3.| Csak hogy tudd, megszökünk!

Kábán tértem magamhoz. A pillantásom legalább olyan homályos volt, mint az emlékeim. Fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok, és mit keresek ott. Még csak annak sem voltam tudatában, hogy milyen napszak van.

Hunyorogva könyököltem fel a puha ágyon, és néztem körül a hatalmas pompával berendezett, tágas szobában. A falak mélyvörös színben díszelegtek, a bútorok pedig sötétbarna fából készültek. Az én ágyammal szemben állt egy másik, ahonnan egy kíváncsi, nagy barna szempár figyelt engem.

- Héj, jól vagy?- suttogta halkan, lágy hangon, mire kérdőn meredtem rá.

- Hol vagyok?- krákogtam.

- Egy luxusszállodában, és mindjárt hozzák a reggelit, a meztelenre vetkőztetett, kigyúrt pincérek, akik csak értünk érnek, és tejben vajban fürdetnek, és a legkisebb sóhajunkra ugratnak...- forgatta meg szemeit szarkasztikus beszéde közben, majd szegezte rám újból a tekintetét. - Szerinted?!

- Nem tudom, nem emlékszem...- ráztam meg a fejem, majd néztem végig az öltözékemen. Már nem a fekete ruha volt rajtam. Helyette egy selyem, combközépig érő, mélyen dekoltált hálóing simult rám. A mellettem álló szekrény tükröződő felületén láttam, hogy már a sminkem sincs rajtam.

- Hát akkor kedveském, üdvözöllek itt, a hivatalos Elraboltak, Segítség,Vegyél meg Kft. luxuskivitelezésű palotájában Dubaiban, a Niagara mellett...- villantott rám egy műmosolyt, majd lassan körülnézett, és óvatosan áttelepedett az én ágyamra.- A nevem Elyse, de hívj nyugodtan Elynek. Már vagy két hete vagyok ebben a szobában, de fogalmam sincs, hogy pontosan hol is vagyunk... Azt tudom, hogy mi vár ránk, és mik a szabályok, de ezt majd holnap veled is ismertetik...- mosolygott rám megnyugtatóan, majd simította kezét az enyémre. - Ne aggódj, majd segítek túlélni ezt az egészet...

- Hát... Erre nem tudok mit reagálni...- néztem rá döbbenten.

- Aha, még mindig be vagy állva. Hű, te aztán küzdhettél, ha ennyire leszedáltak. Vagy szimplán már a jó öreg Bobek sem a régi, ha ennyire megszaladt neki az anyag...- nevetett fel, mire kérdőn néztem rá.- A két seggfej, akik idehoztak. Rémlik, kedves... mi is a neved?

- Dragana...

- Szóval Dragana. Értem, hát üdv a társaságomban, remélem jól fogjuk itt tölteni ezt a pár napot, és idővel mindent meg fogsz érteni... Most viszont jobb ha alszol, hidd el, holnap nehéz napunk lesz... Amilyen izgága pofát vágott az a két köcsög, tuti hogy vendégeink lesznek...- sóhajtott fel, majd állt fel az ágyamról. Kecsesen visszalibbent a sajátjához, és nyakig betakarózva temetkezett a párnái közé.

Gyönyörű lány volt. Szinte álmodni sem lehetett volna szebbet nála. Tökéletes volt az alakja, a szemei úgy ragyogtak, mint az éjszaka, ajkain pedig mindig elbűvölő mosoly játszott. És habár hiába bámultam rá, semmi pénzért nem akart többet mondani nekem az itt lévő helyzetről, így kénytelen voltam a példáját követve álomba merülni.

Reggel kómásan ébredtem. Nem tudtam, mi történt előző nap, vagy hogy hogy kerültem a helyemre. Elyséhez még halvány emlék köt, de minden más homályos. Például hogy hol van Cara.

Zavartan ültem fel a helyemen.

- Na, itt volt az ideje, hogy magához térjen, kisasszony, jöjjön az urak nem szoktak várni, azonnal menjen fürödni!- ragadta meg a karom egy idősebb nő. A haja katonásan rövidre volt vágva, arcát nem egy heg csúfította el. Apró barna szemei voltak, rettentően kemény pillantással.- Mire vár még, tapsra?! Egy kettő, induljon már!

- Jól van, jól van, megyek már...- motyogtam, majd az ajtó felé igyekeztem, ahol a jókedvű Elysével találkoztam.

- Á, látom megismerted már a mi kedves banyánkat, ezt a jólelkű némbert!- mosolygott a hátam mögé, majd suttogva hozzátette- Hogy kapna el az egyhavi esőzés te büdös nyanya...

Féloldalasan mosolyogva pillantottam a lányra, majd rohantam el mellette, és az idős nő utasításait követve mentem be a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, majd az oda készített alsóneműt felvéve indultam meg kifelé.

- Gyerünk már, nem érünk rá egész nap!- ragadta meg a karomat újra a nő, és rángatott ki a folyosóra. Tiltakozni akartam, de képtelen voltam. A szorítása erős és határozott volt, lehetetlen volt a markából szabadulni.

Egy elegánsan berendezett irodába vezetett. Az előző éjszakáról jól ismert két férfi ültek ott, és még egy, számomra idegen, márkás ruhába öltözött egyed. Mindannyian türelmetlenül fordultak felém, majd biccentettek a kísérőmnek, aki a szoba közepe felé lökött. Még épp idejében léptem ki, hogy megoldjam a helyzetet, és ne essek el a durva bánásmódtól.

- Inez, a haja...- morogta a jól öltözött ismeretlen, mire a nő vadul kitépte a fürdéshez felkötött hajamból a gumit. - Hmm. Mozgása kecses, a haja tömött, aranybarna, természete vad, de szeme gyönyörű... Gyere csak közelebb, kedvesem!- pillantott rám a férfi, és invitált közelebb. Ám nekem eszem ágában sem volt megmozdulni.

- Menjél már, te buta liba!- morogta mögülem a rosszindulatú banya.

- Hagyja csak, Inez, ha ő nem jön, megyek én...- vigyorodott el a férfi, majd ruganyos mozdulattal felállt, és lassan közelebb sétált hozzám. Alaposan körbejárt, majd előttem megállva egy hatalmas pofont kevert le.- Ez már nem az a jól megszokott világ, kislány, amibe nevelkedtél. Itt nincs ellenkezés, vagy ellenszegülés. Azt teszed, amit mondok, és akkor, amikor mondom. Ha pedig nem engedelmeskedsz...- ragadta meg az államat, és rántott közelebb magához- puszta kézzel foglak megölni... Remélem világos voltam!- azzal pedig a földre lökött.

- Na, mit gondolsz An, megfelel a célra?- bökött az asztalon lévő papírhalom felé a tegnapi férfi.

- Igen, tökéletes alany rá. Az elvárásoknak megfelel, hibátlan anyag. Tökéletes lesz. Viszont 30 alatt el ne merd adni!

- Én is hasonló árban gondolkodtam...- motyogta a másik, majd a lap felé görnyedt, és jegyzetelni kezdett.

-Te még mindig itt vagy?!- vicsorgott rám az elegánsabb férfi, mire ijedten hátrálni kezdtem.- Látom, gyorsan tanulsz, kedvesem, látod, így nem lesz problémánk egymással- kacsintott felém- most viszont tűnés. Inez, magyarázza el neki, hogy mi vár rá. Elyset pedig legyen szíves, küldje be...

- Igen, uram!- bólintott a nő komolyan, majd karon ragadott, és visszatuszkolt a szobámba.- Elyse, az Úr vár téged. Igyekezz, indíts már!- morogta lakótársamra, aki megforgatta a szemét, majd mézesmázos hangon elküldte melegebb tájakra az idős nőt, de végül összeszedte magát, és átballagott a férfiakhoz.

Amikor már csak ketten maradtunk a szobában, az ölembe dobott egy könnyebb nyári ruhát, majd szigorú tekintettel figyelte, ahogy belebújok, és újra rá emelem a pillantásomat.

- Rendben, holnap reggel pontban hat órakor jövök ébreszteni, utána elkísérlek a fürdőbe, majd onnan Marcelhez, és tőle pedig a sminkesünkhöz. Nem magyarázok sokat, mert holnap úgyis tovább állsz. Jelenleg egy olyan helyen tartózkodunk, ami gondosan el van rejtve a kíváncsi szemek elől. Intézményünk fiatal lányokkal foglalkozik, akiket különböző kategóriában meghirdetnek, majd árveréseken, vagy épp négyszemközt meghirdetve, de eladnak, természetesen magas áron. Ha bármelyik lány ellenkezni mer, vagy rosszul viselkedik, különböző fokú és mértékű büntetés vár rá. A legnagyobb büntetés a halál. Az itt történő emberkereskedelem viszonylag elfogadott, amíg nem történik nagyobb baj, éves túltermelés, az állam és a hatóságok szemet hunynak a tevékenységeink felett. Na már most, minden szerződésnél, eladásnál egyfajta házassági nyilatkozatot írnak alá az ügyfelek, és a megvett lányok, amellyel biztosítják a gazda tulajdonjogát és formalitást is adnak a kapcsolatuknak. Holnap, valószínűleg téged megvesznek, így előtte kicsinosítanak, hogy a legszebb éned mutasd a vevőnek, és minél magasabb áron kelj el. Remélem világos voltam. Most pedig itt maradsz, és viselkedsz. A holnapi viszontlátásra!- azzal kiviharzott a szobából, magamra hagyva a mondandójával, a rideg tényekkel és a saját gondolataimmal.

Ledöbbentem azon, hogy amit eddig csupán a hírekből láttam, távoli világ, az anyám óvó szavai, akárhányszor későn indultam el, és a mesék a gonosz, sötét emberekről, mind a valóság, és velem is megtörténhet. Képtelen voltam elfogadni, hogy ott ültem az életemben látott eddig legelegánsabb szobában, a legnagyobb luxussal körülvéve, és már mégsem lehettem önmagam. Nem lehettem ugyanaz a lány, mint pár napja, nem viselkedhettem ugyanúgy, mint bárki más, nem mehettem oda, ahova akartam, nem nevethettem akkor, mikor szerettem volna, nem élhettem úgy, ahogy akartam. Utáltam még csak belegondolni is, hogy ezentúl valaki más fogja irányítani az életem, hatalma lesz felettem, és bármivel próbálkozom, sosem fogok tudni tőle megmenekülni.

Az ajtó hirtelen vágódott ki, rajta pedig a barna szemű szépség rohant be.

- Még hogy eladni, meg még mi a nyavalyát nem! Idióta barmok, persze, majd csak úgy eladogatnak, mi? Majd megmutatom én. A rohadt életbe is! Nem a bábjuk vagyok! Dragana csak hogy tudd, megszökünk!