Felvont szemöldökkel meredtem a dühtől szinte vibráló Elysére. Ő viszont nem vett rólam tudomást. Csak idegesen járkált fel s alá, feszülten szemügyre véve a környezetet. Muszáj volt megkérdeznem, hogy még is hogy gondolta ezt.
- És hogy tervezted?- suttogtam szinte alig hallhatóan.
- Úgy picinyem, hogy használjuk azt a búbot a nyakunkon, és kitaláljuk!- vágta rá gyilkos tekintettel.
- És hogy fogsz kijutni innen, Wonderwoman?!- nevettem rá cinikusan.
- NEM TUDOM, DRAGANA! De veled ellentétben én nem fogok itt ücsörögni és várni, hogy végre, valahára eladjanak... Nem fogom hagyni, hogy egy vén csotrogány pasi csak úgy irányítson és elcsessze az életem!
- Ahogy én sem. De veled ellentétben én nem idegbeteg módjára próbálom keresni a kiutat, hanem nyugodtan, pontról pontra megtervezni...
- És hogy állsz, zsenikém?- vigyorgott rám gúnyosan.
- Mivel nem ismerem az épületet, így sehogy... Talán ha elmondanád, mi hogy van, többre mennénk...
- Igazad van...- sóhajtott fel, majd ült le mellém.- Szóval, én úgy gondoltam, hogy ez az egész, holnap, az eladás alatt történne...
Másnap reggel, pontban hatkor
Már a legapróbb neszre felébredtünk. A tegnapi terv, amit kitaláltunk, tökéletesre sikerült. Biztosnak éreztem a kijutást, szinte már az orromba éreztem a szabadság illatát. Talán épp ez adta meg azt a kellő lendületet, hogy erővel telve, frissen ébredjek és üljem végig az előttem álló őrületet. Elyséről már nem mondhattam el hasonlókat. Izgatott volt, feszült és alig bírt megülni a helyén. Nem akartam hasonló pánikba esni, így inkább figyeltem, ahogy a stylist mereng a ruháinkon, ahogy a fodrász a hajunkat csodálva lát munkának, valamint ahogy a sminkes összeráncolt szemöldökkel pingál minket még szebbé.
Nem engedték megcsodálni az eredményt. Egyedül annyit tudtam magamról, hogy fehér kisestélyi van rajtam, ami szorosan a testemre simul, kiemelve az alakom, valamint hogy a hajam enyhén göndörre lett besütve. Elysére pillantottam. Gyönyörű arcán az aggodalom ült, feketére festett, hatalmas barna szemei idegesen vizsgálgatták az előttünk lévő ajtót.
- Nyugalom, hé! Ne izgulj már ennyire!- sziszegtem oda neki, mire egy gyors mosolyt küldött felém.- Nagyon szép vagy, Elyse...
- Bár ne lennék... Idióta sminkek... Idióta pasik... Idióta mindenki!- fakadt ki, majd felvett egy lezser tartást.- Ó hogy a fene enné ki a belüket! Ebben a cipőben képtelenség púposan állni!- lepillantottam az ormótlanul magas példányra.
- Hm. Én arra gondoltam, hogyha szándékosan pofára esek a „vőlegényem” előtt, akkor elmegy a kedve a párválasztástól!- pillantottam rá vidáman, mire felnevetett.
- Csendbe legyetek már!- morgott ránk Inez. Szinte azonnal elhalkultunk.
Az előttünk álló ajtó lassan nyílni kezdett, bennem pedig a vér is megfagyott. Eljött az ideje annak, hogy megszökjünk innen.
Félve nyújtottam a kezem Elyse felé, és szorítottam meg egy pillanatra.
- Ugye hogy nem is olyan könnyű nyugton maradni?!- csattant fel egy pillanatra, mire halk nevetés tört ki belőlem.
Megfeledkezve a kötelességemről, az előre lebeszélt tervről, mosolyogva sétáltam be a terembe, hogy szembenézzek a ránk váró férfiakkal.
- Ó, már itt is vannak. A mi imádott lányaink. Elyse, Dragana, örülök, hogy csatlakoztatok hozzánk...- vigyorgott ránk erőltetetten a tegnapról megismert, jól öltözött idegen.
Némán lépkedtünk eléjük, majd pislogtunk óvatosan az ott jelenlévő fiatalemberekre. Alaposan szemügyre vettem a három fiút, majd továbbra is csendben vártam Elyse jelzésére. Ám ő nem szólt semmit.
Döbbenten pislogtam rá a szemem sarkából, ám ő észre se vett. Ajka enyhén elnyílt, arcán enyhe pír jelent meg, míg pillantása az előttünk álló férfiak egyikét pásztázta. Kétségbeesve pillantottam magam elé. Most mégis mit kéne csinálnom? Egyedül képtelen lennék véghezvinni a szökésünk.
- Szóval uraim, elégedettek a felhozatallal?- szólalt meg végül a jól öltözött kereskedő behízelgő szövegével az ismeretlen férfi.
- Hát, nem is tudom. Azt mondták magukról, hogy a legjobbak, erre idehoztak egy lányt, amelyiknél különbet is találok a rajongóink között...- vonta fel fintorogva a szemöldökét az egyik ifjú.
- Ugyan már Zayn, ne legyél ennyire válogatós, nézd már meg milyen gyönyörű ez a lány...- suttogta neki göndör hajú barátja, mire rájuk emeltem a szemeimet.- És nézd meg a szemeit! Mikor találkoztál te ilyen kék pillantással?!
- Perrienek is ilyen szemei vannak. Utálom már csak az árnyalatukat is. A másikat nem vihetném inkább el?
- Nem, Zayn, ő az enyém!- szólalt meg most először a kék szemű, barnás hajú fiú, majd mosolygott rá Elysére.
- Akkor mehetünk is, nekem ő nem kell!- fintorgott újra rám, majd fordított hátat nekünk. - Lou, gyorsan intézd el a csajt. Haza akarok menni.
- Zayn, ne legyél már ennyire pöcs!- ragadta meg barátja karját a göndör hajú srác, majd rántotta vissza. - Nézd már meg ezt a lányt úgy igazán! Mikor láttál már ilyen hosszú combokat? Ilyen homokóra alakot? És azért már meg se haragudj, de a mellei sem utolsók. Gondolj bele, milyen jól fog mutatni az oldaladon az átadókon... A nők sem fognak többet zaklatni mindenféle hülyeséggel... Vagy nem ezt akartad? Megszabadulni mindentől, ami rózsaszín?
- Hagyjál Harry, ha már nőt választok magam mellé, akkor az a minimum, hogy helyből merevedésem legyen tőle. De ő? Ugyan már, ne nevettess. Előbb dugok meg egy guminőt, ami azért nálam már nagy szó...- közölte fintorogva a kreolbarna bőrű fiú, miközben megvetően végigmért. A legszívesebben apró darabokra szaggattam volna az arcát. Hogy jön ő ahhoz, hogy sértegessen? Szinte akaratlanul is feljebb szegtem az állam.
- Ugyan, Mr. Malik, hisz nem is látja ettől a bő ruhától a lány testét. Higgyen nekem, hogy mi csak a legjobb anyaggal dolgozunk, és ez a lány nem véletlenül került ebbe a szekcióba. Személyesen kerestem ki önnek a megfelelő alanyt, és ő illett a leginkább az Ön által felállított listának. Gyönyörű, kecses és vad egyszerre. Vagy nem ezt szerette volna?- villantott rá egy 32-es vigyort a pasi.
A fekete hajú, barna szemű Zayn csak pár másodpercig tűnődve végigmért, majd lassan közelebb sétált. Megállt közvetlenül előttem, és a szemembe nézett. Nem tudtam elfojtani a színtiszta undort, amit iránta éreztem. Áradt belőlem a gyűlölet és a megvetés. Azt akartam, hogy tudja, hogy már most utálom, és ha csak egy kezét rám meri emelni, nagyon meg fogja bánni.
Féloldalasan elmosolyodott. Kezét könnyedén az arcomra simította, majd finoman végigsimított ajkaimon. Egy grimasszal az arcomon kaptam el a fejemet az érintése elől. Nem gondolja, hogy sérteget, és majd mintha misem történt volna, csak úgy megtapogathat. Arcára egy lusta vigyor ült ki. Nem nagyon zavartatta a néma lázadásom ellene, még közelebb lépett, és zavartalanul magához rántott. Kezei a derekam köré fonódtak, majd onnan lassan a fenekemre. Erőteljesen belemarkolt, majd még közelebb szorított magához. Ajkaim elnyíltak az enyhe sokktól, kezeim szinte automatikusan emelkedtek, hogy ellökjem magamtól. Hiába próbálkoztam, erősebb volt nálam. Amikor aztán végre kiszabadultam az erőszakos, intim közelségéből, szinte fel tudtam volna robbanni a dühtől. Észre se vettem, hogy mit teszek, mikor a tenyerem már az előttem álló fiú arcán csattantak. A teremben azonnal néma csend lett, szinte még a levegő is megfagyott az emberek között...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése