30. Kettős vihar

Sziasztok!

Elnézést a hosszú kimaradásért, április 12-ig még lesz is ilyen, nagyon sajnálom, de rettenetesen kevés időm van.

Jó olvasást!

Szinte tudatában sem voltam mozdulataimnak, csupán arra eszméltem fel, hogy az ölében ülök, ajkam lázasan tapad az övére, ujjaim vadul szántják és szorítják selymes fekete hajának tincseit, míg a testünk szorosan a másikéhoz préselődik. Egy teljes másodpercig lefagyva ült alattam, aztán...

Megfeszült érintésem alatt, és zavartan eltolt magától. Egy pillanatig döbbenten meredt rám, majd tapintatosan arrébb rakott az öléből.

- Dragana...- köszörülte meg a torkát, és legalább annyi jóindulat volt benne, hogy zavartnak tűnjön.- Ha szerelemre, meg rózsaszín ködre vágynék, visszamennék Perriehez. Nem véletlenül hagytam el, és nem véletlenül vettelek meg. Nincs szükségem és nem is vágyom a szerelemre. Te sosem leszel számomra több, mint egy ember, aki ott van, ha kell. Sosem fogok érzelmileg kötődni hozzád, és ezt el kell fogadnod. Sajnálom, ha félreértelmeztél valamit- rázta meg a fejét, majd rám pillantott- de ez nem egy tündérmese. Nem vagyok, és soha nem is leszek beléd szerelmes. Sajnálom.

Elakadt lélegzettel ültem a helyemen, és vártam, hogy megnyíljon alattam a föld. Nem is tudtam hirtelenjében eldönteni, hogy a megalázottság, vagy az elhatalmasodó fájdalom-e a nagyobb. A kínos csend egyre jobban nőtt köztünk, míg Zayn megszánt, felállt és magamra hagyott. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, amíg csak a felhők alattam elnyúló végtelenségébe bámultam.

Nem értettem ezt a férfit. Egyszer teljesen az ellentettje a hideg és hűvös Zaynnek, és olyan, mintha sokkal több lenne a kapcsolatunkban, mint ami valójában van, míg másszor így és ehhez hasonlóan viselkedik. Teljesen kétértelmű jeleket küld. Képtelen vagyok kiigazodni rajta.

Zavartan megráztam a fejem, és felhúztam a térdeim, hogy minimális biztonságérzetet adjak darabjaira cincált szívemnek. Nem sírtam, mert nem láttam értelmét. Nem sírtam, mert nem akartam kimutatni, hogy mennyire fáj. Nem sírtam, mert tudtam, hogy ennél már csak jobb lehet, és hogy a sorsom túlnyomó részt a saját kezemben van, és én befolyásolom a folytatását.

Ajkaimon halvány mosollyal bámultam tovább a fellegeket, majd élveztem, ahogy a magasság és a kimerültség könnyű álmot hoznak.

Egy hangos csattanásra ébredtem. Ijedtemben összerezzentem, és szorosabban fogtam a térdeimet.

-Perrie, az Isten szerelmére, megmondtam, hogy ne hívj többet! Köztünk már vége van! Én Draganat szeretem, és semmit sem akarok megbeszélni veled. Érted?! -mérgesen dörmögött a telefonba, a tekintetével ölni tudott volna.- Nem érdekel, mennyire fontos, amit mondani akarsz! Üzend meg a menedzserünknek, aztán majd tudomásul veszem. Szia!

Döbbenten figyeltem a dühtől vibráló Zaynt. A gyomrom az egész napos nyomástól, az érzelmi viharoktól, valamint a mostani Zayntől kellemetlenül összefacsarodott. Még épp idejében ugrottam fel, és futottam ki a mosdóból, hogy azt a kevés reggelit, amit sikerült letuszkolnom a torkomon, a kagyló felé hajolva kiadjam magamból...

29. Fájdalmas pillanatok

Sziasztok!

Meghoztam az új részt! 

Jó olvasást!

Lily

Az örökkévalóságig ültünk egymással szemben, és vártunk a másik reakciójára. Zayn döbbenten, elakadt lélegzettel meredt rám, míg én megfeszülve ültem, és figyeltem a legapróbb mozdulatára is. Egy idő után elfordította a fejét, tekintete szigorúan, üresen meredt a repülőtér egyre gyorsuló alakjára. Nem tudtam, hogy szóljak-e, kérdezzek-e bármit is, könyörögjek a válaszáért, vagy csak várjak csendben, hogy önmagától megnyíljon. Ám nem történt semmi.

Zayn egy darabig a távolodó földet, a fentről nyújtott lélegzetelállító látványt figyelte, majd a minket kísérő fiatal lányt magához intve rendelt egy üveg pezsgőt. A lány halványan elmosolyodott, és rövid időn belül visszatért kezében egy kitűnő évjáratú darabbal. Látványos mozdulatok kíséretében kinyitotta, majd az elénk helyezett poharakba töltött egy keveset, az üveget pedig a kisasztalra rakta. Zayn habozás nélkül nyúlt az ital után, majd hajtotta le az utolsó cseppig. Mire kettőt pisloghattam volna, már a harmadik poharánál tartott.

Elkeseredtem. Azt hittem, hogy a közösen töltött idő, a csókjai, a szenvedélyes, olykor romantikus mondatai, tettei, szavai talán egy kicsit is megváltoztatták. Hittem abban, hogy számomra is van egy herceg, és habár szokatlan módján talált rám, ő lehet az a különleges személy, akivel életem végéig megoszthatom a titkaim, a szívem másik felét. Úgy látszik, az érzéseim ismét tévútra csaltak, és a bolondját járatták velem. Zayn közel sem volt az a herceg típus, mint amilyen az álmaimban szerepelt. Sőt, egyenesen az ellentettje volt, de én képes voltam a legrosszabb formájában is észrevenni a lelkében lakozó jóságot. Nehéz volt megtennem és elfogadnom a velem tett sérelmeit, de mivel ez a szerelem egyik vele járó csodája, gond nélkül képes voltam a megbocsátásra. Tisztában voltam a szavaim felé intézett súlyával, de képtelen voltam tovább magamban tartani. Muszáj volt megtennem, elmondanom, hogy mennyire nagyon szeretem őt.

A reakciója, illetve annak hiánya viszont megfertőzte a bennem lévő erőt, az akaratot és a hitet a közös jövőnkkel kapcsolatban. A szívem kis híján millió darabjára szakadt, és én nem tudtam tenni ellene. Az egyedüli személy, aki meggyógyíthatott volna szinte észre sem vett, ami tovább mélyítette a csalódottságom és fájdalmam. Csupán az ölelésére lett volna szükségem, és a világom újra teljes fényében ragyogott volna fel.

 - Ma kis híján elkaptam a csinos kis barátnőd, akit Lou elhalászott előlem...- jegyezte meg továbbra is az alattunk lévő tájra koncentrálva. Szavai újabb és újabb késdöfések voltak darabjaira szakadt szívemnek. - Meg kell, hogy valljam, a jegyesség csak még szebbé teszi, és még mindig rettenetesen dühös vagyok Louisra, amiért elvitte előlem...

Úgy érzetem, hogy ott menten összeesek és ezer halált halok. Erőnek erejével fojtottam vissza kitörni készülő könnyeim. Nem akartam, hogy sírni lásson. Az ökölbe szorított kezeimre irányítottam a figyelmet, és próbáltam elterelni a gondolataim menetét egy kellemesebb irányba.

- Azonban, a mai nap után megbizonyosodott, hogy eléggé idegesítő számomra, úgyhogy be kell, hogy valljam, örülök annak, hogy téged kaptalak a feleségemnek, Dragana...- rá emeltem a pillantásom, mire tekintetem találkozott az ő csokoládébarna szemeivel. Az eddig elfojtott könnyeim, az egyre hatalmasodó gombóc a torkomban, mind apró kis semmiségeknek tűntek a forrósággal szemben, amik abban a pillanatban elárasztottak, ahogy a tekintetünk összekapcsolódott.

Szinte tudatában sem voltam mozdulataimnak, csupán arra eszméltem fel, hogy az ölében ülök, ajkam lázasan tapad az övére, ujjaim vadul szántják és szorítják selymes fekete hajának tincseit, míg a testünk szorosan a másikéhoz préselődik. Egy teljes másodpercig lefagyva ült alattam, aztán...

28. Vallomás

Sziasztok!

Itt is lennék a résszel. Annyit róla, hogy én magam sem tudom, mit írtam bele. Teljesen kikapcsoltam az írása alatt. Azért, remélem valamennyire érthető, és nem olyan zavaros, mint amilyennek érzem.

Jó olvasást!

Lily

Egy idő után már nem is figyeltem a mellettünk elsuhanó tájra. Úgy éreztem magam, mintha minden gondolatomat, aggodalmamat, félelmemet kiszivattyúzták volna belőlem. Egy újfajta üresség töltött ki, melynek se elejét se végét nem láttam. Nem tudtam, mióta uralkodott így el felettem, és az igazat megvallva nem is nagyon foglalkoztatott. Talán, még hálás is voltam a mérhetetlen nyugalomért.

Már nem féltem semmitől. Se Zayntől, sem a jövőmtől, a múltamtól pedig a legkevésbé.

Egykedvűen figyeltem a levegőben szállingózó porszemeket és hallgattam Zayn folyamatosan változó légzését. Hol zaklatottan, hol idegesen, dühösen, hol pedig alig hallhatóan vette a levegőt. Meglepődtem azon, hogy a leghalványabb jelét nem érzem az aggodalomra iránta. Habár, az új énem a legkevésbé sem volt szimpatikus, képtelen lettem volna bármit is tenni, hogy változtassak rajta. Jól éreztem magam, elszigetelten minden problémától.

Továbbra is üveges szemekkel konstatáltam, hogy egy kifutópályán álltunk meg. Egy hosszúkás, modern magángép várakozott nem is olyan messze tőlünk.

Zayn némán kiszállt, kivett a hátsó ülésről pár csomagot, a vállára dobta őket, majd megkerülve az autót, engem is kisegített, és a kezemet fogva vezetett a gép felé.

A némaság, ami az út alatt kialakult kettőnk között, mintha az egész világra vonatkozott volna. A repülőtér önmagát meghazudtoló módon, szokatlanul csendes volt, még a közvetlen környezetünk is követte példáját. Enyhén félrebiccentett fejjel konstatáltam magamban a dolgot, majd követtem a lépcsőn az állítólagos férjem.

A gép belsejét egyértelműen a luxus jellemezte. Egymással szemben elhelyezett bézs bőrfotelek, közvetlen az ablakok mellett, az apró, sötét fából faragott asztalok, melyek az ülőalkalmatosságok közé voltak építve, valamint az egész teret uraló lágy, puha elefántcsont színű padlószőnyeg, melyre még csak rálépni is egy álom lehetett.

Zayn halkan morgott valamit a pilótafülke mellett elhaladva, majd az egyik székhez vezetett, és ült le velem szemben. Pár percig néztem, ahogy tettetett nyugalommal kibámul az ablakon, majd lassan követtem tekintettemmel figyelmének középpontját. A néma csend, mely továbbra is uralt minket, egyre zavaróbbá vált. Legalábbis, engem szinte teljesen összezavart. Lopva Zaynre pillantottam, hogy lássam, ő hogy viseli, és meglepődve tapasztaltam, hogy ő is pont engem néz. Tekintete sötét volt, szinte már nem e világi. Szép ajkának vonala most elhalványodott, egy vonallá szűkült össze, amint állkapcsát erősebben szorította. Alig bírtam megállni, hogy legyűrjem a feltörni készülő mosolyomat. Fogalmam sem volt, hogy miért akartam annyira vigyorogni, talán csak Zayn nevetséges viselkedése és makacs hallgatása késztetett rá.

Minden egyes pillanattal, melyet egymás szemében való kutakodással töltöttünk, úgy mélyült körülöttünk a légkör, zárult be a világ és szűkült le kettőnkre. Figyeltem, ahogy a velem szemben ülő férfi szeme szinte már lehetetlenül feketére vált, és az arca egyre jobban megnyílik számomra. Csodával határosnak tartottam, hogy ennyire nyíltnak láthatom őt. Sosem viselkedett a közelemben ennyire emberien, sebezhetően.

- Dragana...- suttogta, mire hangja egy hatalmas, ólomnehézségű csomót eredményezett a torkomban. A gyomrom görcsösen megrándult, én pedig tehetetlenül tűrtem. Úgy éreztem, hogy egyedül csakis ő lenne képes arra, hogy a puszta beszédétől kiváltott reakciókat csillapítsa, vagy épp fokozza. - Kérlek...
- Mire?- leheltem alig érthetően.
- Ne csináld...- hunyta le szemeit, majd emelte meg karját, és masszírozta meg finoman az orrnyergét.- Nem bírom elviselni, ha valaki ilyen hideg, és távoli a jelenlétemben.

Nem tudtam mást tenni, csak gunyorosan elvigyorodni a helyzet iróniáján.

- Most azonnal fejezd ezt be!- csattant fel idegesen, mire szinte automatikusan megfeszültem.
- Mit is?- kérdeztem vissza némi megjátszott ártatlansággal a hangomban.
- Tudod te pontosan! Hagyd abba ezt a nem törődöm stílust! Baromira nem áll jól! Mit gondolsz, azért cserébe, hogy magammal viszlek a turnéra, ezt a stílust várom?!
- Miért, mit gondoltál, majd örömömben ugrálni fogok? Netán könnyes szemekkel rebegjek hálát, amiért tönkretetted az életem?! Ugyanmár Zayn, nőj fel! Ha te nem vagy, nem rettegnék minden egyes lépésemtől, nem kattognék azon, hogy mit szabad és mit nem. Nem visszhangozna a fejemben megannyi gyűlölettől fűtött mondat, melyek csak rám irányulnak, és a halálomat taglalják, nem aggódnék a családomért, önmagamért, nem kellene megállás nélkül a te hangulatodat elemeznem, töprengenem azon, hogy mit miért teszel és folyamatosan kibúvókat, mentségeket keresnem a tetteidért, szavaidért! Ha nem lennél, most nem őrlődnék, és nem szeretnék senkit Carán kívül! Ha te nem vagy,- emeltem fel könnyektől elhomályosodó tekintetem és fúrtam a döbbent barna szempárba- ha te nem vagy, most nem lennék halálosan szerelmes beléd...

Ugye, nem volt túlságosan zavaros?

27. Rettegés foka

Sziasztok!

Aki nem értené ezt, vagy a 26. részt, annak várom a kérdéseit.

Jó olvasást!

Lil.

Úgy éreztem magam, mintha egy körhintában ültettek volna, és egyre gyorsabban és vadabbul forgott volna velem a világ. Zayn időközben eltűnt mellőlem, hogy Elyse-vel folytassa az elkezdett vitájukat. Csak néhány szót, mondatot kaptam el heves szóváltásukból, de azok sem kecsegtettek sok jóval. Az ördögöm megállás nélkül üvöltött, és megrendíthetetlenül el akart vinni engem. Hogy hova, arra nem derült fény. Persze magamban már vagy egy milliónyi lehetőséget végigpörgettem, kezdve egy lakatlan szigettel, ahol csak ketten lennénk, és élhetnénk a magunk kis életét, mindenféle beavatkozás nélkül. A bennem élő rosszindulatú, gonosz kis hang, azon nyomban vadul nevetve tiporta szanaszét az ábrándjaimat, és vázolt fel egy sokkal reálisabb lehetőséget. Szemeim előtt viszontláttam a nehéz kovácsoltvas kerítést, ahol minden elkezdődött. A rémségek háza. Az ereimben azon nyomban megfagyott a vér. Pupilláim kitágultak, és képtelen voltam bármi mást észrevenni. Egyedül a bénító félelem, és riadalom uralkodott rajtam. Nem akartam visszamenni! Nem akartam, hogy elszakítsanak Zayntől! Még a legnehezebb, legsötétebb napokon is ezerszer szívesebben tűrném el az ő sértéseit, és ütéseinek erejét, minthogy még egyszer végig kelljen csinálnom mindezt. Képtelen lennék újra elviselni azt a mérhetetlen kínt és érzelmi kavalkádot, ami az életemet uralta az első pár hétben.

Sokkolva hunytam le a szemeim és próbáltam minél előbb kiűzni az agyamból a pánikot, valamint a kerítés borzalmas emlékét. Szinte észre sem vettem a pillanatot, mikor átléptem a valóságból az álomvilágba...

Az autóban ébredtem. A nyakam elgémberedett a kényelmetlen póztól, amiben elaludtam, míg az agyam lassan magához tért, és ijedtemben körül nem néztem. Zayn mellettem ülve vezetett, míg halkan dudorászott. Mikor megérezte pillantásomat magán, elmosolyodott és a kezem után nyúlt.

- Na, felébredtél?- mosolygott továbbra is, míg ujjai lágyan végigcirógatták az ujjperceimet.

- E-elaludtam?- suttogtam, de a hangom még így is rekedtesen csengett.

- Igen!- nevetett fel.- Mióta beültünk az autóba, alszol. Egy ideig azt hittem, hogy tetteted, hogy ne kelljen velem beszélned, de aztán rájöttem, hogy tényleg elaludtál..

Nem tudtam mit mondhatnék. Semmiféle információt nem tudtam kiszűrni szavaiból, hogy mégis milyen messzire kell visszamennem, hogy megtudjam, hol végződik a valóság kézzelfogható, szilárd talaja, és honnantól rugaszkodtam a képzeletem igencsak aktívnak bizonyuló világába.

- Tudod, egy felem, egy nagyon sötét felem szívem szerint a szart is kiverte volna belőled azért, hogy egyáltalán elaludtál, de annyira...- kíváncsian néztem rá, és vártam, hogy folytassa. De nem tette. Helyette inkább vékony vonallá préselte össze ajkait, majd figyelmét egyedül az útra fordította.

Beletörődtem hallgatásába. Kíváncsian és enyhe szorongással telve fordultam inkább a mellettünk elsuhanó táj felé, és imádkoztam, könyörögtem azért, hogy ne oda igyekezzünk annyira, ahonnan az egész kapcsolatunk elkezdődött...

Remélem, tetszett, és elég izgalmas a vége.

26. Az én ördögöm

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel. Rövid, de lényegre törő.

NE FELEDJÉTEK, A VERSENYRE/JÁTÉKRA MÉG CSÜTÖRTÖKIG LEADHATJÁTOK A FELADATOTOKAT!

Jó olvasást!

Lily

Csendesnek éreztem az engem körülvevő teret. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy semmit sem látok. A sötét egyhangúságot figyeltem magam előtt, és vártam egyfajta jelre, ami megmutatná, hogy mégis merre induljak tovább. Habár a végtelennek ható feketeség csábítóan hívogatott egyre beljebb és beljebb, de nem láttam értelmét tovább haladnom. Épp ezért csupán álltam,- vagy talán ültem?-szemléltem a lehetetlent, és vártam valami jelre.

A semmiben egy angyal hangját hallottam csendülni. Riadt kiáltása alapjaiban rázta meg képlékeny világom közepét. Zavartan kaptam bármiféle támasz után, de béna kezeim csak a levegőt markolták.

Elestem. A tüdőm égetett, és fájt. Ólomsúlyúnak hatott mindenem. Hihetetlenül fáradtnak éreztem magam, de nem engedtem, hogy a testem egy pillanatra is megpihenjen. Figyeltem.

Immár két hang vitázott felettem. Mondandójukat nem értettem, csupán a váltakozó hangszínekből, valamint a hangleejtésükből szűrtem ki, hogy veszekednek. Úgy gondoltam, hogy a hova tartozásomon, a lelkem tisztaságán kerültek összetűzésbe. A hangjuk egyre csak emelkedett, szinte már elviselhetetlen volt. Az egyiküké magas, szoprán, mérhetetlen utálattal és dühvel a hangjában, míg a másikuké mély, dörmögős, pontosan olyan, amilyennek az ördögök tónusát képzeltem. Arcomra egy mosoly ült ki. Még így, halálomban is hiányzott az én ördögöm. Enyhén idegesítőnek tartottam, hogy holtamban is üldöz és képtelen békén hagyni gyönyörű szép barna szemeivel, telt ajkával, hollófekete hajával.

Egy mély sóhaj közepette ráztam meg a fejem, hogy viszonylagos tisztaságot nyerjen. Elegem volt. Azt akartam, hogy minél előbb vége legyen ennek az egésznek. A vitának körülöttem, és a bénító némaságnak, ami körülvett. Csupán a csendet és a némaságot akartam a magaménak tudni...

Mikor újból magamhoz tértem, a tüdőm valósággal égetett, a torkom kapart, és rettentően szomjas voltam. Úgy éreztem, minden egyes lélegzetvétel egy kisebb halállal ér fel számomra, és mindezek mellé társult az is, hogy úgy tűnt, mintha, egy idegen testben ébredtem volna. A végtagjaimat nehezeknek éreztem, a szemhéjaim nem úgy működtek, mint ahogy én azt elvártam tőlük. Egyáltalán nem ilyennek képzeltem a túlvilági létet.

Lassan, bizonytalanul, -talán kicsit tartva is a rám váró látványtól-, nyitottam ki a szemeim, majd néztem körül a tulajdon szobámba. Elakadó lélegzettel figyeltem, és próbáltam feldolgozni a tényt, hogy nem haltam meg.

Egy erős szorítás vonta magára a figyelmem. Tekintetem egy a dühtől izzó, szinte fekete szempárba ütközött, amely most, hogy észrevettem, még keményebbé, és ridegebbé vált.

- Remélem, tisztában vagy vele, hogyha a víz nem végzett veled, az garantált, hogy én most rögtön kinyírlak?!- morogta, mire tudatosult bennem valami. Ő volt az! Ő volt az, akit az ördögnek hittem, és aki olyan hangosan vitázott az angyallal!

Már csak két kérdésem volt, mégpedig: Ha Ő volt az ördög, mégis ki volt az angyal? És mégis hogy fogok én ebből a kalamajkából kimászni?!

Na mit gondoltok?

A játék

Sziasztok!:)

Na, megérkeztem a játékkal.:D Nem tudom, kinek hogy fog tetszeni, de én ezt találtam ki!:)

Szóval.

A feladat:

Írd meg kommentben/ e-mail címre (kérdd el kommentben) az alábbit:

Ha lenne lehetőséged arra, hogy egy adott pillanatban belecsöppenj a történetbe,
hova, és miért oda akarnál kerülni? Valamint, ha tehetnéd, és beszélhetnél Zaynnel, hogy észhez térítsd,
mit mondanál neki, mit tennél vele?:) 
( Semmilyen nemű fegyvert nem használhatsz, a szereplőket nem bánthatod fizikailag.)

Díjazás:

A legeredetibb, legjobb válaszadó elnyeri a fődíjt, és külön díjazásban részesítem azokat, akik még megérdemlik.:)

Nyeremények:

1. hely: Egy novella, aminek az alapszálát te adod meg, + 2 rész a blogra, és feltehetsz két kérdést a történettel kapcsolatban, amire válaszolni fogok

Külön díj: Ezt még időközben eldöntöm.:)

Határidő:

Legyen jövőhét péntek, azaz február 14-én, Valentin-napkor lezárul a verseny, és még aznap este eredményhirdetés lesz.:)

Amúgy: Rész valószínűleg szombat, vagy vasárnap lesz, még nem tudom, ahogy alakul a beosztásom. Remélem, tetszik a játék alapötlete, és jelentkeztek rá. Kérlek titeket, legyetek egy kicsit aktívabbak, olyan jó lenne, ha egy jó kis közösség kialakulna...

Még valami. Aki szeretné, hogy a Facebookon frissen értesüljön minden kis részletről és egyéb dolgokról a bloggal kapcsolatban, az jelentkezzen bátran itt:

https://www.facebook.com/groups/483996698339198/

Puszi: 

Lily  

25. Már csak egy út maradt: előre

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel, kicsit összecsapottnak érzem, de ti döntitek el, hogy nektek hogy tetszik.:)

Mit szólnátok ahhoz, ha a játék főnyereménye az lenne, hogy tripla rész lenne egy nap?:)  Vagy, hogy a nyertes kapna egy személyre szabott novellát tőlem, amiről ő mondja meg, hogy kikről szóljon, és mi legyen a fő cselekményszál?:)
Addig is:

Jó olvasást!

Lily

Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy Zayn tudja az igazat rólam és Harryről. Hogy végignézte és hallgatta mindazt, amit tettünk. Hihetetlennek tartottam, hogy a mai gyengéd viselkedése és hozzáállása a dolgokhoz mind arra ment ki, hogy akkor bántson a legjobban, mikor a legkevésbé sem számítottam rá. Pont akkor, mikor kezdtem rádöbbenni a bennem megjelenő, felbukkanó érzések jelentőségére.

Döbbenten bámultam a gépet, ahogy beindul, majd lassan kigurul a kifutópályára. Minél távolabb került tőlem, a szívem úgy vert egyre szaporábban, fájdalommal csordultig telve.

Mégis mit gondoltam? Hogy majd az a Zayn Malik, aki megvett esetleg megváltozik, és képes lesz rám úgy tekinteni, mint egy olyan nőre, akit szerethet? Hogy talán idővel minden megváltozik, és legalább annyira fog szeretni, mint ahogy én -épp csak rádöbbentem, hogy mennyire is- szeretem?

Olyannyira nevetségesnek találtam a feltevést, hogy nevetnem kellett rajta. Hisztis, mindent elsöprő nevetőhullám tört rám, ami másodpercek alatt csapott át észveszejtő zokogásba. Hogy lehettem ennyire buta?! Beleszerettem abba a férfiba, akit fikarcnyit sem érdekel az életem, a sorsom, akinek az az egyedüli fontos, hogy bánthasson és ott legyek, mikor rá tör a szenvedély. Hogy eshettem bele abba a hibába, hogy nem láttam át az első pillanattól fogva, hogy mi a szándéka? Miért nem voltam elővigyázatosabb vele kapcsolatban? Miért nem gyanakodtam rá? Úristen, pedig ez annyira jellemző! Még szép, hogy be van kamerázva a háza! Az Isten verje meg! Nem hiszem el, hogy ennyire vak voltam! Hogy engedhettem, hogy ez az egész megtörténjen? Hogy beleszeressek?

Szinte másodpercek alatt az utakon voltam. Vadul hajtottam, nem törődve a sebességkorlátozásokkal, vagy épp a zsúfolt, és lassan hömpölygő autósok fáradhatatlan áradatával. Úgy éreztem, hogy nekem már teljesen mindegy volt, hogy történik-e bármi is velem. Ha karamboloznék is, Zaynt maximum annyi dühítené, hogy tönkrement az autója, és hogy én, akire ennyi pénzt szórt el, csak így itt hagytam anélkül, hogy addig szenvedtethetett volna, amennyit ő gondolatban már kiszabott rám. Elegem volt már ebből az egész játszmából! Képtelen lettem volna akár egy másodperccel is tovább folytatni. Még a jövő gondolatától is teljesen rosszul lettem. A tudat, hogy életem hátralévő részét úgy töltsem, hogy Zayn csak kihasznál és kinevet a naivságom miatt, az őrületbe kergetett.

Vadul fékeztem le a ház előtt. Idegesen pattantam ki és rohantam be az ajtón. Szemeimmel kétségbeesetten pásztáztam a kamerák után, de rá kellett döbbennem, hogy az életben nem fogom megtalálni őket.

A hajamba túrva nevettem fel, és roskadtam le a padlóra. Nem akartam újra és újra végigjárni ezt az életútvonalat. Nem akartam a végtelenségig játszani, mikor már most belefáradtam, és meguntam. A mindennapos rettegés, amely bénító erővel hatott rám, a félelem, ami megbéklyózott, akárhányszor csak rá néztem, a szerelem, ami újonnan felütötte a fejét és a legextrémebb és fájdalmasabb pillanatokat nagyította fel, vetítette megcibált szívem elé a boldogabb élet reményteljes képeit Zayn mellett, és kínzott minden egyes másodpercben még ezerszer jobban.

Megteltem. Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Már semmi sem segíthetett. Egyedül voltam. Önmagam. Senkire sem számíthattam. Életem végéig be voltam zárva, el voltam szakítva mindentől, amit szeretek. Se Cara, se Harry se Elyse...

Hirtelen pattantam fel, és rohantam Zayn dolgozószobájába. Feszülten nyomtam be a gépet, vártam, hogy betöltsön, majd nyitottam meg a böngészőt, és jelentkeztem be a twitterembe. Valószínűleg Zayn meg fog ölni, hogy egyáltalán be mertem lépni ebbe a szobába, de nem érdekelt. Szükségem volt valakire. Bárkire.

Meglepődve tapasztaltam, hogy több száz üzenet és új követő várt a falamon. Egy boldog mosoly ült ki az arcomra, hogy talán még sem vagyok olyan magányos, mint gondoltam, mikor megnyitottam az első levelet.

Szinte abban a pillanatban eltűnt az a pillanatnyi jó kedvem, amint belekezdtem az első mondatba. A levél végére még jobban utáltam és ítéltem el magam, mint az előtt.

Mire minden üzenetet végigolvastam, már meg sem próbáltam küzdeni a rám törő depresszió és öngyilkossági vágytól. Sőt, csinálni akartam, véget akartam vetni mindenfajta szenvedésnek, halott akartam lenni.

Épp ezért lassan felálltam az asztaltól, gondosan kikapcsoltam a gépet, majd az alagsorba épített medence felé vettem az irányt, ahonnan úgy terveztem, hogy nem lesz többé vissza út...