25. Már csak egy út maradt: előre

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel, kicsit összecsapottnak érzem, de ti döntitek el, hogy nektek hogy tetszik.:)

Mit szólnátok ahhoz, ha a játék főnyereménye az lenne, hogy tripla rész lenne egy nap?:)  Vagy, hogy a nyertes kapna egy személyre szabott novellát tőlem, amiről ő mondja meg, hogy kikről szóljon, és mi legyen a fő cselekményszál?:)
Addig is:

Jó olvasást!

Lily

Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy Zayn tudja az igazat rólam és Harryről. Hogy végignézte és hallgatta mindazt, amit tettünk. Hihetetlennek tartottam, hogy a mai gyengéd viselkedése és hozzáállása a dolgokhoz mind arra ment ki, hogy akkor bántson a legjobban, mikor a legkevésbé sem számítottam rá. Pont akkor, mikor kezdtem rádöbbenni a bennem megjelenő, felbukkanó érzések jelentőségére.

Döbbenten bámultam a gépet, ahogy beindul, majd lassan kigurul a kifutópályára. Minél távolabb került tőlem, a szívem úgy vert egyre szaporábban, fájdalommal csordultig telve.

Mégis mit gondoltam? Hogy majd az a Zayn Malik, aki megvett esetleg megváltozik, és képes lesz rám úgy tekinteni, mint egy olyan nőre, akit szerethet? Hogy talán idővel minden megváltozik, és legalább annyira fog szeretni, mint ahogy én -épp csak rádöbbentem, hogy mennyire is- szeretem?

Olyannyira nevetségesnek találtam a feltevést, hogy nevetnem kellett rajta. Hisztis, mindent elsöprő nevetőhullám tört rám, ami másodpercek alatt csapott át észveszejtő zokogásba. Hogy lehettem ennyire buta?! Beleszerettem abba a férfiba, akit fikarcnyit sem érdekel az életem, a sorsom, akinek az az egyedüli fontos, hogy bánthasson és ott legyek, mikor rá tör a szenvedély. Hogy eshettem bele abba a hibába, hogy nem láttam át az első pillanattól fogva, hogy mi a szándéka? Miért nem voltam elővigyázatosabb vele kapcsolatban? Miért nem gyanakodtam rá? Úristen, pedig ez annyira jellemző! Még szép, hogy be van kamerázva a háza! Az Isten verje meg! Nem hiszem el, hogy ennyire vak voltam! Hogy engedhettem, hogy ez az egész megtörténjen? Hogy beleszeressek?

Szinte másodpercek alatt az utakon voltam. Vadul hajtottam, nem törődve a sebességkorlátozásokkal, vagy épp a zsúfolt, és lassan hömpölygő autósok fáradhatatlan áradatával. Úgy éreztem, hogy nekem már teljesen mindegy volt, hogy történik-e bármi is velem. Ha karamboloznék is, Zaynt maximum annyi dühítené, hogy tönkrement az autója, és hogy én, akire ennyi pénzt szórt el, csak így itt hagytam anélkül, hogy addig szenvedtethetett volna, amennyit ő gondolatban már kiszabott rám. Elegem volt már ebből az egész játszmából! Képtelen lettem volna akár egy másodperccel is tovább folytatni. Még a jövő gondolatától is teljesen rosszul lettem. A tudat, hogy életem hátralévő részét úgy töltsem, hogy Zayn csak kihasznál és kinevet a naivságom miatt, az őrületbe kergetett.

Vadul fékeztem le a ház előtt. Idegesen pattantam ki és rohantam be az ajtón. Szemeimmel kétségbeesetten pásztáztam a kamerák után, de rá kellett döbbennem, hogy az életben nem fogom megtalálni őket.

A hajamba túrva nevettem fel, és roskadtam le a padlóra. Nem akartam újra és újra végigjárni ezt az életútvonalat. Nem akartam a végtelenségig játszani, mikor már most belefáradtam, és meguntam. A mindennapos rettegés, amely bénító erővel hatott rám, a félelem, ami megbéklyózott, akárhányszor csak rá néztem, a szerelem, ami újonnan felütötte a fejét és a legextrémebb és fájdalmasabb pillanatokat nagyította fel, vetítette megcibált szívem elé a boldogabb élet reményteljes képeit Zayn mellett, és kínzott minden egyes másodpercben még ezerszer jobban.

Megteltem. Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Már semmi sem segíthetett. Egyedül voltam. Önmagam. Senkire sem számíthattam. Életem végéig be voltam zárva, el voltam szakítva mindentől, amit szeretek. Se Cara, se Harry se Elyse...

Hirtelen pattantam fel, és rohantam Zayn dolgozószobájába. Feszülten nyomtam be a gépet, vártam, hogy betöltsön, majd nyitottam meg a böngészőt, és jelentkeztem be a twitterembe. Valószínűleg Zayn meg fog ölni, hogy egyáltalán be mertem lépni ebbe a szobába, de nem érdekelt. Szükségem volt valakire. Bárkire.

Meglepődve tapasztaltam, hogy több száz üzenet és új követő várt a falamon. Egy boldog mosoly ült ki az arcomra, hogy talán még sem vagyok olyan magányos, mint gondoltam, mikor megnyitottam az első levelet.

Szinte abban a pillanatban eltűnt az a pillanatnyi jó kedvem, amint belekezdtem az első mondatba. A levél végére még jobban utáltam és ítéltem el magam, mint az előtt.

Mire minden üzenetet végigolvastam, már meg sem próbáltam küzdeni a rám törő depresszió és öngyilkossági vágytól. Sőt, csinálni akartam, véget akartam vetni mindenfajta szenvedésnek, halott akartam lenni.

Épp ezért lassan felálltam az asztaltól, gondosan kikapcsoltam a gépet, majd az alagsorba épített medence felé vettem az irányt, ahonnan úgy terveztem, hogy nem lesz többé vissza út...

24. Csak hogy tudd..

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel, és roppant kíváncsi vagyok a véleményetekre.:D Én és imádott Ryom odavagyunk BunkóVagyokDeSzexisenMalik-ért és már várjuk, hogy visszatérjen.:D Fura, hogy én mondom, hogy várom, mert én vagyok az író, és szabályozom, de na. Fura vagyok..:)

Jó olvasást!

Lily

UI.: A játékot már kitaláltam, már csak a nyeremény kell.:) Milyen nyereményeket szeretnétek?:)

A lélegzetem a torkomon akadt. Akárcsak korábban ezen a napon, és egészen biztos, hogy nem is utoljára. Egyszerűen nem tudtam dűlőre jutni az új Zaynnel kapcsolatban. Mi befolyásolja annyira a személyiségét? Miért ennyire zavaros ez az egész? Mitől függ, hogy melyik oldalát mutatja? Hirtelen úgy éreztem, hogy tudni akarom a múltját, hogy mi történt vele. Meg akartam ismerni.

Óvatosan felé pislantottam, és némán csodáltam az arca tökéletes vonásait, az ajkán játszó apró mosolyt, és a csillogó csokoládébarna szemeit. Fekete hajába olykor-olykor belekapott a résnyire lehúzott ablakon beáramló levegő. Mikor nem először sodorta a szeme elé a selymes tincseket, halkan felnevetett és felhúzta az ablakot.

Mire észbe kaphattam volna, a kezem már a hajában volt, finoman hátrasimítva homlokából a makacs tincseket. Az ujjaim önálló életre kelve záródtak össze és túrtak még mélyebbre, élvezve a haja puhaságát. Éreztem, hogy engem figyel, és hogy a lélegzete elakadt. Azt is észrevettem, hogy megdermedt az érintésem alatt. De nem mertem ránézni. Figyelmemet az ujjaim útjára összpontosítottam és mikor tudatosult bennem, hogy pontosan mit is csináltam, a kezem ernyedten hullott vissza az ölembe.

- Én... s-sajnálom...- nyögtem ki nagy nehezen, de továbbra se mertem rá nézni. Egy végtelennek tűnő másodpercig mozdulatlanul meredt rám, majd egy gyors mozdulattal félreállt az útról, felém fordult és az államat feljebb emelve, és felém hajolva, lassan megcsókolt.
- Fogalmam sincs, hogy mit teszel velem... De sose kérj bocsánatot, rendben Dragana?- suttogta ajkaimba, majd nyomott egy puszit a számra, és elhúzódott.- Nem ígérem, hogy meg fogom érteni, hogy toleráns leszek, esetleg nem fogok kiabálni, akárhányszor történik velünk valami, de sose hibáztasd magad! Nem... Nem akarom, hogy...- elakadtak a szavai. Csak meredt rám, de szólni képtelen volt.
- Hogy mi, Zayn?- suttogtam halkan.
- Nem lényeges- vágta rá, azzal szorosan összepréselve ajkait, fordult vissza az út felé, majd zárkózott be teljesen. A szemei elhidegültek, és tudtam, hogy a mesés délutánunknak vége. Ez minden, amit az új Zaynből kaphattam.

Egy mély sóhaj kíséretében fordultam vissza az út felé, és figyeltem a mellettünk tovatűnő tájat. Szinte észre se vettem és már reptér egyik kifutópályáján álltunk. Zayn gyorsan kipattant a kocsiból és sietősen a gép felé vette az irányt. Bénultan követtem. Képtelen voltam az újonnan beállt, gyors hangulatváltozásához alkalmazkodni. Fásult végtagokkal követtem a fedélzetre vezető lépcsőkig. Egy ideig csupán a válla széles, formás vonalát figyeltem, és vártam, hogy mondjon, tegyen valamit. Akármit. Szükségem volt a figyelmére, arra, hogy törődjön velem.

Hirtelen fordult vissza hozzám, mosolyodott el, és fúrta ismét csokoládébarna pillantását az enyémbe. A feltámadó szél az arcomba sodorta néhány tincsem, mire Zayn lassan eligazította őket a fülem mögé, majd közelebb lépett. Ajkait szorosan a homlokomra szorította, miközben karjait a derekam köré fonta és úgy vont magához.

- Vigyázz magadra, kislány!- húzódott el, majd nyomott egy apró csókot ajkaimra. Egy mosoly ült ki az arcomra, ahogy végigsimított bőrömön, majd ruganyos léptekkel felsétált a lépcsőn.- Ja és Dragana, csak hogy tudd, a ház be van kamerázva...a szobáddal együtt...- azzal rám kacsintott, és eltűnt a gép ajtaja mögött.

Hirtelen, mintha jeges eső kezdett volna el esni, és heves földrengés rázta volna meg a talajt. Kapkodó lélegzettel pillantottam körbe, mikor tudatosult bennem, hogy csupán az önmagamban zajló végzetes érzelmi háborút indították el Zayn szavai.

Na? Mit gondoltok, mi lesz?

23. Érzelmek

Sziasztok!:)

Már idejét sem tudom- na jó, lehet hogy sejtem- hogy mikor jelentkeztem utoljára résszel!
De most már itt vagyok, s habár rövid, de legalább megírtam!:)

Jó olvasást!

Lily

A levegő megfagyott a szobában, miközben továbbra is arra vártunk, hogy valaki újra megszólaljon, és folytassa a történetem.

- Nem csodálom, hogy nem mesélt róla. Igazából Zayn, nagyon-nagy hálával tartozunk neked. Elmondani nem tudom, hogy mennyire örülünk neki, hogy ott vagy a számára, és átsegítetted ezen a félresiklásán. Tudod, egy anyának nincs nagyobb öröme annál, mintha látja és tudja, hogy a lánya megtalálta a tökéletes férfit magának és boldog. Köszönjük. Elképzelni nem tudod, mennyire...- anya hangja fokozatosan elhalt, majd a szeméhez nyúlt, hogy egy apró könnycseppet letörölhessen.

 A mellettem ülő férfi meg se moccant. Mintha kőből faragták volna. Egyedül onnan tudtam megállapítani, hogy velem van, hogy az állkapcsát erősen összeszorította. Szinte már nekem fájt, ahogy feszes állvonalát figyeltem.

Képtelen voltam elviselni az ilyen szintű nyomást. Az, hogy a titkom kitudódott és hogy Zayn ilyen görcsösen merev tartással ül mellettem, megpecsételte számomra a nap hátralévő részét. Ha egy perccel is tovább kellett volna abban a szobában, légkörben maradnom, egészen biztos, hogy elsírtam volna magam. Épp ezért lassan felálltam, majd mosolyogva elnézést kértem, és elsiettem a régi szobám felé. Még hallottam magam mögött anyám bánatos sóhaját, majd becsuktam az ajtót, és végre egyedül találtam magam. Nagyon kis határ húzódott az önuralmam és a totális összeomlásom között. Nem győztem letörölni a rohamosan kibuggyanó könnyeket, visszanyelni a torkomat szorongató zokogást. Éreztem, hogy a szívem iszonyatosan húz a mély felé, még sem engedhettem meg magamnak, hogy elnyomjon a feneketlen sötétség, és totálisan megsemmisítse az eddig oly biztosan álló személyiségem, életerőmet. Nem. Ha Zayn Malik legperverzebb és legbetegebb bánásmódját képes voltam elviselni, és túlélni, akkor ez sem fog ezen változtatni.

Reszelős, mély lélegzetet vettem. Elhatározni a dolgot sokkal könnyebb volt, mint megvalósítani. Egy újabb, mély lélegzetet vettem. Három gyors kopogás töltötte be a szobában uralkodó csendet. A szemeimhez kaptam, hogy eltüntessem a gyengeségem jeleit. Vadul letöröltem a könnyeket, majd még egy mély lélegzetet vettem. Az ajtó lassan kinyílt és Zayn lépett be rajta. Nem nézett rám, csak gondosan becsukta maga mögött az ajtót, elzárva minket a szüleim aggódó tekintete elől. Lazán, mégis kecsesen sétált felém. Összébb húztam magam, várva, hogy megalázzon, kezdetét vegye mindaz, amitől rettegtem. Egy huncut félmosollyal az arcán guggolt le elém, és támaszkodott meg a térdeimen. Egyenesen a szemembe nézett.

- Ne aggódj édesem, ha előbb elárultad volna, hogy ugyanazt bírjuk, izgulhattunk volna együtt a kedvenc pornóimra...- kacsintott rám, majd mikor látta felvillanni a szégyent és megalázottságot az arcomon, felnevetett, és felállt. - Na gyere ide, te kis különc!- kuncogott fel újra, majd felhúzott, és szorosan az ölelésébe vont.- Ne aggódj Dragana, mi így vagyunk tökéletesek. Te biszex vagy, én pedig szadista... Ettől vagyunk különlegesek, egyediek és olyanok, akiket egymásnak teremtettek...- suttogta, majd eltolt egy kissé magától, de épp csak annyira, hogy forró ajkait az enyéimre tapaszthassa és egy vigasztaló csókkal a darabjaira szakadt szívemet egybeforrassza.  

Szeretnétek játszani egyet?:) Ha igen, írjátok le komiba, és akkor kitalálok valami jó kis játékot.:)

22. Halálos ítélet

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt is lenne a következő, kifejtek-egy-kicsit-bővebben-mindent rész.:D Remélem, tetszeni fog!

Mindig elfelejtem, hogy oldalra kiraktam -szerintem- tök aranyos halakat, és hogy meg akartam kérdezni, hogy nekem mániám csak folyton etetni őket?:D 

Jó olvasást!

Lily

Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. A lábaim úgy remegtek, mintha először álltam volna talpra, míg a szívem körül furcsa melegség kezdett szétáradni. Zayn minél tovább csókolt, és tartott karjai fogságában, a testem annál inkább gyengült el és olvadt bele az ölelésébe. Elképzelni nem tudtam, hogy mi megy bennem végre, miért élvezem a csókját, és vágyom többre. Az sem volt világos, hogy mitől vált ennyire kedvessé, odaadóvá, tökéletessé. Tisztában voltam vele, hogy halálos játékot játszik. Hogy veszélyesebb az összes bűnözőnél az egész földön. Biztosra tudtam, hogy még a leghírhedtebb gyilkosban sincs annyi sötétség, gonoszság, mint Zaynben, és mégis biztonságban éreztem magam mellette. Élveztem, ahogy a karjai szorosan a derekamra simulnak és azt érezteti velem, hogy sosem akar elengedni a karjai közül. Vágytam a szeretetére. Meg akartam felelni a számára. Hogy miért, és honnan jött ez az őrült gondolat, még önmagamnak sem tudtam megválaszolni.

- Na de fiatalok, még csak most értetek ide!- nevetett fel anya, akiről fogalmam sem volt, hogy mióta állhat az ajtóban, és figyelhet minket. A szeme elégedett, büszke ragyogásából tudtam, hogy tökéletesnek és nekem valónak tartja Zaynt. Ó anya, ha tudnál róla...
- Elnézést...- morogta Zayn, miközben vonakodva elengedett, és derekamat ölelve tartott közel magához. Hallottam, ahogy gyorsabban veszi a levegőt. Egy pillanatra ajkaira pillantottam. Duzzadtak, és sötétvörösek voltak az előbbi heves csókunktól.
- Ugyan, semmi baj, inkább gyertek beljebb!- mosolygott anya, majd beljebb húzott minket.

Az ebéd vidám hangulatban, régi történetek mesélésével telt. Az elmúlt két óra csak rólam és a kis kori énemről szólt. Zayn olykor nagyokat nevetett, és néha sikerült elhitetnie velem, hogy még élvezi is, a szüleimmel való együttlétet, az életemről szóló unalmas meséket. Jobb keze megállás nélkül a térdemen pihent, néha-néha megszorította, és rám mosolygott, amivel totálisan összezavart. Nem értettem a fejemben kavargó káoszt és rettegtem az előttem álló délutántól. Féltem, hogy anya akár egy rossz szóval elronthatja az életem hátralévő részét. Végre egyszer Zayn olyan velem, mint egy igazi szerelmes férfi, és én annyira elégedett vagyok vele, annyira jól esik, olyan boldoggá tesz, hogy egyszerűen félek attól, hogy elveszítsem. Most, hogy megismertem ezt az oldalát is, képtelen lennék elviselni a régi, fekete Zaynt.

- Igen, és akkor volt neki az a korszaka...- komolyodott el hirtelen anya, mire apa egy gyors pillantást vetett rá, majd megszorította az ölében lévő kezét.
- Miféle korszak?- kérdezte önfeledten mosolyogva a mellettem ülő férfi. Ó istenem, anya, könyörgöm, ne! Ne tedd tönkre!
- Amikor... Amikor Dragana inkább élt párkapcsolatban lányokkal, mintsem fiúkkal...- suttogta anya, mire úgy éreztem, hogy a szívem megáll dobogni. Jeges, egyre jobban dagadó torokkal fordultam Zayn felé, aki pillantását lassan fordította felém. Arcáról eltűnt az eddigi minden érzelem, és hirtelen úgy éreztem, hogy jó pár méterrel messzebb kerültem tőle, pedig továbbra is közvetlenül mellettem volt.
- Igazán? Erről nem is meséltél, kedvesem...- mondta csendesen, a szüleim magyarázatát várva, miközben tekintetét le nem vette rólam. Tudtam. Egyszerűen éreztem, ez volt az én, a szüleim által elrendelt halálos ítéletem. Meg kell mondjam, tökéletesen ráéreztek. Zaynnél tökéletesebb embert a gyilkosságomra nem is találhattak volna. A levegő megfagyott a szobában, miközben továbbra is arra vártunk, hogy valaki újra megszólaljon, és folytassa a történetem...

Na, ilyesmi folytatásra vártatok?:) És mit gondoltok Zaynről? Személy szerint, én meghalok érte.:$

21. Bemutatás

Sziasztok!

Ez egy rövid, kis ízelítő rész lesz az elkövetkezendő kettőből. Remélem tetszeni fog, és kellőképp felkelti majd a kíváncsiságotokat!

Jó olvasást!

Lily

Finoman fékezett le a szüleim háza előtt. A GPS testetlen hangja lágyan búgott a háttérben, miközben Zayn felé nyúlt, és egy mozdulattal kikapcsolta. A hirtelen beállt csendben hallani véltem a szívem őrült kalimpálását.

Egész út alatt egy szót sem szólt hozzám, csak ördögien mosolygott. Némasága talán még őrjítőbb volt, mintha megállás nélkül szidott, vagy vert volna. Nem tudtam, hogy mire számítsak tőle.

- Dragana...- fordult felém, mire a szívem hirtelen a torkomba ugrott, teljesen megakadályozva, hogy nyeljek, vagy akár egy mélyebb lélegzetet vegyek.- Hogy is hívják a szüleid? Azt hiszem, elfelejtettem a nevüket...
- Sosem kérdezted a nevüket...- nyögtem ki nehezen forgó nyelvvel.- De a nevük Alice és...

- Leo, igen, már emlékszem rájuk, azért köszi szivi!- kacsintott rám, majd választ nem várva ugrott ki a kocsiból, és sétált át az én oldalamhoz, hogy ajtót nyithasson. Döbbenten meredtem magam elé. Mégis honnan a halálból tudja a nevüket?! Én az életben nem mondtam neki, még csak a családomat sem említettem meg a közelében!

Hatalmas szemekkel pillantottam fel rá, mikor kinyílt az ajtó. Ő csak egy ezerwattos mosollyal ajándékozott meg, majd kisegített, ujjainkat összefonta, majd a ház felé vezetett.

Teljesen összezavarodtam. Hol van az a Zayn, akit felvettem a reptéren?! És honnan tudja a nevüket? Miért viselkedik úgy, mint egy álompasi? Talán ez már a szerepe része? Vagy csupán a megfelelő pillanatra vár, hogy ott és akkor döfje belém a kést, mikor a legkevésbé számítok rá?

- Ugyan már kedvesem, ne legyél ennyire merev, ennyire rossz férjed azért nem vagyok!- vigyorgott le rám, majd határozottan kopogott az ajtón, ami szinte abban a pillanatban feltárult.
- Dragana! Végre ideértetek!- ragyogott fel az anyám arca, majd vont szorosan az ölelésébe.- Te pedig, minden bizonnyal, a lányom jól titkolt barátja vagy. Zayn, ugye?
- Igen, asszonyom! Örülök, hogy megismerhettem!- válaszolt jóformán dorombolva. Anyám reakciójából leszűrhettem, hogy őt már a zsebében tudhatja. Ó, a francba. Jobban csinálja, mint gondoltam volna, hogy fogja.
- Hívj csak nyugodtan Alicenek...- eresztett el anya, majd ölelte át a páromat is.- Gyertek beljebb!- hirtelen elengedte Zaynt, majd elviharzott a ház közepe felé. Zayn pillantása szinte abban a pillanatban megváltozott. 

A szemei sötétebbek, veszélyesebbek lettek. Az aurájából áradó kedvesség fokozatosan eltűnt, végül teljesen megszűnt. Éreztem, hogy fekete szemeivel teljesen megbűvöl, és csapdába csal. Tudtam, hogy menekülnöm kellene, de képtelen voltam rá. Úgy éreztem magam, mint egy kismadár a fenséges kobra fojtó szorításában.

- Gyere ide!- morogta, én pedig ügyetlenül elé botladoztam, szemeimet a földre szegeztem.- Nézz rám, Dragana!- óvatosan rá emeltem a pillantásomat.

Pár pillanat erejéig tanulmányozta az arcom, fekete szemei gondosan végigpásztázták a bőröm minden egyes pólusát, végül meredten az ajkaimra koncentrált.

- Akkor is be fogom bizonyítani neked...- suttogta, majd akárcsak a kobra, egy gyors mozdulattal lecsapott, és ajkai egy lágy csókban egyesültek enyéimmel.

Na, ilyesmi folytatásra számítottatok?:)

20. Ne felejts el mosolyogni!

Ahogy ígértem, itt is lenne a mai extrarész!:)

Jó olvasást!

Lily

Szinte elrepült az a rövid kis idő, amit Zaynnel külön töltöttünk. Mire észbe kaphattam volna, már el is jött a rettegett szerdai nap, mikorra jelenésünk volt a szüleimnél. Zayn az egyik engem felügyelő biztonsági emberén át tudatta velem, hogy fel kell vennem a reptéren, és onnan utazunk együtt a szüleimhez, mintha valami igazi szerelmes pár lennénk.

Még egyszer utoljára végignéztem magamon az egész alakos tükörbe, majd egy mély sóhaj kíséretében megragadtam a táskám és a garázs felé indultam.

A reptérhez vezető út alatt gyakran tört rám egy-két kisebb pánikroham, melyeket mély, megnyugtató lélegzetvételekkel tudtam valamilyen szinten kontrollálni, ugyanis minél közelebb értem a célhoz, annál inkább lett úrrá rajtam a szorongás. Rettegtem Zayntől, és a rám váró naptól. Féltem, imádkoztam az éghez, hogy valami közbejöjjön, és mégse kelljen elmennünk, hogy valami oknál fogva a szüleim gyűlöljék őt, és véletlenül se áruljanak el neki semmit. Nem akartam, hogy még több lehetőséget kapjon arra, hogy bántson. Nem voltam benne biztos, hogy el tudom-e egyáltalán ezt az egészet viselni.

Lassan szálltam ki az autóból. A repülők folyamatos zúgása és a tömeg egybefolyó áradata, mondatok foszlányai szinte azonnal a fejembe tolultak. Igyekeztem gyorsan átvágni az egy helyben toporgó emberek hadán, és siettem be az érkezők számára kialakított épület ajtaján. Próbáltam észrevétlenül a várakozókat és érkezőket elválasztó kordon szélére jutni, kisebb-nagyobb sikerrel. Nem kellett sokat várnom Zayn érkezéséig se.

Fekete dzsekiben, napszemüvegben, lehajtott fejjel, lazán sétált ki a többi utassal együtt, arcát csak pár másodperc erejéig emelte fel, egészen pontosan addig, amíg a tömegből ki nem szúrt engem. Arcán szinte abban a pillanatban egy rosszindulatú mosoly jelent meg, amit azonnal felváltott egy kedves, meleg mosoly, amint észrevette a kicsit hátrébb várakozó fotósokat. Egy nagy lépéssel mellém lépett, szorosan magához ölelt, majd elhúzódva egy forró, mégis lágy csókot nyomott ajkaimra. Egy féloldalas mosollyal arcán húzódott el, majd emelte fel az egyik kezét, és cirógatta végig az arcom vonalát.

- Az az egyetlen szerencséd, hogy emberek között vagyunk...- mosolygott továbbra is, amitől még félelmetesebbnek tűntek szavai.- Úgy látom, elmúltak a múltkori foltjaid, ideje lenne, hogy újakat gyártsunk a helyükre, nem gondolod? Legalább az dobna valamit a halálsápadt, rusnya fejeden...- suttogta, mire éreztem, hogy szavai hideg, jeges záporként zúdulnak a szívemre.- Most pedig menjünk, alig várom, hogy megismerhessem a szüleidet, akik -szerény belátásom szerint-, egyenes utat nyitnak számodra a pokolba, rajtam keresztül. Na, kedvesem, ne keseredj el annyira, az alvilág kapuja még rémesen messze van számodra! Addig még sok rettegéssel teli napot kell végigélned mellettem. Hát nem csodás az életünk? Gyerünk Dragana, ne felejts el mosolyogni!- vigyorgott rám, majd ujjainkat összefonva indult meg a bejárat felé.

Alig bírtam lépni a rám törő gyötrelemtől. Még csak a gondolata is, a szavai okozta halvány elképzelés, ami megjelent előttem az őrületbe kergettek. Rettegtem a rám váróktól, rettegtem a nap hátralévő részétől. Féltem, hogy mi vár ránk az autóút alatt, tartottam attól, hogy mi lesz akkor, ha anyának eljár a szája, és Zayn rájön arra, hogy más vagyok, mint a többiek.

Némán követtem őt a kocsiig, majd ültem be az anyósülésre. A telefonomat a kocsiban felszerelt tartóra tettem, majd elindítottam rajta a GPS-t.

Próbáltam felvértezni magam, egy különálló, erős burkot építeni magam elé, a sértések, és mindenféle bántalmak elkerülésének érdekében. Képtelen lettem volna aznap még többet elviselni. Oldalra pislantottam, hogy szemügyre vegyem Zaynt. Az arcán egy gonosz, féloldalas mosoly ült, amiből leszűrhettem, hogy jobb lesz, ha minél előbb felépítem a kis burkomat, mert számára még koránt sem fejeződött be a mai nap. Épp ellenkezőleg. Pont akkor kezdődött...

Na? Milyen?

19. Ebédmeghívás

Sziasztok!

Ahogy tegnap ígértem, itt is lenne az új rész.
Remélem, tetszeni fog.
Jó olvasást!

Lily

Dragana szemszöge

Vigyorogva feküdtem Harry ölelésében a puha ágyban. Fejem a tetkókkal díszített mellkasán pihent, míg ő egy lusta vigyor kíséretében figyelt és cirógatott hosszú ujjaival a gerincem mentén újra és újra. Hiába próbáltam eltüntetni, egy kicsit komolyabb formát varázsolni magamnak, a mosoly az arcomon letörölhetetlen volt. Minden egyes pillanatban, bárhova néztem, az agyamba képek, érzések és illatok robbantak be a Harryvel töltött órákról. Nyugodtan elmondhatom, hogy életem legjobb együttlétében volt részem. Zaynnel ellentétben, Harry nem erőszakoskodott és élt a saját vágyainak, hanem figyelt rám, és követett engem, a szememből leste ki az el nem mondott kívánságaimat.

Az ölelése szorosabbá vált, ajkait a homlokomra illesztette és egy lágy csókot nyomott rá.

- Nemsokára mennem kell...- suttogta bőrömbe, mire enyhe szomorúság árnyékolta be az örömöm.
- Tudom...
- Na, ne szontyolodj el, kedvesem, ígérem, meg fogjuk oldani ezt a helyzetet is! Nem fogom hagyni, hogy bántson, vagy tudomást szerezzen rólunk, jó?
- Rendben...
- Drag, egy kicsit legyél vidámabb, na, a kedvemért! Mosolyogj! Olyan gyönyörű vagy, mikor mosolyogsz...- tolt el egy kicsit magától, hogy rám villantsa édes, imádni való vigyorát, amiről tudta, hogy képtelen leszek ellenállni. Éreztem, ahogy az ajkaim megrándulnak, és egyre feljebb húzódnak.- Na látod! Esküszöm, sietni fogok vissza hozzád, jó? És ne feledd kicsim, bármi baj van, vagy csak magányos vagy, vagy bármi, hívj és én azonnal repülök vissza hozzád! Vagy megbeszéljük, vagy...
- Nyugodj meg Harry. Nem kell aggódnod, megleszek és ígérem, bármi van, hívni foglak!- mosolyogtam továbbra is, majd hajoltam hozzá közelebb és nyomtam ajkaira egy csókot. Kapva kapott a lehetőségen, ujjaival szinte azonnal a hajamba túrt, míg másik kezével a derekamat szorította.  
- Mit művelsz velem, te lány?- suttogta ajkamba, majd nyomott rá még egy csókot, és húzódott el.- Tényleg mennem kell...

- Menj csak, én megleszek- mosolyodtam el újra, majd figyeltem, ahogy felöltözik, majd még egyszer utoljára hozzám lépett, és egy gyors csókkal elköszönt.

Merengve bámultam magam elé. Tisztában voltam vele, hogy Zaynnel kellett volna, kellene így viselkednünk, ahogy Harryvel tesszük. Tudtam, hogy az lenne a normális, és elfogadott. Eltöprengtem azon is, hogyha Zayn nem így viselkedett volna velem, és másképp állt volna a dologhoz, vajon most hogy alakulna a kapcsolatunk? Hiányozna? Vágynék utána, és számolnám vissza a napokat, mire újra láthatnám?

Megráztam a fejem. Eleve, ha normális kapcsolatra vágyna, a sors sosem sodorta volna mellém. Egy mély lélegzetet véve kaptam fel a köntösöm, majd indultam meg a fürdő felé. Útközben felkaptam a mobilomat is, mely megállás nélkül rezgett, majd a fülemhez tartva fogadtam a bejövő hívást.

- Szia anya, régen beszéltünk...
- Dragana! Milyen dolog az, hogy nekem és az apádnak a médiából kell megtudnunk, hogy észhez tértél és egy világsztárt fogtál ki magadnak?! És miért nem mutattad még be nekünk? Miért nem meséltél róla?!- szidott le a vonal túloldaláról a kemény hangú édesanyám.

- Sajnálom, de olyan gyorsan jött ez az egész, még levegőt is alig volt időm venni... A napokban akartam elmondani.
- Azonnal látni akarjuk! Mikor hozod el hozzánk?- döbbenten emeltem el a készüléket a fülemtől, és meredtem rá. Ugye most viccel. Nem gondolja komolyan, hogy ezt az embert én a családom akár 10 kilométeres közelébe viszem?!
- Öhm, nem tudom anya, gondolom, majd akkor, ha hazajött a turnéról...
- Nem, ezt a választ nem vagyok hajlandó elfogadni. Jövőhét szerda. Ebéd, nálunk. Nincs vita, Dragana, elhozod azt a fiút, és bemutatod a családodnak, ahogy minden normális lány tenné. Megértetted?

- Persze anya...- morogtam a telefonba, majd a szememet forgatva nyomtam ki.

Lelki szemeim előtt megjelent a kép, ahogy Zayn, az én imádott párom a családommal nevet és cseveg, újabb és újabb információkat, lehetőségeket kapva arra, hogy ne csak fizikailag, hanem lelkileg is egyre mélyebb, fájdalmasabb sebeket ejtsen rajtam. Már a gondolattól is a hideg rázott. Nem akartam megtenni, nem akartam hazavinni, de ismertem az anyámat, és tudtam, hogy ha én nem veszem a kezembe az irányítást, és teszem, amit mondd, akkor ő teszi meg helyettem, és hívja fel Zaynt, majd invitálja meg magukhoz. Jobbnak láttam ezt elkerülni, így egy mély, beletörődő sóhajjal a fülemhez emeltem a telefont. Szinte még az első csengésre felvette, mintha a kezében lett volna a telefon.

- Tessék...- morogta mély, dörmögős hangon. Már a hangszínétől összébb húztam magam. Ha felem szemben állt volna, a szememet lehunyva menekültem volna előle. Rettentően dühös volt, de halvány sejtelmem sem volt róla, hogy miért.
- Szia...- suttogtam elhaló hangon. Úristen, mi van akkor, ha valahogy megtudta, hogy Harry itt volt? Mi van, ha rájött, hogy mi történt köztünk?
- Mit akarsz, Dragana?- sziszegte a fogai között.
- Nem akartalak megzavarni, csak azért hívtalak, mert... az anyám hívott, és...és azt szeretné, hogy jövőhét szerdán meglátogatnánk ebédre...- böktem ki végül.
- Nahát, és engem hívtál magaddal?- tisztán csengett a hangjából való megvetés, és megjátszott gúny.
- Ki mást hívtam volna? Rólad hiszik azt, hogy a barátom vagy...
- Ó, hát ebben az esetben alig várom, hogy a kedves szüleiddel is megismerkedjek...- szinte láttam magam előtt, ahogy a csibészes, rosszindulatú félmosoly megjelenik az ajkán, és előtte is lepereg a kép, amitől annyira tartottam.
- Zayn, kérlek...- suttogtam.
- Mégis mire kérsz, Dragana?!- csattant fel a vonal túlvégéről.
- Csak előttük ne, jó?
- Túl van tárgyalva!- köpte, majd egyszerűen kinyomta a telefont.

Mély lélegzet kíséretében ejtettem a szőnyegre a telefont, majd merültem el a meleg vízben. Esélyem sem volt Zayn Malik hatalma mellett.

Mi lenne, ha még ma este hoznék még egy részt, abban az esetben, ha kapok három kommentet?:) Tudom, hogy csúnya dolog, de olyan számomra egy-egy komment, mint másoknak a drog. Tisztára függő leszek tőlük.