9.| Harc

Lassan befejezem a fejezetek átmásolását, és hozom a 11. fejezetet. Remélem, várjátok már.:)

Szinte automatikusan húztam összébb magam, amint megfeszült az állkapcsa, ajka pedig pengevékonnyá vált. Jéghideg, gyilkos tekintetét le nem vette rólam, alakja megszilárdult, erőteljesebbé, fenyegetőbbé vált. Úgy éreztem magam, mintha megbénultam volna. Képtelen voltam mozdulni, a belőle áradó hatalom, nyers erő a helyemre szegezett.

- Mit mondtam neked abban a házban?- sziszegte összeszorított fogai közül. Fenyegetően felém lépett, mire még kisebbre húztam magam. Az eddig bennem lévő harag és sértettség szinte másodpercek alatt semmivé foszlott.- Válaszolj!

Időm sem lett volna kinyitni a számat, már a földön voltam. A keze hatalmasat csattant a bőrömön, égő fájdalmat hagyva maga után. Az arcom sajgott az ütés erejétől, amit kaptam, de nem mertem odanyúlni. Éreztem a vér ízét, ahogy óvatosan megnyaltam az ajkam, hogy csillapítsam a lüktetését. Biztos voltam benne, hogy felszakadt. Mire felpillantottam, újra felettem volt. A torkomnál fogva ragadott meg, és emelt fel. Tartása szilárd volt, ujjai könnyedén körbeérték a nyakam teljes területét. Egy apróbb szorítás számára, és halott vagyok.

- Hozzád beszélek, ribanc!- sziszegte.- Mit mondtam neked abban a kibaszott házban?!

- Hogy...- kaptam a torkomat szorongató keze után, és kezdtem feszegetni, hogy levegőt is kapjak.- Hogy... még egy ilyen... és... meg fogok fulladni...- nyögtem, mire a földre hajított.

Hálásan kapkodtam a tüdőmbe áramló oxigén után. A fejem lüktetett, és szédültem. Az arcom bizsergett, az ajkam fájt.

- Még egyszer rám mered emelni a redvás kezeidet, és a hullaházban találod magad!- vicsorgott rám.- Most pedig takarodj!

Gyűlölettel telve néztem fel rá. A félelem, ami továbbra is a szívemet szorongatta nem tudta teljesen elnyomni az iránta érzett színtiszta utálatot. Lassan, büszkeséggel álltam fel, tekintetem nem engedte el az övét. A halálát kívántam ennek a férfinak, az erős ellenszenv, ami uralt engem, még számomra is döbbenetes erejű volt. Hátat fordítottam neki, és az ajtó felé indultam. Már épp a kilincsen volt a kezem, mikor a hűvös fának lökött, csípőjével oda szegezett és nem engedett mozdulni. Éreztem a nyakamon forró lélegzetvételét, a szívem pedig egy másodperc erejéig megszűnt dobogni. Kezei az enyémek után kutattak, megragadták azt, majd a fejem felett leszorította őket, míg másikkal végigsimított a combomtól felfelé a lábamon, majd markolt bele a fenekembe. Lehunyt szemmel fohászkodtam az Úrhoz, hogy minél előbb szabadítson meg ettől az élettől. Magamba már rég zokogtam, és azon kattogott az agyam, hogy vajon mi rosszat tehettem, hogy a hátralévő éveimet ilyen körülmények között vagyok kénytelen eltölteni. A szívem összeszorult, ahogy hallottam mögöttem nadrágjának cipzárját. Nem vesztegette az idejét a ruháim letépkedésével, egyszerűen csak megragadott, majd belém lökte magát. Nem kellett sokat várnom. Türelmetlen volt és nagyon vad. Mozgása durva és kegyetlen. Már képtelen voltam eldönteni, hogy mi fáj jobban. Mindaz, amit velem tett, vagy a testemen okozott sérülések. Kín szenvedve vártam a pillanatot, hogy szabadulhassak. Az emeleti szoba magánya csábítóan kérlelt, hogy minél előbb vegyem birtokomba.

Nem volt erőm küzdeni már ellene. Sajogtak a végtagjaim, úgy éreztem, mintha a hasam le akart volna szakadni, egyetemben a fejemmel és az arcommal. Az ajkam továbbra is lüktetett és égetett. Minden erőm elszállt, már csak a szégyen az egyetlen ami megmaradt számomra.

Zayn lihegve borult a nyakamba. Szorítása a kezeimen elernyedt, majd ujjaival a csípőmre markolt.

-
 Most már elmehetek?- suttogtam. Nem voltam biztos a saját hangomban. Féltem, hogyha kimondom a szavakat, azok gyengén és remegősen fognak hangzani. Nem akartam, hogy az adott helyzeten kívül még jobban tisztában legyen a felettem állóságával. Nem akartam, hogy még jobban uralkodjon rajtam. Menekülni akartam, lehetőleg minél messzebb, távolabb, hogy ez az egész rémálom csak egy rossz viccnek tűnjön.

Nem válaszolt nekem. Elengedett, majd a hangokból ítélve az asztalához lépett, ott elővett valamit- gondolom, egy doboz cigarettát-, és rágyújtott. Minden egyéb gondolkodás nélkül téptem fel az ajtót, és menekültem az egyetlen helyre, amit a menedéknek legjóindulatúbb formában sem nevezhetünk. A kósza érzés csak egy volt csapzott, több sebből vérző lelkemnek, egy apró szúrás amúgy is gyenge szívemnek. Remegve estem be a szobámba, és vetettem rá magam az ágyra, hogy arcomat egy párnába fúrva sírjam magam az álomvilág kevésbé fájdalmas világába.