem jeleit. Vadul letöröltem a könnyeket, majd még egy mély lélegzetet vettem. Az ajtó lassan kinyílt és Zayn lépett be rajta. Nem nézett rám, csak gondosan becsukta maga mögött az ajtót, elzárva minket a szüleim aggódó tekintete elől. Lazán, mégis kecsesen sétált felém. Összébb húztam magam, várva, hogy megalázzon, kezdetét vegye mindaz, amitől rettegtem. Egy huncut félmosollyal az arcán guggolt le elém, és támaszkodott meg a térdeimen. Egyenesen a szemembe nézett.

- Ne aggódj édesem, ha előbb elárultad volna, hogy ugyanazt bírjuk, izgulhattunk volna együtt a kedvenc pornóimra...- kacsintott rám, majd mikor látta felvillanni a szégyent és megalázottságot az arcomon, felnevetett, és felállt. - Na gyere ide, te kis különc!- kuncogott fel újra, majd felhúzott, és szorosan az ölelésébe vont.- Ne aggódj Dragana, mi így vagyunk tökéletesek. Te biszex vagy, én pedig szadista... Ettől vagyunk különlegesek, egyediek és olyanok, akiket egymásnak teremtettek...- suttogta, majd eltolt egy kissé magától, de épp csak annyira, hogy forró ajkait az enyéimre tapaszthassa és egy vigasztaló csókkal a darabjaira szakadt szívemet egybeforrassza.  

Szeretnétek játszani egyet?:) Ha igen, írjátok le komiba, és akkor kitalálok valami jó kis játékot.:)

22. Halálos ítélet

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt is lenne a következő, kifejtek-egy-kicsit-bővebben-mindent rész.:D Remélem, tetszeni fog!

Mindig elfelejtem, hogy oldalra kiraktam -szerintem- tök aranyos halakat, és hogy meg akartam kérdezni, hogy nekem mániám csak folyton etetni őket?:D 

Jó olvasást!

Lily

Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. A lábaim úgy remegtek, mintha először álltam volna talpra, míg a szívem körül furcsa melegség kezdett szétáradni. Zayn minél tovább csókolt, és tartott karjai fogságában, a testem annál inkább gyengült el és olvadt bele az ölelésébe. Elképzelni nem tudtam, hogy mi megy bennem végre, miért élvezem a csókját, és vágyom többre. Az sem volt világos, hogy mitől vált ennyire kedvessé, odaadóvá, tökéletessé. Tisztában voltam vele, hogy halálos játékot játszik. Hogy veszélyesebb az összes bűnözőnél az egész földön. Biztosra tudtam, hogy még a leghírhedtebb gyilkosban sincs annyi sötétség, gonoszság, mint Zaynben, és mégis biztonságban éreztem magam mellette. Élveztem, ahogy a karjai szorosan a derekamra simulnak és azt érezteti velem, hogy sosem akar elengedni a karjai közül. Vágytam a szeretetére. Meg akartam felelni a számára. Hogy miért, és honnan jött ez az őrült gondolat, még önmagamnak sem tudtam megválaszolni.

- Na de fiatalok, még csak most értetek ide!- nevetett fel anya, akiről fogalmam sem volt, hogy mióta állhat az ajtóban, és figyelhet minket. A szeme elégedett, büszke ragyogásából tudtam, hogy tökéletesnek és nekem valónak tartja Zaynt. Ó anya, ha tudnál róla...
- Elnézést...- morogta Zayn, miközben vonakodva elengedett, és derekamat ölelve tartott közel magához. Hallottam, ahogy gyorsabban veszi a levegőt. Egy pillanatra ajkaira pillantottam. Duzzadtak, és sötétvörösek voltak az előbbi heves csókunktól.
- Ugyan, semmi baj, inkább gyertek beljebb!- mosolygott anya, majd beljebb húzott minket.

Az ebéd vidám hangulatban, régi történetek mesélésével telt. Az elmúlt két óra csak rólam és a kis kori énemről szólt. Zayn olykor nagyokat nevetett, és néha sikerült elhitetnie velem, hogy még élvezi is, a szüleimmel való együttlétet, az életemről szóló unalmas meséket. Jobb keze megállás nélkül a térdemen pihent, néha-néha megszorította, és rám mosolygott, amivel totálisan összezavart. Nem értettem a fejemben kavargó káoszt és rettegtem az előttem álló délutántól. Féltem, hogy anya akár egy rossz szóval elronthatja az életem hátralévő részét. Végre egyszer Zayn olyan velem, mint egy igazi szerelmes férfi, és én annyira elégedett vagyok vele, annyira jól esik, olyan boldoggá tesz, hogy egyszerűen félek attól, hogy elveszítsem. Most, hogy megismertem ezt az oldalát is, képtelen lennék elviselni a régi, fekete Zaynt.

- Igen, és akkor volt neki az a korszaka...- komolyodott el hirtelen anya, mire apa egy gyors pillantást vetett rá, majd megszorította az ölében lévő kezét.
- Miféle korszak?- kérdezte önfeledten mosolyogva a mellettem ülő férfi. Ó istenem, anya, könyörgöm, ne! Ne tedd tönkre!
- Amikor... Amikor Dragana inkább élt párkapcsolatban lányokkal, mintsem fiúkkal...- suttogta anya, mire úgy éreztem, hogy a szívem megáll dobogni. Jeges, egyre jobban dagadó torokkal fordultam Zayn felé, aki pillantását lassan fordította felém. Arcáról eltűnt az eddigi minden érzelem, és hirtelen úgy éreztem, hogy jó pár méterrel messzebb kerültem tőle, pedig továbbra is közvetlenül mellettem volt.
- Igazán? Erről nem is meséltél, kedvesem...- mondta csendesen, a szüleim magyarázatát várva, miközben tekintetét le nem vette rólam. Tudtam. Egyszerűen éreztem, ez volt az én, a szüleim által elrendelt halálos ítéletem. Meg kell mondjam, tökéletesen ráéreztek. Zaynnél tökéletesebb embert a gyilkosságomra nem is találhattak volna. A levegő megfagyott a szobában, miközben továbbra is arra vártunk, hogy valaki újra megszólaljon, és folytassa a történetem...

Na, ilyesmi folytatásra vártatok?:) És mit gondoltok Zaynről? Személy szerint, én meghalok érte.:$