24. Csak hogy tudd..

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel, és roppant kíváncsi vagyok a véleményetekre.:D Én és imádott Ryom odavagyunk BunkóVagyokDeSzexisenMalik-ért és már várjuk, hogy visszatérjen.:D Fura, hogy én mondom, hogy várom, mert én vagyok az író, és szabályozom, de na. Fura vagyok..:)

Jó olvasást!

Lily

UI.: A játékot már kitaláltam, már csak a nyeremény kell.:) Milyen nyereményeket szeretnétek?:)

A lélegzetem a torkomon akadt. Akárcsak korábban ezen a napon, és egészen biztos, hogy nem is utoljára. Egyszerűen nem tudtam dűlőre jutni az új Zaynnel kapcsolatban. Mi befolyásolja annyira a személyiségét? Miért ennyire zavaros ez az egész? Mitől függ, hogy melyik oldalát mutatja? Hirtelen úgy éreztem, hogy tudni akarom a múltját, hogy mi történt vele. Meg akartam ismerni.

Óvatosan felé pislantottam, és némán csodáltam az arca tökéletes vonásait, az ajkán játszó apró mosolyt, és a csillogó csokoládébarna szemeit. Fekete hajába olykor-olykor belekapott a résnyire lehúzott ablakon beáramló levegő. Mikor nem először sodorta a szeme elé a selymes tincseket, halkan felnevetett és felhúzta az ablakot.

Mire észbe kaphattam volna, a kezem már a hajában volt, finoman hátrasimítva homlokából a makacs tincseket. Az ujjaim önálló életre kelve záródtak össze és túrtak még mélyebbre, élvezve a haja puhaságát. Éreztem, hogy engem figyel, és hogy a lélegzete elakadt. Azt is észrevettem, hogy megdermedt az érintésem alatt. De nem mertem ránézni. Figyelmemet az ujjaim útjára összpontosítottam és mikor tudatosult bennem, hogy pontosan mit is csináltam, a kezem ernyedten hullott vissza az ölembe.

- Én... s-sajnálom...- nyögtem ki nagy nehezen, de továbbra se mertem rá nézni. Egy végtelennek tűnő másodpercig mozdulatlanul meredt rám, majd egy gyors mozdulattal félreállt az útról, felém fordult és az államat feljebb emelve, és felém hajolva, lassan megcsókolt.
- Fogalmam sincs, hogy mit teszel velem... De sose kérj bocsánatot, rendben Dragana?- suttogta ajkaimba, majd nyomott egy puszit a számra, és elhúzódott.- Nem ígérem, hogy meg fogom érteni, hogy toleráns leszek, esetleg nem fogok kiabálni, akárhányszor történik velünk valami, de sose hibáztasd magad! Nem... Nem akarom, hogy...- elakadtak a szavai. Csak meredt rám, de szólni képtelen volt.
- Hogy mi, Zayn?- suttogtam halkan.
- Nem lényeges- vágta rá, azzal szorosan összepréselve ajkait, fordult vissza az út felé, majd zárkózott be teljesen. A szemei elhidegültek, és tudtam, hogy a mesés délutánunknak vége. Ez minden, amit az új Zaynből kaphattam.

Egy mély sóhaj kíséretében fordultam vissza az út felé, és figyeltem a mellettünk tovatűnő tájat. Szinte észre se vettem és már reptér egyik kifutópályáján álltunk. Zayn gyorsan kipattant a kocsiból és sietősen a gép felé vette az irányt. Bénultan követtem. Képtelen voltam az újonnan beállt, gyors hangulatváltozásához alkalmazkodni. Fásult végtagokkal követtem a fedélzetre vezető lépcsőkig. Egy ideig csupán a válla széles, formás vonalát figyeltem, és vártam, hogy mondjon, tegyen valamit. Akármit. Szükségem volt a figyelmére, arra, hogy törődjön velem.

Hirtelen fordult vissza hozzám, mosolyodott el, és fúrta ismét csokoládébarna pillantását az enyémbe. A feltámadó szél az arcomba sodorta néhány tincsem, mire Zayn lassan eligazította őket a fülem mögé, majd közelebb lépett. Ajkait szorosan a homlokomra szorította, miközben karjait a derekam köré fonta és úgy vont magához.

- Vigyázz magadra, kislány!- húzódott el, majd nyomott egy apró csókot ajkaimra. Egy mosoly ült ki az arcomra, ahogy végigsimított bőrömön, majd ruganyos léptekkel felsétált a lépcsőn.- Ja és Dragana, csak hogy tudd, a ház be van kamerázva...a szobáddal együtt...- azzal rám kacsintott, és eltűnt a gép ajtaja mögött.

Hirtelen, mintha jeges eső kezdett volna el esni, és heves földrengés rázta volna meg a talajt. Kapkodó lélegzettel pillantottam körbe, mikor tudatosult bennem, hogy csupán az önmagamban zajló végzetes érzelmi háborút indították el Zayn szavai.

Na? Mit gondoltok, mi lesz?