11.| Kezdődjék a játszma

Sziasztok, elnézést a késésért, sajnos, nem nagyon értem rá. De íme, befejeződött a részek átmásolása, és egy vadiúj fejezettel szolgálhatok!:) Remélem, tetszeni fog!
Jó olvasást!
Lily♥

Szorosan lehunyva tartottam a szemeim, miközben kiléptem a hálómba. A hosszan tartó szépítés közepette Zayn felkiabált a szobámba, hogy este jelenésünk lesz, és hogy kezdjek valamit magammal, vagy teljesen lilára ver, és el is van intézve a dolog.

Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy remegnek a kezeim, és képes lennék összeesni az idegességtől és a bennem tomboló félelemtől. Óvatosan kinyitottam a szemeim, és körbepillantottam a szobán. Az ágyamon egy gyönyörű, elegáns pezsgőszínű ruhát találtam, melynek anyaga még a takarón fekve is lágynak tűnt. Pánt nélküli, testre simuló, a mell részénél sűrűbben díszítve flitterekkel, amelyek a szoknya alja felé egyre inkább ritkulnak, majd teljesen eltűnnek. Szinte alig vártam, hogy bele bújhassak...

Próbáltam nem kapkodva, felületesen lélegezni a rajtam eluralkodó pániktól. Lassan lépkedtem le a lépcsőn, ügyelve minden egyes fokra, hogy még véletlenül se essek le.

Az előtérben aztán megálltam, és a földre szegeztem a tekintetem. Nem kellett sokat várnom ahhoz, hogy Zayn is megérkezzen. Fekete öltönyt viselt, a ruhámhoz hasonló színű csokornyakkendővel.

Egy gyors pillantással végigmért, majd már indult is az ajtó felé. Némán követtem őt, és magamban hálát adtam, hogy megúsztam az este eddigi részét mindenféle rosszindulatú kommentár nélkül. Szinte teljesen csendben utaztunk az estélyt megelőző autóúton. Az egyedüli párbeszéd, ami körülvett minket, az a rádióból szóló beszéd és zenék váltakozása volt. Zayn talán elfeledkezett magáról pár pillanatra, s halkan dúdolni kezdte az adott slágert, mire döbbenten meredtem ki az ablak üvegén. Véletlenül sem mertem rá nézni, hátha kapok érte valamiféle büntetést, vagy megtöröm a pillanat adott varázsát, és visszahozom azt a férfit, akit megismertem és soha többet nem akartam találkozni.

Sajnos, mindenféle álmodozásom hamar véget ért, ugyanis Zayn nemsokára lassított, és leparkolt egy elhagyatottabb területen. Az öltönye zsebébe nyúlt, előhúzott belőle egy gyémánt gyűrűt, szó nélkül megragadta a bal kezemet, és a megfelelő ujjamra húzta. Nem tudtam tovább megállni, muszáj volt rá néznem.

- Most mi van? A kibaszott szolgám vagy, de ha ezt a média megtudja, hatalmas botrány lesz, úgyhogy a tömeg előtt te a menyasszonyom vagy, akiért bármit megtennék, mert halálosan szeretem. Próbáltam már ma ráhangolódni az érzésre, vagy legalább a színjátékra, de elég nehéz, ha egy ilyent kell „szeretnem”, mint te vagy... Nem baj, szerencse, hogy megtanítottak színészkedni...- azzal választ sem várva kipattant az autóból. Már épp nyitottam volna a kocsi ajtaját, mikor visszahajolt, és halk hangon a következőket suttogta:- Ha bármit is elcseszel, vagy nem mosolyogsz elég szélesen és boldogan, a szart is kiverem belőled otthon, drágám...

Enyhén elnyílt ajkakkal bámultam utána, majd a kilincs után nyúltam, és én is kiszálltam. Hűvös este volt, de már képtelen voltam eldönteni, hogy a hideg, vagy rettegés miatt remegek ennyire.

Zayn némán mellém lépett, megragadta a kezemet, összekulcsolta az ujjainkat, majd vezetni kezdett. Úgy éreztem, minta a világ is összeesküdött volna ellenem. Az egyik pillanatban kedves, egészen emberi lénynek tűnik, a következőben pedig visszavált magává a pokol ördögévé.

Míg én a gondolataimba merülve sétáltam az állítólagos vőlegényem után, odaértünk az estély helyszínére. Mire észbe kaphattam volna, már több mint húsz fénykép készült rólunk. Az arcomra egy gyengéd mosolyt erőltettem, és Zaynre pillantottam, a lehető legtöbb álszerelmet sűrítve a tekintetembe.

- Akkor kezdődjék a játszma...- suttogta nekem, miközben elvigyorodott, és egy puszit nyomott a homlokomra, majd mosolyogva a tömeg felé vezetett...

10.| Undor

Nem tudom, hogy holnapra sikerül-e megírnom a 11. fejezetet, ha sikerül, akkor felrakom, ha nem, akkor sajnos várni kell..:)

Másnap reggel sajgott mindenem. Erőtlennek és félig halottnak éreztem magam. Nyögve fordultam az oldalamra és szorítottam az arcom az egyik párnához. A tompa fájdalom, mely a mozdulatomat követte, felélénkített.

Eszembe juttatta, hogy hol is vagyok, és mi minden történt velem.

Elraboltak, eladtak, megerőszakoltak és megvertek. Még önmagam számára is nevetséges volt, hogy milyen fokú dráma uralta az életem. Ha valaki más mesélne el nekem egy ilyen életet, egyszerűen kinevetném, és ajánlanám számára a brazil szappanoperákat. Gyűlöltem magam az eddigi vakságomért és rosszindulatomért az emberek iránt. Hiába, az ember már csak akkor veszi észre magát, és hisz másoknak, ha már ő is átélt hasonlókat...

Óvatosan megráztam a fejem, lassan felültem, majd vigyázva kimásztam az ágyból. Véletlenül se akartam, hogy a sajgó lábaim és arcom mellé még egy hasogató fejfájást is összeszedjek. A fürdőbe sétáltam, és egy mély lélegzet kíséretében beálltam a tükör elé.

A látvány, ami fogadott, megdöbbentett.

A járomcsontom alatt egy sötétebb folt ékeskedett, az ajkam duzzadt, és egy hosszabb vágás díszítette. A tekintetem lejjebb csúszott.

Akkor pillantottam meg a nyakamat. Sötét, jól kivehető foltok húzódtak végig rajta. Néma rettegésemben a fojtogatás helyére simítottam a kezem. Nem sokkal volt nagyobb, mint az én ujjaim...

A lélegzetem a tüdőmben rekedt. Mindenhol lila és zöld voltam. Az arcom rémesen festett, a szemeimet kisírtam, az ajkam felrepedt.

Képtelen voltam nem önmagamat bámulni. A sebek, mint kiálló kések égették a pillantásomat. Megdöbbentett, hogy mire képes ez a férfi. Hogy a fenyegetései nem csak üres szavak voltak. Hogy a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül képes megütni és még élvezetét is leli a fájdalmamban.

Szorosan lehunytam a szemeim, hogy a gondolatmenetem megszakadjon. Nem akartam újra sírni.

Szó nélkül sétáltam ki a szobámba, kaptam fel egy köntöst, bújtam bele, majd indultam útnak a hatalmas házban. Kíváncsian jártam körbe, fedeztem fel a szobákat, majd lyukadtam ki a konyhában. A gyomrom undorodva összerándult, amint megláttam az ott álló alakot.

Félmeztelen volt, karjait, tarkóját és mellkasát mindenféle tetkók díszítették. A halványszürke pizsamanadrág, amit viselt, lazán lógott le a csípőjéről. A haja kócos volt, az arca nyugodt és kipihent. Egészen addig, amíg meg nem látott engem.

- Azt hittem, talán tegnap a kimerültségtől tartottalak annyira visszataszítónak, mint amilyen vagy... de most... Egyszerűen hányingerem van, ha rád nézek...- fordult el fintorogva, és foglalatoskodott tovább a reggelijével.

Szinte be se fejezte a mondandóját, már fordultam is kifelé és kerestem valami nyugodtabb helyet, ahol elbújhattam előle, és a sértései elől.

Azt hittem, hogy majd ha meglátja, hogy mit tett velem, talán megváltozik, és átértékeli az eddig történteket. Ám a várt hatás helyett még undokabb lett.

Még hogy visszataszító. Ha annyira undorító lennék, nem lett volna képes a tegnap este folyamán kétszer is a csúcsra jutni.

Megráztam magam, hogy eltűnjön belőlem minden harag, és érzelem. Egy sötét, apró dobozba zártam a bennem uralkodó hatalmas káoszt, majd mélyre, a szívem legeldugottabb részére tuszkoltam, és soha nem is kívántam előhalászni.

Visszatértem a szobámba. Úgy döntöttem, hogy lezuhanyzok, az itt létem minden szennyét lemosva magamról.

Sokáig folyattam magamra a meleg vizet, és élveztem, ahogy a márkás tusfürdő kellemes illata lassan beissza magát a bőrömbe, és lágyan simogatja, kényezteti a testrészeimet.

Nem is gondoltam volna, hogy egy fürdő ennyire meg tudja nyugtatni az embert.

Miután végeztem, alaposan megszárítkoztam, vizes hajamat szárazra törölgettem, majd újból a tükör elé álltam. Be kellett, hogy valljam, én is undorodtam önmagamtól...

Talán épp ez kényszerített arra, hogy sorban kinyitogassam a szekrények ajtaját, a kincseket rejtő fiókokat, és mélyebbre ássam magam az eddigi sminktudásomban, a jelen helyzetben kialakult szükséges állapotok okozta kényszer miatt.

9.| Harc

Lassan befejezem a fejezetek átmásolását, és hozom a 11. fejezetet. Remélem, várjátok már.:)

Szinte automatikusan húztam összébb magam, amint megfeszült az állkapcsa, ajka pedig pengevékonnyá vált. Jéghideg, gyilkos tekintetét le nem vette rólam, alakja megszilárdult, erőteljesebbé, fenyegetőbbé vált. Úgy éreztem magam, mintha megbénultam volna. Képtelen voltam mozdulni, a belőle áradó hatalom, nyers erő a helyemre szegezett.

- Mit mondtam neked abban a házban?- sziszegte összeszorított fogai közül. Fenyegetően felém lépett, mire még kisebbre húztam magam. Az eddig bennem lévő harag és sértettség szinte másodpercek alatt semmivé foszlott.- Válaszolj!

Időm sem lett volna kinyitni a számat, már a földön voltam. A keze hatalmasat csattant a bőrömön, égő fájdalmat hagyva maga után. Az arcom sajgott az ütés erejétől, amit kaptam, de nem mertem odanyúlni. Éreztem a vér ízét, ahogy óvatosan megnyaltam az ajkam, hogy csillapítsam a lüktetését. Biztos voltam benne, hogy felszakadt. Mire felpillantottam, újra felettem volt. A torkomnál fogva ragadott meg, és emelt fel. Tartása szilárd volt, ujjai könnyedén körbeérték a nyakam teljes területét. Egy apróbb szorítás számára, és halott vagyok.

- Hozzád beszélek, ribanc!- sziszegte.- Mit mondtam neked abban a kibaszott házban?!

- Hogy...- kaptam a torkomat szorongató keze után, és kezdtem feszegetni, hogy levegőt is kapjak.- Hogy... még egy ilyen... és... meg fogok fulladni...- nyögtem, mire a földre hajított.

Hálásan kapkodtam a tüdőmbe áramló oxigén után. A fejem lüktetett, és szédültem. Az arcom bizsergett, az ajkam fájt.

- Még egyszer rám mered emelni a redvás kezeidet, és a hullaházban találod magad!- vicsorgott rám.- Most pedig takarodj!

Gyűlölettel telve néztem fel rá. A félelem, ami továbbra is a szívemet szorongatta nem tudta teljesen elnyomni az iránta érzett színtiszta utálatot. Lassan, büszkeséggel álltam fel, tekintetem nem engedte el az övét. A halálát kívántam ennek a férfinak, az erős ellenszenv, ami uralt engem, még számomra is döbbenetes erejű volt. Hátat fordítottam neki, és az ajtó felé indultam. Már épp a kilincsen volt a kezem, mikor a hűvös fának lökött, csípőjével oda szegezett és nem engedett mozdulni. Éreztem a nyakamon forró lélegzetvételét, a szívem pedig egy másodperc erejéig megszűnt dobogni. Kezei az enyémek után kutattak, megragadták azt, majd a fejem felett leszorította őket, míg másikkal végigsimított a combomtól felfelé a lábamon, majd markolt bele a fenekembe. Lehunyt szemmel fohászkodtam az Úrhoz, hogy minél előbb szabadítson meg ettől az élettől. Magamba már rég zokogtam, és azon kattogott az agyam, hogy vajon mi rosszat tehettem, hogy a hátralévő éveimet ilyen körülmények között vagyok kénytelen eltölteni. A szívem összeszorult, ahogy hallottam mögöttem nadrágjának cipzárját. Nem vesztegette az idejét a ruháim letépkedésével, egyszerűen csak megragadott, majd belém lökte magát. Nem kellett sokat várnom. Türelmetlen volt és nagyon vad. Mozgása durva és kegyetlen. Már képtelen voltam eldönteni, hogy mi fáj jobban. Mindaz, amit velem tett, vagy a testemen okozott sérülések. Kín szenvedve vártam a pillanatot, hogy szabadulhassak. Az emeleti szoba magánya csábítóan kérlelt, hogy minél előbb vegyem birtokomba.

Nem volt erőm küzdeni már ellene. Sajogtak a végtagjaim, úgy éreztem, mintha a hasam le akart volna szakadni, egyetemben a fejemmel és az arcommal. Az ajkam továbbra is lüktetett és égetett. Minden erőm elszállt, már csak a szégyen az egyetlen ami megmaradt számomra.

Zayn lihegve borult a nyakamba. Szorítása a kezeimen elernyedt, majd ujjaival a csípőmre markolt.

-
 Most már elmehetek?- suttogtam. Nem voltam biztos a saját hangomban. Féltem, hogyha kimondom a szavakat, azok gyengén és remegősen fognak hangzani. Nem akartam, hogy az adott helyzeten kívül még jobban tisztában legyen a felettem állóságával. Nem akartam, hogy még jobban uralkodjon rajtam. Menekülni akartam, lehetőleg minél messzebb, távolabb, hogy ez az egész rémálom csak egy rossz viccnek tűnjön.

Nem válaszolt nekem. Elengedett, majd a hangokból ítélve az asztalához lépett, ott elővett valamit- gondolom, egy doboz cigarettát-, és rágyújtott. Minden egyéb gondolkodás nélkül téptem fel az ajtót, és menekültem az egyetlen helyre, amit a menedéknek legjóindulatúbb formában sem nevezhetünk. A kósza érzés csak egy volt csapzott, több sebből vérző lelkemnek, egy apró szúrás amúgy is gyenge szívemnek. Remegve estem be a szobámba, és vetettem rá magam az ágyra, hogy arcomat egy párnába fúrva sírjam magam az álomvilág kevésbé fájdalmas világába.

8.| Indulatok

Töprengve járkáltam fel s alá. Figyelembe kellett vennem az összes eddigi elképzelést és információt, amivel rendelkeztem. A ház túl nagy volt, én pedig nem ismertem, kedvem pedig nem igen volt egy hatalmas túrához, ami magába foglalta azt a lehetőséget, hogy találkozom azzal a személlyel, akit a legkevésbé se akartam látni. Így maradtam az esetleges külsős megoldásokkal.

Némán rántottam le a lepedőt az ágyról, és vittem át a szobámhoz tartozó fürdőbe, majd dobtam bele a szennyes kosárba. Mialatt ágyneműt cseréltem, a lehetőségeimen járt az agyam. Hogy szökhetnék meg tőle?

Nem sok opciót eszeltem ki, és amik megragadtak bennem sem voltak a legjobbak. Mindenképp úgy terveztem, hogy majd a városban fogok eltűnni, mondjuk vásárlás közben, és onnan majd egyenesen a reptérre, hogy elköltözzek innen, egy teljesen másik kontinensre, hogy még véletlenül se találhasson rám.

Egy hatalmas vigyor kúszott az arcomra. Igen, ez így jó lesz. Elvégre, ő koncertezni, meg turnézni fog, akkor meg úgy is egyedül leszek, fel sem fog neki tűnni, hogy eltűntem, és mire hazaérne, már rég egy másik világban heverném ki az itt elszenvedett pillanatokat.

Halkan felkuncogtam az újonnan támadt jókedvemre. Elégedetten feküdtem el az ágyon, és gondoltam a szeretteimre.

Vajon Cara hiányol engem? Feltűnt neki, hogy elvesztem? És a családom? Észrevette-e bárki is, hogy valami nincs rendjén?

Némán meredtem a plafonra. Merengésemből egy halk torokköszörülés riasztott fel. Ijedten pattantam fel, és meredtem a komor tekintetű, rideg, távoli kinézetű Zaynre.

- Beszédem van veled- közölte, majd mintha mi sem lenne természetesebb, megragadta a kezemet, és maga után rángatott. Ahogy átvágtunk a ház nagyobb részén, és felbukkantunk egy szolidan berendezett, dolgozószoba szerűségben, azonnal elengedett, és bezárta az ajtót mögöttünk.- Csak a szabályainkat akarom tudatni veled...- pillantott rám, majd mikor bólintottam, folytatta.- Egyedül sosem hagyhatod el ezt a házat. Mindig lesz melletted valaki, aki felügyelni fog rád. Ha a legapróbb jelét adod annak, hogy meg akarnál szökni, a poklok poklában fogod találni magad, és én leszek a főgonosz, aki gondoskodni fog arról, hogy az életed hátralévő része olyan borzalmas legyen, amilyen csak lehet. - hát, ennyit a vásárlás közben meglépek fajta tervemről. Keserűen, talán kicsit dühösen is meredtem rá. Amint meglátta a szememben felszikrázni a harag gyilkos tüzét, hangosan felnevetett.- Csak nem azt hitted, hogy majd olyan idióta leszek, hogy megveszlek jóval afelett az ár felett, amennyit érnél, és egyedül hagylak, hogy aztán meglógj nekem! Ennyire naiv nem vagyok, kedves Dragana. Jobb ha hozzászoksz, hogy te ebben a házban fogsz meghalni. Egy rossz húzás, és saját kezűleg csinállak ki. Remélem érthető voltam...- szegezte rám jóformán fekete szemeit, majd sétált távolabb tőlem, és sorolta a többi szabályt.

Képtelen voltam figyelni rá. A legkevésbé sem érdekelt az, amit mondott. Az egyedüli, ami foglalkoztatott, az a rajtam eluralkodó szorongás és pánik, hogy mindennap itt kell hogy legyek, hogy sehova se mehetek felügyelet nélkül. Hogy tényleg a rabja lettem ennek az öntelt férfinak.

- Mivel én sokat nem leszek itthon, és azért azt sem akarom, hogy ha hazajövök csak az életed unalmas perceit hallgassam, ezért heti pár alkalommal meglátogat téged Lou újdonsült barátnője, az a csinos kis barna, aki veled volt... Hogy a fene enné meg, hogy lenyúlta előlem. Ezerszer jobb üzlet volna, mint te...- nézett végig rajtam lesajnálóan, mire képtelen voltam türtőztetni magam, és az eddigi összes felgyülemlett gyűlölet, harag és elkeseredettség erejével lendült a kezem, majd csattant hatalmasat az arcán. Az a gyilkos tekintet, ahogy rám meredt, már világossá tette az életem hátralévő felét: Halott vagyok.

7.| Gyűlölet

Némán futották át bennem a gondolatok. Hallottam minden egyes rezdülését a környezetemnek, ám az önnön némaságom, a bennem lévő csendet képtelen voltam elnyomni.

Világéletemben arra tanítottak, hogy bármi rossz dolog történik velem, csak rázzam meg magam, és emelt fővel sétáljak tovább. Bármennyire szerettem volna hasonlóképp cselekedni, még a leghalványabb sejtésem sem volt arról, hogy mivel kezdhetnék neki.

Azzal tisztában voltam, hogy nem szabad a mostani fájdalomba, reménytelenségbe temetkeznem, és engednem, hogy a depresszió és önmarcangolás magába nyeljen. Fel kell állnom, és küzdenem kell! Csakis magamért, a szabadságomért, az élethez való jogomért!

Az újonnan lelt motivációm halvány életkedvet csepegtetett belém. Olyan volt számomra, mint fuldoklóknak a mentőmellény. A gondolat, és a cél nélkül belehaltam volna a fájdalomba, megalázásba.

Lassan ültem fel az ágyon. Undorodva odébb kúsztam az ágyon, és lámpa után tapogattam, és mikor megtaláltam, egy kattintással fényt árasztottam a szobába.

Hatalmas volt, mégis túl szűk. Mármint nem a szoba adottságaival, berendezésével volt problémám, hanem légterével. Fojtogatónak találtam. Hogy eltereljem róla a figyelmem, és valamelyest elfeledkezzek a nemrégiben történtekről, feltápászkodtam az ágyról, és a falba épített gardróbhoz sétáltam. Nem fűztem hozzá sok reményt, hogy találok is benne valamit, de a kíváncsiságom erősebbnek bizonyult, így benyitottam. Döbbenetemre, jóformán teli volt szebbnél szebb ruhákkal, valamint divatosabbnál divatosabb kiegészítőkkel, cipőkkel, nadrágokkal, felsőkkel. Mindennel, amire csak az életben szükségem lehet.

-Valahogy sejtettem, hogy már is kiszagoltad a pénzköltés, pazarlás útját...- jegyezte meg gyűlölködve Zayn mögülem. A hangjától a hideg is kirázott. Óvatosan fordultam felé, és csak némán meredtem rá. Látható büszkeséggel töltötte el, hogy nem ellenkezem vele, hogy rettegek tőle. Az arcán szétterülő gonoszkás vigyort ajkába harapva próbálta leplezni. - Add a bal kezed!

Döbbenten figyeltem továbbra is. Halvány sejtelmem sem volt arról, hogy mégis mire kellhet a kezem neki.

- ADD MÁR IDE, HA MONDOM!- üvöltötte, mire ösztönösen összerezdültem, és magam elé nyújtottam a kívánt kezemet. Szó nélkül megragadta, és kirángatott az ágyamhoz. Lerántott maga mellé, ujjainkat összefonta, majd a fehér selyem takaróra fektette. A másik kezével a zsebébe turkált, majd lassan előhúzta a telefonját. Csinált pár képet az összefonódott kezeink látványáról, majd pötyögött egy keveset, végül elégedetten felállt, és az ajtóhoz sétált.

- Ne csodálkozz azon, ha kapsz pár gyilkos üzenetet jó?- vigyorgott rám erőltetetten.- Jajj, kedvesem, ne légy ennyire szomorú, elvégre, ez csak életed eddigi- hangsúlyozta ki- legrosszabb napja... És hát amúgy is. Nem árthat neked pár felbőszült rajongó, az én fenyegetéseim úgy is tudjuk, hogy sokkal, szinte már véresen...- pillantott az ágynemű huzatára, majd kuncogott fel a saját, ízléstelen viccén- komolyak...

Szó nélkül hagytam a mondandóját, és csak arra koncentráltam, hogy minél előbb eltűnjön, és én minél előbb elkezdhessek a már kidolgozott terven ügyködni.

6.| Gyilkos vágy

+18!

A fiú akaratos ajkai teljesen letaglóztak. Döbbenten meredtem magam elé, miközben automatikusan kaptam levegő után. Az egyre jobban nekem nyomódó, forró testtől szinte alig jutottam oxigénhez. Vad volt, és heves. Egyáltalán nem figyelt rám, csak az önnön örömére, és idegességének levezetésére fókuszált.

Ujjai erőszakosan siklottak fel a combomon, majd markoltak bele, emelték meg, és fonták a csípője köré. Ellenkezni akartam, leállítani, és elfutni, de képtelen voltam szabadulni. Túlságosan is erősen fogott.

Ajkai elszakadtak az enyéimtől, csípőjével a falnak lökött, és úgy támasztott tovább minket, mialatt kezei könnyedén tépkedték le rólam a ruhát. Feje lejjebb csúszott a nyakam oldalára, ahol vadul szívni kezdte a bőröm. Tehetetlenül felnyögtem ahogy a fájdalom belenyilallt, mire éreztem ahogy ajkai egy elégedett mosolyra húzódnak.

Feszülten próbáltam ellökni magamtól. Mindig is utáltam, ha valaki a nyakam szívja, és ez most sem volt kivétel.

-Engedj el!- csattantam fel, mire a nyakamba nevetett, és lassan elhúzódott.

-Ne is álmodozz róla! A mai naptól kezdve, te azt teszed, amit mondok, akarok, és parancsolok! Felfogtad? Nincs többé olyan, hogy kívánság, óhaj, és egyebek. Te már nem létezel, mint szabad ember...- suttogta, miközben az arcáról a nyers élvezet tükröződött. Szemei szinte feketén ragyogtak a vágytól és a gonoszságtól. - Most pedig felviszlek a szobádba, és keményen megduglak...De te hívd csak nyugodtan nászéjszakának!- nevetett fel kegyetlenül, majd lerakott a földre, megragadta a kezemet, és vadul átrángatott a házon.

Nem teketóriázott sokat. Gyorsan behúzott egy sötét szobába, majd a helyiség közepén elhelyezkedő, hatalmas ágyra lökött. Időm sem volt menekülni, már rajtam volt, kezeimet pedig a fejem felé szorította. Éreztem magamon a forró leheletét, amitől görcsbe rándult a gyomrom, és szabadulni akartam. Idegesen kezdtem rángatni a kezem, ám őt nem zavarta, sőt egyenesen játéknak vette. Egy félmosollyal az arcán vette át egy kezébe a csuklóimat, míg másikkal ráérősen szétfeszítette a lábaimat, és közéjük feküdt. Az ujjai ráérősen siklottak végig combjaimon, majd akadtak bele a rám erőszakolt fehér csipke alsónemű vékony pántjába.

-Remélem, nem bánod, ha ettől megszabadulok... Vehetsz még sok ehhez hasonló, gyönyörű darabot.- azzal választ sem várva letépte, mire az anyag megadóan reccsent, és leesett rólam.- Á, és még a szakadás közben is tökéletesen fest!

Undorodva néztem rá, miközben végigsimított a felszabadult felületen, majd mikor a nadrágja felé nyúlt, még kétségbeesettebben próbáltam kijutni a marka erős fogságából. Vadul vergődtem, hogy valami kiutat találjak, próbáltam a lábaimat összébb zárni, ám minden hiába volt. Egy hatalmas vigyorral az arcán figyelte, ahogy a testem összerándul, mihelyst belém nyomakodott. Szenvedve emeltem rá a tekintetem, és figyeltem, ahogy az arca átalakul, megváltozik. Eltűnt róla a gonoszkás mosoly, helyét a vágy félreismerhetetlen vonásai vették át. Már nem törődött a maga kis mocskos játékával. Keményen törekedett egyre magasabbra, lökött egyre durvábban, s minél több fájdalmat okozott nekem, úgy tolta magát egyre-egyre feljebb. Mire észbe kaphattam volna, már rám borulva lihegett és az orgazmusa utóhatását élvezte.

A fájdalom teljesen letaglózott. Soha az életben nem fájt ennyire semmi. Nyomorultul éreztem magam. Sosem így képzeltem el a nagy első alkalmat. Gyengédségről és szerelemről álmodoztam. Ez pedig az ellentéte volt.

Az arcomra fájdalmas grimasz ült ki, ahogy kihúzódott belőlem és felállt. Egy gyors pillantást vetett rám, majd undorodva elhúzta a száját, és hátrébb lépett.

-Nem is értem, hogy Harry hogy tudott rábeszélni erre a szarra... Ennél bármelyik rajongóm jobb lett volna... Sőt, akár egy gumi nő is...- morogta félhangosan, majd még egy utolsó lenéző pillantást vetett rám, és kiviharzott a szobából.

Amint becsukódott mögötte az ajtó, térdeimet a mellkasom elé húztam, összegömbölyödtem, és némán meredtem a távolba, miközben a könnyeim lassan előtörtek a mélyre elásott fészkükből. Sosem akartam ehhez hasonlót átélni. Sosem akartam, hogy megerőszakoljanak...

5.| Szabályok

Mindenki minket nézett. Egyesek döbbenten, rémülten, míg az üzlet felé hajlók dühösen. Tudtam, hogy úgy álltak hozzá a dologhoz, hogy vagy ő vesz meg, és neveli belém a rendet, vagy pedig ők tanítják meg, hogy mik is errefelé a szokások. Hiába kerestem magamban a megszeppentséget, félelmet a rám váróktól, csak a forrón pulzáló véremre, a dühöm enyhülésére és az elégedettségre tudtam gondolni. A jövőre, és az elkövetkezendő szenvedésre semmiképp.

Az előttem álló férfi döbbenten az arcához kapott, lassan végigsimított az ütésemtől bizsergő területen, majd meglepetten elvigyorodott.

- Ez már tetszik... Nem olyan szende szűz vagy, mint ahogy hittem. Egész kis tüzes lány vagy... És kifejezetten beindít a szemedben lévő gyűlölet. Azt hiszem, gyönyörű kapcsolat lesz a miénk!- villant meg gonoszul a szeme, majd megragadta a kezem, és közelebb rántott.- De ha még egyszer kezet mersz rám emelni, vagy egyáltalán megfontolod, hogy ellenszegülsz...- szinte már a fülembe suttogta a szavakat.- Meg... foglak...ölni...

Elengedett, majd a férfiak felé fordult, és bólintott egyet. Azok szinte ragyogó arccal invitálták közelebb, hogy megbeszélhessék az üzlet hátralevő részét. Elysere pillantottam, aki mellettem állt nem sokkal, és aggódó tekintettel figyelt. Biztos voltam benne, hogy hallotta, amit Zayn mondott. Egy nagyot nyeltem. A félelem lassan csordogált az ereimben, jeges dermedtséget hagyva maga után. Most már nincs vissza út. Elvesztettem minden lehetőségemet a szabadságtól. Nekem már csak egy örök emlék, remény marad, hogy egy nap a saját fejem után menjek, mentem.

- Szóval, akkor Mr. Malik, köszönjük a vásárlást, élvezze az újdonsült feleségével az életet! A legjobbakat kívánjuk! És most, egy esküvői kép, majd pedig már mehetnek is. A barátjaikat ha kérhetjük, jöjjenek velünk.

Egy apróbb terembe vezettek minket, és mire észbe kaptam, már villant is a vaku. Nem voltam tudatában a velem történteknek. Nem tudtam felfogni, hogy vége az életemnek. Abban a pillanatban, bármit megadtam volna a halálért. Sőt, még boldogan is vettem volna, hogyha megkönyörül rajtam, és elragad az élőktől.

De sajnos nem így történt. Némán tűrtem, ahogy Zayn kivezet az épületből, és egy hatalmas autóba ültet. Velünk szemben Elyse és Lou szorosan egymás mellett ülve sutyorogtak, míg a göndör hajú fiú mellettem foglalt helyet.

- Ne aggódj, nem lesz ez annyira rossz, mint hinnéd...- villantott rám egy féloldalas mosolyt, miközben kezét a térdemre fektette.

 - Harry, azt hiszem, épp most taperolod a saját tulajdonomat...- röhögött fel Zayn, mire Harry is csatlakozott hozzá, ám a kezét elvette. Helyette az új férjem vette át a helyét.- Lou, te aztán nagyon bekaptad, holott még csak most ismerted meg...- röhögött fel újra a kreolbőrű srác.

- Ez nem igaz Zayn...- kuncogott fel a kék szemű, kedves mosolyú fiú.- Elyset már gyermekkorom óta ismerem. Kicsinek jóban voltunk, aztán valamiért eltávolodtunk egymástól, aztán nemrégiben összefutottunk egy partin, ahol nagyon, nagyon jól éreztük magunkat, majd másnap este is találkoztunk... Aznap este rabolták el, én pedig elhatároztam, hogy kiszabadítom. És most lett egy gyönyörű feleségem!- mosolyodott el elégedetten, mire barátnőm arcán halvány pír jelent meg.

- Fúj de undorítóan nyálas egy történet ez!- horkantott fel Zayn- Nekem Perrie után egy életre elegem lett minden rózsaszín giccsből. Se szerelem, se gyűrű, se romantika, se semmi. Épp ezért vettem meg őt.

- Van nevem is, te barom...- morogtam undorral a hangomban, mire mindenki rám meredt.

- Hogy mondtad?!-dörrent rám az „új gazdám”, mire még jobban elöntött az iránta való gyűlölet.

- Azt mondtam,- hajoltam hozzá közelebb- hogy van nevem is...

- És az engem hol érdekel? Rohadtul leszarom, hogy mi a neved, ki vagy és ki voltál. Nem érdekel, semmi, ami veled kapcsolatos. Ha valami barátnőcske félét kerestem volna, csak rámosolygok az egyik rajongómra. Felfogtad? Te a tulajdonomban állsz, egy rossz szó, és kinyírlak. Most pedig fogd be a szád... Ha hazaértünk, ezt még megbeszéljük!

Az utastérben innentől megállt a légkör. Nem szólt senki semmit, a kínos csend pedig egyre jobban csak nőtt. Tudtam, hogy Zayn mellettem képes lenne felrobbanni, és idegesíti az itt lévő némaság, és hogy mindenért engem hibáztat. De nem állt szándékomban tenni ellene. Elysével némán, szembeszéddel megoldottunk minket, majd mikor a kocsi fékezett, és puhán megállt, egy szomorú mosolyt villantott felém.

- A legjobbakat, Dragana...- suttogta, majd éreztem a kézfejemet megragadó Zaynt, és mire észbe kaphattam volna, már a házban voltam, és Zayn felhevült csókjával kellett szembenéznem...