8.| Indulatok

Töprengve járkáltam fel s alá. Figyelembe kellett vennem az összes eddigi elképzelést és információt, amivel rendelkeztem. A ház túl nagy volt, én pedig nem ismertem, kedvem pedig nem igen volt egy hatalmas túrához, ami magába foglalta azt a lehetőséget, hogy találkozom azzal a személlyel, akit a legkevésbé se akartam látni. Így maradtam az esetleges külsős megoldásokkal.

Némán rántottam le a lepedőt az ágyról, és vittem át a szobámhoz tartozó fürdőbe, majd dobtam bele a szennyes kosárba. Mialatt ágyneműt cseréltem, a lehetőségeimen járt az agyam. Hogy szökhetnék meg tőle?

Nem sok opciót eszeltem ki, és amik megragadtak bennem sem voltak a legjobbak. Mindenképp úgy terveztem, hogy majd a városban fogok eltűnni, mondjuk vásárlás közben, és onnan majd egyenesen a reptérre, hogy elköltözzek innen, egy teljesen másik kontinensre, hogy még véletlenül se találhasson rám.

Egy hatalmas vigyor kúszott az arcomra. Igen, ez így jó lesz. Elvégre, ő koncertezni, meg turnézni fog, akkor meg úgy is egyedül leszek, fel sem fog neki tűnni, hogy eltűntem, és mire hazaérne, már rég egy másik világban heverném ki az itt elszenvedett pillanatokat.

Halkan felkuncogtam az újonnan támadt jókedvemre. Elégedetten feküdtem el az ágyon, és gondoltam a szeretteimre.

Vajon Cara hiányol engem? Feltűnt neki, hogy elvesztem? És a családom? Észrevette-e bárki is, hogy valami nincs rendjén?

Némán meredtem a plafonra. Merengésemből egy halk torokköszörülés riasztott fel. Ijedten pattantam fel, és meredtem a komor tekintetű, rideg, távoli kinézetű Zaynre.

- Beszédem van veled- közölte, majd mintha mi sem lenne természetesebb, megragadta a kezemet, és maga után rángatott. Ahogy átvágtunk a ház nagyobb részén, és felbukkantunk egy szolidan berendezett, dolgozószoba szerűségben, azonnal elengedett, és bezárta az ajtót mögöttünk.- Csak a szabályainkat akarom tudatni veled...- pillantott rám, majd mikor bólintottam, folytatta.- Egyedül sosem hagyhatod el ezt a házat. Mindig lesz melletted valaki, aki felügyelni fog rád. Ha a legapróbb jelét adod annak, hogy meg akarnál szökni, a poklok poklában fogod találni magad, és én leszek a főgonosz, aki gondoskodni fog arról, hogy az életed hátralévő része olyan borzalmas legyen, amilyen csak lehet. - hát, ennyit a vásárlás közben meglépek fajta tervemről. Keserűen, talán kicsit dühösen is meredtem rá. Amint meglátta a szememben felszikrázni a harag gyilkos tüzét, hangosan felnevetett.- Csak nem azt hitted, hogy majd olyan idióta leszek, hogy megveszlek jóval afelett az ár felett, amennyit érnél, és egyedül hagylak, hogy aztán meglógj nekem! Ennyire naiv nem vagyok, kedves Dragana. Jobb ha hozzászoksz, hogy te ebben a házban fogsz meghalni. Egy rossz húzás, és saját kezűleg csinállak ki. Remélem érthető voltam...- szegezte rám jóformán fekete szemeit, majd sétált távolabb tőlem, és sorolta a többi szabályt.

Képtelen voltam figyelni rá. A legkevésbé sem érdekelt az, amit mondott. Az egyedüli, ami foglalkoztatott, az a rajtam eluralkodó szorongás és pánik, hogy mindennap itt kell hogy legyek, hogy sehova se mehetek felügyelet nélkül. Hogy tényleg a rabja lettem ennek az öntelt férfinak.

- Mivel én sokat nem leszek itthon, és azért azt sem akarom, hogy ha hazajövök csak az életed unalmas perceit hallgassam, ezért heti pár alkalommal meglátogat téged Lou újdonsült barátnője, az a csinos kis barna, aki veled volt... Hogy a fene enné meg, hogy lenyúlta előlem. Ezerszer jobb üzlet volna, mint te...- nézett végig rajtam lesajnálóan, mire képtelen voltam türtőztetni magam, és az eddigi összes felgyülemlett gyűlölet, harag és elkeseredettség erejével lendült a kezem, majd csattant hatalmasat az arcán. Az a gyilkos tekintet, ahogy rám meredt, már világossá tette az életem hátralévő felét: Halott vagyok.